Harangszó, 1942
1942-03-08 / 10. szám
74. HXRANGSZ3 1942. március 8. vonásai, önvizsgálatunk perceiben nem vagyunk-e kénytelenek sokan felfedezni az áruló tanítvány közt és közöttünk, a megdöbbentő hasonlatosságot? Júdásbán felébredt az önvád, a bűntudat és bűnbánat s Jézus mentő keze helyett mégis a kötél után nyúlt, mert nem tudott hinni. Csak bűnének nagyságát látta s homályba veszett előtte a bűnbocsátó kegyelem nagysága. Végzetes dolog, ha valaki felett lejár a kegyelmi idő, ha valakinek a leikéből a bűn teljesen kiöli a hitre való készséget. Hálát kell éreznünk Isten iránt, ha az ö kegyelme ettől mindeddig megőrzött bennünket, ha nemcsak a bűneink miatt tudunk bánkódni, hanem afelett is tudunk hittel örvendezni: „Megbocsáttattak a te bűneid“! Ha magunkra ismerünk Júdásbán, ez még nem ok a kétségbeesésre. Mint Péter és a megtérő lator, Júdás is nyerhet kegyelmet. Csak becsülje meg igazán Megváltójának hozzá lehajló kegyelmét és legyen ezentúl hűséges követője Annak, akinek hitvány árulója volt. T. S. A mi erőnk a keresztben van. Csak azok tudják megmozgatni a világot, akik fel tudják venni érte a keresztet. Stanley. Vitéz nagybányai Horthy István a keresztyénségről. Vitéz Horthy Istvánt 1936. július 5-én iktatta be főgondnoki tisztjébe a diósgyőri református gyülekezet, amely alkalommal v. Horthy István nagyhatású székfoglalót mondott. A székfoglaló beszédből az alábbi részletet közöljük: „Éreznünk kell, hogy csupán, eszközök, szerszámok vagyunk a nagy Alkotó kezében. A szerszám dolga az engedelmesség. Az elvégzett munkáért, az alkotásért nem a szerszámot illeti a dicsőség, hisz az csak engedelmes eszköz, hanem egyedül Istent, az örök Alkotót. Ebből a meglátásból csendül, ki a mi hitünk szent vallomása „egyedül Istené a dicsőség.“ Ez a gondolat, ez a hit tölti el lelkemet most, amikor a ti bizalmatok folytán, Isten alázatos szerszámaként adom át magam e munkára. Tudom, hogy eszköz vagyok Isten kezében, e gyülekezet életében. Ez a tudat felemel, s egyben alázatossá tesz. Nemcsak családi tradíciók késztettek arra, hogy e főgondnoki széket elfoglaljam, hanem felismerése az Isten elhívó akaratának. Örülök, hogy ez alkalommal vallást tehetek Krisztus mellett s meggyőződéssel hirdethetem, hogy e bizonytalan világban, amelyben különféle szellemi áramlatok, vallásellenes irányzatok harcolnak, amelyben az ember tétován keresgéli a szilárd talajt, amelyre felépítse életét, boldogságát, e bizonytalan ingoványos világban, mint egyetlen szilárd pont, mint kőszírt emelkedik ki Krisztus, akire bízvást építhetünk, aki állandó, változatlan, „tegnap és ma is, mindörökké ugyanaz“. És a múltból felénk csendül az apostol szent vallomása: „Mert más fundamentumot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus“. Jézus az a fundamentum, akire fel kell építenünk egy új, boldogabb világot. Jézus az a fundamentum, aki új parancsolatot adott e világnak: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.“ íme, a keresztyénségnek egyik legjellemzőbb krisztusi ismertetőjele: a szeretet. Amilyen mértékben fogy ez a világban, úgy fogy erejében keresztyénségünk, úgy homályosodik el a krisztusi arc az ember lelkében, úgy nő a nyomor, a boldogtalanság, a gyűlölködés. Szeretet nélkül keresztyénségünk csak „zengő érc és pengő cimbalom“. Ez a krisztusi szeretet kell, hogy A kelő nap elénk tárja a környéket. Körös-körül víz... A mi nagasabban fekvő útmenti tanyánk az átellenes és néhány egyvonalban levő tanyával szigetet képez. Karáék, Hajnalék tanyája vízben áll. Hajnalék egy kis dombtetőn a szabadban vannak. Darvasék tanyája már összeomlott. Mögöttünk, amerre menekülnünk kellett volna — mindenütt víz. A Malomér túlsó magasabb partján lévő három tanya szintén szigetként emelkedik ki a vízből, de egyiknél a gazdasági épület már vízben áll. Nagyéknak és a mi földünknek az északi szomszéddal egybefolyó mély hajlata még vízmentes. A Hajnalékat tőlünk elválasztó másik völgy azonban már egyszinten van a körülbelül 10 méterrel magasabban fekvő szántóval és most a víz a magas árokpartok között fekvő enyhén emelkedő úton közeledik felénk s az árokpart szintjét elérve, zúgva ömlik a vetésre. Sörös bácsi egy hosszú vasdarabot ver a házunk előtt álló vén körtefába, hogy az ágak közé menedéknek helyezett ólajtó biztosabban álljon. Én már nem érzek félelmet, úgy látszik a lélek nem bír el ennyi ideig ekkora feszültséget. Apatikusan, üres tekintettel nézem a zúgva közeledő vizet. A fejem Tanyán a borzalom óráiban. (A multévi apostagi árvízveszedelem leírása.) ; Irta: Sparing Margit. (Folytatás.) Egy kocsi érkezik Nagyékhoz. Kara ' Miklós, Marcelka sógora, ágynemű közé j csomagolt gyerekekkel. Felesége betegen ! fekszik Apostagon az édesanyjánál. Tegnap éjjel vitték orvoshoz. A vészes morajlásba segélytkérő, riadt állati hangok vegyülnek, szabadon nyargalászó lovak nyerítenek. Egy kutya szüntelenül üvölt. — Elfelejtettem a láncról elengedni, — mondja elkinzottan Marcelka sógora. Hazafelé indulok. Tanyánkkal átel- lenben Göttchéék laknak, csupán az út különít el bennünket. A ház előtt egy lámpás álló fénypontja. — Göttche úr! — kiáltok át — hova menjünk? — Sehova! — hangzik a felelet, — ennél csak rosszabb helyre mehetnénk. Kár annyira megijedni, nem jön az a víz olyan gyorsan . .. Óh milyen felszabadulás egy pillanatra belekapaszkodni ezekbe a megnyugtató szavakba... Valóban. Stöckelék tanyája mélyebben fekszik, mint a miénk. Sörös bácsi szabadon engedi a lovakat, ■ eloldja a marhákat s az diák ajtait ia | kinyitja. Hallgatom a rádiót. Gyármajor, I Máriaháza ... Fehéregyháza ... mene- 1 külni, menekülni! — sürget változatlanul az utasítás. Igen, mennénk... Már itt a víz. Csak az anyám ne hallaná, Iste- i nem! Csak az ne hallaná!... De hiszen | akkor a Duna már kiűzte hazulról! Bele i lehet ebbe őrülni... Visszasietek Nagyékhoz. Egy csoport idegen ló van az udvaron. Darvaséktól 1 egy övig vizes béresgyerek jött át velük 1 lóháton. — Félrelépett velem, csak a feje volt kint a vízből, — mondja vacogva a gyerek. Hajnalék is át akartak jönni, de nem tudtak. Jóska a lóról a vízbe esett, apám húzta ki. Visszamentek a tanyára. Smidték, Széphegyiék a padláson kiabálnak segítségért — meséli a gyerek a környékbeliekről. Közben feljött a hold, sűrű felhők alatt bujkál, mintha félne nekünk megmutatni a tájat. Az a kutya láncát tépve őrjítően üvölt. Karáék tanyája kissé magasabban fekszik, lassan emelkedik a víz... Feri lámpás fényénél tutajt csinál a szétvert padlás-lépcsőből, ajtókból és deszkadarabokból. Én kábán járok Nagyékhoz és vissza, sehol sincs maradásom. Nagyéknál többen vannak, tanyájuk keresztút mellett fekszik s náluk állapodott mag néhány menekülő.
