Harangszó, 1942
1942-10-11 / 41. szám
330. HARANGSZÓ 1942 október 11908 számú teljes Biblia 3.50 P helyett 2.10 P. 952 számú Üjtestámentum kemény kötésben 1 P helyett —.60 P. 954 számú Üjtestámentum és a Zsoltárok kemény kötésben 1.20 P helyett —.72 P. A megrendelt Bibliák számának esetleg szükséges korlátozását a Magyar Biblia Társulat fenntartja magának. Ezért minden vallástanár és vallásoktató csak annyi Bibliát rendeljen, amennyire a tanulók számához képest tényleg szükség van ebben a tanévben. OLVASSUK A bibliAt Hála és dicséret. Október 11. —- Luk. 17, II—19. — Hogy mennyi az élet bennünk annak igen jó fokmérője, hogy mennyi a hála a szívünkben. Sokan azt gondolják, hogy mivel különféle bajukban Jézushoz szoktak fordulni segítségért, már vallásos, sőt hívő embernek tarthatják magukat. Attól sem függ, hogy jó úton haladunk-e, hogy Isten meghallgatja-e imádságunkat. Jézus mind a tíz bélpoklos imádságát meghallgatta. A hálátlanok azonban megfosztották magukat attól, hogy további áldásokat nyerjenek. Október 12. — Jel. 5, 1—14. — Ebben a fejezetben most különösen az kösse le a figyelmünket, hogy a mennyei lények mennyire az Ür Jézus Krisztus dicséretével vannak elfoglalva. Szinte azt mondhatnánk, hogy ez a fő foglalkozásuk. Nem az-e a természetes, hogy akik abban a reményben élnek, hogy egykor közéjük fognak tartozni, azok már most ugyanabban a dologban legyenek fogla- latosak. Nos, feltör-e igazán önkéntelenül minden körülmények között ajkunkról Urunk dicsérete? Október 13. — Zsolt. 50, 14—23. — Istent hálával dicsérhetjük igazán. A hálához pedig hozzá tartozik a rossz napokban, nehézségek között tett fogadkozásokról való megemlékezés. Mennyire másnak kellene lenni keresztyén életünknek, ha nem maradtak volna üres ígéretek a nehézségek között elhangzott fogadkozásaink! Csoda-e, ha nem tudjuk elkerülni, hogy életünk újabb bajok, nehézségek és megszégyenülések közé ne jusson! Október 14. — Zsolt. 103, 1—13. Ha meg akarsz szabadulni a hálátlanságtól, gyakorold magad abban, hogy gyakran emlékezzél meg Istennek veled szemben gyakorolt jótéteményeiről. Különösen akkor jó ez, amikor a zúgolódás és a panasz akar erőt venni rajtunk. Ha valahol sokat kell várakoznunk, mennyivel okosabb volna, ha dühös kifakadá- sok helyett elkezdenénk magunkban számlálgatni, hogy milyen sok megköszönni valónk van Istennek és különösen, ha nagyon gyakran emlékeznénk meg a legnagyobb jótéteményéről, hogy megbocsátja bűneinket. Október 15. —- Csel. 16, 16—25. — . Pálnak és Silásnak nagyon rosszra for- j dúlt a sorsa. Börtönbe kerültek. De ott is Isten dicséretével voltak elfoglalva. Ilyen a diadalmas keresztyén élet. így tudunk lelkeket hódítani Jézusnak. Gondolj ar- ! ra, hogy amikor bajok közé jutsz, akkor Isten tulajdonképpen csak bizonyságtételed hatásfokát akarja felerősíteni. Éppen ilyenkor némulna el bizonyságtételünk, amikor Isten dicsérete a leghatásosabb missziói munkává válhatik? Október 16. — Kor. 12, 1—10. — Életünk fogyatkozásai mennyire elkeserítenek sokszor bennünket. Mennyire szeretnénk egészségesebbek, tehetségesebbek, gazdagabbak lenni. Pál úgy nézett erőtelenségeire, hogy azok alkalmat nyújtanak Istennek arra, hogy megmutassa életében az ő erejét. Ha nem a magad, hanem Isten dicsőítését látod életed fő feladatának, akkor hálával tudod venni életed korlátáit, mert azok Isten lehetőségeinek a megmutatkozására és velük Isten dicsőítésére nyújtanak nagyon, de nagyon sok alkalmat. Október 17. — Zsolt. 113, 1—9. — Isten az alacsonyak, a gyengék felemelésével mutatja meg az ő nagyságát. Te hova számítod magadat? I. Móz. 32, 10. szerint Jákob azért tudott hálás lenni, mert magát Isten minden jótéteményénél kisebbnek látta. Ha te magad nem látod nagyon alacsonynak, nagyon kicsinek. sohasem tanulod meg Istent olyan boldogsággal dicsérni, ahogyan a zsoltáríró teszi. Azért a bűnbánat a hálának és Isten dícsérésének legjobb iskolája. Túrmezei János. LELKEM VISSZHANGJA Talabér Miklós hősi halált halt főhadnagy verse. Sírok, hogyha másoknak fáj, Ha az égről csillag hull. Örülök a más örömén S fáj, ha az ég beborul... Fáj a mások szenvedése, Fáj a virághervadás, Fáj a lombok lehullása: Sírok én is, ha sir más. KARCOLATOK MulassunTt ? Környékünkön egyre-másra tartják a szüreti bálokat. A búcsúi mulatságok két-három napig tartanak. Meghívót nem kap senki, ki sem dobolják a tánc kezdetét. Az előre tervezett időben mégis pontosan megkezdődik. Itthon esze-veszett kurjongatás hallik: sohse halunk meg! Valahol Oroszországban utolsót sóhajt egy ifjú magyar: sohse latiak szép hazám! Apák! Van kedvetek mulatni? Amikor csizmáitokat összeverve kurjongattok, talán abban a pillanatban rogyik össze fiatok térde! Anyák! Van kedvetek elkísérni a bálba leányaitokat? Amikor benyitják a mulatőház ajtaját, falán abban a percben csukódik be fiatok szeme! Testvérek! Van kedvetek táncolni hajnalig? Amikor letörlitel: a tánc hevétől izzadt homlokotokat, talán akkor törli utoljára bátyád vagy öcséd a szemébe lassan folydogáló drága vérét! Gyermek! Amikor szorongatod táncospárod derekát, talán akkor hullik ki édesapád markából a puska! Van kedvetek mulatni? Azt még nem hallottarp. hogy azért nem mentél volna el a bálba, mert nem tudtad a kezdetét: De azt már többször kiejtetted a szádon, hogy azért volt üres a helyed az Isten házában, mert nem hallottad a harangok hívó szavát! Mulatóház helyett: a templomba! Cigányzene helyett: orgonaszó! Tánc helyett: imádság! Háború van! Az igaz magyar imádkozik és dolgozik! K. I. AZ EGYHÁZI ESZTENŰÖ Szentháromság u. 19. vasárnap. Jakab 5 : 13—20. u. Sok bajunk, nyomorúságunk, szenvedésünk van. Betegek vagyunk és gyógyulást keresünk. Az ige 3 gyógymódra mutat. Először az imádkozásra. Csodálatos erőforrás ez az ember számára. Különösen a közös imádkozás és az egymásért való imádkozás. Keressük fel gyakran ezt az erőforrást! Azután a bünvallásra. Nagy tehertől szabadulunk, mikor bűnt vallunk. Miért cipeled hát bünterheidet?! Harmadszor az egymás iránti felelősségre, őrizöi vagyunk egymásnak. Mikor egymásra vigyázunk, lelket mentünk. Te kiét mentetted és a tied ki mentette meg? Ezeket a gyógymódokat Isten ajánlja. Éli hát velük! Adjunk hálát: Hogy Isten atyai szivéhez nyitva áll az út mindnyájunk számára. Hogy az imádság és bűnvallás révén Istenhez közeljutva közel kerülhetünk egymáshoz. Könyörögjünk: A testi, lelki szenvedőkért, bűnvallást tenni akarókért, a lelki tévelygőkért. Azért, hogy Isten adjon erőt katonáinknak, gyógyulást sebesültjeinknek, segítő szeretetet mindnyájunknak.