Harangszó, 1942
1942-10-25 / 43. szám
346. HARANGSZÓ 1942 október 25. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! I. Kor. 10.-13. Honvédetnk köszöneté ' Porkoláb Ferenc, Lázár József, Tóth Sándor, Németh Sándor, Ferenczy Károly és Kelényi Ferencz honvédtestvéreink a Harangszó útján is hálásan köszönik szeretteiknek, gyülekezeteiknek, nőegyletüknek lapunk rendszeres küldését. Levelüket a Harangszó is hálásan köszöni. Kelényi Ferenc levelével küldött „Istennel a fronton“ c. verséből az alábbi szakaszt közöljük: El nem engedem sohasem kezed, Mely harcaimban bajból kivezet. S ha kell, hát bátran, békén meghalok, Mert minden úgy lesz ezen a földön, Ahogyan, Atyám, Te azt akarod. Az Igéből táplálkozó sajtó hangja. Egy honvéd írja lelkészének: Kedves Tisztelendő Ür! Mielőtt levelem részletes, leírásához fognék, először is köszönetét mondok azért, hogy a Harangszót — amely igyekszik a drága magyar földdel és az Anya- szentegyházzal még szorosabbra összefűzni — számomra megrendelte. Amikor az első számot megkaptam, enyhe melegség futotta át szívemet és úgy éreztem magam, mintha a szép Magyarország egy kis szigetén lettem volna, ahol a szeretet üdítő hatásként terjed tova. Ezt az üdítő hatást az Isten igéjéből táplálkozó Harangszó keltette bennem. Itt kint a fronton, több ezer kilométeres távolságban, távol a drága magyar földtől, tudja igazán értékelni az ember a tiszta magyar sajtót. Az ilyen sajtónak, mintha minden egyes betűje megszólalna — itt messze idegenben — bátorítást ad a csüggedők- nek és vigasztalást a betegeknek. Amikor az ember szeme végigsimogatja a hazai nyomda betűit, elfelejti a körülötte dúló háború minden borzalmát, szenvedését és nem látja az égre meredező üszkös házak romjait. Ügy érzi magát, mintha otthon volna, a szerető családja körében, mert minden egyes betűje úgy beszél hozzá, mint odahaza. Sajnos, nagyon kevesen tudják megérteni az Isten igéjéből táplálkozó sajtónak hangját és a mi küldetésünk igazi célját. Nem tudják megérteni azt, hogy valóban a magyar Duna sorsa itt, a Don mellett dől el. Igen, mert ha minden magyar szívvel, lélekkel azért a két szóért harcolna: Istenért és Házért, akkor már egész biztos máskép állna a háború sorsa. 1942 IX. 2-án. Igaz szeretettel köszönti: Valkó László. „Isten házának rabfal.“ A Don folyó kopár fensíkjára és a meszes hegyek, völgyek között szétszórt, primitív, szalmatetős házikókra tüzesen süt le a szeptembervégi napsugár. Tes- tét-lelkét simogatja honvédeinknek, akik nagy buzgalommal készülődnek téli szállásaink elkészítésére. Fent a magasban templomi csend honol; bombavetők hetek óta nem háborgatnak bennünket és a nagy csapatokban dél felé elhúzó vándormadarak röpténél gyorsabban szállnak a mi gondolataink Hazánkba, otthonunkba, szerelteinkhez. Egyik-másik községben épségben állanak a templomok, amint első látásra feltűnik, kívülről szemlélve őket. A tornyok tetején aranyozott kereszt csillog, mellette a jellegzetes, hagymához hasonló templomépület kupolája. Az ablakokat mindenütt erős vasrács fedi. A legtöbb templom nagyrésze romokban hever, ritka, amelyiknek a főhajója épségben áll. A régi boldog időkben a vallásos orosz nép bent, a szent falak között adott hálát Istennek a földi jótéteményekért. A bolsevizmus két évtizedes tobzódásába beleszólt a keresztyénség ítéletharsonája. Csapataink a keresztyénség megsemmisítésére nevelt fanatikus, bolsevista bandákat egymás után zúzzák széjjel. Csapatok semmisülnek meg; a rengeteg foglyot a környező falvakba kísérik és sorsuk további elintézésig zárt helyiségbe kerülnek. Erre a célra lerombolt templomok épségben megmaradt és vasráccsal ellátott helyiségei a legalkalmasabbak. Különös és megdöbbentő valóság, hogy az istentagadónak nevelt .szovjet katonák a templomba vannak bezárva; oda, ahol egykor apáik Istent dicsőítették, nekik most a rabságot jelenti a meggyalázott templom. A foglyok arcából bambaság, riadt, szenvedő tekintet rí le, az arrajáró katonáknak, lakosságnak vízért, ennivalóért könyörögnek, üvölte- nek egész nap és fetrengenek szennyes rongyaik között. A falakat díszítő szentek arcképeinek láttára sivár lelkiismeretük megrendül és azon keresztül megszólal az elhagyott megvetett Isten szava; szól hozzájuk, akik állattá süllyedve tévelyegtek két évtizeden át. Fejükben a szovjet eszelős tanaival, kezükben a modern fegyverek tömegével rohannak végzetükbe vezetőik parancsára. Egyre többen és többen érkeznek I el, mint foglyok, ahhoz az állomáshoz, melytől eltántorodtak: az Isten házába. Fáradtan, megkínzottan, bűnökkel megterhelve érkeznek a templom-börtönökbe, melyeknek kapujában szuronyos magyar honvéd áll őrt. A sátán szabad birodalmából a testük-lelkük a templombörtönbe került. Némely faluban öreg, megtört aggastyánok tűnnek elő, papi ruhában, akik félve gyűjtik össze nyájukat az esti órákban az épségben meghagyott templomokba. Azután ellátogatnak a temp- - lom-börtönök rabjaihoz is és a rácsos ablakokon át nyújtják a lelki vigaszt rab honfitársaiknak. És az alkonyaikor az idegennyelvű zsolozsma tör elő a foglyok lelke mélyéről, hogy utat találjon felfelé a mindent megbocsájtó, hosszútűrő és irgalmas Istenhez. Honvédeink a falvakban a templomépületek előtt hármas halmot és kettős keresztett helyeznek el, hogy hirdesse az orosz népnek eddigi szenvedéseik megváltását .és imádságra, munkára, hajlékuk újjáteremtésére intsen, buzdítson. A templomok mentén elhelyezett hősi sírokat honvédeink a lakossággal karöltve kegyelettel gondozzák. Ha egykor újra visszatér a béke erre a földre, a harang hívó szavára szabad, boldog, Az életmentő imakönyv. A szovjetföldön egyik honvédtestvérünket közvetlenül a szíve felett ellenséges golyó érte. Zubbonya zsebében, a tárcájában viselte azt az imakönyvet, amelvet édesanyjától kapott. Ezen az imakönyvön nem tudott keresztülhatolni a gyilkos golyó. Isten megmentette a biztos haláltól a hős magyar katonát.
