Harangszó, 1942
Kis harangszó
14. oldal. KIS HARANGSZO 1942. október 25 a szó? Mindig és mindenhol igen fontos megbízatás ez: őrállónak lenni. Az őr vigyáz a kapura, hogy idegen be ne lopakodhassék, őr vigyáz a kincsre, hogy tolvaj hozzá ne férjen, őr vigyáz figyelő, éber szemekkel künn a harctéren, hogy váratlan támadás, ellenséges rajtaütés ne érhesse a sereget. Jaj annak a háznak, amelyiknek kapuját őrizetlen hagyták, jaj annak a kincsnek, amelyre nem vigyáz senki és jaj annak a seregnek, amelynek őrszemei otthagyták helyüket! Veszedelem és baj származik abból mindenkire. Ilyen őrálló volt Luther Márton, akit az Ür az ő egyháza kapujához állított, hogy vigyázzon, ne mehessen be senki, aki ott rontani akar, ha pedig bejutott mégis valaki, azt kemény kézzel, Isten igéjének fegyverével kiűzze onnan. Ilyen őrálló volt Luther Márton, akire az Űr egyháza kincseinek, az igének és a szentségeknek megőrzését bízta és ilyen őrálló volt a mi Luther Mártonunk, aki figyelte az ellenségnek, a Sátánnak cselvetéseit és könyörtelenül lesújtott rá, nehogy veszedelem, baj érje az Ür egyházának népét. Luther Márton nem emberi nagyravágyásból állt oda, mint ahogyan az őröket is felsőbb parancs rendeli a szolgálati helyükre. Öt is felsőbb parancs, sőt a Legfőbb Ür parancsa állította nehéz és felelősségteljes helyére, hogy ott híven, bátran megálljon halálig. És'Luther Márton tudva, hogy íentről kapta a parancsot és fent- ről kapja szüntelen az erőt is hozzá, hű volt halálig az ő Urához. Luther Márton mindig és mindenhol őrálló volt. Még a családi körben is. őrizte az otthon, a gyermekiélek tisztaságát és vigyázott arra, hogy családjában is egyetlen Ür az Isten legyen. A reformáció hónapjában gondoljunk büszke örömmel a mi hűséges őrállónkra, köszönjük meg őt hálás szívvel a mi mennyei Atyánknak és gondoljunk mindenkor arra, hogy egy kicsiny körben, néhány ember számára minket is őrállóknak rendelt az Ür. Hívek vagyunk, vagy megfutunk gyáván? Vigyázzunk, mert az ellenség figyel és támad! Ima honvédeinkért. Jó Istenem, édes Atyám, Hallgasd meg imámat: Áldd meg a harctéren küzdő katonákat. Segéld zászlóinkat Győzelemre vinni. Ezeréves határunkat Ellenségtől védni. Magyarok nagy Istene, Tekints e nemzetre! Áldd meg mind a két kezeddel, Segítsd győzelmre! Ámen! Varga István I. polg. isk. tanuló, Simaság. Egy délután története. — Kiállhatatlan vagy, jöjjön csak haza édesanyám, meg foglak mondani! — Te beszélsz? Hiszen te kezdetted* Meglöktél és ráfolyt a tinta a félig kész leckémre! — Azért is megmondták! — Jó, jó, te árulkodó Júdás! Így veszekedett Ilus és Laci bizony nem a legkedvesebb hangon egymással, míg édesanyjuk a szomszéd néninek vitt be kóstolót saját termésű szőlőjükből. Bognárné, a két kis haszontalan édesanyja már pár perce az ajtónál állt és fájó szívvel hallgatta a goromba szavakat és gyermekei civakodását. Mint ilyen esetben máskor is, most is azon tünő- I dött: mi módon tudná gyermekeit leszoktatni az örökös veszekedésről, irigy-
