Harangszó, 1943
1943-12-19 / 51. szám
406 HARAN6SZÓ í943 december 1§. meon. Nem ingadozik. Isten Ígéretében rendíthetetlenül bízik. A töpörödött öreg úgy megizmosodik előttünk ebben a várakozásban, hogy fölénk emelkedik, mint törpék fölé az óriás. A dombhátu aggastyán szálfa fiatalok felett arat győzelmet. Simeon Krisztussal találkozó ember! Ilyen korban a legtisztább, a legőszintébb a csend. A Teremtő előtt földig borul az ember. Magába száll. Az Ür lenyomja a lélek kilincsét. Eligazodik a szíven s belép. A bűnös meg mély alázattal fogadja a kegyelmes Istent. Az imádkozó, várakozó ember életébe ültetett csend szent csend, melyben a Szentlélek építi a hitet, szomjas szív meg issza az Igét s a Krisztussal találkozás szele meg- rebbenti a lelket. Egyszer aztán a csendben táplált lélekből kirobban a találkozás nagy öröme, ujjongása s világgá perdül a titok: Krisztus él! Kirobban Simeonból is: „...Uram ... látták az én szemeim a te üdvösségedet ... “ A remegő öreg nem bír magával. Megfelejtkezik mindenről, csak a gyermek Jézust látja. Karjába veszi s ömlik, zuhog ajkán a szó, a hatalmas bizonyságtevés és jövendölés. Simeon boldog ember! Aki így szól, ahhoz az Ür szól! Komjáthy Lajos. Veszedelem, amely belliiről fenyegethet... Az egyetemes egyház közgyűlésén egyházunkat Saarisalo finn egyetemi tanár a finn testvéregyház nevében köszöntötte. Szavaival arra a veszedelemre mutatott, mely a finn keresztyénséget Kelet felől fenyegeti. Mikor erre felhívom a figyelmet — mondotta —, meg kell emlékeznem még nagyobb veszedelemről, amely belülről fenyegethet bennünket, mikor népünk elkanyarodik attól az Istentől, aki nekünk mindeddig erős várunk volt. Mikor Isten iránti hálával emlékezem meg arról, hogy a finn ébredési mozgalmak a párasztifjú- ságot megőrizték a régi utakon, ugyanakkor szomorúan^ kell látnom, hogy a városi élet veszedelme ifjúságunkat eltéríti a régi útról. Minden nép számára nagy veszedelem az Istentől való belső eltávolodás. Népünk kicsiny nép, éppen ezért ez a veszedelem még nagyobb számunkra! — Saarisalo testvérünk szavai nem vonat- koznak-e ránk is? Nem ugyanez népünknek a helyzete és nem így fenyeget minket is mint minden népet, az Istentől való eltávolodás veszedelmei? Magyar evangélikus testvérek, védekezzünk a fenyegető veszedelem ellen. Keressük buzgón Istent, imádkozzunk Hozzá és ápoljuk Bennevaló életünket! Advent útján Krisztus ezért jön felénk. A le ve at ©intézmény fundamentuma. Hívő ifjúságot akarunk! . . . Egyetemes gyűlésről szóló beszámolónkban közöltük már, hogy a lelkészek gyűlésén megjelent és beszédet mondott vitéz Béldy Alajos altábornagy, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének országos vezetője. Hivatkozott a Honvédelmi Miniszternek a parlamentben elmondott beszédére, amely szerint a magyar remények valóraváltója az ifjúság. — A leventeintézmény eljutott odáig, hogy a célkitűzések minden vonalon tisztán látszanak már. Megtalálta helyét a magyar életben. Gyermekbetegségeit kezdi már kinőni. Az igazi, eredményekben is mutatkozó munka csak most kezdődik. — Ügy érzem, senkit sem kell meggyőznöm afelől, hogy a leventeintézmény azon a fundamentumon áll, amely nincs kitéve az idők változásának, politikai divaHazafeié. Irta: Sághy Jenő. Másnap, hétfőn délután bement István a városba és egy könyvkereskedésben Bibliát vásárolt. Egészen olcsó volt a Biblia és sokkal kisebb, mint nagyapjáé, amelyik odahaza rejtőzködött az almáriomban. A Biblia hát megvolt, de következtek a nehéz kérdések. Hol olvassa és mikor? Este, a többiek sze- meláttára nem merte elővenni a szobában. Reggel, amikor bajtársai még aludtak, szintén nem merte felnyitni Bibliáját, attól félve, hogy valamelyik szobatársa felébred és meglátja, mi van a kezében. Valahogyan nagy nehezen mégis talált módot az olvasására. Lopva, bajtársait kerülve olvasta üres szobában, folyosón, mosdóban, esetleg az udvar egy eldugott sarkában. Ha valaki közeledett, akkor könyvét gyorsan zubbonya alá rejtette a mellére és valami tennivalót keresett magának hamarjában. Patai észrevette titkolódzását. Jó ideig nem szólt neki érte, egyszer azonban felelősségre vonta. István azt válaszolta, Patainak semmi köze nincsen az ő dolgaihoz, ő tudja, mit csinál. Nem akarja, hogy bajtársai csúfot űzzenek. belőle bibliaolvasása miatt. — Nem űznének ők csúfot belőled — válaszolta Patai. — Először meglepődnének, csodálkoznának, de minden csoda csak három napig tart. Tudod jól, mennyire megdöbbentetek, amikor a Bibliát először megláttátok a kezemben. Aztán hozzászoktatok. Kiderült: nem dűl össze a kaszárnya, ha benne egy katona Bibliát olvas. Most már az lenne a furcsa szobatársaimnak, ha nem olvasnám a Bibliát. Csak az egy Bodó kivétel. Ő még mindig haragszik rám. Azt mondom, testvér, ne félj te bibliaolvasásodat nyíltan végezni! A Biblia még nem hozott igazán szégyent senkire, ellenben dicsőséget azt igen. — A te eseted más. Téged nem ismertek régebben az itteniek, mint engem. Én már csak a magam módja szerint csinálom ájtatosságomat. Nem az a fontos, hol, hanem hogy olvassuk Isten igéjét. — Ebben igazad van. Azonban te szégyenled Isten igéjét. Nem kell vele kiállanod a kaszárnya udvarának közepére a célból, hogy mindenki lássa, milyen jó keresztyén vagy, mert Bibliát olvasol. Ez hiú kérdés lenne, esetleg képmutatás. A mostani viselkedésed viszont az Isten megcsúfolása. Szégyenled az ő szent igéjét. Hát nem veszed észre, mennyire^ bolonddá tesz téged az ördög? Szégyenled azt, amire büszkének, amiért hálásnak kellene lenned és talán büszke vagy bizonyos bűneidre, amelyekért mélységesen szégyelned kellene magadat. — Nem bánom, akármit mondasz. A magam dolgát én intézem. Ügy olvasom a Bibliát, ahogyan nekem tetszik.
