Harangszó, 1942

1942-08-23 / 34. szám

270.

' .1

HÄRANGSiÖ

T942 augusztus 23.

Elsősorban szükség van szőrme- kesztyűkre. Megfelel gyapjúkesztyű és síkesztyű is. Ezenkívül kötött-szövött meleg alsónemű kell minél nagyobb számban. Ezek közül leginkább az úgynevezett Jäger alsónemű, pullover, szvetter, ujjas, vagy ujjnélküli kötött gyapjúmellény. Gyüjtsünk továbbá szőrme- sapkákat és minél több lábszármelegítőt, vadászharisnyát és hasonló lábszárvédőt. Sífelszereléseket és sícipőket is kérünk katonáinknak. Tábori takarókat is kérek. Nagy- szolgálatot tesz a szent ügynek az is, aki nap és hó ellen védő szemüveget és szemvédőt szolgáltat be. Végül szőrmés mellénnyel kell ellátnunk katonáinkat.

Kormányzónk hitvese előadását így fejezte be:

Szentül hiszem, hogy a magyar társadalom most is ugyanúgy meg fog érteni engem, amint megértett eddig is, amidőn segített letörölni a könnyeket és enyhíteni a szegénység keresztjének terhét. De

Egyke.

■; — Elbeszélés. —

Irta: Biró Gyuláné.

(Folytatás.)

— Haza kell vinni, — mondta az orvos, — de nagyon óvatosan, hordágyon, az én felügyeletem alatt.

Otthon aztán megnyugodott, csak ha valaki benyitott az ajtón, sikoltott fel rémülten. Szeme mindig az ajtón csüngött. „Jaj, félek!“ Az orvos két hét múlva azt tanácsolta, vigyék fel Budapestre a klinikára. Környezetváltozásra és további ápolásra van szükség. Szücsék mindenbe belementek, csak meggyógyuljon a leányuk.

Rózsi a kórházi ágyon a biztonság megnyugvásával feküdt, félig lehunyt szemekkel hallgatta apja búcsúzgatását.

— Aztán édes lányom, ha valamit kívánsz, hozass be magadnak, fogd ezt a bugyellárist, pénz van benne. Andriskára ne legyen gondod, nálunk marad, nem adom oda!

Töprengve nézett körül, mintegy segítséget várva.

— Ha megszületik a gyerek* Írass valakivel.

A szomszéd ágyban egy kedves mosolygósképű fiatal nő feküdt, látta az ember bánatát, segítségére akart lenni.

— Ne búsúljon bácsika, majd én vigyázok a lányára, látom idegenek itt. Holnap bejön az öcsém, majd hozatunk vele; ami kell.

Úgy beszélték meg, hogy ha fiú lesz, annyit írnak, hogy „Jól vagyunk, Károly.“ Ha pedig leány lesz, akkor meg: „Jól vagyunk, Irén“.

— Mivel engem is Irénnek hívnak. 'Jó lesz így?

Szűcs István felvidult.

^ r- Áldja meg az Isten a leányaszmost még nyomatékosabban kérek mindenkit, hogy adjon, mert ennek a gyűjtésnek az eredménye ugyanolyan fontos, mint egy megnyert csata. — Adjatok, mert esak az a nemzet remélhet boldogabb jövendőt, amely tettel, áldozattal, adakozással és önzetlenséggel is tud harcolni! — Adjatok, hogy méltók legyünk hozzájuk, akik vérükkel váltják meg a magyar népet!

Az ttj dunánínnení püspök és felügyelő.

Múlt számunkban közöltük már a Magyar Értesítő jelentését arról, hogy a dunáninneni egyházkerület Kardos Gyula balassagyarmati lelkészt püspökévé és Laszkári Gyula romhányi földbirtokost felügyelőjévé választotta. Az alábbiakban közöljük az új püspök és felügyelő életrajzi adatait.

Kardos Gyula püspök életrajza. Az új püspök 1880. március 26-án született a pestmegyei Maglódon, ahol édesatyja,

Kardos Sámuel az evangélikus iskolának aranyérdemkereszttel kitüntetett igazgató-tanítója volt; édesanyja Pokorny Etelka. Elemiiskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot a Selmecbányái evangélikus líceumban végezte. Kitüntetéssel érettségizett Selmecen, majd édesanyja biztatására lelkésznövendéknek ment. A pozsonyi egyetemes teológiai akadémiára iratkozott be. Itt nagy hatással voltak lelkiéletének fejlődésére professzorai: Raffay Sándor, aki akkor a pozsonyi teológia újszövetségi tanszékén tanárko- dott és Kovács Sándor — közvetlen püspök-elődje, aki a teológusok otthonát vezette s az egyháztörténetet tanította. A pozsonyi teológia után a németországi Lipcsében járt tanulmányúton. 1903. nyarán szentelte lelkésszé Sárkány Sámuel püspök s ugyanez év novemberében Baltik Frigyes püspök meghívta balassagyarmati hitoktató-segédlelkészének.

Alig félévvel később már a dunáninneni egyházkerület missziói lelkésze s ezt a munkakört, amely az egyházkerületi másodlelkész állásával volt egybekötve, tizenöt éven át, Baltik püspök haláláig töltötte be. E hivatásában a püspököt a balassagyarmati lelkészi teendőkben is helyettesítette s az egyházkerületben, mint missziói lelkész, olyan helyeken végezte az istentiszteleteket sorozatosan, ahol addig lelkészi rendszeres munka nem folyt. Szolgálatában három

szonyt a jóságáért, egy követ vett le a lelkemről.

Kezet nyújtott Irénnek nagy hálálkodva. A leányától elbúcsúzott.

Anyád eljön majd, amint a levél a kezünkhöz jön.

Ahogy a napok múltak, Irén és Rózsi mindjobban megszerették egymást. Rózsi csendes szayú szerény természet volt, Irén mosolygós vidám, szolgálatkész.

Két hónap múlva megszületett a gyermek, egy egészséges szép kislány.

Rózsi boldogan vette karjaiba a pólyát. Irén vele örült.

— Ez a mi gyermekünk — mondotta mosolyogva mikor átvette, hogy a kis ágyba fektesse.

— Ülj ide mellém Irén, elmondom a szomorú sorsomat és azt is, hogy én nem megyek vissza a falunkba. Még nem tudom, mit fogok tenni, segíts rajtam Irén.

Rózsi elmesélte az urával történt szörnyű jelenetet, reszketett az izgalomtól, még az emlékezés alatt is.

— Mit tegyek Irén, hová rejtőzzem előle?

Irén részvéttel hallgatta, megsímo- gatta

— Nyugodj meg Rózsi, tudod, hogy én egy nevelőintézetben vagyok szakácsnő, oda veszlek mellém. Lesz fizetésed és ellátásod, most úgyis hiányzik a segéd- szakácsné, aki segítségemre volt. A konyha és a személyzet lakása a földszinten van, észre sem veszik a gyereket. Nappal meg a konyha melletti ruhaszobába toljuk a kis kocsit, az ajtó nyitva lesz. Még ma beszélek az igazgatónővel, igen jó lélek, tíz év óta szolgálom, bennem megbízik. Na, de nekem mennem kell, bízd rám az ügyedet, holnap újra bejövök. Anyád is megjöhet holnap reggel. Majd megbeszéljük vele is a dolgokat.

Másnap Szűcs Istvánná ott ült a lánya ágyánál, ölébe az unoka, gyönyörködve nézte a lányát, szép volt, az arca rózsás, szemében életöröm, fiatal volt, huszonötéves mindössze.

— Andriska jól van édes lányom, haza vár mindig. A faluban nem tudja senki, hogy hol vagy.

Rózsi elmondta anyjának, hogy mit határozott a közeljövőre, semmi kincsért sem menne haza, szörnyet halna, ha avval az emberrel találkozna.

Délután Irénnel is megbeszélték a dolgot. Szücsné csak bólogatott.

,— Jó lesz — felelte bizonytalanul, — rád bízom a lányomat Irén, majd lesz még úgy is, hogy megháláljuk a jóságodat.

A kislányt elvitték a templomba keresztelni. Irén volt a keresztanya. A kislány Irén nevét kapta. Irén meghívta Szücsnét éjszakára magához az intézetbe, legalább láthassa, hol fog élni a lánya, a gazdag elkényeztetett „egyke“. Szücsné nagyot sóhajtott.

— Jó volna most otthon még vagy két gyerek, azok is már nagyok lennének, bánatunkban vigasztalók. De nincs, nincs több ennél a boldogtalan egynél.

Másnap délelőtt még bement a kórházba a lányához.

— Ne búsúljon értem édesanyám, jó lesz itt nekem. Mondja meg édesapámnak, hogy a holmimat vigye haza, menjen el az ügyvédhez, válasszanak el attól a gonosz embertől.

Szücsné éjjel érkezett haza, az állo^ máson kocsival várta az ura. Még útközben elmondott mindent. Az ura: csendben hallgatta.

— Holnap bemegyek a városba az: ügyvédhez. Előbb azonban beszélek az- orvos úrral, aki kezelte a leányukat,- kérek tőle orvosi bizonyítványt.

(Folytatjuk^ —-