Harangszó, 1944
1944-11-26 / 48. szám
208. HARANGSZÓ 1944. november 26. A névleges egyháztagoktól jobban féltem az egyházat, mint az ellenségtől. vala. Az édesanyának emlőjéről függő csecsemőgyermek elszakasz- tatik vala és az anyának ja jgatásával megöletik vala, a lovaknak lábukkal tapodtatik vala, az ellenségnek pedig sem anyának sírására, sem a gyermekeknek koakolá- sára szíve meg nem esik vala. Árvává tétetik vala a fiú atyjától és az atya fiától, a leány anyjától és anya leányától, az atyafi atyjafiától, az öcs nénjétől. Láthattad volna a szegény községet, mint valami sereg juhot faluról-fálura, majorból- majorba, ' városból-vá- rosba kótya-vetyére hajtattatni és gyakorta olcsóbban elad altatni a barmoknál. Láthattad volna a szép szüzességükben megrontott leányzót az ellenség nyergéhez kötöztetvén a ló mellett hurcoltatni! Siralmas szemmel tekinthetted volna a keresztyéneknek gyermekeivel meg- terheltetett lovakat, kik örök rabságra vitetnek vala. Bizony felkiáltottál volna: óh kegyetlen idők, óh boldogtalan napok, óh vitézek halhatatlan szörnyűségek! Meglátá mind azáltal Isten az égből ily nagy háborúban is és meg- száná a nyavalyás és földre tapodtatott keresztyénséget és a tűzzel- lánggal gerjedezó tőrt hüvelyébe fordítá. Mikor a városból hazaértem. ... és átölelt a kicsi falum, szívemre rakott gyógyító zsályát. Hogy a szent, tiszta hajnalokon ne erezzem a póri sors átkát. Ne lássam, hogy a téllel együtt az ajtókon majd a gond is belép meg zsellérsoron a vén gyepüt, még rongy cifrázza most is, elég! Ügy tárta ki előttem nagy jóságát akár asszony a kebelét, S magáhot ölelt, mint egy árvát, mint anya az ő gyermekét! Balogh Kálmán. Győry Elemér dunántúli református püspök a holnap lelkipásztoráról egy előadásában, amelyet Pápán tartott, a többi közt ezeket mondotta: — Nem tudom elképzelni, hogy az anyaszentegyház valaha is bírja nélkülözni a lelkipásztori szolgálatot, sőt fokozottabb pásztori munkára lesz szükség a jövőben gyermekek, ifjúság és felnőttek között, hogy a névleges, „beleszületett“ egyháztag helyét az önkéntes felajánlás foglalja el. Most kezd halálos komolysággal nyilvánvalóvá lenni, hogy a lelkipásztori szolgálat mennyire gondozást, őrizést jelent, és pedig mind az elhívott gyülekezet, mind az egyes kiválasztottak személyét illetően. Valamennyi kérdésünk között a legégetőbb az egyes lelkek pásztorolása és gyülekezeteink fenntartása, fönnmaradása. Hívők nélkül nincs gyülekezet és gyülekezet nélkül a hívő maga is elkallódás veszélyének van kitéve. Ezért a pásztori szolgálat alapvető és megtartó munka! Az ellenreformáció kora óta soha ez a kérdés nem volt any- nyira égető, mint napjainkban s méginkább az lesz a jövőben. Gyors és nagy átalakulások hullámain sodródunk tova. A korszellem önfeláldozó szolgálatot követel lelkipásztortól, hívőtől egyaránt és, új életet a gyülekezetekben. Ha előle mesterségesen elzárkózunk, vagy róla tudomást venni nem akarunk, az lesz a sorsunk, ami a megízetlenült sóé. A névleges egyháztagoktól, ezek közönyétől és rosszindulatától jobban féltem az anyaszentegyházat, mint tízszerannyi külső ellenségtől. Észre kell vennünk az idők jeleit és munkamódszerünkben alkalmazkodjunk a rohanó eseményekhez, különben vagy elhalad mellettünk korunk vágtató szekere és mi lemaradunk róla, vagy keresztülgázol rajtunk s mi ottmaradunk az útszélen. Az én látásom szerint — mondotta még a püspök — a holnap lelkipásztora lelkigondozó lesz valóban, városon és falun egyképpen. Ehhez nem szükséges, hogy valaki csapnivalóan rossz szónok legyen, elhanyagolja hivatalát, sőt legyen olyan lelkipásztor, aki jó igehirdető, de a magános hívővel is imádkozni tudó testvér, éppen olyan jártas a közügyekben, mint a Szentírásban, kitűnő adminisztrátor és belmisszionárius egyszerre. A hűséges pásztor a' kilencvenkilenc, biztonságban lévő juhot elhagyja s- utánamegy az egy elveszettnek, hogy megkeresse és a nyájhoz visszavigye, sőt a jó pásztor még életét is odaadja a juhokért. Balassagyarmati képek. A dunáninneni kerület központjában lázasan folyik a munka. A mai háborús élet rohanó, vészes árjában nemcsak átvonuló tankok és harckocsik százai dübörögnek ... Nemcsak a puszta életüket mentők kocsikaravánja menetel végeláthatatlan hosszú sorban (ami megszokott, szomorú látvány). Az erősen felduzzadt, túlnépessé vált ipolymenti városban meglepő dolgot is találunk. A háború minden megnyilatkozása és velejárója közben csodás kép is tárul elénk. A Luther, Kossuth, Baltik-utcák találkozásánál a több mint másfél százados evangélikus templom áll. Mellette az újjá formált — két püspöknek boldog otthont nyújtó — ősi paróchia. A pa- róchia mélyen benyúló kertjében a dr. Sándy Gyula műegyetemi tanár tervezésében épülő hatalmas, modern- püspöki székház, melynek felhúzott falain munkások serege dolgozik, alkot, kalapácsol, mintha nem is mindent pusztító szörnyű háború rombolna, de boldog békéidé volna. Ég kezükben a munka, ajkukra felszökik a munka hevében a dal, mindenki lázasan cselekszik, mindenki hisz és remél. Hogyne, hiszen a nap minden órájában köztük van, jelenlétével buzdít, szelíd szavával serkent az őszhajú, mosolygó arcú főpásztor, a kerület püspöke, ki fáradhatatlan akaraterővel, szívós A tékozló fiú. — Elbeszélés. — írta: Szende Ernő. (Folytatás.) Pál felkelt s odalépett a nyitott ab1 lakhoz. Felnézett a fára és keresni kezdte a madarat. Juliska melléje lépett. — Mit keres. Pali? — A madarat keresem. Ugyan miféle lehet? Juliska kidugta a fejét az ablakon s úgy kémlelt a madár után. S hogy az újra dalra gyújtott, egyszerre meglátta egy vékony ágon. — Nini, ott van! Pál is kidugta fejét az ablakon és Juliska útmutatása, nyomán csakhamar rátalált. — Egy kenderike! Ugyan hol lehet a párja? Egy kis keresés után arra is rátaláltak. Ekkor Pál kézenfogta Juliskát s odalépett a magábaroskadt apához. — Köszönöm, leendő édesatyám, hogy ezeket elmondta. így nyugodtan nézhetek a szeme közé, mert most már tudom, hogy nem a maga hibájából veszett el a birtok. Ezt édesányámnak is tudtára adom. Mert ő eddig mást állított. Most hát tudni fogja az igazat. De meg különben akkor sem törődném e dologgal, ha .másként történt volna! Én Juliskát kértem és kérem s nem a birtokát! Atyám —- az Isten ott nyugosztalja —• istenfélő, vallásos ember volt. Az egyháznak sok éven át gondnoka. S hogy meghalt, utána Varga uramat választották meg. Mert magát is, istenfélő, jórayaló embernek ismerte a gyülekezet. Én atyám nyomdokait követem. Szeretek templomba járni. Nem megszokásból, hanem mert szíveip:-lelkem késztet arra. Lelki kényszer hajt Isten házába és olyan megbékélt szívvel hagyom azt el. S jól tudom és érzem is, hogy Juliska csak erősíteni fogja hitemet. Ő lesz azon, hogy nehogy csak egyszer is hiányozhassunk a templomból. Ugye, Juliskám, így lesz? A leány szó nélkül odaborult a Pali mellére s átkarolta a nyakát. Pali is átfogta a leány derekát s pár pillanatig néma csend borult a szobára. Angyal szállt át a szobán. Aztán a leány felemelte'a fejét és komolyan nézett Pál szemébe. —• Ügy lesz, Palim! Az Istennek tetsző életet fogunk élni! S a jó Isten meg fogja áldani a mi jövendő életünket. Varga szíve mélyéből szakadt fel a sóhaj. — Meg fogja áldani! Meg! A templomban megkondult a harang. Délre harangoztak . . . 3. Kedden kora reggel Mariska betoppant Juliskáékhoz. A két leány .jóbarátságban volt egymással már gyermekkoruk óta. Noha Juliska pár évvel idősebb is volt,de ez nem rontott a.jópaj- tási viszonyon, sőt a mostani állapot csak erősítette ' a kölcsönös szeretetet közöttük. Mariska azon melegében rátért a dologra. —• Tudod-e Juliska, miért jöttem? — Ha minél előbb megmondod, annál hamarább tudni fogom! — Abban igazad van. Hát azért jöttem, hogy ma délután jöjj el hozzánk. Átszitáljuk a lisztet, elkészítünk .mindent, aztán estig egy vagy két kemencével kisütjük a süteményeket, tortákat. Ami meg elmaradt, azt szerdán délelőtt sütjük ki. Ez lesz a kettőnk dolga. A hússal, baromfivei mások végeznek részben szerdán délután, részben csütörtökön reggel, a lakodalom napján. Tehát szerdán délre nekünk végeznünk kell. Míg Mariska beszélt, Juliska arcát először bíborfény, majd halotti sápadtság öntötte el. Mariska észrevette ezt a színváltozást és megijedt. Tágra nyitott szemekkel nézett Juliskára. — Mi van veled, Juliskám? Rosszul érzéd magad? Olyan halavány vagy! Juliska csakhamar összeszedte magát. — Nincs semmi különös bajom. Csak az hatott rám, amiket mondtál. Mariska csodálkozva- nézett rá. — Dehát mi rosszat mondtam? —- Semmi rosszat. Csak az édesanyádra gondoltam, hogy -fog az rám nézni? Mit fog mondani, ha ott lát? Mariska elnevette magát. — Öh, te kis bohó! Ezt már elintéztem az anyámmal. Ettől ne fájjon a fejed! Azt felelte, jó lesz, ha te is eljösz és 'segítesz: Utóvégre a te lakodalmadra készülünk. Illő hát, ha te is résztveszel az előkészületben, a munkában, — Abban igazad van s örömmel teszek eleget meghívásodnak. Mennyi lisz- - tét, zsírt, cukrot stb. küldjék át?, — Amennyit akarsz. Ez nem fontos. Jobb szeretném, ha semmit se adnál. Van nálunk elég. Akár három lakzit is kibírunk! Ne is küldj hát egy .dekát se!-- Azt már nem teszem. Ami a szegénységünkből- kitelik, azt szívesen adjuk. Édesapám nagyon rossz néven venné, ha nem járulnánk hozzá a vacsorához. Van egy hordó bora. Újévre kapta az uraságtól s mivel ő nem iszik bort, örömére fog szolgálni, ha azt is átküldi, mivel a ti házatoknál lesz a vacsora. Pali ragaszkodott ehhez s édesapám, bár nehezen, de beleegyezett. így hát, Mariskám, arra kérlek, egyezz bele, hogy mit- azt én is átküldhessek. _— Ha neked ez örömödre van, ám tégy a tetszésed szerint. Bár ismétlem, felesleges. Édesanyám is tudomásul vette, hogy mi adunk mindent. Jó lett volna az nektek az új élethez. Nem gondolod? — Nem egészen. A rokonok sok mindent összeadtak. Tehát mint felesleget, oda kell adnom. Ugyan mit csinálnék azzal a sok holmival? A lakodalomra adták', hát arra is kell fordítanom. Ugye belátod, Mariskám, hogy igazam van?- Hogy jól és helyesen cselekszem? Mariska belenyugodott. Belátta, hogy Juliskának igaza van. Jól és okosan akar cselekedni. Bólintott. — Igazad van. Én sem tennék másként.. Hát amit akarsz, csak küldd át a délelőtt folyamán. Ebéd után pedig iparkodj hozzánk, hogy hozzáfoghassunk a munkánkhoz. Mariska elköszönt. Juliska megkereste édesapját s elmondta, miért járt náluk Mariska? Varga mindenben helyeselte a tervét. Azonnal két embert fogott. Felhozatta a hordó bort. Kocsira rakatta s útnak indította. Az alatt Juliska a lisztet rakta át egy zsákba. Aztán cukrot; mazsolát s tudja Isten, még mi mindenféle fűszert és egyebet rakott papírdobozokba s mindezt elküldte. Majd a tyúkok, csirkék, récék és ludak között csinált rendet. Bár ezek küldésével- várhatott volna másnapig. De úgy gondolta, jobb lesz egyszerre túlesni mindenen. Hát ezek is útnak indultak. Ebéd után pedig belépett leendé anyósa házába. Mariska fogadta. Azonnal fehér melleskötényt kötöttek. A fejüket menyecs- késen bekötötték s hozzáfogtak a töméntelen liszt átszitálásához. Két óra is beletelt, mire végeztek. S akkor kimentek az udvarra, hogy megvárják, míg a levegő megtisztul. Amint ott álltak és beszélgettek, hirtelen Pál torpant melléjük. Két kézbe kapta a Juliska menyecskés fejét s forré csókot nyomott a kipirult arcra. Aztán hármasban beszélgettek. (Folytatjuk,) i
