Harangszó, 1942

1942-11-08 / 45. szám

360.

golok drágán meg is fizették. Egészen hihetetlenül hangzik a magyar fülnek, hogy az északi államok gazdái 3—4 szobás, fürdőszobás házakban laknak, telefonjuk, zongorájuk van. A telefon persze nem luxus, hanem segítőeszköz. Ezzel a telefonnal kellett csak érintkezést keresni a központtal, ha hízó« sertés volt, hogy másnap a szövetkezet fizessen és teherautóján a hízott állatot tovább vigye.

Ne helyezkedjünk arra a kishitű álláspontra, hogy mindez magyar földön nem valósítható meg. Igenis megvalósítható okos és célszerű takarékosság és megfelelő szervezetekbe való tömörülés útján. Kevesebb zsörtölődés, kevesebb politizálás és több egyetakarás kell hozzá, összefogás kellene hozzá, melyből olyan rosszul álltunk évszázadokon keresztül. Álmokat kergettünk és nem akartunk világosan, tisztán és józanul látni.

Az okos takarékosság okos beosztást követel. Ezen a téren a háziasszonyokra vár nagy feladat. Bennük megvan mindehhez az érzék. Bízzunk hát bennük és kérjük is őket, hogy az új, szebb magyar élet eljövetelét okos és célszerű beosztásukkal tegyék lehetővé.

Végül pedig ismerjük el, hogy most még szegény ország vagyunk, tehát semmiféle bőkezű pazarlást nem engedhetünk meg magunknak.

Legyünk okosan takarékosak.

Fiilöp Dezső.

Tavaszi áradat.

Történeti regény a magyar reformáció korából.

Irta: Mohr Gedeon.

(Folytatás.)

A jegyző egyenesre ült székén. Fontoskodva köhintett.

— Kassa szabad királyi városban — fogott az olvasásba — az Ürnak ezer- ötszázharmincegyedik évében, október hó húszadikán. Alább jelzett tanúk jelenlétében én özv. Csuka Péterné ingó- és ingatlan vagyonomról eképpen rendelkezem.

Az özvegy kínosan húzódott előre tartó kötelén. Valamit szólt érthetetlenül a foga között és helyeslőén bólintott.

Dobay türelmetlenül kapta marokra bajuszát.

— Csak ki vele! — dörmögte.

A jegyző unottan olvasott tovább.

— Szegény bűnös lelkemet az én irgalmas Teremtőm kegyelmébe ajánlom. Testemet helyezzék el a nagytemplom déli falába készített nyugovóra, szerel- metes uram mellé, hogy a feltámadás harsonáját egyszerre halljuk meg. Az

HXIXNG1IO

Testvérek találkoztak,

Túróczy püspök Finnországban.

Néhány héttel ezelőtt jelentettük, hogy Túróczy Zoltán tiszake- rületi püspök hivatalos küldetésben északi rokonainkhoz utazott az első finn bibliafordítás háromszázéves jubileumára. Útjáról most érkezett vissza és székhelyén, Nyíregyházán a Magyar Értesítőnek ezeket mondotta:

— Csak egyik célja volt utáninak, hogy résztvegyek a finnnyelvű Biblia Turku városában lefolyt centennáriumán. Még a „tető- től-talpig“ háborúban álló finn nemzetet is hatalmasan megmozgatta ez az egyházi ünnep, hiszen az első finn Szentírás egyúttal a nemzeti nyelvnek s a vallásossággal annyira átitatott finn léleknek is diadalát jelképezi. A turkui napokon a német és a svéd evangé- likusság képviselője is megjelent, de ott volt Ryti államelnök és az egész finn kormány s természetesen valamennyi finn püspök, élén Erkki Kaila érsekkel. A központi istentiszteleten a magyarság régi barátja, Mannermaa püspök prédikált, aki a budapesti, első finn-' ugor lelkészkongresszusra annakidején száztagú finn küldöttséget hozott el.

— Felszólalásomban a magyar- országi evangélikus egyház és megbízásból a magyar kormány üdvözletét és jókívánságait is átadtam,

emléktáblára ugyanoly betűkkel véset- tessék föl elhalálozásom éve, amiként a többi írás van.

Jól hallott mindent az özvegy. Nagy kínnal bólintott helyeslést.

— Többi vagyonom felől is akaratom szerint cselekedjenek, — folytatta a jegyző. — Tíz-tíz ezüst tallér adassék a hivatalos személyeknek, akik rendelkezésemet hitelessé írják. Az egy Korn esküdt uram kivételével. Őneki szolgálata fejében téríttessék vissza adós-zálogként birtokomba vett másfél gírás ezüstpohara. Vagyonomból vétessék ki ezenkívül az aranyozott párta-őv, mély asz- szonyi ékességeim legértékesebbike. Ezt az én szeretett leány-húgomra, Dobay Máriára hagyom.

— Alamizsna! — elégedetlenkedett a gróftiszt. De senki sem ügyelt most rá. Valahányan a jegyző ajakán csüggtek. S az nem zavartatta magát.

— Mindezeken felül meglévő minden ingóságom és egyéb birtokom, úgy mint a Főtérre épült ősi szülőházam, a Vöröshegy oldalán lévő kaszáló és a Várhegyen elterülő birtokom, melyet a köznép „messzelátó szőlő“ névvel illet, szálljon egyetlen fogadott leányomra, Csuka Margit hajadonra.

1942. november Ő.

,,a vér szaváról" beszélve. „Most már nemcsak a közös finn-ugor vér, de a Bibliában, a hitben a lélek egysége is új meg új összefonódási alkalmakra lel a két nemzet között.“ Hangsúlyozni kívánom, — jegyezte meg Túróczy püspök — milyen jóleső melegséggel halmoztak el utamon mindvégig a finnek. Magán a turkui ünnepélyen mindjárt a megnyitó s az első köszöntések után a magyar delegátust hívták fel szólásra és egészen szokatlan nagy figyelemmel hallgatták.

— Másik megbízatásomnak ugyancsak boldogan tettem eleget: kétezernégyszáz finnnyelvű Újtestamentumot vittem ki s nyújtottam át Björklund finn evangélikus tábori püspöknek, a finn katonák közti szétosztásra. A magyar egyházi és közösségi ajándékul adott 2400 Biblia mindegyikébe magyar nemzetiszín-szegélyü betétlap került, a magyar címerrel és azzal a felírással, hogy azt a magyarok küldik a velük közös harcban álló testvéreknek.

— Kitüntető szívességgel fogadott Ryti Risto finn államelnök. Mint a kihallgatáson jelenvolt egyik finn állami méltóság mondotta: a rendkívül komoly és hallgatag finn államfő régóta lelkesedett fel úgy, mint amikor a magyar püspökkel találkozott. Az elnök úr hosszasan érdeklődött a magyar viszonyok iránt, nagy ben- sőséggel kérdezősködött Kor— Hát így! — bontotta meg Dobay a fojtott várakozás csöndjét. Nagy fész- kelődés indult és a székek recsegtek.

— Azzal a föltétellel! — emelte magához a jegyző a figyelmet.

— Még az is van! — hallgatott el a gróftiszt.

— Azzal a föltétellel — olvasta a jegyző —, hogy nevezett fogadott leányom még életemben férjhez megy az általam megnevezett két ifjú egyikéhez, akik közül az első ...

A jegyző kimérten köhintett és végig- jártatta szemét a feszült várakozásba merült arcokon.

— Az első Batizi András magiszter uram, nemes városunk jeles nevelőmestere.

András úgy ugrott föl, mint akibe tűt szúrnak.

— Én? — tántorodott meg a gondolattól.

— Csak nyugalom! — vonta vissza Dobay a kerevetre.

Margit hajatövéig vörösödött el.

— Istenem! — sóhajtotta és arcát az özvegy rúhájába temette.

— És a másik? — szólalt meg az idősebb feketeruhás.

— A másik Langh Tóbiás timár-