Harangszó, 1942
1942-12-06 / 49. szám
1942 aecember 8. HXKXNGSrö 393 tátják. — Testvéri kötelességünk, hogy kezükbe adjuk az élet kenyerét azoknak, akik a csaták füzében találták meg Krisztust, őri- zői vagyunk atyánkfiainak, és Isten tőlünk kéri számon a számára meg nem mentett lelkeket. „Boldog örömnap derüli ránk.“ Valamelyik nap, ahogy íróasztalom fölé hajolva elgondolkodtam, zongorahang ütötte meg a fülemet. A szomszédban lakó gyermekek egyike játszott. Karácsonyi darabját gyakorolta. Letettem kezemből a tollat s figyeltem. Másnap megint megütötte fülemet a kis karácsonyi darab hangja, éppen akkor, amikor egyik szobából a másikba mentem. Megálltam a küszöbön és az volt az érzésem, valami varázslatos erő megérintett s melegség öntötte el a szívemet. A darab egészen kezdetleges volt, könnyű letétű, gyermekek számára írták, de hangjai mégis megállítottak. Csodálkozva kérdeztem magamtól: hogyan, már ennyire lennénk? Már ilyen közel vagyunk karácsonyhoz? Hiszen, mintha tegnap lett volna, hogy élveztem a márciusi szél friss szagát, az áprilisi nap melegét, a gyermekek játékát a téltől még nedves talajon. Még éppenhogy kinyíltak a gesztenyevirágok, szerelmes párok ültek a padokon, a nyári nap melegétől megolvadt az aszfalt, érett búzatáblák hajladoztak a földeken, s fehér vitorlások szántották a Balaton kék vizét. Már karácsony közeledik? Hiszen, még a minap volt az első hidegebb szél, amikor az emberek megfogták kalapjaikat a hídon, hogy le ne fújja a fejükről... A szobában sötétség van. S a csendben megint felhangzik a karácsonyi ének: „Boldog örömnap derült ránk.“ Lélekzet- visszafojtva hallgatom, óh hallgattam én már fényes, kivilágított termekben nagyszerű oratóriumokat, szimfóniákat, hatalmas dómokban pompás orgonajátékot, ének-, hegedű- és zongoraművészeket a világ minden tájáról, de egyiknek a játéka sem ragadott meg ennyire, mint ez az egyszerű kis melódia, melyet gyermekkezek játszottak ezeken az ádventi estéken. Ezek az apró hangok, olyanok, mint apró fénycseppek, melyek áldott harmatként hullanak a hideg, sívár decemberi estéken. És ez így megy karácsonyig. Mindennap tisztábban, mindennap biztosabban hangzanak, mindennap boldogabban, örömteljesebben és kará- ' De hát, hogy legyünk eggyé, mikor Bécs nem akar velünk egy lenni! — Erdély, meg Bátori felé tekintgetnek sokan!... — mormogja valaki. — Valami még nyomja szívemet, közös gondunk ez is. Török kiszorítására kívülről kapunk pénzt. Németek országgyűlése tárgyalgat felőle. Esztendők óta külön haditanácsuk van, kapjuk katonáikat, fegyvereiket és segedelmöket is. Lehet vagy félmillió. Jól vagyon ez, mert német nem magyart, hanem önmagát védi német pénzzel és pénzen vett vérrel. Váraink meg is telének landsknecht, meg nehéz lovas katonákkal, közülök sok vezérnek került hozzánk. De országunkon túlról hallám, hogy fegyveres katonaság helyett népüket kívánnák hozzánk telepíteni s ország- gyűlésük erről tanácskozott is. A német landsknecht meg lovas jön, harcol, elesik, vagy hazamegy, a telepített nép fiaiban, unokáiban pedig itt marad. Senkise mozdul. Légy döngése is meghallszik a szobában. — Semmi aggodalom se lenne, — folytatja Balassa András, — ha udvar szívében a magyarnak helye volna. Bizodalmuk azonban nincsen bennünk, saját országunkban zsellérsorba szorítanak, várak kapitányságából, bányák vezetéséből félreállítanak. Urakból lassanként vazallussá leszünk saját országunkban. Elhallgatásakor feloldódik a feszültség. Kiáltások röpködnek a levegőben. — Igaza van Andrásnak! — Bölcsen látja! — Veszedelembe rohanunk! — Sötéten látsz, András, — mondja zajcsitulás után a főkapitány. Sokat jól tudsz, de látásod sötét. — Kegyelmed érdeme, bölcsesége és tapasztalata csonykor hangos örömujjongássá válnak, mely elhallatszik faluba, városba, el az egész világra: Megszületett! „Boldog örömnap derült ránk“ — játszák apró gyermekkezek. Álljunk meg egy pillanatra! Karácsony közeleg. Cyarmathy Irén. D. Kapj Béla „Olthatatlan fáklya" című hatalmas történelmi életra jz-regénye december 15.-re megjelenik. A 350 oldalas nagy mű Bornemisza Péter magyar reformátor hatalmas egyéniségét, hányatott életét, hitvalló harcait tárja elénk. A könyv nagyon alkalmas karácsonyi ajándéknak. Siessen ki-ki azonnal megrendelni. Akik december 15.-ig megrendelik, azok 4 pengőért kapják, amely összeg 20 fillér portóval együtt előre beküldendő. A könyv bolti ára 5.20 pengő lesz. Megrendelhető és a pénz beküldhető a 30.526-os csekklapon. előtt könnyű meghajolnom. Rettegek azonban, hogy látott dolgok sötétek, nem pedig látásom! Asztalvégen csendesen megszólal Bornemisza prédikátor. — Főkapitány uram engedelmével nekem is lenne elmondásra váró gondolatom. Biztatják szólásra s csendességet teremtenek. — Isten lelke szólaltatta meg főkapitány uramban Lantosnak szavát: Ti magyarok, jobb, ha mind eggyé lésztök, mint eddig, egymást ne úgy szeressé- tök! Ez az eggyé-levés és egymásnak az eddiginél jobban szeretése jobbágyságunkat juttatja eszünkbe és népünk felé fordítja tekintetünket. Kevéske földjéből kivetették, jogtalanságában védtelenné tették. Szegénységében kenyérsütetnyi lisztje sincsen, sokszor fahéjjal, gyökérrel tömi hasát s mondják, távol vidéken önön gyermeküket felfalák. Kezünket nyújtanánk feléjük, felemelkednének, egyszerre több lenne vérefogyott nemzetünk ereje. — Lassan, lassan, — mondják jobbról-balról, — biztatás nélkül is szorgalmasan instanciáznak jogaikért! — Második szavam pedig arról szól, hogy fejedelem nép szolgája légyen. Isten őfelsége magyar népünket felülteté asztalfőre minden tisztességre, de fejedelemnek kötelessége ezen helyen őtet megtartani. Fejedelemség tiszte népét itthon jó módhoz segíteni, kívül felé jó vitézséggel oltalmazni. Istentől rendeltetett azért is, hogy anyszentegyház éltetője legyen, üdvösséges tudományra tanítson, jó erkölcsnek, békességes életnek őrizője legyen Isten megadott törvénye szerint. Ti nagyságos kegyelmetek megmondhatjátok, hogy magyar fejedelemségen teljesül-e Isten követelése. — Kevés dicsekvésünk lehet! — mondja valaki, a többi meg bólogatva helyesel.
