Harangszó, 1942
1942-03-01 / 9. szám
68. HXKXNGSZ0 1942. március T. Akit nem kell tanítani... Hála Isten, ilyen is van. Még csak az első osztályba jár. Mikor iskolába került, a tanulandó imákat már tudta. Megtanította az édesanyja. A tízparancsolatot néhány hónap alatt elsajátította. A bibliatörténeteket figyelmesen hallgatja, otthon meg az édesanyja tanítja rá. Nagyon büszke vagyok rá. Egyedül énekel vagy 25 éneket. Szöveget, dallamot hibátlanul tudja. Ismeri az ünnepek liturgikus énekeit. Van zongorájuk. Esténként, de meg kora reggel is, megjmegszólal ez a zongora és éneket tanul Gyurika, meg >az édesanyja. A 25 énekhez már nem kell a zongorakíséret sem, ezeket biztosan tudja. Nem én tanítottam meg rájuk. Ha csak azt tudná, amit félév alatt tanulhat elsőosztályos fiú, talán öt-hat éneket tudna. De megtanította erre is az édesanyja. Oh áldott anyai szív, mely zsenge gyermeklélekbe a hitnek és éneknek szépségeit oltja! Oh áldott az anyai hang, mely gyermeke hangjával együtt száll Isten elé! Áldott zongora, melyen értéktelen slágerdalok helyett Istent dicsérő ének melódiája hangzik! Boldog hitoktató, akinek munkáját elmélyíti, kifejleszti a családi otthonban az édesanya! Édesapák és édesanyák! Oh ne engedjétek elmúlni gyermekeitek iskolaéveit lelki örömök megnyerése nélkül! Üljetek le melléjük, tanuljátok velük együtt a hittant és énekeljetek velük együtt áhítattal! Meglátjátok, igazi öröm lesz, melyet érdemes megkeresni. Ideje volt elkezdeni... Hitünk ismerete, gyönyörű énekeink tudása nélkül nőtt volna fel, ha éppen fel nem kerül a polgári iskolába. De felkerült. S amit sem az elemi iskolában, sem szülei házában meg nem kaphatott, most éppen idejében elsajátíthatja. Itt tanul először evangélikus hittant, itt hall először evangélikus éneket. Nem egyedül van ilyen, akad néhány hasonló társa is. Fiú is, lány is. A fiú falujában ma is hitoktatás nélkül nőnek fel az evangélikus gyermekek, az ő falujában azóta jár a szórványlelkész. Ök idejében elkezdhették. Szorgalmasak is. Egyedül éneklik már sok szép énekünket, nemcsak az iskolában, hanem otthon is. Szívükbe zárhatják evangélikus hitünk tanításait. Ők elkezdhették. De hány soha el nem kezdheti, mert árva és magános a hite! Sem az édesapa, sem az édesanya nem törődik vele. Oh hány gyermek panasza kiált az égre, mert szüleiktől nem kaphatták meg azt, amit pedig mindennél előbb kellett volna megkapniok: evangélikus hitük ismeretét és szeretetét. Gyermekarcok a szórványból, ők az élet mostohái, hiszen hitük alapos ismeretét ragadja el tőlük. Ök a jövő reménységei, akikért küzdünk, hogy ne érezzék mostoha sorsukat. Ök is arra hivatottak, hogy hitünk hősei és egyházunk vérző sebeinék bekötözői legyenek. Buthi Dénes. Felkérjük mindazokat, akik a Sár a ja: „Megváltott ország“ című könyv árával a Harangszónál még hátralékban vannak, szíveskedjenek azt mielőbb beküldeni. Apa és fiú találkozása. Nem regény, nem mozi. Az élet termelte ezt a történetet. Egy szakállas öreg ukrán állított be egyik ezred- parancsnokságra. — No eso je to sztari panye? — kérdi a segédtiszt. És az öreg „ukrán“ megszólal magyarul: — Jó napot adjon Isten. -— Bámulunk. az öregnek senyvedt, barázdás arcában vidáman csillog a szeme. — Talán fogságban volt, öreg és ott tanult meg magyarul? — Mert van sok olyan orosz, aki még tud egy keveset abból, ami fogságban ráragadt. — Nem én, kérem. Darula János vagyok, Bihar megyéből. — Hát mit keres itt? — Én, kérem, hét hete gyalogolok Tulából. Erre irányítottak a németek, hogy itt vannak a magyar csapatok. Adtak igazolványt is, tessék, itt van. — Talán mint kommunista jött ki? — Dehogy, kérem. 1914-ben fogságba estem. Egyszer szökni próbáltam, akkor elvittek Szibériába egy bányába. Tizennyolcban kértem, hogy engedjenek haza. Nem engedtek. Újból elszöktem. Elítéltek — azzal, hogyha mégegyszer szökni próbálok, agyonlőnek. Később egy kőbányába kerültem kényszermunkára, Tula mellett. Itt szabadítottak fel a németek. Levelet hiába írtam éveken át, válasz nem jött. Tudtam, hogy a levél el sem ment. 1914-ben 23 éves voltam. Otthon hagytam a feleségem és párhetes fiamat. Azóta nem tudok róluk semmit. Megvizsgálják az iratait. Rendben vannak. Megfiirösztik, tetvetlenítik, enni adnak neki. Boldog az öreg Darula János. Ha majd szállítmány megy haza, útbaindítják. Ebédközben beszélgetünk a dologról. Egyszer megszólal egy zászlós. — A kocsizó géppuskaszázadban van egy Darula János nevű honvéd. 28 éves. Úgy emlékszem biharmegyei. Felfigyelünk. Minden egyezik. Lázas nyomozás következik. Az eredmény regénybeillő. Filmszerű gyorsasággal pereg minden. A találkozás már nem olyan mégsem, mint a regényekben szokott lenni. Édesapám! Fiam! Nem. Szembenáll egymással a két Darula. Nézik egymás kutatón, — óvatosan. Aztán lassan kezet- fognak és mindkettőjük szeméből leperdül egy vastag könnycsepp. És ment haza a levél: —• „Édesanyám — majd édesapámmal együtt megyünk szabadságra.“ (A Református Jövőből.) * Mit Jelent' lapunk olvasása? Nagytiszteletű Szerkesztőség! Isten iránti hálával eltelten mondok köszönetét kedves lapunk állandó küldéséért. Ma már olyan nagy példányszámban kapom — kedves lapjukban leközölt rendelésem nyomán, hogy nemcsak saját állománytestemet, illetve az ide került betegeket tudom hétről-hétre rendszeresen ellátni, hanem azokat a tőlem távolálló alakulatokat is, akiknek istentiszteleteket tartani a nagy távolság miatt nem tudok. Bizony ezeknek a lap olvasása minden egyes alkalommal jelenti magát az istentisztelet is. De köszönetét mondok bajtársaim és magam nevében azoknak is, kik összegyűjtöttek néhány újságot és olvasnivalót s elküldték címemre. Személyeknek nem tudom megköszönni, hiszen egyik-másikon nincs meg már a pontos címzés sem. Istennek mondok és mondunk hálát, hogy erre indította az őt szerető szíveket. Legyen minden egyes lap, könyv adományozóján és olvasóján egyformán istennek áldó kegyelme. Egyben közlöm azt is, hogy tábori posta számunk 13/50-re változott meg. Tisztelő szeretettel: Plachy Lajos lelkész. * Katonáinknak Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: Bányay Gé- záné Cegléd, 7 imádságos könyv. Kud- son Ilona Kiskőrös, Polonyi József Salgótarján, N. N. nőegyleti tag Tiszaföld- vár, Prot. Gyülekezet Gyömrő, vallásos iratok, Font Ádámné Soltvadkert, vallásos iratok, Újtestámentum. Györgyi Gyula Pestszenterzsébet, 1 Üjtestámen- tom. N. N. Budapest, 1 Üjtestámentom, bibliai részek és vallásos iratok, özv. Dobronyovszky Gyuláné Alberti—Irsa 1 Üjtestámentom és leszakítós naptár. Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára adakoztak: özv. Fu- tócsy Lajosné Zalaszentgrót, 1.— P, Szabó Lénárd Izsákfa 3.60 P, Evangélikus elemi iskola I—IV. osztálya Keme- neshőgyész 3.50 P, Jantsovits Nelli Szarvas 5.— P, N. N. Vése 7.60 P, Sülé Zoltán Vése 10.— P, Erdős Ilona Lébény 1.— P, N. N. Békéscsaba 1.50 P, özv. Marcsa Gyuláné Sashalom 2.50 P, Evang. iskolások Ajka 7.— P, dr. Lengyel Sán- dorné Somogyszi! 2.40 P, Iskolai Kisgyülekezet Szentantalfa 2.40 P, N. N. Sza- kony 1.20 P. Japánok. 3. Téríthetők-e a japánok? Igen. Csak nem úgy és nem olyan módszerrel, mint eddig csinálták és főképpen: nem hátsó gondolatokkal, politikai vagy gazdasági célzattal. Először Xavéri Ferenc próbálkozott meg a japánok megtérítésével. 1581-ben már 150 ezer keresztyén élt Japánban. A spanyol hittérítők szinte elözönlötték az országot. Egyre erőszakosabban kezdtek téríteni, ami mindinkább élesedő összetűzések forrása lett. Mikor pedig rájöttek a japánok, hogy e hittérítők igazi célja Japán spanyol uralom alá juttatása, a sogun (fővezér) megtiltotta a további térítést.
