Harangszó, 1943

1943-05-02 / 18. szám

144. HARANGSZ'Ö 1943. május 2. kemény az a második halál, melyről azt mondja, hogy nem is megsemmisülés, hanem kárhozatos és örökkévaló gyöt- relmes élet. Menekülünk ezek elől, mert jobb nem is hallani róla. De engem vonj magadhoz, Uram Jézus, hogy mindez én rajtam is olyan jól végződjék, mint a tied. 'Május 7. — A feltámadásról való be­széd. — János 5:28—29. — Hihetetlennek és lehetetlennek tűnik fel a Jézusé, mert messze van mi.tőlünk. Hihetetlennek és lehetetlennek tűnik fel a mienk, mert korhadt koporsók és elporladt tetemek vannak a szemeink előtt. Kemény, mert egyrészt hitnek, másrészt reménységnek a dolga. Mi pedig a kézzel tapintható és szemmel látható dolgokat szeretjük. Uram Jézus, erősíts meg engem feltáma­dásod hitében és tégy bizonyossá a ha­lottak feltámadása felől. Május 8. — Az örökéletről való be­széd. — Róm. 6 :23/b. —• Kemény be­széd, mert el vagyunk telve ennek az életnek gondjaival. Annak a másik élet­nek gondjaitól pedig félünk. El vagyunk telve ennek az életnek örömétől. Kemény beszéd, mert hitnek és reménységnek dolga ez is. Uram Jézus, add meg nekem az örökélet hitét és tartsál meg az örök­élet reménységében életem végéig. Kovács Géza. KHHeOLATOK AnytíU napjóra. Sándy Gyula műegyetemi tanár, legnagyobb templomépítőnk édes­anyja most ünnepelte 100. szüle­tésnapját. A kedves ünnepség le­folyása a következő volt. Az előestén a gyermeksereg ün­nepelte egy-egy szál virággal a déd- és ük-anyát. A legifjabb déd­unoka elhegedülte az ünnepelt if­júkori kedvenc dalát. Majd a déd­unokák sorban elszavalták a leg­idősebb dédunoka ez alkalomra írt felköszöntő költeménye egy-egy szakaszát. — Másnap délelőtt házi istentisztelet keretében mondott az összegyűlt nagy család és ro­konság hálát isten különös ke­gyelméért és vették az ünnepelttel és 95 éves nővérével együtt az Úr szent vacsoráját. * Korunk sok véres híre közt e kedves, ritka hír megérdemli, hogy ideiktassuk. H8Ti KRÓNIKA A Magyar Távirati Iroda jelenti: Kormányzónk meglátogatta Hitlert a fő­hadiszállásán. Ugyancsak látogatást tett Hitlernél a norvég miniszterelnök és Tiso szlovák államelnök. — A szmolenszki tömeggyilkosság újabb borzalmai jönnek napvilágba. A nemzetközi Vöröskereszt hajlandó semleges szakértőket kiküldeni a tömeggyilkosság kivizsgálására. — Tu­niszban teljes erővel tombol a csata. összeomlott az angolszászok újabb offen- zivája. — A szovjet egy nap alatt 77 repülőgépet vesztett a kubáni térség­ben. — Átalakították a japán kormányt. — 121.000 tonnatartalommal 16 gőzöst el­süllyesztettek az Atlanti Óceánon a né­met tengeralattjárók. — Kormányzónk fogadta a hazaérkezett páncéloshadosz­tály küldöttségét. — Kormányzónk ki­tüntette a magyar sajtó kiváló munká­sait. — Kormányzóhelyettesünk arcképét és emléktábláját Kormányzónk jelenlété­ben leleplezték Szolnokon. — Negyed- százados jubileumát üli Európa első faj­védő szervezete, a MOVE. Zsindely mi­niszter Bulgáriába utazott. 12 EBYHlZI lIZKIBfi Husvét utáni 1. vasárnap. Epistola: I. János 5 : 4—10. Evangélium: János 20 : 19—23. Úr Isten, mi mennyei szerelmes szent Atyánk! Mindörökké hálát adunk, hogy a te egyetlen egy Fiadat, a Krisztus Jézust a mi bűneinkért halálra adtad és a mi megigazulásunkért halottaiból fel­támasztottad, és Ő általa az ördögöt és annak kínzó országát, a poklot megron­tottad és attól minket, te híveidet, meg­szabadítottál. Kérünk is tégedet, adjad minekünk a te Szent Lelkedet, ki által igazgass és vezérelj minket is, mint Ta­mást. hogy az igaz hitben mi is meg­maradhassunk és a te szent Fiad által az örök életnek örömére és dicsőségére feltámasztassunk. Ki teveled él és ural­kodik a Szent Léleknek egyességében mind örökkön örökké. Ügy legyen. HI18K Rdífiá* ísfenífsífeJe/ Zes* május 2-án, vasárnap délelőtt 11.15 óra­kor a Deák-téri templomból. Igét hirdet Kékén András dr. Deák-téri lelkész. Ének­számok a Dunántúli Énekeskönyvből 40S., 414., Himnusz és 290. Orgonái Zalánfy Aladár főorgonás. Karének: Schütz E.: Halld meg szavam. (Énekkar, vonósok, kentinué.) Énekli az Evangélikus Leány- gimnázium Énekkara. Vezényel Weitler Jenő karnagy. Új egyházfelügyelő. Pósch Gyula dr-t, a Nemzeti Bank elnökét a pestmegyei Gyón község evangélikus egyházának közgyűlése, Ruttkay-Miklián Géza lel­kész elnöklete alatt megválasztotta új egyházfelügyelőjévé. Pósch Gyula már hosszabb ideie presbitere a pesti evan­gélikus egyháznak. Gyóni egyházfel­ügyelői tisztségébe május 16-án iktatják be.' M. É. Felügyelőválasztás A komáromi evang. egyház a virágvasárnap megtar­tott közgyűlésén egyhangú bizalommal felügyelőjévé választotta vitéz Dr. Hu- nyady Lászlót, Komárom vármegye fő- I jegyzőjét, barlahidai egyházfelügyelőt. Dr. Bencs Zoltán kitüntetése. A Kor­mányzó úr dr. Bencs Zoltán miniszteri tanácsost, országgyűlési képviselőt, az Országos Luther-Szövetség elnökét, a közélet terén teljesített kiváló és ered­ményes szolgálataiért a magyar érdem­rend középkeresztjével tüntette ki. Új igazgatók. D. Kapi Béla, a du­nántúli egyházkerület püspöke a vasi közép egyházmegye három érdemes ta­nítóját, nevezetesen Rózsa Lajos urai- újfaiui, Széles Gyula kőszegdoroszlói és Balikó Mihály püspöktamásii tanítót, több mint 3 évtizedes hűséges és ered- ményes népnevelői munkásságuk elisme­réséként az igazgatói címmel tüntette ki. Jubileum. A gyékényesi gyülekezet április 18-án ünnepelte lelkésze, Hor­váth Lajos esperes-lelkész szolgálatának 25 éves évfordulóját, mely alkalommal az egyházmegye részéről dr. Ittzés Zsig- mond egyházmegyei felügyelő, lelkész­társai és a tanítóság nevében Fuchs Pál egyházmegyei főjegyző üdvözölték. A gyülekezet részéről Jamrich Béla fel­ügyelő s utána a nőegylet, ifjúsági egye­sület és iskolai kisgyülekezet fejezték ki jókívánataikat. Névmagyarosítás. Popják Nándor, a Gombos-Vajszka-Élőszigeti ármentesítő és belvízlevezető társulat igazgatója családi nevét belügyminiszteri engedél­lyel Pázmán-ra változtatta. Ajándék. Koncz András a saiógö- möri egyház tagja a templom számára 2 darab Express Heating típusú kály­hát vett hatezer pengő értékben. Adomány. Özv. Rádócz Gyuláné Szentantalfa 10 P-t adományozott a hadiárvák segélyezésére a Harangszó útján. Gyönk. A Nőegylet Drinóczy Jánosné és Antal Sándorné kezdeményezésére, többek támogatásával 100 pengős árban két kristályvázát szerzett a templom oltárára. Alsódörgicse. Az Ifjúsági Egyesület vallásos estet rendezett virágvasárnap. Szavaltak: Szentes Ilonka, Nagy Etelka, Bogdán László egyesületi tagok és Jó­nás Zoltán jogszigorló. Az egyesületi vegyeskar két énekszámmal szerepelt, Kaposi Éva tanítónő vezetése mellett, előadást a gyülekezet segédlelkésze tar­tott. A pogányszentpéteri nőegylet szere- tetvendégséget rendezett április 11-én a hadbavonuitak hozzátartozóinak tá­mogatására. Ecsedy „Hazám“ c. leg­újabb művéből és Túrmezei E. „Titok“ c. jelenetét adták elő. A nőegyleti ének­kar több énekszámmal szerepelt. Négy szavalat is volt. Az igét Fuchs Pál lei­kész hirdette. Az ünnepélyt Kovács Zol­tánná rendezte. A bevétel 279 P volt. A szeretetvendégség maradékából ju­tott a győri Diakonissza Anyaház ár­váinak is. A kaposvári kórház sebe­sültjei szeretetcsomagokat kaptak. A Győrszabadhegyi Leányegyesület a győri hadikórház 4-es számú épületé­ben levő beteg katonáknak 35 liter bort ajándékozott. A kisterenyei gyülekezet vir,ágvasár­napján a templomban vallásos estet ren­dezett, melynek keretében Kazár Gábor áll. tanító, kántor „A szenvedő Krisztus böjti énekeinkben“ címmel tartott elő­adást. Gartai István h. lelkész igét hir­detett és imádkozott-. Szavalatokkal és

Next

/
Thumbnails
Contents