Harangszó, 1942
1942-11-15 / 46. szám
370. HARÄNttSZÖ 1912 üüveiaBéT 15. tanítványa lelki, szellemi fejlődésének kik az irányítói? Jó példával járnak-e előtte a szülők? Kik a barátai? stb. stb. A gyermek lelke — valóban — egy üres, tiszta lap és ő arra mindent lemásolgat, fontos tehát, hogy szép és nemes dolgok legyenek arra az aranylapra feljegyezve. Milyen jó például, amikor pályaválasztáskor a tanuló is és a szülő is bizalommal lehet a vallástanító-lelkészhez és közösen szeretettel megbeszélhetik a pályaválasztó belső és külső értékeit és azt, hogy egyéniségének elhelyezkedé sét hol találhatja meg a legmegfelelőbben. A vallástanító-lelkésznek lelki elhivatottsága mellett értelmileg műveltnek, emberileg tapasztaltnak, gyakorlatilag ötletesnek kell lennie. Sokszor tőle függ tanítványainak boldogtalansága. Sokszor egész családokat menthet meg, vagy semmisíthet meg. Minden körülmények között hordoznia kell evangélikus egyházunk jövendő terheit. Néhány évvel ezelőtt egyik tanítványom a polgári iskola IV. osztályának elvégzése után Tanítóképzőbe szeretett volna menni. Elégséges bizonyítványával azonban nem vették fel. Eljött hozzám az édesanyja és kétségbeesetten panaszolta el, hogy az eset elvette mindnyájuk nyugalmát. Érzékeny - lelkű fiuk vívódását nem bírják elhordozni. Egyetlen gyermekünk tanító szeretne lenni és semmi más — kiáltja az anya. Tanácsot tessék adni, mi készek vagyunk minden áldozatra!“ — Én adok tanácsot — mondottam. — Megoldhatjuk a nehéz kérdést úgy, hogy a fiúval ismételtetjük a polgári IV. osztályát. Most már látják, hogy szorgalmas tanulás által érheti el csak a tanítói pályát, jó bizonyítványa alapján fel fogják venni a Tanítóképzőbe. Igen ám, de a polgári iskola „önként ismétíő“-t nem ismert s a hivatalos köz- oktatásügyi hatóságok egész skáláját kellett végigjárni, amíg sikerült a tervet keresztülvinni. Ma már Székesfővárosunk tanítói karának egyik legképzettebb tagjaként dícséretreméltó eredménnyel végzi a nevelés és tanítás nehéz munkáját. Különösen a vallástani órák leghálá- sabb tanítványai mindig az elemi iskolák 1—II. osztályából kerülnek ki. Olyan megható, hálaadásra késztető, amikor ezek a drága emberpalánták nagy figyelemmel, tágranyílt szemekkel, nyitott ajkakkal hallgatják a magyarázatot Istenről, Jézusról, emberről, világról, bűnről, büntetésről, Megváltóról, Örökkévalóságról ... Ártatlan lelkűk megnyilatkozása a velük foglalkozást sokszor a legmagasabb hivatásérzésének fokára emeli fel. (Folytatjuk.) Oroszországi képek. frta: Dr. vitéz Bogár János tábori főlelkész, az ukrajnai magyar csapatok protestáns vezető-lelkésze. Tábori posta 113/100. A kis ágrólszakadt. Megyek az utcán, hogy körülnézzek a városban. Olyan sétálás-féle, cél nélküli bolyongás ez inkább. Sok mindent lát és figyelhet meg az ember ezeknek a halálra ítélt városoknak a megmaradt roncsai között. Az épületek nagyrésze romhalmaz inkább, a szó igazi értelmében, mint utcarészlet. Tégla- és vakolattörmelék, elgörbült vasgerendák mindenfelé. Néhol még állnak a megüszkösödött, ablak- és ajtó nélküli falak, de belül az emeletek elválasztó padlózatai már kiégtek, megsemmisültek és a tűz martalékaivá lettek. Az emeleti ablak- és ajtónyílásokon át még láthatók néhol a falba épített cserépkályhák, vagy kandallók, amint szorosan a falhoz tapadva lógnak a levegőben és hirdetik a háború szörnyű pusztításait. A megmaradt polgári lakosság mutogat képes levelezőlapokat egy-egy ilyen romokba heverő, tönkrement városi utca hajdani szépségéről és most szinte el sem tudjuk képzelni, hogy valamikor ilyen szép és hatalmas épületek lehettek itten, ahol ma csak óriási halmokban heverő tégla- és faltörmelékek hirdetik a halált és pusztulást mindenfelé. Az igaz, hogy az ember, ha rombolni és pusztítani akar, hát — alapos munkát tud végezni... Chataubriand, a híres francia bölcselő írja valahol — a világmindenségben lévő célszerűségről írott gondolataiban —: még a hüllőknek és rettenetes fenevadaknak is megvan a maguk rendeltetése. Csak az elhagyott őserdőket és rengetegeket lakják, hogy valami élet legyen ott is. Azonban rögtön átengedik a helyet, mihelyt megjelenik az ember, ez a legnagyobb romboló, mert tudják, hogy egy közülünk nagyobb pusztítást tud ott véghez vinni, mint ők tízezerén ... Valami ilyenfélét olvastam tőle valamikor, ha szószerint nem is tudom már idézni és ez a gondolat végigkísér itteni utamon, amikor ezeket a halott orosz városokat és falvakat járom... Az utcasarkokon a visz- szamaradt polgári lakosság azonban máris valami életet teremtett. Itt is megjelentek a sarkikofák, rendszerint öreg, megviselt asszonyok és nagy igyekezettel árulgatják, kínálják gyenge portékáikat: holmi mezei virágot, hónapos retket, csomóba kötve és néhány csomó zöldhagymát. Az árak méregdrágák. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kilós kenyér-vekni itt — 10. márka (1 mk = 1.64 P-vel). 10 rubel ugyancsak 1 márka. Ha ezt számítjuk, akkor aránylag még nem is kérnek sokat, amikor 1 márkáért 2 csomó elfásult hónapos retket kínálnak. Amint ezeket nézegetem és próbálok tőlük valami fiatalabbnak, gyengébbnek látszó retket venni, az utcasarok másik oldalán egy rongyos kis ukrán lánykát pillantok, meg, amint piszkosan, rongyosan üldögél ottan, két kilóra való batyuját az egyik kis vézna karjára fűzve, a másik kezével pedig egy rongyot tartogat és szopogat, rágcsál, hátát a falnak támasztva és nézegeti az úton felvonuló és dübörgő hatalmas gépkocsioszlopot, amint robognak a nagy, 3—4 tonnás nehéz teherkocsik, valamerre Charkow felé. Olyan 4 éves lehet. Kis batyujából egy töröttfejű, nagy rongybaba kandikál ki piszkosan, — talán ez' a legértékesebb holmi (úgy látszik, neki is) az egészben. Amint észreveszi, hogy figyelem, r^m- nevet és piszkos kis fejkendője alól szélesre mosolyodik az arca. Egy márkát nyomok a markába, amit ismét csak széles mosollyal honorál. Cukor nincsen nálam, hogy adhatnék néki. Fogyatékos orosz nyelvtudásommal megszólítom: — Anyád? — rázza a fejét. — Apád? — erre is a fejét rázza és mondja, nincs. — Testvéred? — ugyanaz a felelet. — Hát hol laksz, kinél vagy? — Nincs lakásom... — feleli a gyermek. Szörnyű érzés viharzik át a szívemen: ennek a kis nyomorult porontynak senkije sincsen, se lakása. Hát hol lakott eddig? Mi volt vele? A kof$k is odaAdjunk hálát az Ürnak...! Magot ád a magvetőnek és megsokasítja a ti vetésieket. II. Kor. 9, 10.
