Harangszó, 1942
1942-08-09 / 32. szám
254 HARANGSZÓ nak! Ez a tudat hadiüzemmé teszi az egész Magyarországot, a nad- rágszíjnyi földjén még a maga kenyerét megtermelni sem tudó kisember munkájától a hadianyag- gyárig. Itt olyan értékek megvédéséről van szó, amelyekért semmi áldozatot sem szabad sokallanunk és készséggel alá kell vetnünk magunkat minden fegyelemnek. Az egyház korszerűsége. Mi ebben az országos állásfoglalásban az egyház álláspontja? Hadiüzemmé teszi a ma az egyházat is? Az egyház tartozéka az időnek, de nem függvénye. Létét és hivatását az időben, de nem az időtől, hanem az időfeletti Istentől nyerte. Nem e világból való (János 17, 16). Amelyik egyház erről elfeledkezik s a korszerűség hervadó ba- béraiért alkalmazkodik az időhöz, kivetkőzik lényegéből. Lehet kitűnő kultúrintézmény, nagyjelentőségű szociális tényező, a legjobban bevált hírverő szervezet, elhanya- golhatalan belpolitikai hatalom, abban azonban, amiért van, értéktelen. Kiváló abban, amiben műkedvelő, hasznavehetetlen azonban a saját szakmájában. A legjobb esetben is megöli az ilyen egyházban a pásztor a papot. Amelyik egyház azonban időfö- löttiségéből gőgtőkét kovácsol ma gának s ráül, mint valami trónusra és úgy várja tekintélyalapon azt, hogy a ma embere hódoljon neki, szintén kivetkőzött lényegéből. Ura nem uralkadásra, hanem szolgálatra teremtette (Máté 20, 25—28). Időfölöttisége épp ezt a szolgálatot teszi lehetetlenné. Üzenete érthetetlenné válik a ma embere számára, mert a nyelv, amelyen beszél, a ma szavaiból áll ugyan, de mégis idegen a ma embere számára, hiszen a fogalmai, képei, az „ideológiája“ érthetetlen számára. Az ilyen egyház betokosodik; múmiává, vagy ereklyévé „időfölötti- sül“. A legjobb esetben is megöli az ilyen egyházban a pap a pásztort. Az igazi egyház tudja, hogy nem e világból való ugyan, de e világra való (János 17, 15). Ezért papja mindig pásztor s pásztora mindig pap. Papja, mint az örökkévaló javak sáfára, pásztorként megy utána a ma tévelygő bárányának, hogy az ő nyelvén szólaltassa meg az örök evangéliumot s pásztora pedig a ma emberéért önmagát boldogan elégető szolgálatának lázában sem felejti el, hogy mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig, kárt vall (Máté 16, 26) s hogy időszerűtlen szolgálata a legvéresebb időszerűség... Istennél nincs más, csak kegyelem, mellyel táplál, hordoz és megtart Luther. Farizeusok. Elbeszélés. Irta: Szalkay 1. Károly né. — Hol van az Isten — nézett fel az apa szinte fenyegetően az égre, ha gyermekének tolókocsiját meglátta, melyben élete minden reménysége, minden álma szerte foszlott. Hosszú éjszakákon át tu- sakodott, nappal nem lelte helyét. — Mért éppen őrá szakadt ez a nagy szerencsétlenség, aki pedig mindig jó templomba járó volt, aki szívesen és sokat áldozott egyházi és egyéb emberbaráti célokra? Mért nem azokat sújtja az Isten haragja, akik bűnösebbek, rosszabbak, mint ő? Egyik éjszaka feleletet kapott minderre a kérdésre. Vad fájdalmában újra szinte számon kérte az Úrtól a — szerinte — meg nem érdemelt csapást, mikor hirtelen meglátta igazi énjét. Mintha tükröt tartott volna valaki eléje, amelyben elhomályosult az a kép, amit önmaga alkotott és megjelent az igazi Faragó József képe. Az istenfélő, vallásos ember képe helyett, a számító, gőgös, szívtelen Faragó József alakja nézett vele szembe. Látta a víz mellett kuporgó öregasszonyt, kinek elvette téli tüzelőjét, látta a kis béresgyerek eltorzult arcát, akit véresre vart azért, mert elvesztett egy pengőt. Sorba látta azokat a koldusokat és szerencsétleneket, akiket kidobott, embereket, akikhez szívtelen, goromba volt és a végén látta Mártonná szomorú szemét. A hangját is hallotta. — Nem igaz úton jár a nagyságos úr. Farizeus az, aki csak hivalkodásból ad, farizeusok mindazok, akik csak azért jószívűek, hogy az emberek lássák, bámulják, akiket nem a lelkűk visz a templomba, hanem valami önző érdek, akik mutatják a vallásosságot és közben minden órában megtagadják Krisztust és annak tanítását... Farizeus vagy te is Faragó József és most az Isten tart ítéletet feletted ... így lesznek az elsőkből az utolsók, és abból, aki önmagát felmagasztalja, a porig sújtott, a megalázott. Faragó József hirtelen felült az ágyban. Keresőn nézett körül, de körülötte teljes volt a csend. Kint susogva bólogattak a hatalmas platánfák, a hold ezüstös képét eltakarta egy felhőfoszlány. Faragó József nem tudta, hogy( a lelkiismeret vádoló szava dörömböl szívének kapuján. * * * özvegy Mártonná a konyhában ült és foltozgatott. Kis unokája kint játszott az udvaron, a nyitott ajtón keresztül éppen oda látott. Egyszerre csak megcsi- kordult a kertkapu. Megdörzsölte szemét, mert gzt gondolta rosszul lát. De Töredékek egy oroszországi naplóból. Közli: Sümegi István. 2 Lerombolt templomok országa. Hatalmas darab útat megtettünk ma is, nem kevesebb nehézségek között, mint tegnap. Már egészen közel járunk a fronthoz. Halljuk már az ágyúdörgést, a repülők szorgalmasan keresnek bennünket. Gyertyafény mellett ülök egy kis házban, ahol ma éjszakára szállást találtunk. Ügy látszik, régebben német katonák tanyáztak itt: a falon Hitler- kép, a sarokban deszkapriccs s fölötte hosszú papírcsíkok, piros ceruzával kirajzolva egy írás: „Deutschland muss leben, wenn wir auch sterben müssen!“ Ráhajolok naplómra s röviden megírom mai élményeimet. Röviden, mert bizony fáradt vagyok, lábaim nehezek, mint az ólom, alig bírom sáros csizmámat odébb emelgetni. Jó lesz mielőbb végig nyúlni a német bajtársak priccsén, aztán imádkozva elcsendesedni és pihenni, aludni gyorsan, minél többet. , Az a gyönyörű templom jut eszembe. Romjaiban is gyönyörű. Ott áll D.-ban, a Sz. folyó partján. Aztán túl, a széles folyóágy másik oldalán egy másik rom, mint szomorú felkiáltójel a kékesen párás távolban. És újra elevenednek fel régibb keletű képek. Mindjárt útunk elején a mozivá lett templom, nem sokkal errébb egy nagyobb faluban az istállóvá átalakított Isten-háza. Körülötte szalma, magas halmokban trágya. De a legjobban az a d.-i rom döbbentett meg. Érdeklődtem tolmácsunk révén a pusztulásának története felől. 1936-ban rombolták le a bolsevisták, ugyanakkor, amikor azt a másikat az ártér túloldalán. Tehát 1942 augusztus 9. mégis? Az úton Faragó József jött feléje. —- Jónapot — lépett be a férfi. özvegy Mártonná izgatottan állt fel. El nem tudta gondolni, mit keres itt a férfi. Zavarában alig tudott köszönni.-—■ Kérni jöttem valamit — ült le a vendég az odatolt székre. — Ugye meg van lepve? — Nagyon —- ismerte be az asszony. — Mivel szolgálhatok? Faragó egy kis ideig hallgatott, mintha csak a gondolatait akarná előbb rendbe szedni... Majd nagy sóhajjal kezdte meg beszédét.-— Talán maga is tudja Mártonná, milyen nagyon meglátogatott az Isten... Nyomorékká tette az egyetlen gyermekemet ... Vége van a nyugalmamnak ... Nincs sem örömöm, sem boldogságom többé... Az orvos is csak a jó Isten segítségébe bízik és én most megvallom magának, ... én ... nem tudom megtalálni az útat az Istenhez ... Maga mondta először nekem, hogy rossz úton járok, de nem hallgattam magára, mert el voltam telve önmagámmal... Igaza volt Mártonná ... Farizeus voltam és most nem merek már publikánus sem lenni, mert... félek. Az asszony résztvevőén nézett az ösz- szetört emberre. Ki gondolta volna, hogy
