Harangszó, 1942
1942-02-01 / 5. szám
38 HARANGSZÓ 1942. február 1. Márk 9, 23—24; Mté 17, 19—20. Te melyik útat járod? Február 7. — Ahol már nem kell éhezni és szomjuhozni az igazság után. Jel. 7, 13—16; Mté 7, 13—14; Csel. 14, 21—22. A hitnek útja nagyon keskeny út. és a végén nagyon szoros a kapu. Az Ür Jézus efelől nem hagyott bizonytalanságban, már csak azért sem, mert ő is ezen járt. Ján. 15, 18—21. De afelől sem hagyott kétségben, hogy egyszer a keskeny úton és a szoros kapun túl megszűnik minden gyötrelem, vágy és ki- elégítetlenség, amely a lelket úgy gyöiri, mint a testet az éhség és szomjúság. Ján. 14, 1—3. Torda Gyula. HETI KRÓNIKA A Magyar Távirati Iroda jelentése alapján közöljük: A német és japán tengeralattjárók megjelentek az amerikai partok előtt. A német tengeralattjárók 18 ellenséges szállítóhajót elsülyesztettek a newyorki és kanadai vizeken. — Roose- velték nem tudták keresztülvinni akaratukat a riói értekezleten. Argentina és Chile állásfoglalása miatt válságba jutott az értekezlet. Dél:Amerikát nem sikerült Európa ellen arcvonalba tömöríteni. — A szovjet rajtaütést tervezett a Dardanellák ellen. A Krim félszigeten támadó hadműveletek folynak. A németek tízezer foglyot és sok hadizsákmányt ejtettek. Harcok folynak még Leningrád körül is. — Erős német-olasz támadás indult meg Észak-Afrikában. A tengelycsapatok átütő erejű győzelmeket arattak és heves harcokban üldözik a menekülő brit csapatokat. — Általános japán előnyomulás van Burmában. Uj-Guineá- ban partra szálltak a japánok és erősen fenyegetik Ausztráliát. Legújabb jelentések szerint küszöbön van a japánok ausztráliai partraszállása. — A finn nők katonai szervezetének, a Lotta Swärdnek elnöknője, Fanni Luukkonnen asszony egy hétre hazánkba érkezett. Kormányzónk kihallgatáson fogadta és a Magyar Vöröskereszt Érdemcsillagával tűntette ki. — A nagy havazások miatt a MÁV a személyszállító vonatok közlekedését átmenetileg erősen korlátozta. KARCOLATOK CúsHunJc ílsxíán. Az evangélikus egyházban észlelhető megújhodás egyik jele is de gyümölcse is, hogy egyre több szó esik — püspökeink részéről is — a magángyónás ősi evangélikus tanításáról és gyakorlatáról. A római katolikus egyház lapjai ezt szeretik úgy feltüntetni, mint hozzájuk való közeledést. Lássunk tisztán ebben a kérdésben. Amikor a magángyónást ajánljuk és szorgalmazzuk, akkor nem idegen dolgot akarunk, hanem egyházunk ősi, de elfeledett örökségét akarjuk kiásni és újra közkinccsé tenni. Ezzel éppen vissza akarunk térni ahhoz, amitől hűtlenül elszakadtunk. Olvassuk csak el Luther Kiskátéjának negyedik részét, amelyet 1529-ben írt a nagy reformátor a gyónásról. Ugyanott az is világosan kitűnik, hogy az evangélikus magángyónás és a római katolikus fülbegyónás között ég és föld a különbség. íz ERTHÄZJ_ ESZTENDŐ Hetvened vasárnap. Fii. 1 : 27—2 : 4. v. Evangélikusnak lenni kiváltságot jelent. De kötelezést is. Az evangéliumhoz méltóan kell viselkedni. Amit vallunk, az életünkkel kell igazolni. Ezt köti az apostol lelkünkre. Kérdezzük meg, mindig így szoktunk viselkedni? Az evangélium lelki egységet teremt. Viselkedésünkkel sohsem hontottuk azt? Harcot ielcnt. Vállaltuk? Szenvedést jelent. Nem menekültünk előle? Hűséget, alázatosságot. önzetlenséget kíván. Ilyenek voltunk? Hányán vannak, akik rendbontók, hűtlenek, megalkusznak, önző érdekeiknek élnek, általában úgy viselkednek, hogy kénytelen az ember azt mondani, ez az evangéliumhoz nem méltó. Ügy viselkedjünk hát mindenben, mindenkor, hogy az az evangéliumhoz legyen méltó! Adjunk hálát: Hogy evangélikusok lehetünk s az evangélium szerint élhetünk. Hogy az evangélium egységre, hűségre, önzetlenségre, szeretetre, alázatosságra nevel. Könyörögjünk: Azokért, akik a hitben erőtlenek, a hűségben ingadozók, a harcban gyávák, hogy megerősödjenek, állhatatosak, bát- rak legyenek. Katonáinkért, akik értünk szenvednek, hogy legyen hajlékuk, ruházatuk, élelmük a tél nehéz hónapjaiban. Adókedvezmény a sokgyermekes lakók után. A pénzügyi kormányzat a sok- gyermekes családok lakásínségének megszüntetése érdekében újfajta adókedvezményt vezetett be. Az ország egész területén adókedvezményben részesítik mindazokat a háztulajdonosokat, akik sokgyermekes családoknak adják ki lakásaikat. HÍREK A Lelki Harmat minden előfizetőjének öt héten át küldtük lapunkat. Azokat, akik lapunkat elfogadták, a jövő számtól előfizetőinknek tekintjük és a lapot címükre tovább is küldjük. A Harangszó-Naptár és „Isten előtt“ c. imádságos könyvünk bizományosait arra kérjük, hogy minél előbb elszámolni szíveskedjenek. Lelkésziktatás. Az alsómaráci gyülekezet egyhangúlag megválasztott új lelkészét, Balogh Istvánt február 8-án iktatja be hivatalába Darvas Aladár al- esperes. Segédlelkészáthelyezés. D. Kapi Béla püspök Zoltai Gyulát Bakonycsernyéről Sopronba, Tihanyi Jánost Sopronból Bakonycsernyére helyezte. Misszióegyesületünk február hó 2-án, hétfőn délután fél 4 órakor tanácsülést, utána délután 5 órakor közgyűlést tart Budapesten, az Üllői-uti imaterem sekrestyéjében (VIII., Ollői-út 24., II. emelet udvari épület). Utána 7 órakor külmisz- sziói előadás lesz. Győr. Az itteni evangélikus Missziói Egyesület január 23-án tartotta első számadó közgyűlését. A tagok Isten iránti hálával vehették tudomásul, hogy az egyesületnek egy év alatt 171 tagja lett és 1000 P-t juttathatott a külmisz- szióra. — A gyülekezetben január 25-i istentiszteleten igét hirdetett, vallásos esten a szórványról előadást tartott Koren Emil ungvári lelkész. Soltvadkert. A Nőegylet műsoros ösz- szejövetélén előadást tartott Szende Ernő kiskunhalasi missziói lelkész, közreműködött az iskolai gyermekgyülekezet, leány és ifjúsági egylet tagjai, a gyermekénekkar és a 60 tagú vegyes- kar Szakács László kántortanító vezetésével. A karácsonyi vásáron 1060 P, a műsoros összejövetelen pedig 325 P volt a bevétel. Ebből a Vöröskereszt Egyesületnek 100 P-t, a diakonissza alapnak 250 P-t, szegény iskolásgyertnekek felruházására és szeretetcsomagjaira 700 P-t és a nagytarcsai Népfőiskolának egv 12 személyes asztalterítőt adományozott a Nőegylet. Evangélikus Napok. Az Országos Luther-Szövetség január 31-én és február 1-én Pilisen evangélikus napokat rendez, melyen dr. Gyimesy Károly, Solymár János és Jávor Pál lelkészek tartanak előadást. Nagylak. Január 18-án missziói ünnepély volt. Ondrik János lelkész finn testvéreinkről tartott előadást. Tanulók a finn himnuszt, alkalmi dalokat énekeltek s költeményeket szavaltak Ágoston István tanító betanításában s vezetésével. —- Harangszóra 11 pengőt adtak a hívek. Öriszentpéter. A Nőegylet január hó 18-án jótékonycélú teaestet rendezett, melynek bevétele: 140 P volt. Karácsonyra a szegények segélyezésére 51 pengőt gyűjtött. A gyülekezet 28.72 P-t küldött a csöglei imaházra. Ifjúsági téli tábort rendezett leányoknak Téten, ifjaknak Győrújfalun a győri egyházmegyei ifjúsági bizottság Ittzés Mihály lelkész vezetésével. Téten hét gyülekezetből jöttek össze a tétiekkel