Harangszó, 1943

1943-10-24 / 43. szám

lQ4á október 24. HIRIK Maróthy Jenő síremlékének felava­tása október 17-én, vasárnap volt a Ke- repesi-úti temetőben. Felügyelőválasztás. A Rimaszombat- tamásfalui Egyház levkóczi és késmárki Moesz Géza ügyészségi elnököt válasz­totta meg felügyelőjévé. Az új felügyelő székfoglaló beszédében a hitélet erősí­tése mellett kihangsúlyozta a szociális segítés nagy jelentőségét is a hittest­vérek között. E célra alapul egyelőre 100 pengőt adományozott, amely néhány nap alatt tekintélyes összegre emelke­dett. Az egyház elköltözés folytán le­köszönt felügyelőjét, Fényes Sándor ny. vezérigazgatót, kozárvári földbirtokost tiszteletbeli felügyelőjévé választotta. Személyi hír. Révész István angyal­földi s.-lelkészt a honvédelmi miniszter egy évi próbaidőre a budapesti II. sz. honvéd helyőrségi kórházhoz osztotta be katonai lelkészi szolgálatra. Gyülekezeti nap Nyáregyházán. Nyár­egyházán szept. 18—19-én gyülekezeti nap volt a templomszentelési emlékün­nep alkalmából, amelyen Csepregi Béla és felesége szolgáltak. Evangélizáció Nagybányán. A nagy­bányai gyülekezetben okt. 3—10-ig evangélizáció volt, amelyen Joób Olivér nyíregyházi lelkész Babos Ottilia diako­nissza testvér segítségével szolgált. A 230 lelkes gyülekezetből az összejövete­leket átlag 60 ember látogatta és va­sárnap délelőtt a záróistentiszteleten 44-en járultak az Ür asztalához. Az cvangélizáción résztvett: Saarisalo Ábel finn egyetemi tanár, aki bizonyságtéte­lével bepillantást engedett a finn fel­ébredtek életébe. Az evangélizáció szem- melláthatólag felkavarta a szunnyadó hitéletet. Adja Isten, hogy ez ne csak pillanatnyi fellángolás, hanem a Krisz­tusba vetett élő hit legyen. Orgonahangverseny Sajókazán. A sajókazai evangélikus egyházközség a helybeli református templomban okt. 10-én orgonahangversenyt rendezett, melyen a község és környék lakossága felekezeti különbség nélkül részt vett. Becht József, a miskolci egyház kar­nagya avatott kézzel szólaltatta meg Bach, Volckmar és Rinck egy-egy mű­vét. Mohr Gedeon, kassai lelkész Tur- mezei Erzsébet költészetéről tartott elő­adást. Az est jövedelmét felerészben szórványgondozás céljára, felerészben a Luther Szövetség hadiárvaházának léte­sítésére fordították. A Budahegyvidéki Luther Szövetség az építendő templom javára október 17-én a református egyházközség ter­mében, XII., Böszörményi-út 28. szám alatt műsoros teadélutánt rendezett, melyen Zászkaliczky Pál esperes elő­adást tartott. Közreműködtek: Dulien Klára hegedűművésznő, Csíki Mária a Madách-szinház tagja, Zimmermann Mária operaénekesnő. Zongorán kísért: vitéz Pongrácz István és Peskó Zoltán. „Rejtett dolgokat szólok a régi idő­ből“ közös címmel egyháztörténeti elő­adást rendez a folyó munkaévben a zuglói Luther Szövetség. Az egyes elő­adások címei: Harc a tiszta tanításért. (Grünvalszky Károly.) Augustinus és Assisibeli Ferenc. (Dezséry László.) A HARANGSZÓ pápaság. (Dr. Jánossy István.) Luther élete s műve. (vitéz Virág Jenő.) Az evangélikus egyház kialakulása. (Giitt- ler Vilmos.) A pietizmus és szer.etetr munkája. (Zulauf Henrik.) Hazánk evai* gélikussága. (Dr. Kékén András.) A vi­lág evangélikussága. (Wolf Lajos.) Egy- egy előadás havonta, mindig a hónap közepének szerdáján d. u. 6 órakor van a XIV., Szugló-u. 49. (1. em. 5. sz.) alatt. Belépés díjtalan. Ezúton is mindenkit szeretettel hívnak és várnak. Szarvason megalakult a KIÉ férfi­csoport. A magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület fennállásának 60 éves jubileuma alkalmából a szarvasi KIÉ okt. 3-án ünnepi közgyűlést tartott. Kellő Gusztáv esperes megnyitót mon­dott, Borgulya Endre vezető a helybeli KIE-munka helyzetét és célkitűzéseit is­mertette, majd Klimaj Mihály szavalt, Kiss György lelkész pedig alkalmi be­szédet és imádságot mondott. A köz­gyűlés megalakította a KIÉ férfi-csoport­ját azzal, hogy egyelőre havonta egy­szer összejövetelt tartanak az új tagok­kal. Mohácsi templomépítés. A mohá­csi szórványtemplom folytatóilagos munkálatai során kívül teljesen el­készült a templom és a kertjét kö­rülövező kerítés. Jelenleg már a temp­lom egyes belső részeinek elkészí­tésén dolgoznak. Egyes gyülekezetektől és a Harangszó olvasótáborából ismét több adomány érkezett a készülő temp­lom céljaira. Kisapostag templomot épít. Isten iránt nagy hálával jelentik a leánygyü­lekezetből, hogy templomépítésük meg­kezdődött. Október 10-én volt az alap- kőszentelési ünnep, amelyen Bakay Pé­ter főesperes tartotta az ünnepi beszé­det. A testvéri együttérzés jelképeként megjelent a dunaföldvári ref. lelkész a presbitériummal, az evangélikus lelkész a felügyelővel és másodfelügyelővel, Apostagról a főesperes a presbitérium­mal. Ifjúsági nap Kapolcson. Október 10-én ifjúsági nap volt a gyülekezet­ben, amelyre a helybeli ifjúságon kívül az egyházmegye több gyülekezetéből összesereglett a mindkét nembeli ifjú­ság. A délelőtti igehirdetés és a délutáni vallásos est szolgálatát Tekus Ottó misz- sziói h. lelkész látta el, az Ür szent vacsoráját pedig a helyi lelkész osztotta ki a testületileg az Ür asztalához járult ifjúságnak. A vallásos esten Gáspár Irénke, Vida Ilonka, Szekér Irmus, Sze­kér Erzsiké, Mészáros Irénke és Gyur. csek Károly szavaltak, a kapolcsi ifjú­ság pedig énekeket adott elő Kiss Ist­ván tanító vezetésével. KI TUD RÓLUK? Nagy Jenő honvéd után, tábori száma 219/38, utolsó levele 1943 január 4-én ért ide, érdeklődik id. Nagy Dénes, Zse- beháza, Sopron m. Márkus József őrv. után, tábori száma 253/42, január 19-én írt utoljára, ér­deklődik édesatyja: Márkus János, Kis­falud, Sopron m. Horváth János honvéd után, tábori száma 219/38, 1943 január 9-én írt, ér­deklődik neje: Horváth Jánosné, Kis­falud, Sopron m. Aki tud róluk, értesítse aggódó hoz­zátartozóikat. m Villamoshegesztő tanfolyam vidékiek számára. A Magyar Műszaki Szövetség kéthetes villamoshegesztő tanfolyamot rendez vidéki hallgatóság számára. A tanfolyam tájékoztatóját megküldi a Szövetség oktatóműhelye, Budapest, VI., Liszt Ferenc-tér 11. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Születés. Nagy Endre soproni evang. líceumi tanárt és feleségét, Kakas Edi­tet, a jó Isten kisleánnyal áldotta meg, aki a keresztsé'gben a Judit Éva nevet kapta. Eljegyzés. Gaál Erzsikét Szombat­helyről eljegyezte Benkő Pál Celldömölk. Esketés. Mészáros Gyula volt csóti nyug. igazgató-tanító leánya, Irénke és Kozma László felsődörgicsei ev. tanító f. hó 20-án tartották esküvőjüket a csá- nigi ev. templomban. (Minden külön ér­tesítés helyett.) — Mesteri Gáncs Mária és Győri János evangélikus lelkész okt. 24-én tartják esküvőjüket a Budapest- Deák-téri templomban. — Patyi László kemenesszentmártoni evang. kántorta­nító és Ihász Lidia folyó hó 24-én, va­sárnap délelőtt fél 12 órakor tartják esküvőjüket a celldömölki evangélikus templomban. — Kópiás Magdolna és Giczi Ferenc csütörtökön tartották es­küvőjüket a kispesti evangélikus temp­lomban. — Remport Ernő intéző és Bertalan Irénke f. hó 17-én tartották esküvőjüket a lovászpatonai templom­ban. Halálozás. I’só Vince nyug. evangé­likus lelkész, a győri egyházközség 42 éven át volt hűséges lelkipásztora, hosz- szú szenvedés után — amelyet istenfélő, tűrő lélekkel viselt — folyó hó 15-én 83. életévében az Ürban elhunyt. Porait folyó hó 18-án temettük el a kővágóörsi temetőben. — Póczy Sándor, a győri evangélikus egyházközség és a győri evangélikus Szeretetház 20 éven át volt központi gondnoka, életének 83-ik, öz­vegységének 9-ik évében f. hó 16-án Győrött meghalt. — Kiss Jenő Dezső harmadéves magyar kir. honvéd Ludo- vika akadémikus, a haza védelmére való buzgó előkészülése közben szerzett sú­lyos, de Istenbe vetett hittel, türelemmel viselt betegség után f. é. okt. 11-én Sopronban meghalt. Az elhunytban Dr. Kiss Jenő soproni egyetemi tanár a fiát gyászolja. — Feltámadunk! különfIlík Felemelik a hadirokkantak, árvák és özvegyek járandóságait november 1-től 20 °/o-kal. A Máv. új téli menetrendje novem­ber 1-én lép életbe. Tábori csomagokban tilos levelet, gyufát és képeslapot küldeni. Levente ifjúvezetőképző tanfolyamok a népfőiskolákon. A Levente Egyesüle­tek Országos Központja október folya­mán vidéki KÁLÓT és KIÉ népfőisko­lákon háromhetes ifjúvezetőképző tan- lolyamot rendez. Az ország különböző pontjain a KÁLÓT 20, a KIÉ 17 hely­ségében lesznek ilyen tanfolyamok.

Next

/
Thumbnails
Contents