Harangszó, 1942

1942-11-08 / 45. szám

360. golok drágán meg is fizették. Egé­szen hihetetlenül hangzik a magyar fülnek, hogy az északi államok gazdái 3—4 szobás, fürdőszobás házakban laknak, telefonjuk, zon­gorájuk van. A telefon persze nem luxus, hanem segítőeszköz. Ezzel a telefonnal kellett csak érintke­zést keresni a központtal, ha hízó« sertés volt, hogy másnap a szövet­kezet fizessen és teherautóján a hízott állatot tovább vigye. Ne helyezkedjünk arra a kishitű álláspontra, hogy mindez magyar földön nem valósítható meg. Igen­is megvalósítható okos és célszerű takarékosság és megfelelő szerve­zetekbe való tömörülés útján. Ke­vesebb zsörtölődés, kevesebb poli­tizálás és több egyetakarás kell hozzá, összefogás kellene hozzá, melyből olyan rosszul álltunk év­századokon keresztül. Álmokat ker­gettünk és nem akartunk világo­san, tisztán és józanul látni. Az okos takarékosság okos be­osztást követel. Ezen a téren a háziasszonyokra vár nagy feladat. Bennük megvan mindehhez az ér­zék. Bízzunk hát bennük és kér­jük is őket, hogy az új, szebb ma­gyar élet eljövetelét okos és cél­szerű beosztásukkal tegyék lehe­tővé. Végül pedig ismerjük el, hogy most még szegény ország vagyunk, tehát semmiféle bőkezű pazarlást nem engedhetünk meg magunknak. Legyünk okosan takarékosak. Fiilöp Dezső. Tavaszi áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mohr Gedeon. (Folytatás.) A jegyző egyenesre ült székén. Fon­toskodva köhintett. — Kassa szabad királyi városban — fogott az olvasásba — az Ürnak ezer- ötszázharmincegyedik évében, október hó húszadikán. Alább jelzett tanúk jelen­létében én özv. Csuka Péterné ingó- és ingatlan vagyonomról eképpen rendel­kezem. Az özvegy kínosan húzódott előre tartó kötelén. Valamit szólt érthetetlenül a foga között és helyeslőén bólintott. Dobay türelmetlenül kapta marokra bajuszát. — Csak ki vele! — dörmögte. A jegyző unottan olvasott tovább. — Szegény bűnös lelkemet az én ir­galmas Teremtőm kegyelmébe ajánlom. Testemet helyezzék el a nagytemplom déli falába készített nyugovóra, szerel- metes uram mellé, hogy a feltámadás harsonáját egyszerre halljuk meg. Az HXIXNG1IO Testvérek találkoztak, Túróczy püspök Finnországban. Néhány héttel ezelőtt jelentet­tük, hogy Túróczy Zoltán tiszake- rületi püspök hivatalos küldetés­ben északi rokonainkhoz utazott az első finn bibliafordítás három­százéves jubileumára. Útjáról most érkezett vissza és székhelyén, Nyír­egyházán a Magyar Értesítőnek ezeket mondotta: — Csak egyik célja volt utáni­nak, hogy résztvegyek a finn­nyelvű Biblia Turku városában le­folyt centennáriumán. Még a „tető- től-talpig“ háborúban álló finn nemzetet is hatalmasan megmoz­gatta ez az egyházi ünnep, hiszen az első finn Szentírás egyúttal a nemzeti nyelvnek s a vallásosság­gal annyira átitatott finn léleknek is diadalát jelképezi. A turkui na­pokon a német és a svéd evangé- likusság képviselője is megjelent, de ott volt Ryti államelnök és az egész finn kormány s természete­sen valamennyi finn püspök, élén Erkki Kaila érsekkel. A központi istentiszteleten a magyarság régi barátja, Mannermaa püspök pré­dikált, aki a budapesti, első finn-' ugor lelkészkongresszusra annak­idején száztagú finn küldöttséget hozott el. — Felszólalásomban a magyar- országi evangélikus egyház és meg­bízásból a magyar kormány üdvöz­letét és jókívánságait is átadtam, emléktáblára ugyanoly betűkkel véset- tessék föl elhalálozásom éve, amiként a többi írás van. Jól hallott mindent az özvegy. Nagy kínnal bólintott helyeslést. — Többi vagyonom felől is akaratom szerint cselekedjenek, — folytatta a jegyző. — Tíz-tíz ezüst tallér adassék a hivatalos személyeknek, akik rendelke­zésemet hitelessé írják. Az egy Korn es­küdt uram kivételével. Őneki szolgálata fejében téríttessék vissza adós-zálogként birtokomba vett másfél gírás ezüst­pohara. Vagyonomból vétessék ki ezen­kívül az aranyozott párta-őv, mély asz- szonyi ékességeim legértékesebbike. Ezt az én szeretett leány-húgomra, Dobay Máriára hagyom. — Alamizsna! — elégedetlenkedett a gróftiszt. De senki sem ügyelt most rá. Valahányan a jegyző ajakán csüggtek. S az nem zavartatta magát. — Mindezeken felül meglévő minden ingóságom és egyéb birtokom, úgy mint a Főtérre épült ősi szülőházam, a Vörös­hegy oldalán lévő kaszáló és a Vár­hegyen elterülő birtokom, melyet a köz­nép „messzelátó szőlő“ névvel illet, száll­jon egyetlen fogadott leányomra, Csuka Margit hajadonra. 1942. november Ő. ,,a vér szaváról" beszélve. „Most már nemcsak a közös finn-ugor vér, de a Bibliában, a hitben a lé­lek egysége is új meg új összefo­nódási alkalmakra lel a két nem­zet között.“ Hangsúlyozni kívánom, — jegyezte meg Túróczy püspök — milyen jóleső melegséggel hal­moztak el utamon mindvégig a fin­nek. Magán a turkui ünnepélyen mindjárt a megnyitó s az első kö­szöntések után a magyar delegá­tust hívták fel szólásra és egészen szokatlan nagy figyelemmel hall­gatták. — Másik megbízatásomnak ugyan­csak boldogan tettem eleget: két­ezernégyszáz finnnyelvű Újtesta­mentumot vittem ki s nyújtottam át Björklund finn evangélikus tá­bori püspöknek, a finn katonák közti szétosztásra. A magyar egy­házi és közösségi ajándékul adott 2400 Biblia mindegyikébe magyar nemzetiszín-szegélyü betétlap ke­rült, a magyar címerrel és azzal a felírással, hogy azt a magyarok küldik a velük közös harcban álló testvéreknek. — Kitüntető szívességgel foga­dott Ryti Risto finn államelnök. Mint a kihallgatáson jelenvolt egyik finn állami méltóság mon­dotta: a rendkívül komoly és hall­gatag finn államfő régóta lelkese­dett fel úgy, mint amikor a ma­gyar püspökkel találkozott. Az el­nök úr hosszasan érdeklődött a magyar viszonyok iránt, nagy ben- sőséggel kérdezősködött Kor­— Hát így! — bontotta meg Dobay a fojtott várakozás csöndjét. Nagy fész- kelődés indult és a székek recsegtek. — Azzal a föltétellel! — emelte ma­gához a jegyző a figyelmet. — Még az is van! — hallgatott el a gróftiszt. — Azzal a föltétellel — olvasta a jegyző —, hogy nevezett fogadott leá­nyom még életemben férjhez megy az általam megnevezett két ifjú egyikéhez, akik közül az első ... A jegyző kimérten köhintett és végig- jártatta szemét a feszült várakozásba me­rült arcokon. — Az első Batizi András magiszter uram, nemes városunk jeles nevelőmes­tere. András úgy ugrott föl, mint akibe tűt szúrnak. — Én? — tántorodott meg a gondo­lattól. — Csak nyugalom! — vonta vissza Dobay a kerevetre. Margit hajatövéig vörösödött el. — Istenem! — sóhajtotta és arcát az özvegy rúhájába temette. — És a másik? — szólalt meg az idő­sebb feketeruhás. — A másik Langh Tóbiás timár-

Next

/
Thumbnails
Contents