Harangszó, 1943

1943-06-13 / 24. szám

192. HARNGSZÓ 1943. június 13. hászkodott Kiss Jenő professzor, óvja meg a Mindenható országunkat nagyobb megpróbáltatásoktól. Újabb gyászének után a magyarországi evangélikus egy- házegyetem babér- és pálmakoszorúját tette le — Radvánszky Albert báró egye­temes felügyelő megbízásából — a sír­emlékre Rásó Lajos dr. egyetemes fő­ügyész, kormány főtanácsos. Püspöki egyháiiáto^atás Erdélyben Túróczy és Révész püspökök Nagybányán. Túróczy Zoltán tiszakerületi püspök május zy-en es 3u-an a nagybanyai anyagyuiekezetben es a felsőbányái szór­ványban canonica visitutiot tartott. Ugyanabban az időben Révész Imre tiszántúli ref. püspök is hasonló egy- hazlátogatáson volt a két gyülekezetben. A két püspök egy vonattal érkezett. Az állomáson a távollevő polgármester he­lyett, a város nevében Rózsa Gyula ta­nácsnok fogadta a püspököket. Az evan­gélikus gyülekezet a templom előtt várta Túróczy püspök urat. Deák Ödön lelkész üdvözlő szavai után a püspök úr rámu­tatott a gyülekezet történeti értékére, amivel kevés egyházközség dicsekedhe­tik, azt Nagybánya elmondhatja magá­ról, hogy eredetét a reformációig tudja visszavezetni. Ez a múlt kötelez! Ezután a gyülekezet a püspökkel az élén bevo­nult a templomba. 30-án az ünnepi isten- tisztelet után megtartott díszközgyűlésen a püspök úr fogadta a tisztelgőket, majd a református és evangélikus gyülekezet presbitériumai püspökeikkel közös étke­zésen vettek részt. Délután a püspök úr a felsőbányái ref. templomban prédikált az evangélikus híveknek. Kardos Gyula püspök a komáromi evangélikusok kettős ünnepén. A Magyar Értesítő jelenti Komárom­ból, hogy az ottani evangélikus egyház- községnek Jánossy Károly min. taná­csos elhunytával megüresedett felügye­lői székébe vitéz Hunyady László dr. vár­megyei főjegyzőt vasárnap iktatta be Kardos Gyula dunäninneni püspök. Az ünnepen megjelent Laszkáry Gyula egy­házkerületi felügyelő is. Továbbiakban a püspök felavatta a komáromi evan­gélikusok új kultúrtermét és azt a már­ványtáblát, melyen az egyházközség ve­zetőinek nevét örökítették meg, a tria­noni évtizedekben nemzetükért és hit­feleikért végzett hősi munka hálás el­ismeréseképpen. Felvésték az emlékműre néhai Vetsey Ede altábornagy és néhai Jánossy Károly pénzügyigazgató nevét is. Evangélikus szülőié! Gondoskodjatok serdülő gyermekei­tek lelki táplálásáról. Iskolából kimaradt fiaitoknak, leányaitoknak rendeljétek meg ifjúsági lapunkat, az EVANGÉLIKUS IFJUSÁG-ot. Az ifjúsági munkáról színes, eleven cikkekben és képekben ad tudósítást. A fejlődő élet minden kérdését megvilá­gítja. Püspöki egyház látogatás a mohácsi misszióban. Május utolsó napjaiban örömünnepe vou a mohácsi missziói központnak cs a hozza tanozo bataszeki nokgyuiekezet- nek. A kerület íopaszioia tett látogatást a missziói kor e két szorványgyülekeze- teuen, t-aüian Imre loesperes es Kon- tsanszky Utto egyházmegyei 11. telűgye- lo társaságában. Mindenütt ünnepi Han­gulat, várakozó arcok, kitáruló lelkek és virágokkal díszített környezet várta a szói ványhivei közé érkező püspököt, Az ünnepi hangulat átragadt a másvallású- akra is és a püspök látogatása, evangé­likus ünnepen túl, magyar keresztyén közösségi ünneppé magasztosult. A püspöklátogatás fénypontjai mégis az istentiszteletek és a mohácsi város­háza zsúfolásig megtelt dísztermében le­zajlott kultúrest voltak. Utóbbin Ihrig Dénes gyülekezeti felügyelő bevezető szavai után előbb Túrmezei Erzsébet dia­konissza saját költeményeivel, azok mély átérzésű előadásával szerepelt. Különö­sen feltűnést keltett ez alkalommal elő­ször előadott mohácsi vonatkozású köl­teménye. Utána D. Kapi Béla püspök mondott hatalmas beszédet, melyben a három közösség, az állam, a nemzet és a haza fogalmát boncolgatta. Beszéde végén kitért a keresztyén egység evangé- liomi, felfogásának fejtegetésére is. Sza­vai mély benyomást keltettek a több­féle felekezetitől álló hallgatóságban. A műsorhoz még dr. Szekér Jenőné és Zol­tán Vilmos művészi ének- és zongora­számai, valamint Gaál Endre gimn. tanár zárószavai szolgáltatták a kísérő műsort. A püspöklátogatás egyházunk s benne a mohácsi missziói kör értékét, hitelét, megbecsülését, úgy kifelé, mint befelé, igen nagy mértékben emelte és éppen ezért történelmi dátum marad a szór­ványgyülekezet életében. Cevél 'Dániából. Szeretem a magyarságot — írja Zenthen Mogens theológus, aki hazánk­ban járt s megismerte népünket. Nagytiszteletű Szerkesztő Ür! A „Harangszó"-t december közepé­től fogva rendesen minden héten meg­kaptam. Hálás vagyok nagyon, hogy nekem küldik a magyar evangélikusok lapját, mert eddig nem igen kaptam új­ságot Magyarországból, én pedig sze­retem a magyarságot, és kedves emlé­kezetemben van a sok, sok jó magyar barátom és ismerősöm. Azt remélem, hogy hamarosan a magyar-dán egyházi kapcsolatot megint tudjuk kötni! És most mar minden héten a „Ha­rangszó“ által magyár üdvözletét ka­pok! A lapban arról örömmel olvastam, hogy a háború nehéz idején az egyhá­zak össze kezdettek munkálkodni az egész magyar népért, és hogy megtelnek a templomok. A dán „Kristeligt Dag- blad‘‘-ban arról cikket irtani. Nagytiszteletű Uramnak eddig még nem írtam azért, mert az utolsó vizs­gáim miatt sok munkám van, és csak most tudtam meg, hogy mi innen a mi egyházi napilapunkat Magyarországra sajnosán nem küldhetjük. A „Harang­szó“ árát fizetni nem tudom, mert az országból pénzt küldeni nem lehet, de küldöm most az egyházunk évkönyvét és talán más könyvet is, mert csak oly módon tudok fizetni. Én jól vagyok; egyelőre pap nem leszekt azért, mert november hónapban katona leszek. A magyar népnek és különösen pedig a szeretett magyar barátaimnak az Ür Isten kegyelmes áldását kívánom. Hittestvéri üdvözlettel Zenthen Mogens Vilmos theológus. Kopenhága, V. 5. Felvétel a hittudományi karra. A felvételi kérvényt a M. Kir. Erzsé­bet Tudományegyetem Evangélikus Hit- tudományi Karához címezve augusztus 31-ig kell beküldeni (Sopron, Deák-tér 80.). A kérvényre 50 filléres okmánybé­lyeg ragasztandó. Melléklendő: Születési anyakönyvi kivonat. Érettségi bizonyít­vány. (Ha van görög kiegészítő érett­ségi bizonyítvány azt is.) Erkölcsi bizo­nyítvány a gimnáziumi igazgatótól (ha közvetlen a gimnáziumból jön), a rendőr- kapitányságról, községi elöljáróságtól (ha tanulmányait megszakította), vagy távozási bizonyítvány (ha más egyetem­ről jön). Hatósági, vagyoni bizonyít­vány a szülők vagyoni helyzetéről. Ha­tósági orvosi bizonyítvány, különös fi­gyelemmel a lelkészi pályára alkalmas­ságra. Hatósági igazolvány az atya ka­tonai viszonyairól. A szülők születési és házassági bizonyítványai. Rövid önélet­rajz. Az illetékes lelkész, vagy vallás­tanár ajánlása. A felvételről a kar szeptember első napjaiban dönt és kívánságra írásban értesíti a folyamodót. Fizetendő félévenként 128 P tan- és 90 P mellékdíj. Tandíj és részlet-fize­tési díj kedvezmény iránti kérvények szegénységi bizonyítvány melléklésével egyidejűleg terjesztendők be. Bentlakás az Evangélikus Theológusok Otthonában kötelező. Folyamodni nem kell. Nyilván­tartás végett azonban jelentkezni kell írásban az otthon igazgatójánál. Díjakról és felszerelésről értesítést a jelentkezés után kapnak. Kedvezmény iránti kérvé­nyeket augusztus 1-ig kell beterjeszteni az otthon igazgatóságához. Akinek görög érettségije nincsen, a tanulmányi rendben megszabott ideig kö­teles pótlólag megszerezni. További felvilágosítást a kar dékáni hivatala, illetve az otthon igazgató­sága ad. Már kaphatók: Stanley Jones: Krisztus a világ or­szágúján. Ára 5 P. Rantanen Vilmos: Üldözöttek. Ára 3 pengő. Z. Topelius: Nyírfa és a csillag. Ára 10 fillér. Kérjük a megrendeléseket.

Next

/
Thumbnails
Contents