Harangszó, 1942

Kis harangszó

46. oldal

KIS HARANGSZÓ

1942. február 15.

ISTEN ITELETE.

(Legenda kicsinyeknek és nagyoknak.)

Isten ítélkezik a holtak fölött,

Ott állnak magasztos trónusa előtt. Előkelő űr, ki most következik,

Dicső színe előtt térdére esik.

Magasrangú, gazdag ember volt a holt, Házában a jólét teje-méze folyt. Ihajja-csuhajja volt az élete,

Hite bűnös mámor, bor az Istene.

És most Isten számonkéri életét: „Megszántad-e mások könnyeit, sebét, Segítetted-e a gyengét, igazat,

Jutott asztalodról szegénynek falat?“

Oh, mily' rettenetes kérdések ezek És még rettentőbb, hogy nincs rá felelet, De nem s kell, Isten a szívekbe lát,

S fölhangzik ajkán a porba sújtó vád:

„Hűtlen szolga voltál, gőgös, rest, kemény,

Éhen, szomjan maradt tőled a szegény, Az én kegyelmemből megvolt mindened, Mégis fösvénységről volt ismert neved.

Élvezeteidre szórtad pénzedet,

De nem láttad meg a könyörgő kezet, Ezért irgalmamat tőled elveszem,

S büntetésed örök sötétség leszen.“

Mezítlábas fiú a következő,

Rémült, kis vézna, rongyában elvesző, Hogy is ne félne ő, rongyos kis gyerek, Mikor oly’ nagy úr is így megbüntettetett.

Aztán lehull, teste sírástól remeg,

Jaj ne bánts Istenem, ne bánts engemet! így esdekel sírva', nagy keservesen:

Én sem segítettem a szegényeken.

Gyufaárus voltam, árva kis gyerek, Nehezen kerestem a filléreket,

S én nem tudtam, jaj, nem tudtam, Istenem,

Hogy segíteni kell a szegényeken.

A rémület szinte elveszi eszét,

De Isten ráteszi fejére kezét,

S szól hozzá szelíden: „Ne félj gyermekem,

Téged a jó szíved megtartott nekem.“

S amíg az Ür keze fején megpihen,

Égi gyönyör árad át a kis szíven,

Nagy csodálkozásra nyitja meg szemit, Ügy hallgatja Isten édes szavait.

„Kis gyermekem, adni nem csak pénzt

lehet,

Hanem szeretetet, segítő kezet És a te jó szíved akkor is adott,

Mikor átvezetted utcán a vakot.

S emlékezz, fiacskám, egy téli napon, Dermedt kis verebet láttál a havon És te megszántad őt, a földről felvetted, Tenyeredbe zártad, életre lehelted.

Aztán emlékezz csak arra a kutyára, Melyiknek a rácsba beakadt a lába,

Ki segítette meg akkor ezt az ebet?

Te gyermekem, a te könyörülő kezed.

Emlékezz, fiacskám ...“ szólt az Ür

tovább,

, S mind nagyobb csodálat kíséri szavát, [ „Látod, te mindezt már el is felejtetted, De itt föl van írva minden földi tetted.

Mert én tudom azt is, ha egy veréb lehull,

S a jótett nem marad jutalmazatlanul.

Ott lent csak szenvedtél, tested ázottf ázott,

Itt jutalmul nyered a szép Mennyországot.“

Dr. Mészáros Sándor orvos bácsi.