Harangszó, 1942
1942-02-08 / 6. szám
1942. február 8. HARANGSZŐ 46 rendelést Garab-nyomda Cegléd címre kell feladni. Kérem szeretettel munkánk támogatását. H. Egyed Aladár. HÁLA.*) Uram, a szívem háladalba fog. Megköszönök Neked minden napot, melyen szereteted érezhetem. Minden parányi fényt az életen. Minden vigaszt sivatag út alatt. Minden mosolygó, meleg sugarat. Vihart ígérők bár a holnapok, Te vagy, aki a szívem biztatod. Ha ma egy porszem terhet hordozok. talán Té holnap le is oldozod. S hogy adjak hálát, hogy Te szüntelen, amerre járok, ott vagy énvelem?! Minden kicsiny madárka énekét, minden bajt, mert Hozzád visz közelebb minden egyes nyugalmas percemet, tovasuhanó minden felleget, cseppecske boldogságot, örömöt: ujjongó háladalban köszönök! Minden egyes meleg tekintetet. Minden egyes virághintő kezet. Minden testvérszívet, felém verőt: közösen hívő, hordozó erőt ... Mindezt az üdvöt itt és odafönn: köszönöm! Mindörökké köszönöm! Túr mezei Erzsébet diakonissza testvér. *) Mutatvány Túrmezei Erzsébet diakonissza testvér: Ének földrengéskor c verskötetéből. Sgvellen vágv, egv óhajtás Töltse csal? be szivemet, Nappal, éjjel hűn szolgálni Drága Mlesíerem, nel?e3. Oh hadd H alljűin egi?re hangod, S hadd hövessem azt biíuert, Nogvha hangzik sient parancsod: Készülj fel s szolgálj nel?em ! Végre imádhatom Istent! Egy orosz hadifogoly írja: „Leírhatatlan érzés volt a harang szavát hallani! Ismeretlen volt évtizedeken át számunkra a harangszó. Semminek sem tudunk jobban örülni, mint annak, hogy végre imádhatjuk az Istent, egyházi énekeket énekelhetünk és nem kell a szent dolgainkat elrejtenünk, mint a kommunista uralom idején kellett.“ Isten oltalma : Egy istenfélő katona írja haza: Ügy harc közben, mint előnyomulásnál már többször tapasztaltam a jó Isten csodálatos oltalmát. Egyik-másik élmény mélyen bevésődött az emlékezetembe. Itt rövidesen csak egyet akarok megemlíteni. Az ellenség hevesen tüzelt reánk; gépfegyver, gyalogsági és ágyútűz egymást érte. Egy rövid szünetet felhasználva felugrottam kerékpáromra, hogy parancs szerint felvegyem az összeköttetést jobbszárnyunkkal. Üveg:- és cserépdarabok, romok és gödrök között vezetett az út. Hirtelen meg kellett állnom, mert egy lecsüngő telefonhuzal zárta el az útat. Kerékpáromat lefektettem és azon igyekeztem, hogy a drótot elvágjam vagy elhúzzam az útból s mialatt ezzel foglalkoztam, alig 4—5 méterre előttem hirtelen vakító fény villant, utána hatalmas robbanás hangzott s a homok és törmelék teleszórta az arcomat: egy gránát csapott le ... Kerékpárom odalett, nekem semmi bajom sem történt. Amikor kitöröltem szemeimből a port, letérdeltem és hálát adtam Istennek, mert tudtam, ha a telefonhuzal nem zárja el utamat, akkor a gránát egyenesen engem ért volna ... Isten oltalma ismét bebizonyosodott. Dicsőség szent nevének.! Katonatemetés Komáromban. Katonát temettünk, evangélikus magyar katonát az ősi magyar városban, Komáromban. Sok nagy fiát temette már az ősi város s közöttük sok nagy magyart, de talán még soha oly osztatlan részvét embert nem kísért utolsó útjára ebben a városban, mint folyó évi január 30-án, a férfikora delén, 46 éves korában döbbenetes hirtelenséggel elhunyt vitéz Pajtás Gyula vezérezredest, a komáromi VI. honvéd gyalogdandár és a komáromi katonai állomásparancsnokság tiszttársai és katonái által rajongásig szeretett parancsnokát, a meleg szívű igaz barátot. Ahogy utolsó útjára a vén Duna hídon átkísértük, úgy éreztük, hogy talán soha annyi együttérző magyar szív bánatának súlya nem nehezedett még rá, a vén Duna habjain talán még soha annyi igaz magyar könnyet nem gördítettek tova, mint enné! a gyászmenetnél. Katonazubbonya telve volt a legszebb bel- és külföldi kitüntetésekkel, hisz őrtálló, igaz katona volt ő a nagy világháború dúló csatáiban csak úgy, mint a békésebb napok hazát építő nagy munkájában. S ily rövid életkorral kevés magyar katona szerzett annyi dicsőséget a magyar névnek. Az ő életének mégis a legszebb dísze, legnagyobb kitüntetése az Istenétől nyert élő hite volt. Ennek az élő hitnek volt ő hordozója előttünk. Alig nyíltak meg az ősi komáromi evangélikus templom kapui, hogy azon ne sietett volna be az Isten előtt megalázkodó hívek seregébe, hogy ő a nagy magyar katona példát adjon az istenkeresés életútján az alázatos imádkozásban. Ezért is gyászoljuk mi komáromi evangélikusok igaz bánattal. — Istenünk adj nekünk magyaroknak sok ily késői kapernaumi századost. A gyászszertartást a hadtestparancsnokság felkérésére az egyház helyi lelkésze, Fadgyas Aladár végezte a helyi összes protestáns lelkészek részvételével. A nagy halottat hazaszállították szülőfalujába, ott édesapja mellé temették el. * Katonáinknak Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: Iskolásgyermekek, Pápa 4 Üjtestámentum és 6 imád- ságos könyv. Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára adakoztak: Széles Rózsi Répcelak 1.10 P, Evangélikus Gyülekezet 24.30 P, Bácskai Sándor Döb- rököz 2.40 P, Csepregi Lajos Hódmezővásárhely 1 P, Singer Henrik Paks 5.20 P, N. N. Békéscsaba 2.60 P, Nagyszebeny Rudolfné Pécs 2.56 P, Knábel Valéria Almáskamarás 2.60 P, N. N. Belezna 5 P, Papp Imre Szentes 2.80 P, Gerra Gyuláné Kaposvár 3.60 P, özv. Varga Józsefné Devecser 3 P. OLVASSUK A BIELíAT Kiknek lesz boldog újévük? V. Az irgalma soknak. Február 8. — Az irgalmasságom indokolása. — I. Tim. 1, 15. Ján. 8, 3—9. Máté 5, 27—29. Róm. 14, 10. I. Kor. 4, 5. Amennyire nem keresztyén dolog a magunk anyagi bajával mások elé tolakodnunk, ép annyira kerestyéni a magunk bűnösségének mindenkiénél nagyobbra tartása főként Isten előtt, de emberek előtt is. — Mert Isten és ember előtt csak az ilyen beszéd „az igaz beszéd“. Ha pedig azt is tudom, hogy az Ür mit tart már bűnnek és ő „nekem — mégis — Uram, aki engem elveszett és elkárho- zott embert megváltott minden bűntől...“, akkor nem is lehetek más én sem, mint irgalmas. Február 9. — Az irgalmasság evangéliumból folyó kötelessége. Róm. 15, 1—3. Gál. 6, 1—2. Ézs. 53, 3—9. Amiért Krisztus a keresztet hordozta és ahogyan hordozta, az olyan parancsoló erő és hatalom az irgalmasságra minden emberrel szemben, hogy azt csak az nem érzi
