Harangszó, 1943
Kis harangszó
1943. június 6. KIS HARANGSZÓ 79. oldal. készséggel és örömmel állj a glédába, mert csak így lehetsz bátor katona, olyan, aki életét is szívesen áldozza a hazáért. Ha hazádat igazán szereted, úgy érette semmiféle áldozat sem lesz nagy és nehéz. Igen szépen mondja Kölcsey Ferenc költőnk, a Himnusz írója: „Kinek szívében a haza nem él, rz számüzöttnek tekintheti magát mindenhol, s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.“ Igazán szereted továbbá hazádat, ha mint felnőtt, magadat az állam törvényeinek aláveted s a reád rótt terheket lelkiismeretesen viseled. Sok-sok kötelessége van még a honpolgárnak hazájával szemben. Ezek közül való, hogy: a haza valamennyi polgárát vallás és nemzetiségi különbség nélkül szeresse s velük egyetértésben s békességben éljen, mert egy hazának gyermekei valamennyien. Köteles végre a nemzet ünnepeit tiszteletben tartani s az azokon tartott hazafias istentiszteleteken részt venni. Ily ünnepek: március 15-ike, István király napja és október 6-ika; továbbá a kormányzó születés és névnapja. A hazára vonatkozólag jegyezd meg egy nagy hazafinak eme szavait: „Hol Isten napja először bocsátotta rád sugarait; hol Isten csillagai először fénylet- tek fölötted; hol az ő villámai először mutatták előtted hatalmát, és viharai először töltötték be lelkedet szent borzalommal: ott van hazád. Hol először tekintett emberi szem bölcsődre; hol először ölelt keblére édesanyád; hol először csepegtette atyád szívedbe a böl- cseség tanait, a hitet: ott van hazád.“ „Hallgasd, figyeld e hangokat! E vérszentelte hantokat! Tanuld szeretni még hívebben Vésd szívedbe nagy tanulságul S legyen vezérlő csillagod: Csöndben, viharban, fényben, árnyban Szeressük egymást, magyarok!“ Győri Bence bácsi. BIBLIÁJA Jún. 6. — János 13 :34. Most amikor j ebben a háborúban mindenki az ellen- ; kezőjét teszi, mondja nékünk Krisztus: szeressétek egymást. Jún. 7. — János 13 :35. Ez a mi bizonyságtevésünk, hogy egymást szeretjük. Jún. 8. — 1. Péter 4:8. Ha szeietettel figyeljük egymást, nem vesszük észre olyan hamar társunk vétkeit, de eltakarja ez a szeretet a mi vétkeinket is. Jún. 9. — I. Péter 4 :9. Ezzel a szeretettel osszátok meg most egymással azt a kis oarab kenyeret is, mert van akinek még annyi sincs. Jún. 10. — I. Péter 4 :10. Ne vesztegessétek el hiába Istennek ajándékait. Jún. 11. — I. Péter 4:11. Ajkaitokat ne csak szidalomra, veszekedésre, hanem Isten dicséretére és hálaadásra is használjátok. Jún. 12. — I. Péter 5:5. Isten igéje int szerénységre, alázatra, engedelmességre a felnőttek, főleg szüléitek iránt. Jún. 13. — I. Péter 5 :6. „Aki magát megalázza, felmagasztaltatik. Jún. 14. — I. Péter 5:7. Istenben bízhatunk, ő megsegít minket. Jún. 15. — I. Péter 5 :8. A legapróbb kisértésekben is az ördög akar hozzánk férkőzni, hogy megrontson minket. Jún. 16. — I. Péter 5:9. Aki Istenben bízó erős hittel ellene áll az ördögnek, az győz felette. Június 17. — I. Péter 2 :18. Engedelmeskedjünk azoknak is, akik haragszanak reánk. Jún. 18. — I. Péter 2 :19—20. Ez a tűrés szerez Isten előtt dicsőséget nekünk. Jún. 19. — I. Péter 2 :21—25. Ezt kell életünk minden pillanatában szemünk előtt tartanunk, hogy Krisztus érettünk halt meg a kereszten. Sólyom Károly. >2 vakációban külön bibliai vezérfonalat nem közlünk. Mindegyitek ossza be magának a Zsoltárok könyvét kisebb szakaszokra és azt olvassátok végig. Szeptemberre küldjétek valami kis írást arról, hogy a Zsoltárok könyvéből mi ragadta meg. figyelmeteket és telketeket. Azt is írjátok I meg, miért épen az a rész jelentett sokat. — A szerkesztő bácsi. A Kis Harangszó barátod! Barátja vagy-e a Kis Harangszónab?