Harangszó, 1942

1942-12-06 / 49. szám

1942 aecember 8. HXKXNGSrö 393 tátják. — Testvéri kötelességünk, hogy kezükbe adjuk az élet ke­nyerét azoknak, akik a csaták fü­zében találták meg Krisztust, őri- zői vagyunk atyánkfiainak, és Isten tőlünk kéri számon a számára meg nem mentett lelkeket. „Boldog örömnap derüli ránk.“ Valamelyik nap, ahogy íróasztalom fölé hajolva elgondolkodtam, zongora­hang ütötte meg a fülemet. A szomszéd­ban lakó gyermekek egyike játszott. Karácsonyi darabját gyakorolta. Letet­tem kezemből a tollat s figyeltem. Más­nap megint megütötte fülemet a kis karácsonyi darab hangja, éppen akkor, amikor egyik szobából a másikba men­tem. Megálltam a küszöbön és az volt az érzésem, valami varázslatos erő meg­érintett s melegség öntötte el a szíve­met. A darab egészen kezdetleges volt, könnyű letétű, gyermekek számára ír­ták, de hangjai mégis megállítottak. Csodálkozva kérdeztem magamtól: ho­gyan, már ennyire lennénk? Már ilyen közel vagyunk karácsonyhoz? Hiszen, mintha tegnap lett volna, hogy élveztem a márciusi szél friss szagát, az áprilisi nap melegét, a gyermekek játékát a tél­től még nedves talajon. Még éppenhogy kinyíltak a gesztenyevirágok, szerelmes párok ültek a padokon, a nyári nap me­legétől megolvadt az aszfalt, érett búza­táblák hajladoztak a földeken, s fehér vitorlások szántották a Balaton kék vi­zét. Már karácsony közeledik? Hiszen, még a minap volt az első hidegebb szél, amikor az emberek megfogták kalapjai­kat a hídon, hogy le ne fújja a fejük­ről... A szobában sötétség van. S a csend­ben megint felhangzik a karácsonyi ének: „Boldog örömnap derült ránk.“ Lélekzet- visszafojtva hallgatom, óh hallgattam én már fényes, kivilágított termekben nagy­szerű oratóriumokat, szimfóniákat, ha­talmas dómokban pompás orgonajáté­kot, ének-, hegedű- és zongoraművésze­ket a világ minden tájáról, de egyiknek a játéka sem ragadott meg ennyire, mint ez az egyszerű kis melódia, melyet gyer­mekkezek játszottak ezeken az ádventi estéken. Ezek az apró hangok, olyanok, mint apró fénycseppek, melyek áldott harmatként hullanak a hideg, sívár de­cemberi estéken. És ez így megy kará­csonyig. Mindennap tisztábban, minden­nap biztosabban hangzanak, mindennap boldogabban, örömteljesebben és kará- ' De hát, hogy legyünk eggyé, mikor Bécs nem akar velünk egy lenni! — Erdély, meg Bátori felé tekintgetnek sokan!... — mormogja valaki. — Valami még nyomja szívemet, közös gondunk ez is. Török kiszorítására kívülről kapunk pénzt. Németek országgyűlése tárgyalgat felőle. Esztendők óta külön haditanácsuk van, kapjuk katonáikat, fegy­vereiket és segedelmöket is. Lehet vagy félmillió. Jól vagyon ez, mert német nem magyart, hanem önmagát védi német pénzzel és pénzen vett vérrel. Váraink meg is telének landsknecht, meg nehéz lovas kato­nákkal, közülök sok vezérnek került hozzánk. De or­szágunkon túlról hallám, hogy fegyveres katonaság helyett népüket kívánnák hozzánk telepíteni s ország- gyűlésük erről tanácskozott is. A német landsknecht meg lovas jön, harcol, elesik, vagy hazamegy, a tele­pített nép fiaiban, unokáiban pedig itt marad. Senkise mozdul. Légy döngése is meghallszik a szobában. — Semmi aggodalom se lenne, — folytatja Balassa András, — ha udvar szívében a magyarnak helye volna. Bizodalmuk azonban nincsen bennünk, saját országunkban zsellérsorba szorítanak, várak kapitányságából, bányák vezetéséből félreállítanak. Urakból lassanként vazallussá leszünk saját orszá­gunkban. Elhallgatásakor feloldódik a feszültség. Kiáltások röpködnek a levegőben. — Igaza van Andrásnak! — Bölcsen látja! — Veszedelembe rohanunk! — Sötéten látsz, András, — mondja zajcsitulás után a főkapitány. Sokat jól tudsz, de látásod sötét. — Kegyelmed érdeme, bölcsesége és tapasztalata csonykor hangos örömujjongássá válnak, mely elhallatszik faluba, városba, el az egész világra: Megszületett! „Boldog örömnap derült ránk“ — játszák apró gyermekkezek. Álljunk meg egy pillanatra! Karácsony közeleg. Cyarmathy Irén. D. Kapj Béla „Olthatatlan fáklya" című hatalmas történelmi életra jz-regénye de­cember 15.-re megjelenik. A 350 oldalas nagy mű Bornemisza Péter magyar reformátor hatalmas egyé­niségét, hányatott életét, hitvalló harcait tárja elénk. A könyv nagyon alkalmas kará­csonyi ajándéknak. Siessen ki-ki azonnal megren­delni. Akik december 15.-ig megrende­lik, azok 4 pengőért kapják, amely összeg 20 fillér portóval együtt előre beküldendő. A könyv bolti ára 5.20 pengő lesz. Megrendelhető és a pénz beküldhető a 30.526-os csekklapon. előtt könnyű meghajolnom. Rettegek azonban, hogy látott dolgok sötétek, nem pedig látásom! Asztalvégen csendesen megszólal Bornemisza prédikátor. — Főkapitány uram engedelmével nekem is lenne elmondásra váró gondolatom. Biztatják szólásra s csendességet teremtenek. — Isten lelke szólaltatta meg főkapitány uram­ban Lantosnak szavát: Ti magyarok, jobb, ha mind eggyé lésztök, mint eddig, egymást ne úgy szeressé- tök! Ez az eggyé-levés és egymásnak az eddiginél jobban szeretése jobbágyságunkat juttatja eszünkbe és népünk felé fordítja tekintetünket. Kevéske föld­jéből kivetették, jogtalanságában védtelenné tették. Szegénységében kenyérsütetnyi lisztje sincsen, sok­szor fahéjjal, gyökérrel tömi hasát s mondják, távol vidéken önön gyermeküket felfalák. Kezünket nyújta­nánk feléjük, felemelkednének, egyszerre több lenne vérefogyott nemzetünk ereje. — Lassan, lassan, — mondják jobbról-balról, — biztatás nélkül is szorgalmasan instanciáznak jo­gaikért! — Második szavam pedig arról szól, hogy feje­delem nép szolgája légyen. Isten őfelsége magyar népünket felülteté asztalfőre minden tisztességre, de fejedelemnek kötelessége ezen helyen őtet meg­tartani. Fejedelemség tiszte népét itthon jó módhoz segíteni, kívül felé jó vitézséggel oltalmazni. Istentől rendeltetett azért is, hogy anyszentegyház éltetője legyen, üdvösséges tudományra tanítson, jó erkölcs­nek, békességes életnek őrizője legyen Isten meg­adott törvénye szerint. Ti nagyságos kegyelmetek megmondhatjátok, hogy magyar fejedelemségen tel­jesül-e Isten követelése. — Kevés dicsekvésünk lehet! — mondja valaki, a többi meg bólogatva helyesel.

Next

/
Thumbnails
Contents