Harangszó, 1943
1943-07-18 / 29. szám
1943. július 18. HARANGiítí 235. sünk, a te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által, ki teveled és a Szent Lélekkel egyetemben él és uralkodik örökkön örökké. Ügy legyen. n i «I Mi fc Rddiós is/enUfl.Kie/eJ' lesz f. hó 18-án, vasárnap délelőtt negyed 12 órakor a Bécsikapu-téri templomból. Igét hirdet dr. Vető Lajos diósgyőr-vasgyári lelkész, alesperes. Énekszátnok a Dunántúli Énekeskönyvből: 282., 463., 290. és a Himnusz. Orgonái: Koch István karnagy. Kitüntetés. Mátis István felsőszél» lelkészt nemzetvédelmi kereszttel tüntették ki a Felvidék visszafoglalásánál a lövészzászlóaljaknál teljesített szolgálataiért. Segédlelkészátlielyezés. D. Kapi Béla püspök Hubert István segédlelkészt Al- sódörgicsérőí CseKdömölkre helyezte át. Testvéregyház köréből. Kormányzónk Medgyaszay Vince nyug. ref. püspöknek a hitélet és társadalmi élet szolgálatában szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Érdemrend nagykeresztjét adományozta. Ä győri Diakonissza Anyaház július 1—11-ig tartotta diakonissza konferenciáját, melyen az Anyaházhoz tartozó nővérek csaknem teljes számban részt- vettek. A konferenciát július 11-én diakonisszaszentelés zárta be, melyen a gyülekezeti istentisztelet keretében 8 próbanővér kötelezte el magát végleg a diakonissza szolgálatra és pedig Buthy Ella, Kiss Vilma, Lackner Paula, Schmickl Judit, Schrődl Adél, Tóth Margit, Unger Mária és Zsohár Lenke. Ügy a konferencia, mint a beszentelés szolgálatát Lukács István lelkész, az Anyaház igazgatója végezte. Isten áldja meg diakonisszáink szolgálatát. A Mátyásföldi Evangélikus Fiókegyház építés alatt -álló templomának alapkőletéti ünnepélyét július 11-én tartotta. Az alapkőokmányt Zászkaliczky Pál főesperes egyházi szolgálatával helyezték el az épülő templom alapfalába. Galgaguta. Július 4-én ifjúsági konferencia volt 6 gyülekezet ifjúsága számára. A konferencia főcíme volt: Harcold meg a hit szép harcát... 1. Tjm. 6, 12 alapján. Az istentisztelet alapigéje is ez volt s az előadások is mind ezzel kapcsolatosak voltak. A délutáni istentiszteleten az igehirdetés szólt a hit harcáról a felnőtt életében. Délután külön a fiúk és leányok részére megbeszélés volt e témák felett: A hit harca az ifjú és leány életében. A megbeszélést Kozma Ferenc diakónus és Kárpáti Emma diakonissza vezette. Az ifjúság sok szavalattal és énekszámmal szolgált a konferencián. Felsőszelii gyülekezet a konfirmációval megvárta a frontról szabadságra hazajövő lelkészét. Múlt hó 27-én 32 konfirmandus tett fogadalmat, hogy egyházához hű marad. Ősagárd. Június 27-én sok áldást jelentő ifjúsági konferencia folyt le az összes környező gyülekezetek és lelkészek részvételével. Főtárgya ez volt: „Ki fog győzni?*• (Győzelem önmagunk felett. Győzelem a fronton. Krisztus végső győzelme.) Szolgáltak: Schultz Aladár, Kiss Kálmán, Váczi János, Csővári Dezső, Bonnyai Sándor és v. Bártfay Gusztáv. Az ifjúság tevékenyen vett részt sok szavalattal, párbeszéddel és énekszámmal. Délután sportverseny volt, ahol a győztesek érmeket és ajándékokat kaptak jutalmul. A résztvevők száma a helybeliekkel együtt elérte az 1000-et. A nógrádi népviselet színpompája gyönyörködtető képet nyújtott. A konferencián Ottmár Béla h. alesperes elnökölt. Bony- nyai Sándorné a leányoknak tartott ösz- szejövetelt. A kiskőrösi evangélikus ifjúsági egyesület elhatározta, hogy minden Vasárnap hitbuzgalmi szolgálatot végez a gyülekezethez tartozó tanyavilág evangélikus- sága között. Már két ízben tett látogatást a leány- és legénycsoport. Most július 4-én Tabdiban volt vallásos délután, s csaknem kétszázan gyülekeztek össze. Előadást tartott az ifjúság vezető lelkésze, Ponicsán Imre. Az offerlóriumot a konferenciákon való részvételi díjra fordítja az egyesület. riATAROKON TÚL Észtországból Finnországon keresztül Harri Nuudi Pernu-i lelkész a következő lapot írta Mátis István felsőszelii lelkésznek: „Kedves Lelkésztestvér! Tudatom veled, hogy a mostani nagyon zavaros időket feleségemmel együtt szerencsésen átéltük. Életben vagyok és egészséges, dolgozom tovább a régi helyemen, de nem lakom a régi paróchián, mert azt az oroszok annyira szétrombolták, hogy az lakhatatlan és a mostani háborús időkben kijavítani nem lehet. Arumügi esperes — valószínű olvastad is — már nincs közöttünk, a bolsevisták feleségével és két gyermekével Oroszországba vitték, két középső fiuk azonban, akik nagyszüleiknél voltak, itt maradtak. Rahamägi püspököt 1941. márciusának a végén elfogták és ettől kezdve semmit sem tudunk róla. Felesége özv. Kukk püspöknével él együtt. Tégedet, feleségedet, szüléidét feleségemmel együtt üdvözöllek: Nuudi.“ Németország nyugati részén, a Rajna- vidék és Westfáiia több városában szabad ég alatt tartanak istentiszteletet, mert a templomok legnagyobb része ezekben a városokban romokban hever. 250.000 Üjtestámentomot rendelt a német tábori püspökség a würtenbergi Bibliatársulattól a katonai lelkigondozás céljaira. KÜLÖNFÉLÉK Tanítók is alkalmazhatók polgári iskolai tanároknak a kultuszminiszter előzetes hozzájárulása esetén, ha 5 évnél több, de 15 évnél kevesebb népiskolai szolgálatuk van s 6 éven belül a képe- ' sítést megszerzik. A képesítés megszerzését tanfolyam biztosítja. A petróleum ára az egész ország területén literenként 70 fillér. Meghosszabbították a színházak és mozik záróráját. Anglia süllyed. A geológusok megállapítása szerint az angol sziget évszázadonként 22 cm-t süllyed. Ezzel szemben a Skandináv félsziget évenként 1 cm-rel emelkedik a tenger szintje fölé. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esketés. Horváth Erzsébet oki. tanítónő (Felszopor) és Bánó István oki. erdőmérnök (Nemescsó) f. hó 17-én délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a nemeskéri evangélikus templomban. Hősi halál. Mérth János egyházas- hollósi lahos hősi halált halt. — Feltámadunk! Halálozás. Szabó Sándor, lapunk i őszerkesztő jenek, Szabó József győri lelkésznek édesapja július 9.-én, 80 éves Korában Mesteriben elhunyt. Főszerkesztőnk gyászában őszinte szívvel osztozunk. — László Géza 66 éves korában, házasságának 35. évében, János- házán, június 25-én elhunyt. — Simon Pál gazdálkodó, a téti egyházközség presbitere, a Harangszónak régi olvasója, életének 80. esztendejében Téten meghalt. — özv. Stadtrucker Sándorné szül. Alitisz Mária július 5-én, életének H. évében Zólyomban elhunyt. Az el- nunytban Stadtrucker Gyula dunaszerda- nelyi evangélikus lelkész édesanyját gyászolja. — Asbóth József ny. igazgató- tanító, a körmendi evangélikus egyház volt gondnoka és pénztárosa, ernlékla- pos honvédhadnagy, hosszas szenvedés után, 70 éves korában az Ürban elhunyt. Feltámadunk! VAGYAK GAZDA Emelték a mezőgazdasági készpénz- munkabéreket. A terményárak és az íz ipari munkabérek emelésével kapcsolatosan a kormány rendeletet adott ,ci a készpénzben megállapított legkisebb és legnagyobb gazdasági munka- oérek emelese tárgyában is. Eszerint az 1. osztályú mezőgazdasági napszámos órabérének legkisebb mértéke 40 fillér, legnagyobb mértéke 60 fillér. Ennek megfelelően emelkednek a napszámbérek és a készpénz szakmánybérek is, amelyek voltaképen az órabérek függvényei. Az idénymunkások (sommások, hónaposok) készpénzbéren felül naturálbért is kapnak, sőt a naturálbér a túlnyomó. Élelmezés mellett a megállapított ga- oonajárandóságon felül 1. osztályú munkásnak 30—45 pengő havi készpénz jár. Az élelmezés nélkül alkalmazott idénymunkások készpénzbére ennek kétszerese. A bentkosztos cselédek legkisebb és legnagyobb havi bére, valamint a szakképzett kertészek legkisebb és legnagyobb heti bére 30 százalékkal emelkedik. Az egyes vármegyei (városi) munkabérmegállapító határozatok szövegét ennek megfelelően módosítják. Az emelés azonban már a rendelet hatálybalépésének napjától kezdve, azaz július 2-től érvényes. Az erdőgazdasági legkisebb és legnagyobb munkabérek emeléséről rövidesen külön rendeletben intézkednek. EVANGÉLIKUS EMBER — evangélikus LAPOT Ol VASI