Harangszó, 1943
Kis harangszó
30. oldal. KIS HARANGSZÓ 1943. december 19. Karácsonyi ének. Szent karácsony itt vagy újra ... Zeng a régi ének: .,Dicsőség a magasságban A menny Istenének!“ Megszületett, kit rég vártak Az apák, a fiák, Ki keresztet hord miértünk S nagy bűneink miatt. És ma mégis bús ez ünnep, Zavarja a ború, Mely a földre fojtón borul, Mint dúló háború. Ma született Ür Jézusunk, Hozz örömöt nekünk, Szüntesd meg a vészt, a vihart S Te légy menedékünk! Mit hirdetett angyali kar, Legyen való végre: Legyen köztünk jóakarat És a földön béke! Bertalan Sándor tanító bácsi. Betlehemi Szenet. Mese. Irta: Csite Károly. Volt egyszer egy kifosztott, elhagyott szegény-szegény ország. Mint a temetői szomorú fűzek, szomorúak, szótlanok lettek a népek, elhallgatott az egész országban a dal. Egy kis aranyhajú, ragyogó kékszemű, rajongó szívű pásztorfiúcska már hetek óta hiába figyelt, hallgatózott kint az erdőszélen, nem vitte el hozzá a szellő az arató lányok és legények vidám dalát, sem a pásztor-furulyaszót. Elnémult a pásztor furulyája is. — Jaj, Teremtő jó Atyám! — sóhajtotta Jánoska, szívébe nyilaló fájdalommal. — Milyen szomorú ez a néma világ! Hisz’ ez már félig-meddig halál. S ha még sokáig így tart, halál országa lesz a mi tündérszép hazánkból... Sokáig töprengett a kis pásztorfiú, tarisznyaszíjjával babrálva, hogyan tudna ezen a bajon segíteni? Az estén, mikor hazahajtotta juhnyá- ját, gazdája elé állt bátran: — Gazduramat megtisztelem!... Ne vesse meg kérő szómat: fizetésemet elengedem, de helyette a legszebb báránykát és egy fehér galambot adjon nekem. Hűségesebben senki nem szolgálta gazdáját, mint én fogom gazduramat és családját szolgálni. ■— Mi a csoda? Mi kell neked, kis kenyeres? — mosolygott az öreg gazdája a megszürkült bajusza alatt. — Fehér galamb, fehér bárány?... Ej, ej. kis öcsém, sokat akarsz. De hát ne mondd, hogy fukar vagyok, megkapod a fehér galambot és fehér báránykát. — Mégis csak jó ember az én gazdám, hiába mondják a népek, hogy zsugori. Gondolta Jánoska boldog, remény- teljes szívvel. Már ki is szemelte a nagy baromfi- udvaron szállongó galambok közül, melyiket fogja fizetésül választani. A legszelídebb báránykát pedig már úgy becézte, gondozta, őrizte mint sajátját, a legjobb legelőt kereste ki, a legédesebb forrás vízét kutatta fel számára. ' Elérkezett a várva-várt fizetés napja A pásztofiú megkapta a galambot és báránykát s nagy útra indult velük. Addig megyek, addig járok, míg csak oda nem találok, hol Jézuska születetf. Galambomat, bárányomat ajándékul viszem neki. Tudom jól, hogy örülni fog, hazámat megsegíti. Gazdasszonya kemencét fűtött, gyúrta a jó pogácsát: tele tarisznyával, Isten áldásával eresztette útnak kis pásztorát. Ment a fiú báránykájával hegyenvölgyön, erdőn-mezőn, rengetegen át. Útmutatójuk a fehér galamb volt. Elelrepült jó előre, körültekintett, vizsgálta a vidéket, hogy merre jobb, biztosabb az út? így kikerültek minden veszedelmet. Esténkint összebújt Jánoska a báránykával egy bokor tövében, fejük fölött ült az ágon a fehér galamb, az ébresztette fel reggelenként turbékolásá- val. Sok-sok vidéket, falut bejártak s mindig szomorúbb népek közé jutottak. A kis pásztorfiú minden éhező boldogtalant, akit csak útban talált, megkínált pogácsával. Hét vármegyét áthaladtak már 9 a pogácsás tarisznya mégsem ürült ki. — Látod báránvkám e nagy csodát! — ölelte át Jánoska boldog örömében a bárányka nyakát. A báránvka bicceget a fejével, mintha csak azt akarta volna mondani: