Harangszó, 1941
1941-03-23 / 12. szám
1941. március 23. HARANGSZÓ 93. A népfőiskola ügyét Isten vette a kezébe. Isten a felmerülő kérdéseket csodálatos módon sorra mind megoldotta. A népfőiskola vezetését Kapi püspök elgondolása szerint Huber Etelka győri diakonissza főnöknő, dr. Győrffy Béla felpéci lelkész és Hegedűs Ilonka a Kér. Ez vár rád! I Leányegyesületek titkára vállalta. Sikerült az előadók lelkes gárdáját is megszervezni. Kapemaumot is alkalmassá lehetett tenni arra, hogy a kora tavaszi zord napokban érkező fiatal leánysereget meleg szobákkal várja. A jelentkezéseknél is látnunk kellett, ezt a leánysereget az Isten toborozza! Negyvenen felül volt a jelentkezők száma. Közülük többet, a későn jelentkezőket már kénytelenek voltunk visszautasítani. * A felvett harminc leány húsz különböző gyülekezetből, kilenc vármegye területéről sereglett egybe. Valamennyinek a lelkében megérett a népfőiskolán való részvétel gondolata. Volt, aki szakadó esőben 5—6 km-t gyalogolt koromsötét éjszakában, hogy vonatot érjen s Kapernaumba jöhessen. Akárhány előző este bement a csatlakozó állomásra, hozzátartozóival ott várt a hajnali vonatra, hogy velünk együtt jöhessen. Egyik leányunk zuhogó esőben négy és fél órát kerékpározott (dícséretremél- tó teljesítmény!), hogy a megnyitóra odaérjen. Egy másik leányunk már féléve varrásból takarítgatta össze a pénzét, hogy a népfőiskolán részt vehessen. Van, aki úgy tudott eljönni, hogy a nyáron esedékes szabadságát most vette ki. Vannak, akiknek nem volt hosszú két napi vasúti utazás, hogy az alföldi Orosházáról a dunántúli Kapernaumba eljussanak. Olyan csodálatos mindez! * Mire 10-én a 18—20 főből álló csapat észak felől megérkezik, titkárnővel és diakonissza-nővérrel az élen a délről és keletről jöttek csoportja meleg szobákkal, meleg ebéddel és még melegebb testvéri szeretettel várja és fogadja. Az ható. Fiatal leánysereg lepte el és ütött tanyát benne: a dunántúli leánynépfőiskola. * Már a múlt év nyarán felvetődött a leánynépfőiskola terve. Isten ezt a tervet az ősz és tél hosszú hónapjain át rágondoló emberek imádságába helyezte és így érlelte. Most kora tavasz- szal Dunántúl püspökének kezdeményezése és elgondolása alapján a Dunántúli Luther-Szövetség keretében megvalósította. Már az előkészítésnek és a kezdésnek a munkájában is lépten-nyomon látni kellett, hogy a leánynépfőiskola megindulását az Isten akarta. Itt is, mint minden ilyen vállalkozásnál, egymás után merültek fel az akadályokat látó és számba- vevő kérdések: A mai nehéz viszonyok között lesznek-e a népfőiskolának hallgatói? A vezetésre sikerül-e megnyerni azokat, akiknek kezébe nyugodtan le lehet ezt a munkát tenni? Kapernaum, mely csak a két nyári hónapban lát vendégeket a falai között, minden adottsága mellett is alkalmas fog-e e célra lenni? Hogy a népfőiskola célját elérhessük, a leányokat Krisztus köré gyűjthessük, nevelésüket az evangélium szellemében biztosíthassuk, megfelelő szakszerű ismeretanyagot nyújthassunk, fogunk-e megfelelő előadókat kapni? A mai nyomorúságos világban élelmiszert, tüzelőanyagot stb. tudunk-e szerezni? Ezek a kérdések természetszerűleg adódtak. Isten iránti hálával boldogan tehetünk bizonyságot arról, hogy ezekben a kérdésekben rejlő aggodalmak minden nagyobb nehézség nélkül eloszlottak. ruhában. Ments meg! — könyörgött. — Embert öltem, nyomomban a rendőrség. Az ő vére a ruhámon. Jaj, rettenetes! De hogyan lehetne most őt megmenteni? A szeretet mindenre képes. Az idősebb testvér gyorsan lehúzta öccséről a véres ruhát s a magáét reáadva, felvette annak véres, piszkos ruháját. Betuszkolta a másik szobába és várta, hogy mi lesz. Sárika: Biztosan azt hitték, hogy ő a gyilkos. Jancsi: Persze, rajta volt a véres ruha. Nagyapó: Csakhamar az udvarról gyors léptek zaja hallatszott. Betoppant egy rendőr. Úgy van, itt a gyilkos! kiáltott ki a másiknak. Mindjárt gondoltam a véres nyomokról, hogy ide menekülhetett. Ugye te vagy a gyilkos? De az egy árva szót sem szólt. Mit tudakolod tőle, vágott közbe türelmetlenül a másik, nem látod, hogy a ruhája csupa vér. Vasat reá és gyerünk. Erre az idősebb testvért megkötözték és elhurcolták. Sárika: Szegény, pedig ő ártatlan volt. Nagyapó: Törvény elé vitték, vallatták, de ő egy szót sem szólt. Jancsi: Én megmondtam volna, hogy nem én vagyok a bűnös. Nagyapó: Ö magára vállalta testvére nagy bűnét, hogy az ő életét megmenthesse. És tudjátok, miért tette? Sárika: Azért, mert szerette. Nagyapó: Ügy van, kedvesem, nagyon szerette. Akit nagyon szeretünk, azért még az életünket is odaáldozzuk. Sárika: Aztán mi volt tovább? Nagyapó: Mi lehetett más, fiacskám, mint hogy halálra ítélték és kivégezték. Sárika: Meghalt!? Nagyapó: Meg bizony. Jancsi: És a másik? A bűnös, az élt? Nagyapó: Igen, életben maradt, mert az ártatlan meghalt helyette. És egész életében szüntelenül arra gondolt, hogy ő érdemelte volna ezt a nagy szenvedést és neki most már úgy kell élni, hogy méltó lehessen ahhoz, akinek a tiszta, fehér ruháját viseli, aki miatta, helyette, érette szenvedett. Sárika: De szomorú mese volt ez, Nagyapó. Nagyapó: Édes gyermekem, bizony ez nem mese. Ez a világ legigazabb és egyben legszomorúbb története. Jancsi: És az a bűnös még most is él? Nagyapó: Igen, fiam, él, mert az ártatlan meghalt érte a keresztfán, magára véve a bűnösnek minden vétkét és így megváltotta azt a haláltól. Most már tudjátok, mit jelent ez a szó: Megváltó? Jancsi: Édes jó Nagyapó, én most i már értem. Ugye Jézusról volt szó eb- I ben a történetben, ő a Megváltó! Nagyapó: ő az, kedvesem, bizony ő az én Megváltóm! Jancsi: Hát Nagyapóért halt meg Jézus ártatlanul? Nagyapó: Bizony én értem, édes gyermekem. Jancsi: Hogy-hogy, én ezt nem értem? Nagyapó: Ügy, édes fiacskám, hogy Jézus mindnyájunknak a Megváltója, mert mindnyájan olyan bűnösök vagyunk, mint az a fiatalabb testvér. Any- nyira szeret az Ür Jézus engem is, téged is, hogy minden bűnünket magára vállalta, hogy megválthasson minket a haláltól. Igen, az Ür Jézus az én ruhámba öltözve, az én bűneimmel terhelve halt meg, miattam, helyettem, érettem, hogy én az üdvösség hófehér ruhájába öltözve az ö dicsőségére élhessek, szentségben és igazságban. Ne felejtsétek el ezt soha, kedves gyermekeim! Ez a megváltás Istennek a legdrágább és legnagyobb ajándéka számunkra. Ezzel mutatta meg, mennyire törődik a mi sorsunkkal, menynyire aggódik értünk. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!“ Ámen.
