Harangszó, 1942
1942-09-13 / 37. szám
T942 szeptember T3, HARANGSZŐ 295 ha az széles rétegekben közóhajjá lenne. Népünknek, az egyháznak, az emberiségnek komoly bűnbá- natra van szüksége'. Ha győzelmesen fejezzük be a háborút, amit remélünk és hiszünk, akkor is bűnbánatot kell tenni. Isten csak bűnbánó népnek tud új, boldog jövőt készíteni! Aratnak az eklézsia földjén. Sok szép szokást ránk örökítették őseink. Kár, hogy lassan lehántja rólunk a rohanó modern világ. Ritkán találkozunk már olyannal is, mint amilyenről a hegyes-völgyes Zalában, a zalaistvándi eklézsiában hallottam ottjártom- oan. A papi és tanítói földeken kívül van az eklézsiának 11 hold földje belkezelésben. A gyülekezeti tagok együtt munkálják: szántják, vetik és aratják. Mikor nyárbaérőn suhogó kaszákra várnak a sárguló gabonatáblák, a gyülekezet kivonul az aratásra. Alig pirkad a hajnal, a földeken nyüzsög a férfiak és nők, kicsinyek és öregek sokasága. Ott van az is, aki sohasem aratott, meg az is, aki a magáéban aratót tart. Még a részesaratók is flébehagyják a maguk aratását, hogy részt kérjenek a gyülekezet aratásából. Az öregek kötelet csinálnak. A gyerekek széthordják. A férfiak vagy 25—30-an a rendet vágják. A leányok markot szednek, a presbiterek kévét kötnek, az aszonyok gereblyéznek. Itt most mindenki a gyülekezetnek dolgozik. Milyen szép ez a gyülekezeti munka! Régóta így van ez. Az apák hagyták örökül a fiakra. S a fialt megbecsülik ezt a hagyatékot. — Nem húzódoznak a saját dolgaikra hivatkozva? — kérdezem beszélgetés közben a gondnokot. — Ellenkezőleg. Mindenki boldog, hogy ebben a munkában résztvehet. — S miben van ennek különösen nagy haszna? — Mindenekelőtt anyagiakban — mondja a gyülekezet lelkésze. — Ennek jövödelme mind a gyülekezeti pénztárba megy és jórészt fedezi a kiadásokat. Készpénzt nem is fizetett eddig a gyülekezet többet, mint 50 fillér személypénzt gyónószemélyenként, meg családonként 1 pengőt. Tehát a legtöbb fizető sem fizet 5 pengőnél többet. Pedig — mondja a nagytiszteletű úr — mindössze 117-en vagyunk és iskolát isfenntartunk, időnként építkezünk is — Derék gyülekezet — mondom inkább csak magamnak az elismerő szavakat. — Van azután ennek nagy erkölcsi, lelki haszna is —■ folytatja a lelkész. — Szemmel láthatóan verejtékezünk a gyülekezetért. őseink is ezt tették. Apáinktól örököltük az egyházat is, a földet is, a munkát is, meg a verejtéket is. Bizony, drága kincs a gyülekezetért hullatott verejték. — Kedves mozzanatai vannak ennek a közös munkának — mondja mosolyogva Kutas nagytiszteletű úr. ValósáPresbiterek és a gyülekezet más férfi tagjai az eklézsia földjén. gos egyháztörténeti oktatás folyik ilyenkor beszélgetés közben. Szóbakerül a múlt, az apák küzdelme, a templom, iskola építése. Mind-mind verejtékből! Itt a másvallású tengerben. Sok segélyre váró, támogatást minAsszonyok, ifjúság az eklézsia földjén. dig kívülről remélő, de magát megerőltetni nem akaró ember és gyülekezet is megtanulhatja, hogy elsősorban a magunk verejtéke, áldozata az, amivel anyagilag a gyülekezetét fenntartjuk. Isten magunk verejtékében adja az anyagi erőt. Ezért kell a gyülekezetért dolgozni I Ki tudja, milyen világ elé megyünk. Mindjobban rá kell nevelődnünk arra, hogy magunk lábán járjunk s a magunk erejéből éljünk. Etekintetben ettől a zalai gyülekezettől lehet valamit tanulni. L, /. A legnagyobb dolog a világon, mikor adhatunk valamit ezért a drága hazáért . . . Egy finn asszony így ir sebesült férjének hazulról: Szeretett Férjem! Köszönöm a nagysokára megérkezett leveledet. Sejtettem, hogy valami történt, hiszen Te mindig gondoltál ránk, még akkor is, ha kevés időd volt a harcok között. Hála Istennek, hogy életben vagy és karodat jól ápolják. Én is örülök, hogy mindent olyan nagy hittel veszel a Mennyei Atya kezéből. Hiszen az a legnagyobb dolog a világon, mikor adhatunk valamit ezért a drága hazáért, még akkor is, ha a Bárány égi menyegzőjéhez vezető utat félkarral kell megtenni. Nem hagyhatom említés nélkül Azt, aki bűneinkért megsebesíttetett. ő sokkal többet szenvedett értünk, mint ahogy azt mi el tudjuk képzelni. Kiváló orvos ő, aki meg tudja gyógyítani kezedet, mivel már hiszel Benne. Én is megtapasztaltam az alatt a tíz év alatt, melyet hitben töltöttem el, hogy mindenben segít. Milyen védtelen lett volna életem, mint egy nagy családnak az anyjáé, Jézus nélkül. Mindenkinek ezt a békét kívánom. Sok üdvözletét küldve azt kívánom, hogy maradj Jézus oltalmazó kezében. M. és a gyermekek.“ (A harcoló finn hadsereg szelleme c. könyvből.) EGY HITETLENNEK. Egy gránát épp mellém esett — s nem robbant, futottam tovább. Egy másikat mögém vetett valaki és nem ért szilánk. Egy harmadik, ahogy lebújtam gödörbe, épp arcom elé csapott arasszal. Feljajdultam: jaj, a szemem!... S nem telt belé öt perc és: láttam — csak a föld vakított meg s a fájdalom is elmúlt rögjön kitörölt szememből. Nékem van jogom hálálkodni és bizonykodni Isten felől s akárkinek megmondhatom, hogy engem holmi mosolyok nem szédítenek. Golyó fütyült s gránát csapott, halál emelte homlokát, de nékem mindig rést hagyott és csak futottam én tovább. Szerencsém volt — mondod nevetve, de láttad volna, itt kinek lett volna még nevetni kedye, akinek nem volt Istene! Kónya La[os,
