Harangszó, 1942

1942-09-20 / 38. szám

1942 szeptember 20. HXIXNBII0 305. ' Valahol Oroszországban, 1942. IX. Nagy tiszteletű Lelkész Ürl Hidas. A 3000 km-es orosz fronton elszór­tan harcoló „hidasi katonák“ nevében írom ezt a pár sort. A Harangszó 1942 aug. 23.-i száma kimondhatatlan örömet szerzett nekünk. Tábori postánk a Harangszó meghozá­sával tudtunkra adta, hogy nemcsak ott­hon maradt szeretteink gondolnak ránk és imádkoznak értünk, hanem lelkészünk, gyülekezetünk és szeretett egyházunk is féltő gonddal aggódik értünk. Ez az áldozatkészség és az orosz pusztákig ható, a nyájat összetartó és féltő szere­tet erőt ad nekünk nehéz napjainkban cs komoly feladatainkban. Köszönöm úgy a magam, mint a hi­dasi bajtársaim nevében NagytiszJteletü Lelkész Urunk, szerető hozzátartozóink és értünk imádkozó gyülekezetünknek ajándékát. Adja a jó Isten, hogy felada­tunk elvégzése, az istentelen szovjet tel­jes megsemmisítése után mielőbb ott­hon, szeretteink körében olvashassuk kedves lapunkat, a Harangszót. Hazafias üdvözlettel: Reining Ádám karp. szkv. Elnémult a harangszó a latrok országában! Nagy tiszteletű Uram! A „Harangszó“ kiadóhivatalának feje­zem ki köszönetemet és hálámat, hogy részemre is megküldték tábori postával a Harangszó egy példányát, A magyar­honi evangélikusoknak féltve őrzött kincse ez a lap, mely áldásos, hasznos munkát végez evangélikus egyházunk szolgálatában és felöleli mindazt a tárgy­kört dióhéjban, melyre egy müveit evangélikus ember feleletet vár. Gyer­mekkorom óta mindig készségesen vet­tem a kezembe ezt a lapot, melynek a megpillantása a tegnapi napon külö­nösen jóleső örömöt okozott. Mintha a messze távolból zengene lágyan, hal­kan fülembe a kis falusi, fehérre me­szelt templom harangjának szava. Lá­tom lelki szemeim előtt az egyszerű, fá­ból összerótt haranglábakat, azon kicsi lélekszámú híveink falujából, ahol a sza­bad ég alatt szólal meg a kis harang ércnyelve, amikor reggel munkára éb­reszt, déli imádságra szólít és az esti áhítatra hív fel a jól végzett munka után; levett kalappal szólaltatja meg a bronzarcú, munkától kérges tenyerű ma­gyar testvér. Itten ebben a szétzilált, pusztuló bi­rodalomban elnémult a harangszó. A vi­lág legvallásosabb népe nagyon sok templomot épített Isten dicsőségére, me­lyekben elnémult 2 évtizede a „harang­szó“ és az Isten házából latrok biro­dalma lett. Gyönyörűen fejezi ki az ige az itteni szomorú valóságot: „Az én há­zam imádságnak háza, ti pedig azt a latrok barlangjává tettétek“. Rettenthetetlenül vívják vitéz honvé- deink német bajtársaik oldalán a szent harcot Isten dicsőségére a kereszt dia­daláért és győzelméért. A falvakban a romokban, pusztulásban álló templomok mellett már áll a kettős kereszt, mint döbbenetes mementó azon a halmon, melyet kegyeletes jó honvéd bajtársak virágokkal hintettek tele és gyeptéglá­val díszítettek, mert hősök megszentelt hamvai nyugosznak a közös sírban, kö­rülötte pedig több hősi sírdomb emel­kedik. A síri sötét éjszakában is lángol, világít előttünk ez a kereszt, hogy jár­juk mi honvédek tovább-tovább megál­lás nélkül a hadak útját azért a célért, melynek szolgálatába állított minket a magyarok Istene. A magyar honvéd bé­kességet, keresztet hordoz széjjel a ha­lál birodalmában, Iába nyomán áhitat, imádság, megnyugvás fakad szerte széj­jel, vasárnaponként pedig az Ige szól a világ összes nyelvén hozzánk és fel­támadást hirdet a romokból és pusztu­lásból. Otthon értünk aggódó szerette­ink imádsága száll az ég felé, mely acé­lozza lelkünket mindaddig kitartásra, amig újra át nem lépjük szeretett édes Hazánk határát. A végső győzelembe vetett erős hit­tel búcsúzom Nagytiszteletű Uramtól és kérem a jó Istentől, tegye áldásossá to­vábbra is a „Harangszó“ munkáját. Ha napi kötelességeink után megfáradunk és megterheltetünk, Őhozzá megyünk, és ő meggyógyít, megvigasztal bennün­ket. Bajtársi üdvözlettel: László Béla t. hadapród-őrmester. UKRAJNÁBÓL. Ha ráborul az este A végtelen pusztákra, Haza száll a lelkem Szép Magyarországba. Az én szép hazámba Balaton partjára Erdő koszorúzta Kicsi falucskába. Hol minden vasárnap Ügy tiz óra tájban, Megszólal a harang Templomunk tornyában. Gyönyörű hangjával A híveket hívja Isten színe elé Oda a templomba. Hogy ott leborulva Megújult lélekkel Imádják az Istent Igaz érzésekkel. Talán nemsokára, Ha Isten megsegít, Az ö szent házában Együtt leszünk megint. Én is leborulva összetett kezekkel Imádkozom Hozzá Buzgó érzésekkel. Geiszler Kálmán honvéd. • Katonáinknak a Harangszót előfizet­ték, vagy Bibliára, imakönyvre adakoz­tak: Orbán Mariska Ujmalomsok 2 P, Somogyi Éva Űzd 2.40 P, Szarvasi Kor­nélia Úzd 4.80 P, özv. Horváth Jánosné Rábabogyoszló 3 P, Horváth József Acsád 2 P, Ev. Nőegylet Pusztaszent- lászló 11.52 P, N. N. Lajoskomárom 50 P, Szabó Margit Komárom 4. 8 P. Templomozó káté. — Sok becsületes embert ismerek, aki nem jár templomba, és sok gazembert, aki folyton ott ül. Ez igaz lehet. De mit akarsz mon­dani vele? Már a mondatodból is lát­szik, hogy te magad is furcsának talá­lod, hogy a templomozó ember becste­len, a templomba nem járó pedig tisz­tességes tud lenni. Ezzel magad is el­ismered, hogy a templom neveli a tisz­tességes embereket, s nem az utca. Igaz, hogy a templom nélkül is el lehet érni a polgári erkölcsi tisztaság bizonyos magaslatára, de ezek mégsem keresz­tyén emberek. És semmire sem hivat­kozhatnak az ítélétkor. Igaz az is, hogy sok templombajáró ember nem tud meg­birkózni a bűneivel. De nem tudhatod, mi készül ezekben az emberekben, s mivé lehetnek egy szép napon. Biztos az, hogy aki templomba jár, azon Isten igéje valamiképen működik. A többit bízd Istenre. * * * — Legalább annyira korszerűsíteni kellene a keresztyénséget, hogy a cso­dákról ne beszéljenek. Mégis nevetsé­ges ma úgy beszélni pl. a kenyér meg- sokasításáról, mint megtörtént dologról. Mi nem csodákról beszélünk. Cso­dákról beszélni önmagában üres és hihe­tetlen dolog lenne. Mi egészen mást csi­nálunk. Mi Krisztust prédikáljuk! Krisz­tust, aki többek között csodákat is tett. Krisztus a beszédünk „tárgya“. És így esik szó, beszéd közben a csodákról is. Aki megismeri Krisztust, annak számára természetes dolgok a csodák. Aki nem ismeri Krisztust, annak mindez hihetet­len. Azért te se a csodákon törd a fejed,' mert úgy sem fogod megérteni őket. Krisztus nélkül én sem értettem őket. De érdeklődj Krisztus után, lépj vele közösségbe, s majd meglátod, milyen végtelenül természetes dolog az, hogy Isten körül csodák vannak. Ahol Isten van, ott csoda is van. Sőt, ott a csoda a természetes élet. Próbáld kihallani a prédikációból a Krisztusról szóló bizony­ságtételt, s rögtön nem fogod kérni a keresztyénséget erre a harakirire, hogy csodátlanítsa magát. Mert ez azt jelen­tené, hogy Krisztustalanította magát.

Next

/
Thumbnails
Contents