Harangszó, 1942
1942-10-04 / 40. szám
322. HXKXNG8J0 1942 október 4. Október 10. — Mindezeket Isten dicsőségére miveljük. Róm. 15, 1—7. Életünk célja: Isten dicsőítése. Minden tettünk, egymás erőtlenségének hordozása, szolgálata, mind Isten dicsőítését szolgálja. Jézus a példaadónk, ki nem önmagának szolgált, hanem nekünk, önmagát adta érettünk. Szolgálatunk és kérésünk csak az övé lehet: Atyám dicsőítsd meg a te nevedet. Ján. 12, 28. Rigó János. KARCOLATOK figyelemmel olvasandó í Zilahy Lajos ismert írónk, kinek budai villáját az első szovjetbomba rombadöntötte, minden eddig szerzett s ezután szerzendő vagyonát az államra hagyta iskolai célokra. E dicsérendő tényt hosszú röpiratban közli a társadalommal. Belőle mi a vallási részt közöljük, mert bennünket az érint legközelebbről. Látszik belőle, hogy milyen kártékony jelenség a reverzális-kérdés a magyar életben. „ ... Mint kérő jelentem meg Bárczy István házában. Első beszélgetésünk így kezdődött: — Tisztában vagyok azzal, hogy házasságunknak igen nagy tehertétele van. — Igen, ez nagyon nagy tehertétel — mondta Piroska. Én arra gondoltam, hogy tizenhat évvel vagyok idősebb, mint ö. De Piroska hozzáfűzte: — Maga református. A szó különösen és komikusán hatott rám. Diákkoromban voltam utoljára templomban, az anyám különben is ka- tholikus és gyermekkoromban ő tanított imádkozni. A szülői házban sohasem hallottam ezt a szót, hogy katholikus, vagy református, mint ellentét. Nővéreim katholikus templomba jártak, mi fiúk a reformátusba és gyermekkoromban úgy rögződött belém, hogy a nők katolikusok, a férfiak pedig reformátusok az egész világon. Mosolyogtam a szón. Mert még nem tudtam, hogy ezzel a szóval életem szörnyű harcai következnek. És azt sem tudtam, hogy e szó mögött a magyar élet roppant és félelmetes szakadéka tátong, némán és ijesztően süllyedve el a családi életbe. Gyil- kosabban, mint a zsidókérdés, amit állandóan szellő és világosság ért s amit kikiáltottak, elordítottak az emberek. Ez a másik fülledten, levegő nélkül, némán és összeszorított foggal lapult a mélybe. Csak így történhetett meg, hogy én mint író és újságíró, aki keresztül- kasul jártam és kutattam a magyar társadalmat, negyvenéves koromban mit sem tudtam róla. El kell mondanom, hogy házasságunk bonyolult megkötésénél, amikor felmerült a reverzális kérdése, a katholikus papok részéről a legnagyobb emberi megértésre találtam. Isten nyugtassa, haló poraiban barátomat, aki megoldotta a nehéz kérdést, mert Piroska nem engedte megfosztani magát a szentségekben való részesedéstől, én pedig nem voltam hajlandó reverzálist adni. Piroskát bölcs apja, aki maga is kispap volt és más papok vették körül, én Ravasz Lászlóhoz mentem lelki beszélgetésre, mert a nyomásra jelentkezett és megkeményedett bennem az elfelejtett református. Szelíd vitám volt egy katholikus főpap barátommal, aki a lakásomon keresett fel. — Miért kötöd magad ennyire? Jól van, azt mondod, hogy a te őseid háromszáz éven át szegény református papok voltak s nem akarod megtagadni puritán apáid emlékét. De arra nem gondolsz, hogy mik voltak apáid háromszáz évet megelőzőleg? Bizony, azok is ka- tholikusok voltak. — Igen, azok voltak — feleltem. — Azok voltak talán egy másik ötszáz évig. De azt megelőzőleg húszezer és húszmillió évig pogányok voltak. És ez a református háromszáz év, amiről írott emlékeim, ' iúdtollal írt könyörgéseim vannak, közelebb áll hozzám, mint az a távoli ötszáz, amiről semmit sem tudok. Így folytak a viták és beszélgetések. Barátomnak sikerült nagy erőfeszítéssel kiokoskodni és megcsinálni, hogy katholikus szertartás szerint esküdjünk, de a születendő gyermek — ha fiú lenne — már reformátusnak volt elkönyvelve. 1931. június 20.-án a Fasor szanatóriumban megszületett a gyermek. Fiú lett. Tehát az én vallásomat kellett követnie. De én semmiféle örömet nem éreztem erre a győzelemre. Piroska idegállapota újra rosszra fordult. A református pap a kora reggeli órákban jelent meg az áfonyautcai házban és titokban, hogy a beteget ne izgassuk vele, Mihály névre keresztelte fiamat egy másik szobában. Csöndesen léptünk, hogy Piroska fel ne ébredjen. Az én katholikus anyám tartotta a református keresztelőnél a gyermeket. Másnap levitték a kis Mihályt a Margit-körútra, a ferencesek templomába és Piroska jelenlétében a katholikus pap is megkeresztelte. Nem tiltakoztam ellene, de nem vettem részt e második keresztelőn, bárhogy könyörögtek hozzátartozóim. Ekkor már hideg kegyetlenség lett úrrá bennem. Házasságunk következő évei nagyon boldogtalanok voltak. Piroska rohamai megújultak, sokszor kellett éjszaka hívni az orvost. Rohamai közben féktelen gyűlölet csapott ki belőle felém. De ha magához tért, mindig bocsánatot kért, ezt tettem én is, folyton bocsánatot kértünk egymástól s így valahogy cipelni tudtuk az életünket, sőt társaságban vidámak is tudtunk lenni. De ha egyedül maradtunk, alig volt jókedvű szavunk egymáshoz. Ö kifosztva érezte magát, ugyanezt éreztem én is, mert már tudtam, hogy nem kaphatok tőle több gyermeket. Pedig minden vágyam a gyerek volt. Lányaimat szereltem volna magam körül öregségemre. Ez az én egykémnek a története. Gondolkozzatok rajta katholikus és református magyarok, akiket illet. Mert tudom, hogy nagyon sokan vannak ilyenek. A keresztelő napjaiban Annus szobalányunk hasonló bajban szenvedett. Levelet kaptam a Nemzeti Kaszinó levélpapirosán. Egy feldúlt lelkű fiatal magyar gróf jelent meg nálam fontos és négyszemközti beszélgetésre, akit azelőtt sohasem láttam. Hallott a házasságomról, áruljam el neki a titkot, hogyan csináltam. Az ö esete is hasonló, történelmi neve nem engedi mqg, hogy reverzálist adjon. Megsúgtam neki pap- barátom nevét, akinek szívbaja már akkor halálos volt. És még számos esetből láttam, hogy ez a vallási ellentét lent és fent, a népnél és főuraknál is őrli és hasogatja titokban a magyar fát. Ez nemcsak az én tragédiám volt. Ifi kellett teregetnem... * * * Ügy látszik tehát, hogy a római katolikus egyházban is var\ rever- zális-nélküli esketés, holott ezt papiroson váltig tagadják. Zilahy fiát kétszer megkeresztelték, holott elvben a római egyház is elismeri a protestáns egyházak keresztelését. A reverzális- harc így gyalázza meg a kereszt- ség szentségét... A reverzális-harcot pedig nem mi kezdtük. Ország-világ előtt kijelentjük, hogy bármikor abbahagyjuk, ha a másik oldal beszünteti a támadást. Mi eddig is csak védekeztünk! H 15 T I KRÓNIKA A Magyar Távirati Iroda jelenti: Sztálingrád német kézen levő területét teljesen megtisztították az ellenségtől. Az északi városrészek ellen megindult a döntő támadás. A kommunista párt székházán már a birodalmi lobogó leng. — Három nagy amerikai csapat- szállító hajót süllyesztettek el á német tengeralattjárók. — Általános támadást kezdenek a japánok Kínában. — A háromhatalmi szerződés évfordulóján az új Európáról nyilatkoztak a tengelyhatalmak képviselői. — A francia csapatok tovább is ellenállnak Madagaszkár szigetén. — Olasz motorosok megjelentek Gibraltárban. — Roosevelt személyes követe útján közölte a pápával az Egyesült Államok háborús céljait. — Mussolini fiát a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Kormányzónk. — Az Egyesült Női Tábor küldöttsége hazaérkezett Finnországból. — Kormányzónk vitéz Bartha Károly honvédelmi minisztert állásától felmentette és honvédelmi miniszterré vitéz . nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredest nevezte ki. A győri Egyházmegyei Belmissziói Szövetség szept. 29.-én gyűlést tartott, melyen az egyházközségekből lelkészek, papnék, tanítók, tanítónék s egyesületek képviselői jelentek meg. A gyűlésen a belmissziói, gyermek, ifjúsági, leányegyesületi, népfőiskolái, nőegyleti munkát tárgyalták meg. A Budapesti Protestáns Énekkar legfőbb irányítója, az egyházmegyei zenetanács dr. Tasnády Nagy András elnöklete alatt megalakult. A zenei-tanács első ülésén a szervezendő énekkar szervezeti szabályait tárgyalta.
