Harangszó, 1943

1943-11-28 / 48. szám

1943 november 28. HARANGSZÓ 387 A hittudomány feladata a kultúra válságában. Ezzel a címmel tartott elő­adást nov. 20-án D. dr. Prőhle Károly hittudományi karunk tanára a pécsi egyetem központjában. A pécsi egyetem tanárai rendszeresen felkeresik a Sop­ronban levő hittudományi kart, hogy előadásokat tartsanak szaktudományuk­ból. Ezúttal a soproni hittudományi kar egyik tanára ment Pécsre, hogy előadá­sával is tanúsítsa az egyetem egységét. Egyházzenei előadás volt november 25-én a Deák-téri evang. templomban, melyet a rádió is közvetített. Előadók voltak: a budapesti evangélikus leány- gimnázium énekkara, a Lutheránia-ve- gyeskar, Szakolczay-Riegler Ernő (or­gona). Vezényelt: Weltler Jenő. Evangélizáció és félszázados jubileum Kölesden. Egyházkerületünk leánymunka vezetője Malaga Elza diakonissza nővér november 11—12-én leányevangélizációt tartott. 11-én este asszonyokkal is fog­lalkozott, 12-ér. este pedig templomi val­lásos est keretében szólott az egész gyülekezethez. Áldásos szolgálata iránt őszinte érdeklődés nyilvánult meg. — No­vember 14-én templomának félszázados jubileumát ünnepelte a gyülekezet, a vi­szonyokhoz mérten a legnagyobb csend­ben, de annál több bensőséggel. Az ün­nepi szolgálatot Fábián Imre főesperes, sárszentlőrinci lelkész végezte. Istentisz­telet után a gyülekezeti vezetőséggel az élen, a hívek nagyszámmal járultak az Ür szent asztalához. Délután ünnepi köz­gyűlés keretében Koritsanszky Ottó, gyülekezeti felügyelő emlékezett meg a templomépítés körülményeiről. Ungváron megnyílt az első magyar evangélikus szórványinternátus. Legkö­zelebb bővebb hírt adunk róla. A kőszegi leány- és ifjúsági egylet november 14-én műsoros vallásos estet tartott. Szavalatokkal közreműködtek Mozsolits Karola és Takáts Karolina. Az „Ádám hol vagy“ című melodrámát elő­adta Takács Géza, hegedűn kísért Zol- tai László, zongorán kísért Budaker Gusztáv. Előadásokat tartottak: Prikopa Magda és Bráder Rezső. Utána a tagok vallásos jelenetet adtak elő. Közremű­ködött az ifjúsági egylet vegyeskara énekszámokkal Budaker Gusztáv vezény­lésével. A vallásos est nagy érdeklődés mellett foly' le. A Buda! gyvidéki Luther Szövetség november 21-én a református egyház- község termében a templomalap javára műsoros teadélutánt rendezett, melyen A fogházmisszióról dr. H. Gaudy László vallástanítási igazgató, rendőrségi lel­kész tartott előadást. Közreműködtek: Bús Erzsébet szavalóművésznő, Siki Béla zongoraművész, Veress Endre operaéne­kes. Zongorán kísért: Mikus-Csák Ist­ván zeneszerző. Evangélikus Hadiárvaház megnyitása Budapesten. A Deák-téri Luther Szövet­ség XII., Szent Mikiós-u. 9. szám alatti Evangélikus Hadiárvaházát november 21-én nyitották meg ünnepélyes keretek között. Közének után Kemény Lajos es­peres felavatta az árvaházat. Majd a gyermekek énekeltek. Felszólaltak: az Országos Luther Szövetség nevében báró Radvánszky Antal alelnök, a Deák-téri Luther Szövetség nevében dr. Konkoly Elemér elnök. Imádkozott dr. Kékén András lelkész, utána közének fejezte be az ünnepélyt. Utat egyengessünk! címen igehirde­tési sorozat lesz az ádventi időszakban a Budapest-kelenföldi ev. templomban. Az igehirdetések minden alkalommal d. u. 6 órakor kezdődnek és sorrendben a kö­vetkezők lesznek: December 2-án: Im- hol jő a te Királyod. Wolf Lajos buda­pesti lelkész. December 9-én: Szabadu­lást hoz. Menyhár István keszthelyi lel­kész. December 16-án: Ítéletet hoz. Kiss György szarvasi lelkész. December 23-án: Békességet hoz. Lukács István győri lel­kész. Ezenkívül ádventben lesz a Nő­egyesület műsoros teadélutánja, Gyer­mekek mesedélutánja, Szegények és háztartási alkalmazottak szeretetvendég- sége, Munkásdélután. December 22-én délután 3 órakor szegények karácsony­faünnepe, továbbá Leánykor zártkörű karácsonyfaünnepe és 25-én a háztartási alkalmazottak karácsonyfaünnepe. Keresztelési emléklapok. A Dunántúli Egyházkerületi Lelkészegyesület kiadá­sában megjelent emléklapok darabon­ként hat fillér áron legalább száz da­rab rendelése esetén rendelhetők meg az összeg és 14 fillér kézbesítési díj elő­zetes befizetésével Horváth Olivér lel­késznél, Nagykanizsa, Csengery-út 37. „Az orvos és a hit“ címen dr. Tóth László kórházi főorvos tartott előadást a zombori egyházközség nov. 14-i első teadélutánján, melyen a hívek nagy számmal jelentek meg. Művészi számok­kal közreműködött Benyács Kornél OTI tisztviselő és Kiss János zeneiskolai igazgató. Szavalt: Balassa Krisztina ta- nítónőképezdei növendék. Igét hirdetett Stovicsek Gusztáv helybeli lelkész. KI TUD RÓLA? Özv. Pőcze Istvánné, Alsóság, Újtelep értesítést kapott, hogy fia Pőcze József 1942 ápr. 28-án az orosz harctéren eltűnt. Azóta nincs hír fiáról és most azt kéri, hogy ha valaki tudna valamit eltűnése körülményeiről, tudassa vele, az édesanyjával. Táb. postaszáma 112/33. sz. volt, 1941 decemberben ment ki a frontra Szerencsről. HATÁROKON TÚL Gyülekezeti munkások, irodai tiszt­viselők részére Németországban tanfo­lyamokat rendeznek. Bibliakörök veze­tésére akarják kiképezni őket. Protestáns teológiát nyitottak Buenos Ayresben — írja a Református Élet —, ami azért is nagyjelentőségű, mivel Dél- Amerikában ez az első protestáns teo­lógia. Egyik diakonissza egyesület Svájc középső részén, Luzernban protestáns kórházat nyitott. Evangélikus misszionáriusok Indiában huszonnégyen vannak — írja a Lipcsei Misszió szeptemberi körlevelében —. Közülük 19 internált, 5 személy nincs internálva. Ezek közül háromról pontos értesítések jönnek. Közülük egyik neuen- dettelsaui diakonissza. Az orosz ortodox egyház tanácsa el­rendelte, hogy mindazok a püspökök és papok, akik a megszálló hatóságok­kal együtt dolgoznak, állásuktól meg- fosztassanak és a velük együtt dolgo­zók is az egyházból kiközösíttessenek. Angliában a háború kihirdetésének negyedik évfordulóján nemzeti imanapot tartottak. Ez alkalommal a templomok­ban istentisztelet volt s a rádió is köz­vetített rövid istentiszteletet. kOlönfIlík A hadigondozottak felemelt pénzel­látása. Valamennyi hadi és honvédelmi gondozott 1943 november 1-től vissza­menőleg kapja meg a részére megálla­pított felemelt járadékot. A kiutaláso­kat hivatalból minden kérés nélkül vég­zik, tehát bármilyen kérvény, vagy sür­getés hiábavaló és szükségtelen, mert ezekkel csak a honvédelmi minisztérium munkáját növelik és hátráltatják a ki­utalást. Üj családvédelmi törvényjavaslatot nyújtott be az igazságügyminiszter -— írja a Magyar Űt —. A javaslat egyik fontos szakasza arról intézkedik, hogy a házasságon kívül született gyermek atyjának családi nevét kapja, ha az atya a gyermeket tőle származónak elismerte és családi nevét a gyermek és az anya beleegyezésével közokiratba foglalt nyi­latkozattal a gyermekre átruházza. A törvényjavaslat a továbbiakban az eltar­tásra és- gondozásra szorulók büntető­jogi védelméről gondoskodik. A falusi leányok otthonokat kapnak Budapesten, a leventeleány - mozgalom munkája nyomán, ahol vasárnap délután szabad idejüket hasznos foglalkoztatás, tiszta szórakozás és komoly tanulás mel­lett kellemesen és hasznosan eltölthetik. A sokgyermekes családok segítésére 180 millió pengőt fordítottak annak a segítő munkának a során, mely az 1940 őszén létrejött Országos Nép- és Család- védelmi Alap, röviden ONCsA keretében folyt. Ez úton 2 esztendő alatt 210.792 egyén részesült valamilyen kölcsönben, ebből 83.830 egyén a közjóléti szövetke­zetek útján, 123.315-en közigazgatási úton, részben közmunkára nyújtott köl­csönök felhasználása során, 3647-en pe­dig házasodási kölcsönt kaptak. Ál Harangszó — Naptár december elejére megjelenik. Ára 1 pengő 50 fillér. Külön rendeléssel 1.60 P. Ez az összeg bélyegben is beküldhető. Miért támogassuk az Evangélikus Egyházkerületek Jóléti Egyesületét? Mert az egyetlen evangélikus intézmény. mely halálesetkor temetkezési segély folyósí­tásával a család segítségére siet. Kiházasítási, tanulmányi, neveltetési se­gélye révén gondoskodhatunk gyermekeinkről. Az egyesület útján létrejött élet-, nyug­díj-, tűz-, betörés-, baleset- és szavatossági biztosításainkat előnyös díjtételekkel köthetjük meg s az Egyházkerületnek ezért visszatérí­tett jelentős összegekkel a szórványokban vég­zett mentő munkát segítjük elő. Az egyesület taglétszáma: 24.500. Fennállása óta 1413 alkalommal 229.516 P temetkezési segély fizettetett ki. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja, Budapest, IV., Fehér- hajó-u. 8/10. (Evangélikus bérház), telefon: 3-863-32. valamint a kerületi fiókok: Debre­cen, Győr, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Pécs, Szeged, Szombathely, Újvidék, Ungvár. Az egyesület állandóan felvesz és foglalkoztat férfi és női tagszerzőket. Terjesszük a Harangszót!

Next

/
Thumbnails
Contents