Harangszó, 1944

1944-10-22 / 43. szám

1944. október 22. likus gyülekezet Kötcse 10 P, Nógrády Károlyné Budapest 2 P, özv. Barátossy Jenőné Barcs 3 P. Haálárválnh: részére a Harangsió útján érkexeít adományok : Reich Gusztávné Szombathely 60 P, Hutflesz Pál Balatonalmádi 10 P, Jósfay- Jausz Lajos Győr 10 P, N. N. Fábián- sebestyén 50 P, N. N. Szeged 90 P, Emödi Elemér Kecskemét 10 P, özv. Szabó Lászlóné Sopronnémeti 10 P, Ma- lolcsi János Nagykároly 20 P, Bácskai Sándor Kurd 15 P, Gyóni Szüts Sán- dorné Boba 20 P, Pammer Nővérek Budapest 10 P, Evangélikus Leányegye­sület Szombathely 50 P. Hombakároaultaknak a Harang sió útján érkeze// adomány ok : Novak István Muraszombat 20 P, Fáik Henrikné Tófű 10 P, Szabó János Rákospalota 10 P, Horváth Imréné Zala­egerszeg 30.20 P, Arany Sarolta Vesz­prém 60 P, Kocsis Károlyné Szombat­hely 10 P, N. N. Sopron 20 P, dr. Len­gyel Sándorné Somogyszil 50 P. Honvédeink ír/dk: Áhítatot tartanak a protestáns betegek. A kalocsai hadikórház tábori lelké­sze írja: Legutóbbi látogatásom alkal­mával a zárdái csoportunk csaknem 50 protestáns betege azzal . a hírrel foga­dott, hogy .megszervezték maguk között az esti áhítatokat. Minden este egyik nagy kórteremben összegyűlnek, együtt imádkoznak, együtt énekeinek s gondol­nak haza a családra. S mindez minden mesterkedés, sőt az én megkérdezésem nélkül történt! Nagy László táb. lelkész. Távot a gyülekezettől. Nagytiszteletű Szerkesztőség! A messze távolból sok-sok szeretet­tel gondolok Rátok s üdvözletem kül­döm a Harangszó minden munkatársá­nak. A rossz vonatközlekedés miatt csak megkésve érkezik a Harangszó, de bár­mily régi is, nekünk kimondhatatlan örömöt szerez, mert Isten erősítő, vi­gasztaló és bátorító szavát hozza el ide, ahol a halál tartja most az aratást. Kér­lek, köszöntsd nevemben kis gyülekeze­tem, Bakonytamási, minden tagját. Bár­mily messze sodort is el a vihar tőlük, lélekben ott vagyok köztük s nem szű- nök meg itt sem értük imádkozni, mint ahogy érzem, hogy ök is imádkoznak értem. Isten áldását kérve Rátok és munkátokra, maradok Hozzátok igaz szeretettel: Mohácsy László tábori lelkész. Honvédclntc UxeaneR. K. Bonyár József örvezető az A. 913. t. számról üzeni Kórósra szüleinek és testvéreinek; Móricz Imre honvéd az A. 913. tábori számról üzeni Cecsére szüleinek és test­véreinek: Jól vannak, hála Istennek, egészségesek, sokszor csókolnak min­denkit, Jóska és Imre. Liker László honvéd a K. 340. tábori számról üzeni Békéscsabára édesanyjá­nak, nagyszüleinek: ne aggódjanak érte, jól van, csak több levelet vár és gyer­meki csókjait küldi. Horváth tanácsnok úrnak szívélyesen köszöni a Harangszó küldését és a frontkatona szeretetteljes üdvözletét küldi. Adóhivatali kollégáit és összes ismerőseit üdvözli. Márics Sándor honvéd a K. 884. t. számról üzeni Iharosberénybe feleségé­nek, kisfiának és Somogycsicsóra szülei­nek: egészséges, jól érzi magát, sok le­velet vár. Gönye Lajos honvéd a C. 655. tábori számról üzeni szüléinek, testvéreinek, rokonainak Sopronnémetibe: jól van, ne aggódjanak érte; több levelet vár. Nagy Lajos t. szkv. az A. 104. tábori számról üzeni Tétre (Győr m.) felesé­gének: A részére előfizetett Harangszót megkapta. Köszöni, hogy ezen keresztül is közelebb juthat Istenhez. Mindazok­nak, akik soraikkal felkeresték, ezúton is köszönetét mond. Egészséges. Család­jának, szüleinek, rokonainak szerető csókjait küldi. HARANGSZÓ Templom épül Kőhídtelep&n. Soproni gyülekezetünk szórványában, tek össze. A szürke iskolaterem isten- az országos fegyintézet mellett, Kőhíd-tiszteleti hellyé emelkedett: aikalomról- telepen, van egy kis gyülekezet, mely alkalomra szorgalmas kezek virágokkal a fegyintézet evangélikus és református díszítették fel az asztalt és a harmoniu- alkalmazottaibol, tisztviselőkből, fegy- mot. Beszereztek asztal- és harmonium- őrökből és családjuk tagjaiból tevődik térítőt, feszületet s úrvacsorái edényeket, össze. Ez a kis lélekszámú és anyagi 1937-ben pedig a Harangszó egyik szá- erőve! nem rendelkező gyülekezet nagy mában közölt „szórvány-oltár- képe ösz- vállalkozásba fogott: templomot épít. tönzést adott arra is, hogy egy ilyen Isten .csodálatosan megadta ennek a felállítható s összecsukható oltárt csínál- marokn'yi gyülekezetnek a templomépí- tassanak. Örömmel adakoztak nemcsak tés feltételeit:" a' közeli fertőrákosi kő- az evangélikusok, hanem a reformátu- fejtőből épületkövet, a fegyintézet ra- sok is. Egyik gyülekezeti tag szép ezüst A sopronkőhidai templom képe. bök" közül pedig ingyen munkásokat ka­pott az építkezéshez, áőt ezen felül az igazságügyi minisztérium jelentős össze­get is engedélyezett a templomépítés céljára, hogy a szárnya1 alatt álló pro­testáns alkalmazottak saját templomuk­ba járhassanak. Az építkezés megindítására közvetle­nül egy nemesszívű -adomány adott al­kalmat: az 1942-ben elhunyt földbirto­kos, nemes Károlyi Endre emlékére leá­nyai, Károlyi Alice és Valéria 2000 pen­gőt adományoztak a Dunántúli Egyház- kerület Gusztáv Adolf Gyámintézetének, melynek a megboldogult egykor elnöke volt. Gyámintézetünk az adományt Kő- hídtelepnek juttatta templomépítés cél­jára. A fenti adományt Gyámintézetünk még 3000 pengővel megtoldotta az Ihász Lajos-féle alapítvány bevételéből, úgy­hogy az 5000 pengős összeg, valamint a helyi gyülekezet adománya s a hívek áldozatkészsége megteremtette az épít­kezés anyagi feltételeit. így a megépülő kőhidai templom megörökíti köveiben még egy másik jóltevőnk, a dunántúli evang. egyházkerület nagy alapítvány­tevőjének, Ihász Lajosnak a nevét is. A kőhídtelepi hívek nagy örömmel látták, hogy régi vágyuk Isten kegyel­méből megvalósul. Hosszú évek csendes tervezgetése és buzgó imádságuk meg- hallgattatása az a kis templom. A kő­hídtelepi hívek a mindenkori fegyinté- zetr lelkész gondozása alatt állanak. Egymást követő lelkészek évek óta lel­kesedéssel és nagy ügybuzgósággal vál­lalták a rabok lelki gondozása mellett a szabadlakók kis gyülekezetének pász- torlását: látogatták a híveket, vasár­naponként istentiszteleteket tartottak stb. Istentiszteletekre rendszerint a fegy­intézet szomszédságában levő áll. elemi népiskola egyik tantermében gyülekez­oltári gyertyatartót vett, a lelkész fele-, sége később szép magyaros díszítésű oitárterítőt hímzett ajándékba. Megérlelődött a kis gyülekezetben a vágy, hogy önálló gyülekezeti életét él­hesse, saját templomába járhasson. Mert hiába, az iskolatereru a benne felállított s felékesített oltárral sem tudta feled­tetni a szüle iskolapadokat s a hellyel járó egyéb zavarokat. Templomra kezd­tek gyűjteni. Az első összeget'az oltár­építésből fennmaradt pénzből nyerték. Szeretettel karolta fel a templomépítés ügyét Ziermann Lajos esperes, aki ébren tartotta a templomépítés ügyét s remény­séget öntött a hívek szivébe, hogy bár nehézségek támadtak, ne csüggedjenek. Sajnos, a háborús viszonyok valóban megakasztották az építkezést, de türe­lemmel s jó reménységgel várják a kő­hidai hívek azt az időt, midőn megnyíl­hatnak a templom kapui. Sokat köszön­het a templomépítő gyülekezet felügye­lőjének, dr. Stráner Ernő igazgatónak is, ki odaadó fáradozásaival nagy lépéssel vitte előbbre az építkezés ügyét. A kis templom terveit Winkler Osz­kár soproni építészmérnök készítette el, úgy, ahogy az mellékelt képünkön lát­ható. Imádkozzunk azért, hogy épüljön meg ez a kis templom ott, hazánk nyu­gati védőbástyáján, Sopron-Kőhídteiepen, a fenyítés és dorgálás háza, a fegyinté­zet mellett és töltse be szép hivatását, mint egy újabb, erős bástya a bűn és gonoszsággal szemben való harcunkban. Hadd erősítse a bűnnel szembeni harc­ban könnyen megfáradó, türelmetlenség­re vagy elfásultságra könnyen hajló em­beri szíveket, üdítse fel az evangélium italával az igére vágyakozó s a temp­lom áhítatában megpihenni vágyó lelke­ket a kegyelmes Isten. Martos Ödön. Nem hiábavaló munka. Pár évvel ezelőtt a kórházban fe­küdtem. A mellettem lévő ágyon egy idős bácsi feküdt. Amikor jobban meg­ismerkedtünk, elmondotta élete történe­tét; nagyon hamar árván maradt, több­felé hánykódott, szolgált, majd meg­nősült és ekkorára egy kis vagyonkát gyűjtött szorgalmával és takarékosságá­val. Megnősülése óta feleségével együtt sokat fáradtak. Ő sokat fuvarozott is a sok munkája mellett. Míg mások egy­általán nem voltak hajlandók vállalkoz­ni sok fuvarra a rossz idő miatt, ő min­dig ment. Vagyona szépen gyarapodott és most már falujában az első gazdák közé tartozik. Sokan szép örökséget pazaroltak el a szeme láttára, addig ő, az árva, a semmiből első gazdák egyike lett. De azután panaszkodott az egyik vejére, hogy milyen részeges, már azt is elitta, amit adott a leányának. Panasz­kodott a másik vejére, az egyik fiára, a másik fiára. Nem látja biztosítottnak, hogy ezek megtartják, sőt gyarapítják azt, amit ő nehéz munkálkodással szer­zett. Nem meri reájuk hagyni. Végül fájdalmasan felsóhajtott: hát miért fá­radtam annyit egy életen keresztül, hogy mindez rövidesen tönkre menjen? Hát miért éltem? De nemcsak ő van így egyedül, aki élte végén ily fájdalmas kijelentést tesz, hanem nagyon sokan. Borzasztó az ilyen kijelentés egy élet végén. Óh hány em­berre reászakad ez a megdöbbenés, kik elvétették életüket. Hányszor kénytele­nek vagyunk mi magunk is megállapí­tani, hogy sok munkánkat hiába végez­tük el, eredmény nélkül. Milyen sok keserves megállapítás hangzott el már. Hány édesanya panaszolta, hogy hiába nevelte fel gyermekeit a jóban, nem fo­gott rajtuk, ők hálátlanok. De mindezek felett a legborzasztóbb, amikor valaki szomorúan állapítja meg egész életéről, hogy hiába élt, fáradt, mert nem látja ennek igazi célját, maradandó értékét. Ezzel szemben milyen jó hallani Isten igéjéből a figyelmeztetést: „...buzgói- kodván az Úrnak dolgában mindenkor, 1*9. tudván, hogy a ti munkátok nem hiába­való az Úrban.-- I. Kor. 15. r. 58. v. Az apostol ezt az Úr kijelentése alapján irta teljes bizonyossággal. Csak egyre gon­doljunk: „És aki inni ád egynek e kicsi­nyek közül, csak egy pohár hideg vizet a tanítvány nevében, bizpny mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.-- Máté 10, 42. v. Az Úr nevében, az ő országá­ban, az ő országa érdekében végzett munka, még ha akármilyen kicsiny is, nem hiábavaló, el nem vesztheti jutal­mát. Aki az Úr Jézussal él, aki Neki él, az az ember élete végén nem teszi, nem teheti,ezt a fájdalmas kijelentést, hogy hiába élt, hanem ott van a szívében az a boldog tudat, melyet az Úr ad, hogy nem hiába élt, mert megismerté Öt, szol­gált Neki hálás szívvel, boldog örömmel. Óh milyen figyelmes az Úr, még az ilyen, igazán nagyon kicsiny dologra is figyel, még ezt is számontartja. Ő sen­kinek sem marad az adósa. Milyen ke­gyelmes Ö, mert meg akar óvni minket attól a vádoló, marcangoló és végtele­nül lehangoló kijelentésünktől, hogy hiába éltünk. Nagy baj az, ha valakiről mások megállapítják, hogy hiába élt, nagyobb baj az, ha maga az ember állapítja meg. Ilyenkor már nem men­tegeti magát. A legnagyobb baj az. ha az Úr állapítja meg, hogy hiába éltünk, hogy elhibáztuk egész életünket. Azt, hogy nem hiábavaló az Úr dol­gában való munkánk, fáradozásunk, ezt sokszor rögtön megláttatja velünk, néha pe'dig nem mindjárt. Úgy látjuk, mintha ennek a munkánknak nem lenne ered­ménye. Egy .alkalommal elindultam az egyik 9 km-re levő szórványba tanítani. Rette­netes idő volt; szembejövő erős, havas­esős szél. Többet mentem gyalog, mint kerékpáron. Meg-megáiltam pihenni. Már arra is gondoltam, visszafordulok, de lelkiismeretem nem engedett. Amint megérkeztem az iskofába, a tantermet üresen találtam. A tanítónő édesanyja mondta, hogy leánya Pestre ment, ma nincs tanítás. Gondoltam nem baj, hi­szen eddig sem taníthattam az iskolá­ban a hittant, a felekezeti béke nagyobb dicsőségére, hanem magánháznál, Ki­indultam a tanyára, hogy majd ott, oda­haza lesznek a gyermekek. Megérkeztem már nagyon elfáradva, kimelegedve. Az édesanya azzal fogad, hogy két gyer­meke kiment a férjével a bárányokkal, nincs takarmány és még ilyen téli idő­ben is kell menniök, ha nincs hó. A leá­nya pedig bement a faluba. Arra gon­doltam, hogy kár volt jönnöm ilyen idő­ben, ez bizonyára nem az ő akarata volt, hanem csak az én erőlködésem. Leültem és hallgattam. Az Úr Jézus figyelmeztet, hogy nem lehet ez sem hiábavaló. Elő­vettem a Bibliát és olvastam belőle és szóltam egy néhány szót arról, hogy milyennek akarja látni az Úr Jézus az evang. édesanyát. Hogy mikor igazán édesanya az anya és, hogy milyen sok függ attól, hogy a szülök hogyan neve­lik fel az ő gyermekeiket, hogy hogyan hat ez ki az egész életre. Isten nagy emberei mily sokat köszönhetnek az ő hívőszívű édesanyjuknak. S ha nem látja az eredményt, ne essen kétségbe, ha az Úrban és az Úrnak neveli fel gyerme­keit, akkor tudhatjuk azt, hogy nem hiábavaló ez a munka. Egyszerre rá­döbbentem, hogy hisz ez először is ne­kem szól. Ha taníthattam volna, akkor nem szólhattam volna az édesanyához úgy az ő gyermekei előtt. Azután ez az Isten közelségének a megérzése vitt tovább még két tanyára, ahol szintén az ige mellett elcsendesed­tünk. Nem hiábavaló a ti munkátok az Úrban! Milyen buzdító megerősítés ez a lel­készek, a szórványlelkészek, a szülők és mindenki számára, hogy nem hiábavaló az ő nijmkája, még ha most látszólag az is. Végezzük azért buzgón a mag­vetés munkáját! Semmiféle munka az Úr nevében el nem veszti jutalmát! E mostani nehéz időben, amikor egy- egy bombatámadás romba döntheti oly sok embernek hosszú fáradozása gyü­mölcsét; egy kis családi házat, amikor mindent elveszthetünk egy pillanat alatt, amikor bármely pillanatban eltávozha­tunk és az Úr elé állíttatunk, végezzünk olyan munkát, mely nem hiábavaló, mely el nem vesztheti jutalmát. Keresd az Úr kegyelmét, figyelmez­tesd szeretteidet az ő kegyelmének keresésére! Mindenki megtalálhatja a módját a maga helyén, hogy hogyan szolgáljon az Úrnak. Az Úr Jézus ad sok alkalmat, ne mulaszd el. Ez a munka magában hordja a jutalmát! Gerhát Sándor. Az elsötétítés október 16—22-ig este 6 órakor kezdődik és reggel fél 6-ig tart.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents