Harangszó, 1942
1942-09-13 / 37. szám
1942 szeptember l3. HARANGSZÓ íir ’ '■rtriTTfc 299 felett, ha nem dolgozik. Egyszerűen nem keresztyén. Voltak és vannak, akik vallásos kegyeskedésből, mint mondják, a visszajövő Krisztus várásában nem dolgoznak, „Krisztusra néznek“. Ezek sem keresztyének. Az apostol keményen megdorgálja a dologkerülőket. Ezt éppen az egykor visszaérkező Ür Jézus Krisztus nevében teszi. Óva int mindenkit a munkakerülőktől és a maga s társai munkás életét állítja oda a gyülekezetek elé példának. A gyülekezeteket felszólítja arra is, hogy fegyelmezzék dologkerülő tagjaikat. Épen az Ür Jézus Krisztus nevében feddjék meg őket. Nem erkölcs- csőszködést és ítélgetést, megszólást kíván, hanem rendszeres és testvéri fegyelmezést. De akiknek ez a feladata a gyü- lekezetbe'n és a Krisztus igaz hívei ne átallják, sőt szeressék a munkát, mert ezzel tartoznak annak legfőképen, aki maga is szüntelenül munkálkodik. Adjunk hálát: hogy ma nincsen munkanélküliség és aki dolgozni akar, kaphat munkát; hogy Isten igéje világosan megtanít minket a józan, munkás életre, sőt az igazi kegyes ember élettartozékán^k minősíti. Könyörögjünk: hogy minden keresztyén, mint az őskeresztyének, életükkel és munkájukkal is bizonyságot tegyenek a Jézus Krisztus életet szentelő hatalmáról; hogy hazánkból is eltűnjenek azok a tévtanítók, akik a nem dolgozó emberek hamis kegyességét hirdetik életszentségnek; hogy a keresztyén egyházakban! felelősséget érezzenek a szociális kérdésekben is, de kemény fegyelmet gyakoroltnak a munkakerülőkkel szemben; hogy a hűséges munkások elnyerjék hűségük jutalmát. HIKBK A dunántúli püspöki hivatali sajnálattal közli az érdekeltekkel, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr a szeptember hó 15., 16. és 17-én Szombathelyen tartandó egyházkerületi bizottsági és közgyűlések alkalmából a kérelmezett vasúti kedvezményes utazást, a nehéz gazdasági viszonyokra és a vasúti korlátozásokra hivatkozással, nem engedélyezte. Segédlelkész elhelyezések. D. Kapi Béla püspök a következő segédlelkész elhelyezéseket eszközölte: Szende Sándort Sárszentlőrincről az őriszentpéteri missziói gyülekezetbe, Tompa Zoltánt Celldömölkről az enyingi misszióba, Szekeres Elemért Csurgóra, Dubovay Gézát Sárszentlőrincre, Jakab Miklóst Sopronba árvaházi nevelő-segédlelkészül, Kiss Jánost Celldömölkre, Bachát Istvánt Körmendről Bodóhegyre, Zoltai Gyulát Sopronból Kaposvárra, Kovács Gézát. Kisfaludról Győrbe, Horváth Mik. lóst Kisfaludra küldötte ki segédlelkészül. D. Raffay Sándor bányakerületi püspök hosszas betegségéből hála Isten felépült és a szeptember 13-án tartott egyházkerületi közgyűlésen már ő elnökölt. Kinevezés. D. Kapi Béla püspök Fa- rádi Mihály körmendi lelkésznek megválasztott muraszombati hitoktató helyére Baráth József eddigi győri segédlelkészt nevezte ki. Isten áldása legyen az új munkáson. Lelkészbeiktatás. A sandi gyülekezet egyhangúlag megválasztott lelkészét, Teke Zsigmondot szeptember 13-án iktatja be Horváth Lajos a somogyi egyházmegye esperese. A Budapest, III. Kér. Evangélikus Nőegyesület szeptember 8-án tartotta III., Doberdó-u. 36. sz. (Etelka villa) alatti leányotthonának avatását. Az avatást Kemény Lajos esperes végezte. Lelkészbeiktatás. Mikler Gusztáv volt pestszenterzsébeti vallást anító-lelkészt szeptember 6-án iktatta be a Dunaha- raszti és környéke missziói, lelkészi állásba Kemény Lajos budapesti esperes. Lelkészszentelés. D. Raffay Sándor püspök szeptember 6-án a Deák-téri templomban szentelte fel kerületének végzett teológusait: Brenner Imrét, Bulik Andrást, Ferenczy Zoltánt, Lupták Gyulát, Medvegy Antalt, Petrik Jánost és Weisse Róbertét. Tessedik Sámuel szobrát Szarvason, születése kétszáz éves évfordulója alkalmából szeptember 13-án leplezik le nagy ünnepség keretében. Egyháztársadalmi kongresszus lesz az Országos Luther-Szövetség rendezésében ez év szeptember 23, 24 és 25. napjain Budapesten a Fasori lelkészi hivatal tanácstermeiben. A kongresszuson résztvevők számának bejelentését szeptember •15-ig kérik dr. Vácz Elemér Nyíregyháza, Ó-szöllő-u. 25. Az Országos Luther-Szövetség országos választmánya 1942 szeptember 15-én Budapesten, IV., Bástya-u. 12. sz. alatt délután 6 órakor ülést tart. Segédlelkész-áthelyezés a dunánin- neni egyházkerületben. Kardos Gyula dunáninneni püspök szeptember 1-től maga mellé rendelte Balassagyarmatra Görög Tibor segédlelkészt; helyére Tor- dasra Schultz Jenő segédlelkészt rendelte. Kormányzói kitüntetés. A Magyar Távirati Iroda jeleenti: A Kormányzó úr a hősi halált halt ifj. Balikó Lajos főhadnagynak a szovjet elleni hadműveletek alkalmával az ellenség előtt tanú sított kiválóan vitéz és önfeláldozó magatartásáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a hadiszalagon a kardokkal adományozta. Nyugalomba-vonulás. Materny Imre nagyváradi és Rédei Károly nagykárolyi lelkész nyugalomba vonult. Áthelyezés. Túróczy Zoltán tiszakerü- leti püspök Beyer Aurélt nagyváradi vallástanító-lelkésznek nevezte ki; L. Kovács Andrást pedig Ózdra; Józsa Mártont Munkácsra helyezte. Lelkész evangélizáció. Túróczy Zoltán püspök kerülete lelkészei számára október 13—15-ig Nyíregyházán lelkészevan- gélizációt tart. Komádi. Az egyházközség új lelkészét Solymár Andrást szeptember 6-án iktatta be szolgálatába Túrmezei Sándor esperes. CSALÁD] JRTCSÍTÖ Születés. Szabó Gyula kiscsákói evangélikus lévita-tanitót és feleségét Kardos Erzsébetet Isten fiúgyermekkel áldotta meg, ki a keresztségben Gyula Mihály nevet kapta. — Nagy István m. kir. pénzügyi fővigyázót és nejét Tuza Ilonát az Isten leánygyermekkel áldotta meg, aki a keresztségben Ildikó nevet kapott. Halálozás. Urszinü János tényői lakos, — a világháborúban hősi halált halt Ur- szinü István fia — az orosz harctéren 27 éves korában augusztus 8-án hősi halált halt. — Gyarmathy Teréz, Gyar- mathy Zoltán és Vigh Margit 3 hónapos kislánya Győrött elhunyt. — Feltámadunk! SZERKESZTŐI ÜZENETEK T. Z. Celldömölk és többeknek. Az új hittankönyvek árát időben megállapítja az Egyházegyetem. — Adakozó. Az árváknak küldött 10 pengő adományt köszönettel rendeltetési helyére juttattuk. — Érdeklődő. A Naptár — szokás szerint — október 1-re pontosan megjelenik. — B. I. Monor. Köszönjük a beszámolót. Sajnos akkor érkezett, amikor egy másik beszámolót leközöltünk már. — B. O. Sopron. Rengeteg versünk van. — B. Z. Tornaija. A költemény sikerültnek mondható, de e szomorú eseményről több verset nem szándékozunk közölni. ttlUDÖHIVATIILI ÜZENETEK Kiss L. E. Zsebeháza. 1943 május 1-ig rendezve. — Sz. L. Felsőszeli. 1943 dec. 31-ig. — „Előfizető“ Rákoskeresztúr. 1943 július 1-ig rendezve. — B. J. Őri- magyarósd. 1941-re nem fizetett elő. Hátráléka 4.80 P. — P. M. Mezőberény. A küldeményét rendelkezése értelmében elküldtük. — H. P. Bábolnapuszta. 1943 december 31-ig. — M. L. Rábabogyoszló. 1943 március 1-ig rendezve. — M. A. Érdengeleg. Előfizetése folyó év végéig rendezve van. — Sz. G.-né Ősi. Folyó évre 1.28 P esedékes. A beküldött ösz- szeggel október 1-ig rendezte előfizetését. — özv. B. I.-né Péteri. Előfizetését 1943 április 1-ig rendezte. — Sz. Gy. Fa- rád. Előfizetését 1943 január 1-ig rendezte. — Cs. S. Mesterháza. Előfizetését 1943 október 1-ig rendezte. Könyvfelzök, levelezőlapok nagy választékban, olcsó áron kaphatók a Harangszó kiadóhivatalában. Bibliai felírású könyvjelzők 5 fillér, ádventi, karácsonyi, újévi levelezőlapok 8 fillérért kaphatók. Levelezzünk Harangszó-levelező- lapokonl Helyettesítő tanítónőt, tanítót, vagy, nyugdíjast keres evangélikus egyház- község, Nagyveleg, Fejérmegye. 1—1