Harangszó, 1943
1943-07-18 / 29. szám
1943. július 18. HARANGSZŐ 231 ma, a szentek közössége, a Krisztus teste, a Krisztus menyasszonya. Az evangélikus nevelő az egyháznak és az egyházban nevel. Építőköveket farag Isten temploma számára. Mint az egyház munkásai, a nevelők együtt élnek és dolgoznak, így valósítják meg a szentek harmóniáját. Krisztus gondolatait testesítik meg, aki így: rajtunk keresztül, az ő egyháza által akar a világ számára érzékelhetővé válni. Az egyház Urának kizárólagos tulajdona. övé az ifjúság is. Az Ö szerete- téről tesz bizonyságot az evangélikus nevelő tanítványai előtt. Az evangelizáció szíve mégis elsősorban a bibliakörökben dobogott. Tízes, tizenkettes csoportokba oszolva az ige tükrében vizsgálta önmagét száznyolc evangélikus nevelő. Az egyház tanítói elcsendesedtek, hogy meghallhassák az örökkévaló Mester szavát. Éppen az evangelizáció napjaiban jelenik meg Imre Lajosnak, a nagy erdélyi nevelőnek új könyve: A keresztyén val- lástanitás. Az iratterjesztés húsz pél- 1 dányát egy-kettőre elkapkodták a kon- ■ ferencia résztvevői. Akiknek nem jutott, sürgős előjegyzéssel biztosították az ér- J tékes könyv megszerzését. Az ötödik pedagógus evangelizáció : sokat ígérő határkő egyházunk életében, j Tanítók, tanárok, vallástanárok egyre j növekvő serege áll az evangéliumi nevelés szolgálatába. Az egyház virágoskert- jében alázatos kertészek akarunk lenni csupán. Szeretettel hajolunk a zsenge palánták felé. Egyik plántál, másik öntöz, harmadik gyomlál. Mindnyájan tudják, hogy Isten adja a növekedést. Magától nő a vetés, mert Krisztus az egyetlen nevelő. Ezt a megalázó és felemelő bizonyságot vittük magunkkal az ötödik pedagógus evangelizációról. G. Gy. Az EPOSz evangelizáló konferenciája. Az Evangélikus Papnék Országos Szövetsége augusztus hó 7—15. napjain Gye- nesdiáson az Evangélikus Egyházegyetem Missziói Otthonában evangelizáló konferenciát tart. örvendetes szolgálat-kiterjesztést jelent, hogy ezen evangelizáló konferenciára a papnékon kívül részvételre szólítja fel a Szövetség az egyház női munkásait: tanítónékat, tanárnékat, tanárnőket és tanítónőket. A délelőtti evan- gelizáló előadások összefoglaló témája: Asszony az Isten előtt. (Lukács 7, 36—50). Az egyes előadások: 1. Bűnösségem. 2. Bűnbocsánatom. 3. Jézus iránti szeretetem. 4. Hitem. 5. Békességem. Végül az evangelizáló előadások közben felmerült kérdések kerülnek megbeszélésre. A délutáni előadássorozat összefoglaló témája: Hivatásunk. Az egyes előadások: 1. Férjem. 2. Gyermekeim. 3. Gyülekezetem szegényei. 5. Gyülekezetem leányai és gyermekei. Az előadásokat megbeszélések követik. A konferencia egyik napjára kilátásba helyezte egy előadás tartását Saarisalo Ábel dr. egyetemi tanár. A reggeli bibliakörök munkájának összefoglaló témája: A Szentlélek . műhelyében. 1. Jézust hallgatva. 2. összekulcsolt kézzel. 3. Az Ür oltáránál. 4. Másokkal együtt. 5. Újjászületve. 6. Gyümölcsöt teremve. Az esti áhitatok összefoglaló témája: Isten napi üzenete. 1. Hol vagyok? 2. Isten nyilvánvaló haragja. 3. Isten nyilvánvaló szeretete. 4. A világ szeretete. Kormányzónk az első ásóvágással megindítja a Sajó-csatorna építését. Ej, de reáfért volna a kevély, rakoncátlan legényre az a pár évi katonáskodás, mikor majd egy kis emberségre tanították volna, de sajnos, őt, mint egyetlen fiút, mentesítette a törvény a katonai szolgálat alól. Tovább lopta hát a napot otthon, mert munkának csakugyan nem lehet nevezni az ő kelletlen ténykedését, míg kortársai régen beöltöztek már a szürke mundirba, és komiszkenyeret ettek a kaszárnyában, várván a ,,hazai“-t, amit édesanyjuk jóvoltából a posta, vagy városba jövő ismerős majd hoz nekik. A Mikó Gyurka is katona már, piros sapkás, prémes mentés, nyalka huszárlegény. Megbecsüli magát ott is, már csillag van a hajtókáján, lesz az még őrmester is, akárki meglássa! Ha szabadságra hazalátogat, apja, anvja, testvérei örvendve csodálják s mikor sarkantyúját kényesen pengetve végigmegy a falun, sok szép hajadonnak akad az udvarban vagy a kútnál tennivalója. Bencze Gyula irigykedik is reá. Szívesen belekötne, de nincsen elég mersze hozzá, ö csak a nálánál gyengébbekkel szeret hatalmaskodni. Nagyanyó különös kedvét leli délceg unokájában. „Szakasztott az öreg apja“, mondja elmélázva. „Mikor megkéretett ezelőtt ötven évvel, ilyen piros arca, ilyen kunkorka kis bajusza volt annak is. De én sem voltam még akkor ilyen töpörödött, fogatlan anyóka!“ Bizony, szegény nagyanyó, igen megrokkant az utóbbi időben. Különösen a lábai mondták fel a szolgálatot, nem hiába sokat jött-ment velük világéletében. Szalmafonatú karosszékében már csak üldögél a tűzhely mellett vagy a tornácon, van már elég dolgos kéz, aki végezze a munkát. Egészen tétlenül lenni azért még most sem szeret. Nagy pápaszemén át, kapcsos, imádságos könyvéből olvasgat, vagy foltozgat türelmesen. Közben elmélkedik a múltról. Akiknek már semmit se ígér a jövendő, nagy vágyódással a szívükben, mindig a múltba térnek vissza és olyan szépnek látják azt, mint a valóságban talán soha sem volt. Közben pedig, míg a mi történetünk szereplői kis faiujokban csöndes életüket élték, vészes felhők tornyosultak a világ fölött. Villám cikázott át a déli égboltozaton, baljós mennydörgés felelt reá keleten és reászabadult a szerencsétlen emberiségre a rémek réme, a háború. Gyilkos ekéje végigszántotta a világot és a felhasí*ott barázdába beletemetkezett sok millió fiatal emberélet és zuhataggá nőtt a könny- őzön, amivel a népek vesztett boldogságukat siratták. Mikó Gyurkát is elvezényelték a regementjével a harcok mezejére, hol ingyen osztogatják a halált s egyike lett ama rettenthetetlen fiatal hősöknek, akiket „vörös ördögök“ néven ismert az ellenség és eszeveszetten futott előlük. (Folytatjuk.) . .
