Harangszó, 1942

1942-08-30 / 35. szám

1942 augusztus 30. HARANGSZÓ 283 gyűlést gyámintézeti istentisztelet előzte meg, amelyen az oltári szolgálatot a helyi lelkész, az igehirdetést Hanz- raann. Károly soproni lelkész végezte. Az istentisztelet után dr. Medgyaszay Emil egyházmegyei felügyelő üdvözölte a közgyűlést. Majd Ziermann Lajos es­peres olvasta fel nagy gonddal össze­állított jelentését, amely nemcsak az el­múlt egyházközigazgatási évre való visz- szapiliantás, hanem útmutatás is a jövő számára. Istenbe vetett hit és bizodalom, hálaadás csendül ki mindenegyes sorá­ból. De rámutat hibáinkra is. A sok baj­nak okát abban kell keresnünk, hogy elfordultunk Istentől. Bűnbánó szívvel ismét meg kell találnunk Istenhez ve­zető utat. Legyünk ismét az ige és szentségek köré gyülekező, egyházunk­hoz és evangélikus iskolánkhoz ragasz­kodó emberek. Különösen figyelemre­méltó, amit az iskoláról, a gyermekek­ről mond. Mindent el kell követnünk, hogy gyermekeink egyházias, evangéli­kus szellemben nevelkedjenek. Nem lehet közömbös számunkra, hogy milyen isko­lába küldjük gyermekeinket és hogy hogyan alakul jövőjük. Szülők, tanítók, lelkészek csak úgy tudnak a gyerme­kekre hatni, ha jó példával járnak elől és nem botránkoztatnak meg egyet sem a kicsinyek közül. Az, amit az em­ber gyermekkorában kap, végigkíséri egész életén. Legyünk segítségére a gyermekeknek, hogy megtalálják az Is­tenhez vezető utat. Megszívlelendők a jelentésnek azok a részei is, amelyek a keresztyén sajtóról és a gyülekezeti szegénygondozásról szólnak. Az esperes jelentését a hívek mindvégig feszült fi­gyelemmel hallgatták meg. A hosszú tárgysorozat letárgyalása után egyház- megyei felügyelő zárta be a közgyűlést. Szák. Nyolc hónappal ezelőtt a gyü­lekezet ifjúsága elhatározta, hogy ott­hont épít. Az Isten kegyelme és a fiatal élet élniakarása a sűrűn megismétlődő előadásokkal, szeretetvendégségekkel ta­vaszra szép kezdőtőkét teremtett, mely elindította az álmok valósulását. Azóta ima és munka által az álomból kemény téglák és erős falak lettek. Az ifjúság­gal érző szívek és kezek segítettek eb­ben tudva, hogy ezzel is Istennek tehet­nek szolgálatot. A szaki ifjúság ház­avatásra készül. A falak még meztelenül állnak, de él a hit, hogy az Isten ke­gyelmével legyőzik az utolsó akadályo­kat is. G. V. Celldömölk. Az ifjúsági egyesület fronton küzdő katonái részére gyűjtést rendezett. A befolyt összeg egy részéből minden honvéd tagjának szeretétcsoma- got küldött, a fennmaradt összegből pe­dig gyapjúfonalat vettek, téli holmik kötéséhez. A téli ruhaanyagot az egye­sület leánytagjai készítik el és küldik ki katonáinknak. Mersevat. Augusztus 20-án volt egy­éves évfordulója a mersei templom fel­szentelésének, mely alkalomból Molitó- risz János esperes-lelkész tartott hála­adó istentiszteletet. Evangélikus ember evangélikus lapot olvas 1 CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Eljegyzés. Dönsz Tivadar debreceni vallástanító lelkész eljegyezte Gats Ilona Éva oki. tanítónőt Sopronból. — Ud- vardy Zoltán Ákos és Kuchta Mária Va­léria jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Esküvő. Berecz Zoltán, a GySEV mérnöke, Berecz Samu, ny. polgáriisko- lai igazgató és neje, Sólyom Lenke fia, augusztus 22-én vezette a soproni temp­lomban oltárhoz Hanzmann Stefánia soproni evangélikus tanítónőt, Hanz­mann Károly lelkész, egyházkerületi fő­számvevő és neje regensburgi Reichert Stefánia leányát. (Minden külön értesí­tés helyett.) — Boros Lajos evangélikus lelkész és Varga Irma augusztus 27-én tartották esküvőjüket a szakonyi evan­gélikus templomban. Házassági évforduló. Stráner Vilmos evangélikus lelkész és neje Kiss Erzsé­bet augusztus 11-én ülte meg házasságá­nak 25 éves évfordulóját szűkebb rokoni és családi körben Kaposszekcsőn. Hősi halál. lfj. Balikó Lajos m. kir. főhadnagy, Balikó Lajos tábori főespe­res 27 éves fia, augusztus 7-én hősi ha­lált halt az orosz fronton. Szülein és testvérein kívül felesége, sz. Ittzés Irma, kis árvája, Katinka és a kiterjedt rokon­ság gyászolja és őrzi hősi emlékezetét. KÜLÖNFÉLÉK Közellátási ellenőrök. A közellátási miniszter a járási székhelyeken, valamint azokban a megyei városokban, ahol köz­ellátási felügyelőség nem működik, köz­ellátási ellenőröket nevezett ki, akik augusztus 15-én 306 járási székhelyen megkezdték működésüket. Kik részesülhetnek házassági kölcsön­ben? Házassági kölcsönben azok része­sülhetnek, akik keresztyén származá­súak, 32. életévüket még nem haladták meg, egészségi szempontból kifogás alá nem esnek, együttes vagyonuk értéke 5000 pengőn, együttes havi jövedelmük pedig 300 pengőn alul marad és a vőle­gény katonai állításkötelezettségének eleget tett. Harminc képviselő bevonult katonai szolgálatra. A napokban mintegy 30 ma­gyar képviselő jelentkezett, legnagyobb­részt önként katonai szolgálatra. A leg­idősebbik közülük 61 éves s már a vi­lágháborúban is szolgált mint népföl­kelő. Többen többszörösen sebesültek és kitüntetett katonák, jórészük a fiata­labb korosztályhoz tartozik. Statáriális ítélet. Boda Antal és 17 éves barátnője egy verpeléti-úti rokkant trafikos ellen revolveres rablótámadást kísérelt meg. A rablás a trafikos éber­sége miatt nem sikerült. A rabló akkor elmenekült, de rövidesen kézrekerítet- ték. Az érvényben levő rendeletek sze­rint a bűnösök rögtönítélő bíróság elé kerültek. A tárgyaláson kiderült, hogy a két tettes a ponyvaregények és gengszterfilmek hatása alatt követte el tettét, közvetlen a rablás előtt is egy gengszterfilmet néztek meg. A rögtön- ítélöbíróság Bodát halálra ítélte, a fia­talkorú leányt pedig 7 évi fegyházra. A háborús rokkantak elhelyezése megfelelő munkakörökben megkezdő­dött. Az iparigazolványokat felülvizsgál­ják a keleti országrészekben, a zsidó- törvény szempontjából. A felülvizsgálati kérelmeket október 31-ig kell beadni. Aki ezt elmulasztja, iparigazolványa ér­vényét veszti. A hadiárvák érdekében az Országos Református Szeretetszövetség nagy el­határozásra buzdult, amikor 150—200 hadiárva részére már ez ősszel 8 árva­házat kíván megnyitni s további szük­ség esetén ezeknek számát szaporítani, hogy az összes segélyre szorult refor­mátus hadiárvákat gondjai alá vegye. A szükséges összeg egyrészének bizto­sítására a „saját árva" rendszert vezeti be, amely szerint egyházi, politikai, tár­sadalmi közösségek s tehetős egyesek, esetleg többen összecsoportosulva, egy hadiárvát vállalnak s utalnak be a Sze­retetszövetség egyik árvaházába s érette évi 250 pengőt fizetnek a Szövetség pénztárába, amelynek ellenében a hadi­árva teljes ellátást, elemi iskoláztatást s ruházatot kap a Szövetség által pót­landó segélyből. Bővebbet a Szeretet­szövetség irodájában (Budapest, XIV., Stefánie-út 29/a. Telefon: 296—008.) le­het tudni. MAGYAR GAZDA Az új gazdasági évtől kezdve a repce is kötelezőn termelendő olajos növény. 1600 négyszögöl repcevetés 1200 négy­szögöl kötelező olajosmag területnek számít. — Textilanyag-gyártás céljait szolgálja a csalán. Fontos a gyűjtése. — Minden olyan gazdálkodó, aki 15 hold­nál nagyobb szántó területen gazdálko­dik, szántóterületének 7%-án köteles ipari növényt termelni. — A gazdák kö­telesek szeptember 30-ig vetésterületü­ket az elöljáróságnál az előírt nyomtat­ványon benyújtani. — Olajos magvak vetéséhez kölcsönmagot igényelhetnek. — Tej- és tejtermékek ára vidéken 34, megyei városokban 36, tejellátó üzem­mel biró helyen 40 fillér a tej literje. A vaj fogyasztói ára 7.80 P, a sajt ára 3.90 P kilónként. Tejfel 1.40—2.30 P li­terenként. — A búza termelői ára 30 P, a rozsé 28 P. A nullásliszt legmagasabb ára 78 fillér, az egységes liszté 42 fillér kilónként. Kedvezményes áron 10.000 mangalica tenyészkocát oszt ki az állam darabon­ként 100—120 P-ért. Ugyancsak kioszt 2 éves vemhes üszőket, 5 kát. holdon aluli kisgazdáknak 300 pengőért. Igé­nyeket a gazdasági felügyelőségnél kell bejelenteni. — Akinek vetésre elég ga­bonája nem termett, a szükséges vető­magot községi igazolvány alapján a Hombártól beszerezheti. — A gabona- pótjegyet, amely évi 60 kg kenyérga­bona megszerzésére jogosít, újabb ren­delkezés az 50 holdnál kevesebb földön gazdálkodókra és bérlőkre is kiterjeszti, amennyiben állandóan nehéz testi mun­kát végeznek gazdaságukban. — Olyan gazdák, akiknek 10 drb, egyenként 50 kg-nál nehezebb hízójuk van, kamat­mentes hizlalási hitelt kaphatnak,. ha a hizlalásra a MÁSz-szel szerződést köt­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents