Harangszó, 1942

Kis harangszó

74. oldal.

KIS HARANGSZÓ

1942. május 24.

PÜNKÖSDI KÍVÁNSÁG.

Piros pünkösd napján kedves jó gyermekek, Szentlélek-Úfisten töltse be szívetek!

Az a csodálatos, drága mennyei tűz, Mely minket az Éggel örökre összefűz.

Hogy ne legyen sáros sóba a telketek, Mindég tisztaságtól ragyogjon szemetek, Mert a csillagos szem kedvesebb az Égben, Mint Salamon király ö dicsőségében.

S ne tegyetek olyat, ami bűn vagy vétek, Hogy szülőiteket jobban szeressétek, Másokhoz sohasem legyetek mostoha, Méltatlan beszédet ne halljatok soha.

Hogy más titőletek csak jó példát vegyen, Beszédetek mindig az igazság legyen. Pajtás a pajtásnak hibáit ne lesse, Barátságotokat békesség vezesse.

Hogy gyarapodjatok erőben és testben,

S a Sátán ne álljon mögöttetek lesben,

Lelketek fölfelé az egekbe törjön És onnan megtartó hitet örököljön.

Dr. Mészáros Sándor

orvos bácsi.

Erdős Miska

nem szed többé madárfészket.

Erdős Miskáék egészen a város végén laktak. Az útnak már csak egyik oldalán volt házsor, szemben vele az árokparton szép akácfasor húzódott. Mikor a márciusvégi napsugár már az utolsó hőfoltot is kiolvasztotta az árok szögletéből, Miska mindennapos volt az árokparti akácfák alatt, melyeken naphosszat vidám verébsereg gyűlésézett. Ha egy kavicsot dobott feléjük, ijedve tova- szálltak.

Április végén azonban már nem csapatosan, hanem párosával szálltak egyik fáról a másikra a síró-rívó verebek. Miskát nagyon érdekelte ez a verébélet. Este ezek altatták el, reggel ezek csiripelték fel. Sokszor féldélután rajtuk felejtette a szemét.

— Ha ö egyszer odarepülhetne közéjük!! Kell-e azoknak is iskolába járni, feladványt írni, verset tanulni?? Melyik lehet a tanítójuk? Hol az iskolájuk? De jó volna mindezt tudni!!

A másik pillanatban már mászott is az egyik vékonyabb akácfára, és úgy látszott, hogy ezt sokkal jobban érti, mint az egyszeregyet.

Hanem a verebek nem nagyon óhajtották Miska ismeretségét, mert alighogy a koronához ért, szétrebbentek.

— Nem baj — gondolta a kíváncsi gyerek — a fészek nem repült el, én abba akarok belenézni.

Hanem amikor a legközelebbi ágra rákapaszkodott: puff!! már lent is volt az útszélen.

A világ elkezdett előtte forogni, éles, szúró fájdalom hasított végig a lábán s mozdulatlanul maradt a földön.

A következő pillanatban egy autó állott meg mellette. A vezető leszállt s a félig áléit, nyöszörgő gyermeket maga mellé vette az autóba. Azután tülkölve elindult. Ebben a pillanatban tért magához Miska s rémülve látta, hogy idegen emberek viszik valahová. Eszébe jutottak az indiánok gyermekrablásai s ameny- nyire ereje bírta, fájdalma engedte, ordítani kezdett:

— Jaj! Ne vigyenek!! Édesapán, ne hagyjon!!

— Csak előre minél gyorsabban! — szól egy úr a hátulsó ülésről. ■— Miska szívettépő sírásba kezdett, kezeivel hado- szott, míg a félelemtől — hogy őt szüleitől elrabolják .— újra el nem ájult. Pedig szegény Miskát nem gyermekrablók vitték, hanem egy jószívű úr, aki épen akkor ért oda s látta, amit a fáról az út szélére pottyant. Egyenesen a kórházba hajtottak.

Mikor a kötözés után kissé magához tért és megmondta a nevét, elhivatták szüleit.

Édesanyja sírva csókolgatta szegény beteg fiát s a baj mellett még örült, hogy egészen agyon nem ütötte magát.

— Miért akartál fészket szedni? Miért