Harangszó, 1942
1942-09-20 / 38. szám
1942 szeptember 20. HXIXNBII0 305. ' Valahol Oroszországban, 1942. IX. Nagy tiszteletű Lelkész Ürl Hidas. A 3000 km-es orosz fronton elszórtan harcoló „hidasi katonák“ nevében írom ezt a pár sort. A Harangszó 1942 aug. 23.-i száma kimondhatatlan örömet szerzett nekünk. Tábori postánk a Harangszó meghozásával tudtunkra adta, hogy nemcsak otthon maradt szeretteink gondolnak ránk és imádkoznak értünk, hanem lelkészünk, gyülekezetünk és szeretett egyházunk is féltő gonddal aggódik értünk. Ez az áldozatkészség és az orosz pusztákig ható, a nyájat összetartó és féltő szeretet erőt ad nekünk nehéz napjainkban cs komoly feladatainkban. Köszönöm úgy a magam, mint a hidasi bajtársaim nevében NagytiszJteletü Lelkész Urunk, szerető hozzátartozóink és értünk imádkozó gyülekezetünknek ajándékát. Adja a jó Isten, hogy feladatunk elvégzése, az istentelen szovjet teljes megsemmisítése után mielőbb otthon, szeretteink körében olvashassuk kedves lapunkat, a Harangszót. Hazafias üdvözlettel: Reining Ádám karp. szkv. Elnémult a harangszó a latrok országában! Nagy tiszteletű Uram! A „Harangszó“ kiadóhivatalának fejezem ki köszönetemet és hálámat, hogy részemre is megküldték tábori postával a Harangszó egy példányát, A magyarhoni evangélikusoknak féltve őrzött kincse ez a lap, mely áldásos, hasznos munkát végez evangélikus egyházunk szolgálatában és felöleli mindazt a tárgykört dióhéjban, melyre egy müveit evangélikus ember feleletet vár. Gyermekkorom óta mindig készségesen vettem a kezembe ezt a lapot, melynek a megpillantása a tegnapi napon különösen jóleső örömöt okozott. Mintha a messze távolból zengene lágyan, halkan fülembe a kis falusi, fehérre meszelt templom harangjának szava. Látom lelki szemeim előtt az egyszerű, fából összerótt haranglábakat, azon kicsi lélekszámú híveink falujából, ahol a szabad ég alatt szólal meg a kis harang ércnyelve, amikor reggel munkára ébreszt, déli imádságra szólít és az esti áhítatra hív fel a jól végzett munka után; levett kalappal szólaltatja meg a bronzarcú, munkától kérges tenyerű magyar testvér. Itten ebben a szétzilált, pusztuló birodalomban elnémult a harangszó. A világ legvallásosabb népe nagyon sok templomot épített Isten dicsőségére, melyekben elnémult 2 évtizede a „harangszó“ és az Isten házából latrok birodalma lett. Gyönyörűen fejezi ki az ige az itteni szomorú valóságot: „Az én házam imádságnak háza, ti pedig azt a latrok barlangjává tettétek“. Rettenthetetlenül vívják vitéz honvé- deink német bajtársaik oldalán a szent harcot Isten dicsőségére a kereszt diadaláért és győzelméért. A falvakban a romokban, pusztulásban álló templomok mellett már áll a kettős kereszt, mint döbbenetes mementó azon a halmon, melyet kegyeletes jó honvéd bajtársak virágokkal hintettek tele és gyeptéglával díszítettek, mert hősök megszentelt hamvai nyugosznak a közös sírban, körülötte pedig több hősi sírdomb emelkedik. A síri sötét éjszakában is lángol, világít előttünk ez a kereszt, hogy járjuk mi honvédek tovább-tovább megállás nélkül a hadak útját azért a célért, melynek szolgálatába állított minket a magyarok Istene. A magyar honvéd békességet, keresztet hordoz széjjel a halál birodalmában, Iába nyomán áhitat, imádság, megnyugvás fakad szerte széjjel, vasárnaponként pedig az Ige szól a világ összes nyelvén hozzánk és feltámadást hirdet a romokból és pusztulásból. Otthon értünk aggódó szeretteink imádsága száll az ég felé, mely acélozza lelkünket mindaddig kitartásra, amig újra át nem lépjük szeretett édes Hazánk határát. A végső győzelembe vetett erős hittel búcsúzom Nagytiszteletű Uramtól és kérem a jó Istentől, tegye áldásossá továbbra is a „Harangszó“ munkáját. Ha napi kötelességeink után megfáradunk és megterheltetünk, Őhozzá megyünk, és ő meggyógyít, megvigasztal bennünket. Bajtársi üdvözlettel: László Béla t. hadapród-őrmester. UKRAJNÁBÓL. Ha ráborul az este A végtelen pusztákra, Haza száll a lelkem Szép Magyarországba. Az én szép hazámba Balaton partjára Erdő koszorúzta Kicsi falucskába. Hol minden vasárnap Ügy tiz óra tájban, Megszólal a harang Templomunk tornyában. Gyönyörű hangjával A híveket hívja Isten színe elé Oda a templomba. Hogy ott leborulva Megújult lélekkel Imádják az Istent Igaz érzésekkel. Talán nemsokára, Ha Isten megsegít, Az ö szent házában Együtt leszünk megint. Én is leborulva összetett kezekkel Imádkozom Hozzá Buzgó érzésekkel. Geiszler Kálmán honvéd. • Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára, imakönyvre adakoztak: Orbán Mariska Ujmalomsok 2 P, Somogyi Éva Űzd 2.40 P, Szarvasi Kornélia Úzd 4.80 P, özv. Horváth Jánosné Rábabogyoszló 3 P, Horváth József Acsád 2 P, Ev. Nőegylet Pusztaszent- lászló 11.52 P, N. N. Lajoskomárom 50 P, Szabó Margit Komárom 4. 8 P. Templomozó káté. — Sok becsületes embert ismerek, aki nem jár templomba, és sok gazembert, aki folyton ott ül. Ez igaz lehet. De mit akarsz mondani vele? Már a mondatodból is látszik, hogy te magad is furcsának találod, hogy a templomozó ember becstelen, a templomba nem járó pedig tisztességes tud lenni. Ezzel magad is elismered, hogy a templom neveli a tisztességes embereket, s nem az utca. Igaz, hogy a templom nélkül is el lehet érni a polgári erkölcsi tisztaság bizonyos magaslatára, de ezek mégsem keresztyén emberek. És semmire sem hivatkozhatnak az ítélétkor. Igaz az is, hogy sok templombajáró ember nem tud megbirkózni a bűneivel. De nem tudhatod, mi készül ezekben az emberekben, s mivé lehetnek egy szép napon. Biztos az, hogy aki templomba jár, azon Isten igéje valamiképen működik. A többit bízd Istenre. * * * — Legalább annyira korszerűsíteni kellene a keresztyénséget, hogy a csodákról ne beszéljenek. Mégis nevetséges ma úgy beszélni pl. a kenyér meg- sokasításáról, mint megtörtént dologról. Mi nem csodákról beszélünk. Csodákról beszélni önmagában üres és hihetetlen dolog lenne. Mi egészen mást csinálunk. Mi Krisztust prédikáljuk! Krisztust, aki többek között csodákat is tett. Krisztus a beszédünk „tárgya“. És így esik szó, beszéd közben a csodákról is. Aki megismeri Krisztust, annak számára természetes dolgok a csodák. Aki nem ismeri Krisztust, annak mindez hihetetlen. Azért te se a csodákon törd a fejed,' mert úgy sem fogod megérteni őket. Krisztus nélkül én sem értettem őket. De érdeklődj Krisztus után, lépj vele közösségbe, s majd meglátod, milyen végtelenül természetes dolog az, hogy Isten körül csodák vannak. Ahol Isten van, ott csoda is van. Sőt, ott a csoda a természetes élet. Próbáld kihallani a prédikációból a Krisztusról szóló bizonyságtételt, s rögtön nem fogod kérni a keresztyénséget erre a harakirire, hogy csodátlanítsa magát. Mert ez azt jelentené, hogy Krisztustalanította magát.
