Harangszó, 1943

Kis harangszó

1-4. oldal.

KIS HARANGSZÓ

1943. október 24

És tigy-e, szándékosan, akarattal nem okozol szomorúságot bánatot szüleidnek? És mindez miért van így? Azért, mert szereted őket.

Ugyanígy kell az Úr Istent is egészen és mindig szeretned. Nemcsak vasárnap, nemcsak akkor, ha szomorúságod van, hanem mindig vele kell lenned, rá kell gondolnod. Persze, ez néha nehéz, mert kellemesebb a Sátán csalogatása.

És tudod-e, miért kell legfőképpen az Istent szeretned? Azért, mert Ö mindenkinél jobban szeret téged! Ezért parancsolja, ezért várja, hogy szeresd és ezért szomorú nagyon-nagyon, ha te őt nem szereted.

A Sátán nem szeret téged; téged csak az Úr szeret. Te vájjon kinek adtad, kinek adod a szeretetedetíJ

Árva Jóska hazatalál.

(Elbeszélés.)

Az osztály az „új fiút“ tárgyalta. Csodálkoztak azon, hogy reggel egészen egyedül jött iskolába, furcsálották szótlanságát, megmosolyogták, hogy olyan ijedős, mert a tanító úr minden hozzáintézett szavára összerezzent. Pedig okos gyerek lehet, hiszen milyen egykettőre megértette a törteket! Ez különösen Bagi Gyurkának szúrta a szemét, mert ő, az eddigi „osztályelső“ ugyancsak nem kívánta, hogy osztozni kelljen ezen a címen valakivel; hát még, hogy ő tán egy ilyen „mostjött“ miatt második helyre kerüljön? No, hiszen, még csak az kellene! Erre a gondolatra még az étvágya is elment, pedig tudta, hogy ma mákostészta várja ebédre, méghozzá mézzel!

Míg Gyurka igy emésztődött magában, lassan oszladoztak a fiúk. Majd itt maradt le néhány, majd ott fordult be egypár, csak kevesen haladtak még együtt. Kicsinyenként csak Gyurka és Balogh Andris, az intézőék fia folytatták együtt az utat; a többieket már elelnyelte egy-egy rácsos kiskapu, vagy csikorgó utcaajtó.

— Én sajnálom ezt a Jóskát, te Gyurka, — szólalt meg a szelídképű Andris, aki arról volt híres, hogy finom, fehér kenyerét mindennap egy másik társa barna kenyerével cserélte el. — Mégis csak nehéz lehetett neki

olyan magában jönni először az iskolába. Se a tanító urat, se bennünket nem látott soha. Én biz’ nem mertem volna így elmenni ennyi ismeretlen ember közé! Aztán, hogy olyan ijedős szegény. Vájjon mitől rémüldözik mindig?

Édesanyám azt mondta, mikor mi még kicsinyek voltunk, volt egy szolgálónk, az mesélt nekünk borzasztó dolgokat kísértetekről, sepriinlovagló boszorkányokról, varangyosbékákról. amik a pinceablakban leselkednek a síró kisgyermekekre és még egyéb szörnyűségekről, úgy, hogy mi olyan félős gyermekek lettünk, hogy még világos nappal se mertünk magunk mé'g a kertbe se kimenni. Ha ajtó csapódott, már összerezzentünk, ha a szél süvített a kéményben, már remegve bújtunk össze. Sokáig tartott, míg édesanyánk kinevelte belőlünk ezeknek az ostoba meséknek a félelmét. Ma már nem is félünk, mert megtanultuk, hogy Isten őrző angyalai által megvéd bennünket mindentől. — Arra gondolok, hogy valaki egyszer talán ugyanúgy nagyon megijesztette szegény Jóskát, azért rezzen össze mindenre. (Folytatjuk.)

Evangélikus gyermek evangélikus lapot olvasi