Harangszó, 1944

1944-10-01 / 40. szám

1944. október 1.

HARANGSZÓ

177.

Akik már ismerik, tudják, olyan nagy- ember volt, hogy köteteket-lehet írni munkásságáról. Lelkipásztor volt. Nemcsak népe lelki újjászületésén, megtérítésén fáradozott, hanem külső életszín- -vo'nalának emelésén is. Szívéhez legközelebb a földművelő népréteg állott. Annak szentelte egész életét. 53 esztendőn ^keresztül küzdött, fáradozott Szarvason, az Alföld szívében, mint a hatalmas szarvasi gyülekezetnek előbb „miniszter secundáriusa“, másodlelkésze, később pedig „minister primáriusa“, igazgató-lelkésze. A pestmegyei Albertiben született 1742 április 18-án. Atyja szintén evangélikus lelkész -Volt, azonban korán elhunyt s így a papfiú nehéz körülmények Hozott nevelkedett. Bejárta a félvilágot, gazdag tapasztalatokat szerezve s tudományokkal bőven megrakodVa kezdette szolgálatát. Cserhátsurány volt első állomáshelye. Itt azonban csak rövid ideig -tartózkodott. Szarvason arra törekedett ^kezdettől fogva, hogy a legsötétebb trfsti-lelki nyomorban élő nép előtt feltárja az európai színvonalú; tiszta, szabad élet útját. Először a nép gazdasági felemelésére törekedett. A nyugaton hatalmas erővel fejlődő gazdasági élet minden erőforrását meg akarta nyitni népe előtt. Saját paplakjának kertjében kísérletezett új gazdasági növények termesztésével, különféle nemes gyümölcsfák -ültetésével. A szarvasi szikes földön paradicsomkertet teremtett talajjavító műveletével, a digózással. Az állattenyésztést helyes irányba terelte. Gyapjúfonásra, selyemtenyésztésre tanította a népet. Cukorgyártás, méhészet, lucernatermelés sem kerülte el figyelmét. Ö honosította meg a magyar Alföld legnagyobb áldását, az akácfát s egyik legfontosabb ve- teményét, a tengerit. Szomorúan látta, Hogy a felnőtt nemzedék annyira belerögződött babonáiba, tunyaságába és nyomorába, hogy‘’ez szinte pusztulását segítette elő. Ezért lett szívügyévé az iskola. A deákos, haszontalan ismereteket halmozó iskolából szakiskolát alkotott. ö alapította meg az első magyar gazdasági szakiskolát s ebből kenyérteremtő tudást és gyakorlati ismereteket vihettek magukkal tanulói. Működésére az állami hatóságok is felfigyeltek. Több

— fgy van bizony — hagyja rá komolyan az öreg —, magyar fájdalom, hogy azokat kell megsiratnunk, kik meg :se születtek.

Kis időre elállt bennük a szó. Alatto- mos fenyegetésével rájuk nehezedett a magyar végzet. A szakaszvezető szólalt meg először.

— Szeretted?

— Boldogtalan vagyok.

— Másként lesz holnap.

— Igazán szerettem Pistát.

— Mégis másként lesz. A rózsa az «löknek virít, nem a holtaknak.

Lidi sértődötten fölfortyan:

—• Minek tart engem?

A katona közelebb húzódik.

— Aranyos leánynak, kihez jobban illik a tarka szoknya, mint a fekete.

— Nem ép a fekete szoknya teszi a .gyászt.

—■ De a szomorúságot sem bírja sonkáig a szép lány, napfényre vágyik annak lelke.

Lidi oldalt az öregre pislant. Bóbiskol. Iziben bátrabb lesz. Mintha már ■erezné szíve táján a napfény melegét.

;— Kicsoda maga? — kérdi szemlesütve, de arca ég, mint a parázs.

— Bezzay Péter.

Lidi felkapja fejét, mintha álion ütötték volna.

— Az a gazdag Bozzay Nyékről?

— Az. Nyékről.

Mint a virágszirom, mikor belepörköl a dér, bágyadt el egyszerre Lidi és kiszakadt melléből a csalódás. A panasz. A vád.

— Bolonddá tartja a boldogtalant. Miért tette, maga kegyetlen?

A vonal megállt s Péternek ki kellett szállnia. Kezet fog ‘Lidivel s oda

súgja:

— Holnap lesz ? ba’m vSyí't. h-. ott talállak a t jbcsttíi beszélünk ■ ' a.

Lidibe visszarüppent az élet.

magas kitüntetést kapott a sok rosszindulatú bírálgatás és lekicsinylés mellett. József császár megígérte iskolájá- jának meglátogatását s József nádor valóban meg is'szemlélte azt. Könyveinek egy részében sürgette a magyar mezőgazdaság korszerű színvonalra emelését. Csupa munka, segítés, áldozatvállalás volt az élete. Elszántan dolgozott, segített, támogatást nem várt és alig kapott valakitől. Támogatás nélkül, jó üzleti számítással emelte fel egyházunk egyik leghatalmasabb Isten-házát: a

szarvasi ó-templomot. Támasza nagyszámú családja volt'. Még iskolájának tanárai is részben a családi körből kerültek ki. Ö szerezte meg hazánknak azt a dicsőséget, hogy a műveltség egyik ágában, a gazdasági szakoktatásban Magyar- ország lett az úttörő. A munkaiskola az ő elméjében fogant meg. Ö valóban másfél évszázaddal előzte meg korát.

Hogy Tessedik mennyire szerette a népet, azt nemcsak hatalmas alkotásai, hanem életének apró dolgai is' bizonyítják. Nyilvános előadásoknak és felolvasásoknak egész sorát látta el. 1768-tól háromhetes oktató-tanfolyamot rendezett a házasulandók felvilágosítására. 1780- ban Olvasóegylet néven népi önképzőkört alapított. Házról-házra járta a betegeket és orvosi tanácsokat adott. Felhívta a falvak rendezésére az illetékesek figyelmét. Egyik munkájában egy mintaszerű falu rajzát is adta „léniaegyenes“ utcákkal. Állandó harcot vívott a pazarlás, a dáridók, az ételben és a ruházko-. dásban -való fényűzés ellen. Mindenben jó példát is mutatott. „Dohányért, pipás társaságért 50 év alatt 50 krajcárt sem adott, háztartását egy süveg cukpr, meg egy "kis méz 7 évig ellátta édességgel.“ Az 1794. és 95. években rettenő? száraz,- ság perzselte végig Szarvas vidékét. Az ajtókon mindenütt hívatlan vendégként- bekopogtatott az Ínség. Ekkor tanította meg népét a gyapjúfonásra s vele egyetlen télen 428 embernek és családjának szerezte meg a betevő falat kenyeret. Orvosi tudományai alapján azt kérte mindenütt, hogy a húsféle helyett több zöldséget, hüvelyest, káposztát és salátát egyenek. A vitaminos elméletet hirdette a 18. században. Szomorúan tapasztalta,

— Nálunk holnap nagymosás lesz.

Szavaiban az ingerkedés ördöge ficánkol. Péter diadalmasan kiáltja vissza:

— Türelmes jószág az a tekenő, aztán a szív indulatja teszi. Én ott leszek.

Péter integet kintről, s Lidi az ablakon át visszamosolyog. Kissé kétkedőn. A lelke mosolyog félénken, s ez vetődik belülről fehér arcára.

Az öreg aludt, s úgy kellett felrázni, mikor megérkeztek. Az asszony a kis kapuban várta őket, de rögtön látta rajtuk, mi hír. Csak ennyit mond:

— Hát mégis igaz?

— Igaz — erősíti meg keserűen András.

Lidi búcsúzik. Hívják, menne be, ha csak egy percre is, de Lidi nem ér rá. Sok a dolga, s még el kell ma intéznie, mert vásárra megy holnap. Az öreg csen-' desen megjegyzi:

— A báboshoz.

Lidinek leesett az álla. Hisz aludt, s Péter csak úgy súgta. Hirtelen azonban felderengett benne, András bácsi lehunyt szeme mögül fülelt. Tréfára fordítja a dolgot s visszaszól:

— Hát oda megyek, András bácsi, a báboshoz, hol a szíveket árulják és a huszárokat.

Ezzel elsiet. A két öreg utána néz, mígnem eltűnik az első utcafordulónál.

— Ez is elment — mondja az asz- szony.

— Magunkra maradtunk — mondja András.

Bemennek az üres, nagy udvarra. Szótlanok, szomorúak.

— Nem vagyunk azért egyedül, velünk az Isten — vigasztalódik Ágnes.

— Még az Isten is szívesebben időzne ezen a szép portán, ha gyerekek hancuroznának körülöttünk morogja

Mogorván az öreg, miközben egy vastag könnycsepp hullott szeméből az- udvar porába.

hogy a munkás verejtékes munkájával nem áll egyenes arányban az az eredmény, amelyet elér. „Amilyen bizonyos — írja —, hogy Magyarország természettől áldott gazdag ország, annyira bizonyítja a naponkénti tapasztalat, hogy a föld jóságát, termékenységét, gazdagságát lakói nem használják ki eléggé.“ Életének apró, kevesek által tudott dolgaiból is világosan láthatjuk, hogy hatalmas munkabírású ember volt. E tekintetben majdnem utolérhetetlennek látszik. „Hajnalban felkelve, a gazdaság körüli apró-cseprő gondok, reggeli templomi, azután iskola szolgálat: napközben a cura pastoralis-nak ismertetett, legtágabb értelemben vett gyakorlása, további földek, állatok, fák, ipari munkák, adásvétel, kalkuláció, építkezés, falurendezési tervek és utánjárások, betegségek, irigy ellenségek ellen való emésztő küzdelmek, családapai gondok, örömök és csapások: el tudjuk-e képzelni ennek a férfiúnak estjét, a parö- chia. csendjében való békés pihenését? Írói munkásága mélyen belenyúlt az éjszakába s szarvasi hívei babqnás félelemmel látták az éjbeborúlt falu egyetlen világosságot szóró ablakát, mint valami pirosló tűzszemet fényleni az éjszakában.“ Ezek tudatában még jobban csodálkozhatunk azon, hogy Tessedik- nek összesen 144 írott munkája maradt ránk, s minden vasárnapi prédikációját csaknem szóról-szóra ki is dolgozta.

1820 december 27-én, csaknem 79 éves korában halt meg. Utolérte az ősi magyar sors. Nevét egy időre elfelejtették, munkáját nem folytatták tovább. Halála százéves fordulóján kezdték újra emlegetni, s azóta szerte az országban beszélnek munkásságáról. Szarvason, születésének 200. évfordulóján méltó szobrot emeltek néki a főtéren. Nevét nem írták rá, de munkásságának jelképét a művész keze odahelyezte. Ez mindennél jobban beszél az utókornak arról, hogy ki volt Tessedik. Síremléke kint .az öreg temetőben azt hirdeti, hogy a leggondosabb apa volt, aki nem any- nyira önmagának és csupán övéinek, mint népének élt sokáig és egészen. A földmívelést istentiszteletté magasztosí- totta — mint a szoboravató beszéd mondotta róla — s hitével, prófétai erejével az ötezer ember kenyércsodáját valósította meg ezen a földön. Emlékét mindenkinek meg kell őriznie s munkáját mindenkinek követnie kell, aki népét szereti s annak boldogulása szeme előtt lebeg. Pásztor Pál.

Az öreg biblia.

Előttem van egy régi biblia;

Az őseimé lehetett talán.

Jól emlékszem —- gyermekkoromban Mindig ott láttam apám asztalán.

Lapozom az öreg könyvek könyvét; Táblája kopott, lapja megfakult.

A gazdája sokszor kezébe vette És a sorokra gyakran könnye hullt.

Első lapjára ifjú kéz írta Kemény betűkkel az életkezdeten: „Jöjjön bármi vész, meg nem rendülünk, Erős vár mindenkor a mi Istenünk!“

Reszkető kézzel, öreges betűkkel —-• Halk vallomásként életalkonyon — Utolsó lapjára — íme, ez van írva:

„Tebenned bíztunk eleitől fogva!“

Nehéz bánatomban, súlyos teher alatt Van-e szavad hozzám, öreg biblia?

S Isten igéje szól, üzen nekem: „Megtart téged is a hit s a kegyelem.“

Féltett kincsem, drága örökségem, Kopott, fakult, öreg biblia!

ÖSők hitvallása világot felém,

S felém hangzik az Úristen szava.

Lehajtom fejem a kopott bibliára És imádságra kulcsolom kezem: örök kegyelem! Légy áldptt százszor, Ősök erős vára, édes Istenem!

Itt zés M i h ál y né.

Október I. — Egység. János 17, 21. Krisztus főpapi imádsága hatalmas ígéret a hívőnek, hogy ő az egész keresz- tyénséggel egy test. Ez pedig azt teszi, hogy ami néki öröme és fájdalma, az öröme és fájdalma az egész testnek is. Nemcsak egy-két szent, hanem égen- földön minden próféta, vértanú, apostol, — valamennyi keresztyén vele szenved, érte hadakozik. Áldott, csereviszony ez, melyben a test hordozza a tag minden szükségét, viszont a tag is részes a tes: minden javában, erejében.

Október 2. — Az igazi egyház. Ko". 3, 3. Az egyházat a Szentlélek kormá nyozza, ihleti, vezeti. Krisztus pedig n világ végezetéig egyházával marad. Kérdés azonban, hogy amit sokan, egyháznak tartanak, egyház-e az valóban? Há nyan tévednek e dologban?! Voltak, akiket Isten népének tartanak és nem voltak Isten népe. Viszont voltak kicsi, megvetett maradék, akiket nem tartottak Isten népének, mégis Isten népe voltak.

Október 3. — Rejtve. Kol. 3, 3. Nagypénteken valamennyi apostol meguot- ránkozott és elbukott. Egy egész nép megtagadta, elvetette, megfeszítette Krisztust. Alig egy-kettő maradt meg. Nikodémus, József, Mária, meg a lator. Hát akkor tán nem is volt népe Istennek? Odalett tán az egyház? Semmiképpen. Csak névtelen volt és láthatatlan.

Október 4. — Bűnbocsánat népe. Ézs. 33, 24. Krisztus országa nem kárhozta- tás. Nem azért jött, hogy kárhoztasson, hanem hogy bűnbocsánattal megtisztítson. Országában senki sincs bűnbocsánat nélkül. Csak bűnösök juthatnak belé. Mivel pedig bűneikben nem élhet, bűnbocsánatot kell nyerniök. Krisztus kitaszít egyházából minden önszentet.

Október 5. — A kulcsok hatalma. Máté 18, 18. Ahol azt látod, hogy bűnöket bocsájtanak, vagy rónak meg, tudhatod, hogy Isten népe van ott. Krisztus azért rendelte a kulcsok hatalmát, hogy a Szentlélek ezzel szentelje meg újra az elbukott bűnöst s a keresztyéneknek legyen mivel megbizonyítani, hogy ők Krisztus népe a világban. Akik pedig nem akarnak megtérni s magukat megszenteltetni nem engedik, akik a szent nép közül kitaszíttatnak, vagy azokat a kulcsok hatalma megkötöz, vagy kirekeszti.

Október 6. — A szent kereszt. Máté 5, 11. Isten népét megismerni a szent keresztről. Mert mindenféle bajt üldözést, megpróbáltatást, és gonoszt kell elszenvednie az ördögtől, világtól és testtől. Szenvedésének oka pedig az, hogy csakis az Isten igéjéhez tartja magát, tehát Krisztusért szenved. Mindezt csendesen és engedelmesen kell elhordoznia.

Október 7. — Az úrvacsorái gyülekezet. I. Kor. 10, 16. Ahol azt látod, hogy a szentségeket helyesen szolgáltatják ki, biztosan tudhatod, hogy Isten népe van ott. Mert ahogy az ige jelzi az egyházat, ugyanúgy a keresztség és úrvacsora is. Hiszen e szentségeket nem bírja, nem adja, nem gyakorolja, nem használja és nem vallja senki más, csak az Isten népe, melyben, ha akad is titkoa hamis vagy hitetlen keresztyén, ne* szentségt.eleníti meg Isten népét.

Luther Mártoiu

Evangélikus ember

evangélikus lapot olvasi