Harangszó, 1943
1943-10-03 / 40. szám
318. HARANGSZÓ 1§43 október 3. Nem kérkedünk hitünkkel s nem bántjuk más meggyőződését, de evangélikusságunk gyümölcseivel akarjuk szolgálni népünket: Isten kegyelmébe vetett hittel, szeretettel, békességre törekvéssel s a hittestvéri összetartás melegével. és nyomdabéreket kelleti fizetnünk. Az emelést tovább már nem halogathattuk. A többi egyházi lapokkal együtt kénytelenek vagyunk mi is október 1-től az emelést végrehajtani azért, hogy nagyobb ráfizetéseket elkerül jiink. fog minden Olvasónk otthonában csendülni. Evangélikus népünkre, egyházunkra, hazánkra Isten áldását kéri s lapunk Kedves Olvasóit hittestvéri szeretettel köszönti a Harangszó Szerkesztősége. Áldássá akarunk lenni a nemzet számára. Olvasóinkhoz ! Nem szívesen tesszük, mégis be kell Kedves Olvasóinknak jelentenünk, hogy a folytonos áremelkedés és a nyomdaipar terén is mindjobban érezhető drágulás következtében a Harangszó előfizetési díját október 1-től kénytelenek vagyunk felemelni. A Harangszó új előfizetési díja október 1-től egész évre 9*60 P, félévre 4-80 „ negyedévre 2-50 „ lesz. Ameddig lehetett, halogattuk az előfizetési díj emelését, jóllehet már augusztus közepétől magas százalékkal felemelt papírárakat Midőn ezt közöljük, egyben bejelentjük, hogy ha Isten kegyelme engedi, a Luther Szövetségi közgyűlés határozata alapján 1944 január 1-vel a most megállapított előfizetési díj mellett lapunkat nagyobb alakban fogjuk megjelentetni, hogy evangélikus népünk hitéletét még az eddiginél is nagyobb mértékben tudjuk erősíteni és építeni. Minden előkészületet megteszünk arra, hogy ez a nagyobb alakra való áttérés nehézség nélkül történjen. Bízunk abban, hogy az előfizetési díj emelését Kedves Olvasóink megértéssel fogadják, hiszen a folytonos áremelkedést az élet minden vonalán naponként látják. Bízunk abban is, hogy az a szeretet, amellyel lapunkat eddig felkarolták, továbbra is megmarad s a Harangszó lel kiér őt nyújtó, Istenhez hívó szava ezután is meg Hány szenvedésünk úgy választ el ! Istentől, mint fal, sőt vastag kőkerítés, j Isten mögéje rejtőzik, de mégis lát és ) nem hagy el. Mert készenlétben áll, hogy ■ segítsen kegyelemben s a derengő hit ablakán át megláttatja magát. Luther. A dunántúli egyházkerület közgyűlése Győrött. Mesterházy Ernő kerületi felügyelő 20 eves jubileuma. A dunántúli egyházkerület közgyűlésére, melyet szeptember 21—23-ra a a püspöki székhelyre, Győrbe hívott egybe a kerület elnöksége, nagy számban sereglettek fel a gyülekezetek, egyházmegyék, tanintézetek kiküldöttei. A közgyűlést ünnepélyessé tette a kerület szeretett felügyelőjének, dr. Mesterházy Ernő földbirtokosnak 20 éves felügyelői jubileumáról való megemlékezés, ami a nehéz időkre való tekintettel a felügyelő óhajára csendben, de annál bensőségesebben ment végbe. Hazafelé. Irta: Sághy Jenő. — Tőlük aztán igazán nem kell tartanunk. Nem bolondok, hogy a világ szájára adják gyalázatukat. Nagy bajuk nem esett, néhány zuzódást meg köny- nyen elviselhetnek abban a jó reménységben, hogy jön még a kutyára dér: lesz még búcsú Vágódon, amikor mi is átmegyünk Vágódra és ott megfizethetik tartozásukat... Ne busulj pajtás! Nincs semmi hiba. Igyunk, és daloljuk el: — Szőke vize a Rábának, Mondd meg kislány az anyádnak, Hogy az egész Rába mentén Nincsen olyan legény, mint én. Duhaj kedvük elérte tetőfokát. Ordítoztak, kurjongattak, tele poharakat vagdostak földhöz. István ebben a zenebonában már nem vett részt. Szédült, mert nagyon sok bort ivott. A testi rosszulléttel egyidejűleg valami rágódni kezdett a lelkén, de borgőzös fejével nem tudta megállapítani, mi az. Már éppen ki akart osonni levegőre, amikor a kocsmáros odalépett asztalukhoz. — Záróra. Fizessetek! A legényeknek jó mélyen bele kellett nyulniok bugyellárisukba, hogy összeadhassák az elfogyasztott sok bornak s az összetört poharaknak, székeknek az árát. A kocsmáros mégis keveselte az összeget. — Hát a vágodiak borának az árával mi lesz? Ti zav" f'Mok el őket, azért nem tudtak fizetni. — Olyan bolondot aztán nem teszünk, hogy mi fizessük a vágodiak borát — szólt akadozó nyelvvel Horváth Dénes. — Hajtsa be a pénzt Németh bácsi azokon, akik a bort elfogyasztották! Gyakran jönnek ők át nappal Berekbe, a malomba. Szóljon nekik! — Még én szaladgáljak a pénzemért! Az ördög vinné el a dolgotokat! — Meggazdagszik maga így is. No menjünk! Jóéjszakát! — Jóéjszakát! Dülöngélve lépkedtek ki egymásután a kocsma ajtaján. Ntván alig várta már, hogy jó levegőre juthasson. Amint kiért az utcára, megállt és néhány mély lélekzetet vett. Megálltak a többiek is. — Hova menjünk? — kérdezte Szabó Sándor. — Éjfél van még csak. — Kora lenne lefeküdni. — Sétáljunk egyet és énekeljünk néhány leánynak az ablaka alatt! — indítványozta Rácz József. A társaság örömmel csatlakozott az indítványhoz, István is. Tudta, ha most lefeküdnék, az ágy úgy pörögne vele, mint a ringlispil és hányás lenne a vége. Ezt a szégyent pedig el akarta kerülni. — Menjünk! — mondotta — de azokat a leányokat keressük föl, akik a csendőrlaktanyától messze laknak, mert a csendőrök, ha meghallják dalolásunkat, megugrasztanak bennünket. — Igen félsz te azoktól a csendőröktől — válaszolta Rácz József. — Pedig nem ijednénk meg tőlük; máskor sem, még kevésbbé most. Azért nem bánom, mehetünk a laktanyával ellenkező irányba. Elballagtak összekapaszkodva, botorkálva a sö-
