Harangszó, 1942
Kis harangszó
42. «U.l^ KIS H A RA NtibZÚ UH2 ielyváí 1. Mit jelent életünk odaáldozása? Jelenti életünknek Isten szolgálatában való elégetését úgy, hogy egész életünk állandó istentiszteletté lesz. Tudjátok-e tehát mi az igazi isten- tisztelet? Templomban és templomon kívül Istennek szolgálni és Istent égisz életünkkel dicsérni. Erre segíts minket szerető mennyei Atyánk! üt. Győríly Béla tisztelendő bácsi. VERÉBSORS TÉLEN. I Mindenki csak hajszol, életedre tör, ' Vércse, macska, gyermek fészkedre jár! Nincs nyugalmad, nincs otthonod sehol, I Szürke életed csupa rettegés, I S mily‘ szörnyű rém a tél neked, mikor Csontodba mar, s élelem oly kevés. ' Te szürke kis madár, mégis van valaki, Aki rád fek’nt, ki számon tart: az Ür, Ki életre hivott, s aki azt is láfia. Mikor fagott tested a fáról lehull. Dr. Mészáros Sándor orvos bácsi. A havas utakon a lélek se jár, A dermedt fák élettelen vázak, Szél hárf&zik a drótokon, s dalára Összebújnak a didergő házak. Ki is menne ki ilyen időben? De nini! A fára egy veréb száll, Keservesen csipog, meleget keres, E cudar világban vájjon hol talál? Óh, mily‘ mostoha is sorsod, kis veréb, Te gyenge, védtelen, üldözött madár, jókedvű adakozót szereti az Isten.“ (Mese: II. Kor. 9, 7-hez.) Metsző hideg szél fújt a havasok felől, szinte menni sem lehetett az utcán, úgy szemközt vágta az embert: a szél, a hideg és a hó. Nem is járt senki sem az utcán, csak egy kislány igyekezett a faluvégéről az iskola felé: a kis Johanna. Apró lábai alatt ropogott a megfagyott hó, arcát vörösre csípte a hideg, dermedt kis kezére rá-rálehelt, hogy' kissé melegítse. Hiába igyekezett, az erős szél meg-megáliította, alig bírt haladni. Kétségbeesetten gondolta: ma elkésem! S újra, meg úira futásnak-eredt. Nyakába-akasztott csíkos tarisznyája s benne a palatábla oda-oda verődött oldalához, de ő ezzel mitsem törődött. Futott a hideg elől és azért, hogy el ne késsen. Elsőnek érkezett! — Még csak a tanító néni volt a tanteremben. Johanna a kályha mellé állt, ott melegedett, maid leült a helyére, elővette tarisznyájából a palatáblát. De jaj! Az otthon szépen megírt leckének csak halvány nyoma volt. Mikor az úton szaladt és tarisznyája odaverődött az oldalához, letörö- lődött a lecke. Szomorúan suttogta: nem késtem el és ma mégis megszid tanító néni a lecke miatt.. Nagy könnycseppek gyűltek szemébe, ráborult a padra és keservesen sírt A l"nftó néni felfigyelt munkádból és megkérdezte: miért sírsz? — Johanna elcsukló hangon beszélte el, hogy mi történt. Nem baj, —- szólt a tanító néni, — tudom én, hogy szorgalmas kislány vagy, azt is látom, hogy megcsiná'- | tad otthon a leckét, de hogy semmi i hiba ne legyen, addig, amíg összegyűrnek a gyerekek, írd le mégegyszer. Johanna letörölte könnyeit és szépen, gondosan leírta újra a leckét Míg írt, észre sem vette, hogy megérkezett a padtársa: Flóra. — Azután lassan, — rossz idő miatt megkésve, — jöttek a többi gyerekek is. A tanítás megkezdődött. Ima után sorra megnézte a tanító néni a palatáblákat, hogy leírta-e mindenki a leckét. Mikor Johannához ért. megdicsérte Majd Flórához lépett, az ő leckéje - is készen volt, de csúnyán és ma^zatosan írta le. Őt- nem dicsérte meg, csak eny- i nyit mondott: Máskor szebben, sokkal szebben írj! Ekkor Flóra hirtelen felállt. Tanító néni kérem, Johanna itt az iskolában írta meg a leckét, én láttam, amikor írta! Nagy csend lett a tanteremben. Kíváncsian néztek a gyerekek a tanító nénire, vájjon most mi lesz? — Mert három hónapos kis tanulóságuk ideje alatt megszokták, hogy Johanna a legjobb magaviseletű, legkiválóbb szorgalmú kislány, aki soha nem hiányzik, nem késik el, csendben ül és figyel, leckéiét pedig mindig szépen és tisztán készíti el.
