Harangszó, 1942

1942-05-03 / 18. szám

140

HASXNG5Z0

T942. május 3.

zunkba. Egyik jön, mert azt gondolja, hogy ez biztosítja jövőjét, másik azért, hogy „ott csak köny- nyen fogok élni“. A harmadik jön, mert arra gondol, hogy ez a csinos főkötő jól fog állni neki, tetszetősebb lesz az orcája; vagy jön olyan is, aki felejteni akar. Oh, ezek hamar elmennek, nem bírják az anyaház fegyelmező levegőjét, mely egyúttal emel is. A diakonissza hivatás nem kenyérkereset, nem életbiztosítás, nem öntetszel- gés, még csak nem is kolostor, ahol csendes imamorzsolással vélnek felejteni és az üdvösséget elnyerni. A diaikonissza-főkötő nagyon drága; nem kerül kevesebbe, mint egy életbe! Az ember leteszi életét annak a kezébe, akitől kapta és mint engedelmes eszköz, rendelkezésére áll az ő Istenének.

Az út, amelyen elindultunk, keskeny, göröngyös, sokszor meg- sebzi lábunkat; de tudjuk, hogy a mennybe vezet. A mi megváltó Krisztusunk előttünk jár s mi csak az ö lábnyomába lépünk.

Testvéreim, akik ezen sorokat olvassátok, ha van közöttetek olyan kisleány, aki az elmondottak után is kész diakonissza lenni, kész az ő életét letenni a Mindenható kezébe, úgy boldog életre talál, mert ha az Isten iránti szeretet és hála vezeti e szolgálat útjára, ebben mérhetetlen sok lesz az öröme és boldogsága.

Egy régi diakonissza-testvér.

OCOOOOCOOOCOCOGOOOOOOOCOOO

Bibliaiéi.

A Brit és Külföldi Bibliatársulat és a most megalakult Magyar Biblia- társulat e héten, április 26-tól máA diakonissza az oltárt díszíti.

I jus 3-ig bibliahetet rendez s 40%- kal olcsóbban adja a Bibliát, mint máskor. Pedig máskor is olcsó a Biblia. Az összes könyvek között a legolcsóbb könyv. Valamikor Mátyás király korában öt hízott ökör árát kellett a nagyuraknak egy-egy Bibliáért adni. Ma alig nevezhető árnak, amiért be lehet szerezni. Emiatt az olcsóság miatt természetesen a Társulatnak mindig rá kellett a bibliaterjesztésre fizetni. A világon 1000 nyelven, évenként 11 millió példányban, mindig több százezer pengő ráfizetéssel terjed a Biblia. Erre gon: dolva két kérdést szeretnénk feltenni. Ki fogja ezt a ráfizetést fedezni s a Társulatnak megtéríteni? Azután a mi magunk ellátására alakult Magyar Bibliatársulatunk is ugyancsak ráfizetéssel fogja a Bibliát terjeszteni? Hogy a ráfizetés törleszthető legyen, hogy a jövőben ráfizetés egyáltalában ne legyen, a Magyar Bibliatársulat anyagi és erkölcsi támogatását minden magyar protestáns embernek szent kötelességévé kell tenni!

L. 1.

Ifjúságunk

minden dicséretet megérdemel azért, hogy a mai nehéz idők parancsszavát megérti s hazaszeretetének szebbnél-szebb tanujelét

Isten nélkül.

Elbeszélés.

Irta: Dr. Schlitt Gyula.

(Folytatás.)

Ez ellen küzd. Ki akar valamit verni az eszéből. Azt a pontot, azt a fekete pontot a lelkén. Azt akarná mindenáron eltüntetni.. Kikapcsolni magából. Éjjelente gyakran látomásai vannak. Tengert lát. Végtelen tengert. Fekete, piszkos hullámokat s a hullámok közül sápadt alak tűnik elő. Nagy, üres szemével ránéz s felemelt mutatóujjával megfenyegeti. S ha fölébred, ha magához tér, kiveri a víz s szíve ver veszettül. Felugrik az ágyból, kirohan a szabadba, mert úgy érzi, bent megfullad. Agyonnyomja a ház. Az új, nagy ház. Ezeket a rémképeket szeretné kirázni magából. Szeretné őket elűzni, hogy ne lássa a tengert, azt a sápadt alakot, de nem sikerül. A látomások benne élnek. A tenger a lelkében tajtékzik s nemcsak látja a sápadt alakot, de mintha hallaná is a hangját, a szavát:

— Tolvaj, tolvaj!

Napról-napra erősebb lesz a hang és elevenebb. Nem bír vele. Próbálkozik az itallal. Iszik. Sokat. Bort, pálinkát. Fölizgatott képzelete azonban még élesebbre húzza ilyenkor a látomások körvonalait és élesebbre köszörüli sikongó hangját: Tolvaj, tolvaj!! Társaságot keres, szórakozást. Próbálkozik a korcsmában. Fizetne és mindenki menekül előre. Kerüli, mint bélpoklost a legelvetemültebb iszákos is. Nem akar vele közösséget. Kitaszították. S mennyire fáj ez. Egyedül ... egyedül... utáltán.

Ember után vágyakozik, kivel elbeszélgethetne, karok után, melyekbe belekapaszkodhatna. Szív után, mely szeretné ... Hová menjen?! Hol nem fogják visszautasítani, hol nem fogják kilökni? És gondolatai, vágyai, utolsó reményei a pap felé fordulnak. Hozzá kell mennie. Az más, mint a többiek. Kell, hogy más legyen. Elmegy hozzá. Az nem fogja kidobni. Nem dobhatja ki, éppen mert lelkész, mert Isten szolgája. Annak meg kell hallgatnia.

S a lelkész fogadta. Sajnálkozással, részvéttel. Ügy bánt Andrással, mint az édesanya beteg gyermekével. Meleg pillantása úgy ömlött el András beteg szívén, mint a balzsam. András nem akarta elengedni a lelkész kezét. De régóta foghatta valakinek a kezét. Azon gondolkodott, hogy megcsókolja. A nagy csapás óta az első eset, hogy kezet nyújtottak neki és szóba álltak vele. De boldog volt András. Beszédbe elegyedett s a lelkész mindjárt észrevette, hogy András szívét valami nyomja, ami kikívánkozik belile.

— András, beszéljen — biztatja szelíden —, van mondanivalója.

András lehajtja fejét és hallgat. Nehezen tud indulni. A bűnvallás csak olyan utakon jár, melyek az összetört gőg darabjaival vannak kikövezve és az a gőg nehezen akar töredezni. Andrásnál is így van. A vallomás előtt próbálkozik még egyszer a dac s munkába állítja emelőit. Aztán még szégyenli. Vergődik. A lelkész sajnálja s hogy valahogy átsegítse szegényt a nehezén s elindítsa, egyenesen rátereli a dologra a szót:

— Mindent tudok, András, mindent.

— Mindent tud, tisztelendő úr? — kérdi riadtan.

— Mindent, csak beszéljen!

András arcán bizonyos megnyugodottság csúszik az olvadó arcvonások közé. örül, hogy valaki tud a bűnéről. De hirtelen kétely száll ja meg és fejét csóválva mondja:

— Nem hinném, tisztelendő úr, hogy mindent tudna, mert akkor már rég kidobott volna, mint valami rongyot.

Minden szavában a megbánás szent izgalma remeg.

— Én, András, a Krisztus-üzenet hordozója vagyok — mondja vigasztaló- lag — s ép ezért nem dobhatok el magamtól senkit, ki segítséget keres nálam. Krisztus üzenete elsősorban a bűnösöknek szól s így magának is. Ez az ize-