Harangszó, 1944
1944-10-29 / 44. szám
HARANGSZÓ 1944. október 29. tottainak, az Ö követőinek új életét, élni úgy, ahogy Krisztus híveihez, Isten gyermekeihez illik. De ez csak úgy lehetséges, ha az evangéliom szavára hallgatva a Jézus Krisztusban megismertük a mi Megváltónkat, Üdvözítőnket, megismertük benne Isten irántunk való végeden atyai kegyelmét, — hogy ő nem akarja a bűnös embernek halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Boldog ember az, akinek ez a megismerés adatott. Mint a tavaszi napsugár a természet világában, úgy kelt új életet Isten kegyelme annak az embernek a lelki világában, aki az evangéliom szavára hallgatva bűnbánó hittel feltárja kebelét az érettünk meghalt és feltámadott Ür Jézus Krisztus előtt. Emberi viszonylatban is az alkotja boldogságunk alapját, ha szeretetet tapasztalunk, szeretetet elsősorban édes szüléink részéről és ezt a szülői szeretetet azért érezzük minden más emberi szeretetnél nagyobbnak, mert erre igazán nem szolgáltunk reá semmivel, hanem áldó melegével körülvett bennünket életünk első pillanatától fogva minden érdemünk nélkül. Azért is ébreszt bennünk ez az áldott szülői szeretet olyan hálás viszontszeretetet, . mely még édes szüléink halála után is elevenen él bennünk utolsó lehelletünkig. De íme, minden emberi szeretetnél, még az édes szülői szeretetnél is nagyobb Istennek irántunk való atyai szeretete a Jézus Krisztusban, úgy hogy teljes gyermeki bizoda- lommal hagyatkozhatunk reá élet- ben-halálban: Aki az Ö tulajdon Fiát nem kímélte, hanem odaadta Öt mindannyiunkért, mi módon ne adna meg nekünk Ö vele együtt mindeneket? Róni. 8, 32. — Mily nagy az Úr kegyelinessége! Van-e ember, kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve Istenének hálát nem ad? Ó jer, Öt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett. Én Öt imádom, míg csak élek, — Néki mondok dicséretet! Ó vajha ez az Isten iránti hálás gyermeki szeretet töltené el mindannyiunk szívét-lelkét! Akkor oly könnyű volna megfelelnünk annak 19É. __________________________ T anítóképzőinlézeti igazgató — népiskolai tanító . . . Megérkezett a legújabb Harangszó. Utolsó oldalán, a gyülekezeti hírek között szerényen meghúzódva, rövidke értesítés adja tudtunkra, hogy nyugalmazott tanítóképzőintézeti igazgató elvállalta egy hadbavonult elemi iskolai tanító helyettesítését. Ahogy olvasom a néhány sörös hí- recskét, egyszerre elhomályosul a szemem. S mivel az ember néha a könny- fátyolon keresztül is tisztán lát, előttem is megelevenedik néhány kép. Öt évvel ezelőtt egy őszi délután kitárulnak a szarvasi Tanítónőképző kapui. özönlenek a „lfcisták“ és „prepák“. Megkezdődött a tanév. Az örömteljes viszontlátás és csomagolások után, az V. évesek szakértelemmel sietnek a tantárgyfelosztást hirdető tábla elé. Mindenki megtalálja azt, ami különösképpen érdekli. Mi is megtaláljuk: Közgazdaságtan V. oszt. —■ Kiss Sándor igazgató. Felragyognak az arcok. Igazgató úr fogja tanítani, száll a hír. örülünk. Ó, nem mintha azt remélnénk, hogy nagyon könnyű dolgunk lesz. Tudjuk, hogy igazgató úrnál alaposan kell tanulni. De tudjuk azt is, hogy érdekes, élvezetes magyarázatok várnak ránk. Emlékszünk még az önfeledten hallgatott lélektan és neveléstan-órákra, meg az előzp évi V. évesek csodálkozó megállapításaira, hogy igazgató úr még a — lányoknak olyan unalmas és száraz — közgazdaságtant is milyen érdekessé tudja tenni. Várakozásunkban nem is csalódtunk soha. Másik kép: kisebb diákcsínyből kifolyólag igazgató úr elé kerülünk. Dobogó szívvel állunk az igazgatói irodában. míg megjelenik igazgató úr magas, vállas, önmagában is tiszteletet paranaz apostoli intelemnek! Akkor minden szavunk, cselekedetünk abból az isteni, krisztusi szeretetből sugározna át valamit a mi környezetünkbe, embertársainkra, még azokra is, akikkel csak futólag kerülünk érintkezésbe s egész életünk önkéntes, szíves hálaáldozattá válnék Isten irántunk való, soha eléggé meg nem hálálható atyai szeretetéért. Akkor nemcsak magunk volnánk boldogok, hanem boldogítani tudnánk másokat is, elsősorban azokat, akiket Isten a mi gondjainkra bízott, — akiknek életét a mienkkel összekötötte s akkor földi hivatásunk munkakörében is úgy dolgoznánk, mint akik nemcsak saját érdeküknek, nem is csoló alakja. Nem szid össze bennünket. Csendesen, komolyan beszél. Jövendő hivatásunkra, tanítójelölti mivoltuakra hivatkozik. Mi pedig megszégyenüiten és magunkban nagy fogadalmakkal hagyjuk él az irodát. Aztán iönnek a sorscsapások. Az erős embert összetörik. Magas alakja meg- görnyed. Vigyáz nagyon, hogy mi semmit meg ne érezzür.k. Óráin épp olyan, mint azelőtt. Nem ideges, nem rosszkedvű. Magyarázataiba derűt is sző. Munkájában keres és talál vigasztalást. Igazgatói teendőin kívül is munkálkodik. Könyvei, írásai jelennek meg.. Múlik az idő... Búcsúznak az ötödévesek. Egyenesen áll az osztály előtt, meghatottam apai szeretettel nézi a kivétel nélkül padra boruló, hangosan zokogó, búcsúzó lányokat. Ami még soha meg nem történt vele, lassan-lassan az ő szemét is elborítják a könnyek. Felveszi a búcsúcsokrot az asztalról és Kisiet. Prepák, lícistárc jönnek... mennek''.. Végre több mint három évtized fáradságos munkája után ő vesz búcsút a képzőtől. Nyugalomba vonul. Igen, de ezekben az években már nincs nyugalom Magyarországon. Dúl a háború. Mind fenyegetőbb méreteket ölt. A lángok már az ország szívét, a Nagy Magyar Alföldet emésztik. A fiatalság vérével védi a drága földet. És akkor előlép a megfáradt, igazgató, és aki. eddig csaknem felnőtt lányokat készített elő a tanítónői pályára, most. átveszi egy hadt avonult elemi iskolai tanító árván- maradt, kicsiny tanítványainak vezetését. Ilyen az igazán Istennek tetsző haza- szeretet és tanári hivatásérzet. Kiss Sándor igazgató úr élete még évek múltán is példaként áll egykori tanítványai előtt. Leniniti Etelka. csak embereknek, hanem mindenek fölött Istennek szolgálnak — szívesen, hálából, szeretetből! És kérdem, nem ez volna-e természetes, magától értődő, egészséges élete a keresztyénségnek és nem erre volna-e szükségünk mindenek fölött ebben a gyűlölet tüzében önmagát emésztő szomorú világban? — Ó hallgassunk az evangéliom szavára és kérjük, lankadatlanul könyörögve kérjük Isten Szentlelkét, töltse be szíveinket bőven szent buzgó- sággal, hittel, reménységgel, szere-' tettel, hogy mindent az Ür Jézus nevében cselekedhessünk, hálát adván Istennek, az Atyának ö általa! De legtöbb okunk van erre a könyörgésre nekünk, akik az Úr Jézusnak és az Ő anyaszentegyhá- zának szolgálatát választottuk élethivatásul és most egy új munkaév kezdetén állunk. Nekünk különösképen is sokat mond az az apostoli üzenet, melyet hallottunk. Gondoljuk csak meg, mit jelent az: azúr Jézus nevében, Isten iránti hálából folytatni munkánkat, tanulmányainkat és készülni szent hivatásunkra! Jézus Krisztus mindenek fölött áldott neve világot előttünk és ennek világításába kerül minden dolgunk; minden munkánk mind egészében, mind legkisebb' részleteiben. A Krisztus nevének, az isteni kinyilatkoztatásnak, a világ világosságának fényében kutatás, tudakozni a szent írásokat, vizsgálni a keresztyénségnek, a Krisztus anyaszentegyházának kétezeresztendős történetét, elmélyedni Isten titkainak, a kinyilatkoztatott igazságnak mennyet és földet, időt és örökkévalóságot átölelő csodálatos gazdagságába, tájékozódni a Krisztus anvaszentegyháza szolgálatában betöltendő hivatásunk dolgai felől s így haladni igazságról-igazságra, világosság- ról-világosságra, kegyelemről-ke- gyelemre, előbbre és előbbre jutni Isten kegyelmének, jóságának, szentségének, bölcseségének, hatalmának, dicsőségének s ezzel együtt földi és mennyei, ideig és örökkévaló hivatásunknak, rendeltetésünknek megismerésében, ennek betöltésére új meg új szent indításokat, új meg új erőt meríteni Isten igéjéből, gyarapodni az Isten iránti hálás gyermeki szeretetben és bizo- dalomban, gyarapodni Abban, aki fő, a Jézus Krisztusban: valóban gyönyörűséges munka, áldott tanulmány, magasztos feladat! Ó hogy ne áldanánk mélységes hálával tanítók és tanítványok Isten végtelen kegyelmét, hogy nekünk ez a munka, ez a tanulmány, ez a szolgálat, ez a hivatás jutott osztályrészül! Ó hogyne fogadnánk szent elhatározással, hogy szívünket, lelkünket, egész életünket tesszük fel erre a munkára, erre a szolgálatra, — hogy a legkomolyabb elszántsággal igyekszünk magunktól, közösségünktől távoltartani minden tunyaság'ot, köny- nyelműséget, rendetlenséget, önzést, hiúságot, hamisságot, békétlenséget, mindent, ami munkánk jól végzésében, hivatásunk betöltésében hátráltatna vagy akadályozna bennünket, — hogy elhiva- tásunkra méltatlanokká ne váljunk! Ezeket fontoljuk meg és vegvük lelkünkre mindannyian tanítók és tanítványok az új munkaév kezdetén, — és ha szabad nekem pályám végén állónak még egy személyes szót szólnom, hadd tegyek előttetek, Kedves Tanítványaim, különösen ti előttetek, akik mikor én végzem, ti kezditek a pályát, a ti erősítéstekre még egy személyes vallomást: ha még egyszer választanom lehetne, akkor is ezt a pályát, ezt a tanulmányt, ezt g szolgálatot, ezt a hivatást választanám '— és ebbe a vallomásba legyen belefoglalva mélységes hálám az én Uram Jézusom iránt, aki minden érdemem nélkül arra méltatott, hogy ily hosszú időn át munkálkodhattam az Ü szolgálatában. Mert minden jó, amit az Ő szolgálatában véghez vihetünk szóval vagy cselekedettel, sőt hogy Neki általában szolgálhatunk, mindaz kegyelem, tiszta kegyelem! Ha ezt meglátjuk, akkor reádöbbenünk arra is, hogy pályaválasztásunk igazsága nem is a mi elhatározásunkon fordul meg, hanem az Ür kegyelmén, — ha pályaválasztó töprengéseinknek, hiú számításainknak egyszersminden- korra véget vet az Úrnak lelkünk mélyéig ható, végérvényesen elkötelező szava: Nem ti választottatok engemet, hanem én választottalak titeket. Adja Isten, hogy előbb- utóbb mindegyiteknek lelkében megeleveniiljön és mindegyiteknek életében, munkájában megvalósuljon az Úrnak ez a szava s így nyerjen meghallgatást a hívők gyülekezetének imádsága, hogy az Ür küldjön munkásokat az ö aratásába, mert az aratásra váró gabona sok, de az arató kevés. Adja Isten, hogy a fölöttünk zúgó világvihar lecsillapultáva! mint az élet-halálharcból megmentett, felszabadult nép adhassunk hálát az áldott békéért. Adja Isten, hogy munkaévünket súlyosabb hátráltatások nélkül be is fejezhessük, — hogy munkánk most és mindenkor az Ür Jézus nevében végzett munka legyen, olyan munka, mely az Isten iránti hálából fakad és hálaadásra indítja velünk együtt a hívők gyülekezetét, a Krisztus anya- szentegyházát is. Ügy legyen. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! I. Kor. 16:13. v. Reformáció ünnepén menj Isten házába, élj az Ür szent vacsorájával családtagjaiddal együtt.
