Harangszó, 1943

1943-12-26 / 52. szám

1943. december 26. HARANGSZÓ m Magócs Károly síremlékének felava­tása. A Deák-téri Luther Szövetség néhai igazgatójának, Magócs Károly Deák-téri lelkésznek a hívek adományából sírem­léket állított fel. A síremlék felavatása december 19-én volt. Vallásos est Surdon és Nemespátró- ban. Az ifjúság Zámolyi Gyula lelkész és Zámolyi Gyuláné vezetésével ádvent 1. és III. vasárnapján Surdon, II. vasár­napján pedig Nemespátróban tartott vallásos estélyt. Előadást tartottak Szomjas Károly nemespátrói, Zámolyi Gyula surdi lelkészek. Szavaltak Szmo- dics Erzsébet, Ádám Sándor, Szabó Jó­zsef nemespátrói, Biacs Katalin, Bö- cseics Erzsébet, Büki Juliánná, Borsos János és Vas János surdi ifjak. A surdi ifjúság énekkara Zámolyi Gyuláné ve­zetésével több szép énekszámmal gazda­gította a műsort minden alkalommal. Salgótarjánban az Evangélikus Nő­egylet és Leányegylet ezévben is meg­rendezte karácsonyi kiállítását és vá­sárját. Több mint 7000 pengő forgal­mat ért el a másfélnapos kiállítás. Kb. 4000 pengő tiszta jövedelem maradt a karácsonyi és egyéb jótékonykodások céljaira. Moticska Nándorné és Dr. Csengődy Lajosné elnöknők mellett Wie- singer Károlyné, Köntzey Ferencné, We- szelovszky Kató és Erzsébet, Medzih- radszky Márta és még sokan igen nagy áldozattal és fáradságot nem kímélő készséggel szorgoskodtak a kiállítás elő­készítésén, amelyet Dr. Csengődy Lajos esperes nyitott meg. Közreműködött az Evangélikus Énekkar Surányiné, Bart- áole Klári vezetésével, Horváth Györgyi polgári iskolai tanárnő tartalmas elő­dadással, Röder Alfréd, Dubraszky Etelka diakonisszatestvér vezetésével a vasárnapi iskolások két színdarabbal, Csarba Mária vezetésével az Óvodások, Viroszták Lajos és Polony Zoltán veze­tésével az Evangélikus Ifjúság két szín­darabbal és különféle számokkal. Adomány. N. N. Rápca'kapiról a Ha­rangszónak 30, az árváknak 10 pengőt adományozott. Köszönjük az adopiányt. A Budahegyvidéki Luther szövetség december hó 19-én karácsonyi szeretet- vendégséget rendezett, melyen Wolf Lajos esperes tartott előadást. Közre­működtek: Fauszt Lujza, Záborszky Er­zsébet, Liedemann Dénes, zongorán kí­sért Borsay Pál. Testvéregyház köréből. A magyaror­szági református teológiai tanárok Deb­recenben országos konferenciát tartot­tak. — Gróf Ráday Gedeonné egész pénzvagyonát, mintegy 170.000 pengőt a ^ dunamelléki református egyházkerületre I hagyományozta. Ádventi est. A Budapesti Evangé­likus Leánygimnázium Ifjúsági Diákszö­vetsége december 16-án ádventi estet rendezett, melyen ének- és zeneszámok, szavalatok keretében ádventi előadást tartott Ruttkay-Miklián Gyula ev. lel- \< tsz, püspöki titkár. Petőfi japán nyelvre fordítója. Kevés- : e! ezelőtt adtunk hírt Pap Ferenc budapesti vallástanító-lelkész haláláról. Kevesen tudták, hogy az elhúnyt evan­gélikus lelkész magánszorgalomból meg­tanulta a japán nyelvet és azt annyira elsajátította, hogy egyik japán újság munkatársa lett. Petőfi legszebb költe­ményeit japán nyelvre lefordított* a azokat a lap közölte is. Két könyvet keresek! Az egyik a fordításomban megjelent Kuortti: Pap, száműzött, szökevény című. A kiadónál két kiadásban teljesen elfogyott s így a könyvforgalomban már nem jutok hozzá. A másik kis finn útirajzom: Az ébredés népe. A királyhágó-melléki ref. egyházkerület iratterjesztése adta ki. A kiadónál ez is teljesen elfogyott. Mind­két könyvből több példányra volna szük­ségem. Iratterjesztéseknél visszamaradt, vagy magán tulajdonban lévő nélkülöz­hető, jó állapotban lévő példányokat szíveskedjenek címemre elküldeni. A portó külön fedezésével az előbbit 3, az utóbbit 2 pengőért váltom meg. Koren Emil evang. lelkész Ungvár. KI TUD RÓLA? Bátyám, Györkös Imre honvéd tize­des, ki az orosz harcmezőn teljesített szolgálatot, január 10-e óta nem ad ma­gáról semmi életjelt. Ha valaki tud róla, szíveskedjék megnyugtatást adni, Györ­kös Margitka Zalagalsa címen. Kovács Gyula vanyolai lakos, 34. gy. e. honvéd, f. év jan. 2-a óta nem ad életjelt magáról. Aki tud róla, szíves­kedjék értesíteni a vanyolai lelkész! hi­vatalt. ^TÁROKON Túl Finnországi hírek. Az erlangeni egye­tem fennállásának két évszázados ju­bileuma alkalmából Kaila finn érseket díszdoktorrá választotta. — A finn egyház meghívására Finnországban tar­tózkodik Hoffmann János, a stock­holmi francia protestáns egyház lel­késze. — A jövő év január havában lelkész-konferencia lesz Tamperében, amelyen előadást tart Giertz Bo svéd lelkész is, akinek regényét nemrég adta ki magyar nyelven Wolf Lajos for­dításában a Luther Társaság. — A „Ko- timaa“ Szabó József győri lelkész ad­venti úrvacsorái beszédét közli s a „Lelkipásztor" bibliai szómagyarázatai­ból a dicsőítésről szóló részt. ~ PÁLYÁZAT. A Magyarhoni Evan­gélikus Lelkészek Egyesülete pá­lyázatot hirdet „Evangélikus Dog­matikádra. A mű kb. tíz íven (160 oldal), mindenki által érthető mó­don foglalja össze és ismertesse meg evangélikus anyaszentegyhá- zunk dogmatikai felfogását. A pá­lyamunka gépírással három pél­dányban küldendő be Kemény Lajos esperesnek, az Egyesület ügyvezető alelnökének (Budapest, VII., Damjanich-utca 28/b.) 1944 december hó 31-ig. A pályamunka ezer pengő. A díjnyertes munka az Egyesület tulajdona. A szerző a könyv kiadásából származó tiszta jövedelemből 50%-ot kap. — Bu­dapest, 1943 december 2. D. Raffay Sándor s. k. elnök. KÜLÖNPlLlK A karácsonyi szünet az összes isko­lákban dec. 22-től jan. 6-ig tart A hadikölcsön átértékelése a belügy- minisztérimu rendelete szerint hivatal­ból csak a természetes és jogi szemé­lyeknél történik, ellenben a jogi szemé­lyeknek nem tekinthető alapoknál az át­értékelést kérni kell. A kérelem határ­ideje 19^3 dec. 31-ével lejár. Amennyi­ben vannak az egyházközségnek letétbe helyezett hadikölcsön kötvényei s ezek­nek átértékeléséről még eddig rendelke­zés nem jött, ajánlatos lesz az átérté­kelést kérelmezni. A kérvényt a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz kell intézni a erre a címre elküldeni: Pénzintézeti Köz­pont Hadikölcsön Osztálya, Budapest, Nádor-u. 27. 1. 49. Meggyilkoltak egy lelkipásztort. Oláh Vilmos volt jankovicei, azután nikincei és legutóbb becsmen-dobanovci-szurcsini (horvátországi) magyar prédikátor el­indult hazulról, hogy beteg feleségének orvosságot vigyen, de útközben meg­gyilkolták és csak későn találtak rá a holttestére is. Beteg feleségén kívül 5 tizenkétéven aluli gyermeke siratja. Országos Leventeleány - Tanács. A Levente Hírközpont jelenti: Most ala­kult meg az Országos Leventeleány-Ta- nács, amely tanácsaival, javaslataival hivatott arra, hogy a leventeleányok országos vezetőnőjének nehéz és fele­lősségteljes munkáját megkönnyítse és abban a lehetőséghez képest részt ve­gyen. £&ALADI RRTíSItC Eljegyzés. Szakács Ferenc kemenes- magasi lakos eljegyezte Rónaszéky Má­riát Budapestről. — Ponicsán Imre kis­kőrösi lelkész, Ponicsán Mihály alber- tii igazgató kántor-tanító és Kiss Ilona fia, eljegyezte Sziráczky Katalin állami tanítónőt, Sziráczky István m. kir. járás­bírósági tisztviselő és isseni Iser Hilde- gárd leányát. (Minden külön értesítés helyett.) Esketés. Szanyi Irma Tompaládony és Szabó Gyula városi vez. kertész Zalaegerszeg december 29-én tartják esküvőjüket a nagygeresdi evangélikus templomban. — Bognár János és Vida Rózsa december 19-én tartották esküvő­jüket az uraiujfalui evangélikus temp­lomban. — Dr. Pölöskey Endre Hangya ellenőr és Nedelykov Éva december hó 12-én tartották esküvőjüket a szegedi evangélikus templomban. Az esketést a vőlegény testvérbátyja, Pölöskey Mik­lós tárnokréti lelkész végezte. — Ifj. Várkonyi Ödön és Sajben Erzsébet a Békéscsaba-erzsébethelyi ev. templom­ban házasságot kötöttek. Halálozás. Kajáron dec. 14-én temet­ték el nagy részvét mellett özv. Balogh Istvánná, sz. Kiss Lídiát. Élt 77 évet. Az elhunytban Balogh György, a kispéc- kajári gyülekezet felügyelője édesanyját gyászolja. — Feltámadunk! Megrendelte-e már A szórványhívő élete és szolgálata c. munkát? Ára S0 fillér és porté.

Next

/
Thumbnails
Contents