Harangszó, 1941
1941-03-16 / 11. szám
84. HARANGS2Ó í§41. március 16* Ez a kiszolgáltatottság állapota. Először azért, mert nem én szabom meg, hogy mikor állít maga elé az ítélet Ura, hogy kimondja előttem a jogerős ítéletet. Egészen az Ö kezében vagyok. Holnap, vagy azután, vagy még ma megidézhet maga elé, egy a biztos, hogy meg fog idézni, de ez egészen az ő akaratától függ. Én a bűnös csak egyet tudok, hogy minden perc sietteti ezt a nem kívánt találkozást s nekem készen kell lennem a hívás idején. Másodszor azért, mert nem fogom tudni magam menteni semmivel, torkomra forr a szó, minden hamis érv kiesik az emlékezetemből, mert azzal találom magam szemben, aki minden bűntevésemet látta, aki bíró és koronatanú is egyszemélyben, akinek a fiát én az ő szemeláttára megöltem. Ap. csel. 2, 22—23. A vádlók sokan lesznek, de én egyedül fogok velük szemben állani. Ez az állapot az emlékezteiés állapota. Életem naplóját lapon- kint fogják forgatni előttem, amelyben minden bűn fel van jegyezve. Ott lesznek azok a lapok is, amelyeket én kiszakítottam szégyenemben, vagy félelmemben s ott lesznek azok a kitörölt sorok, amelyet a megbocsátó földi szeretet segített kitörölni. S mind emellett gyötörni fog egy gondolat, hogy nincs jóvátétel sem a természeti, sem az erkölcsi, sem a lelki élet területén elkövetett bűnök számára. Bűnt nem lehet jóvátenni, csak megbánni lehet, és felkiáltani: „Óh, én nyomorult ember,..“ Ember, mi lesz veled az ítélet birodalmában?.. Balczó András. Március 15. Ismét ránk köszöntött a magyar szabadság ünnepe, melyen a magyar élniakarást hirdetjük, a magyar hazaszeretetei, öntudatot erősítjük. Ehhez tudnunk kell, hogy hatalmas történelmi múlt van mögöttünk. Európa népei közt erkölcsi értéket képviselünk. Fajtánk minőség, becsületesség, vitézség tekintetében az elsők között volt. Ma is tekintélyes tényező vagyunk. Európa 31 nemzete között számra nézve a 8-ik nemzet vagyunk. Hunyadi Mátyás idejében annyi magyar élt, mint angol. Európában élő 120 nyelv közül nagyságra a 11-ik, az egész világon beszélt 2296 nyelv sorában pedig a 29-ik helyen állunk. Életrehivatott nemzetté nevelt Isten keze. Sem mongol-, sem törökdúlás, sem 400 éves osztrák uralom, sem gazdasági kizsákmányolás, sem trianoni megaláztatás nem vett erőt rajtunk! Hogy március 15-ének ünneplése ne hangzatos jelszavak puffogtatása, hanem a magyar élniakarás hirdetése, magyar hazaszeretet és és öntudat erősítése lehessen, mindezt nem szabad elfelejtenünk! A magyar irodalom ismerete a magyar nép tömegei számára is elengedhetetlen élet- szükséglet. Ennek kielégítése eddig nem igen volt lehetséges. Irodalmi értékű könyvek drágák voltak. Népünk tömegeinek nem volt rá pénze. Idegen szellemet lehelő, fertőző, olcsó ponyvatermékeket vette és olvasta. A Magyar Népművelő Társaság dicséretre méltó módon úgy segít ezen a lehetetlen helyzeten, hogy a magyar irodalom színe-javát, nagy íróink: Vörösmarty, Petőfi, Arany, Tompa stb. szellemi termékeit 24 filléres füzetekben kiadja s mindenki számára megszerezhetővé teszi. Félre hát a pongyvairodalom külföldi termékeivel! A magyar azt olvassa ami magyar, szellemileg emel, lelkileg nemesít és isten felé segít! A mi Istenünk segít. Fordította : Zarándi Attila. 2 Az anya bensőségesen kiáltott a holló- fiakat tápláló Istenhez. Aztán kinyitotta az ablakot, hogy még egy pillantást vessen férje és gyermekei után; majd rendbehozta az ágyakat. Hirtelen hallotta, amint valami a szoba padlójára esett. Félt, hogy a gyermekek egyike lehet, mert magukra hagyta őket. Amikor utánanézett, mindkettő tányérja mellett ült, hogy még tisztábbá tegye, mint volt. Élettelen csóka hevert a padlón. Egy nyerseségéről és gonoszságáról ösmert fiú ugrott el az ablaktól. „Na, ti szen- tesikedők, legyen nektek is ennivalótok!“ — kiabált be gúnyos nevetéssel. A takács felesége éppen most tapasztalhatta meg, hogy a gond és fájdalom mennyire elcsitult. Béke, türelem és Isten akaratában való megnyugvás keltek életre lelkében. Ez a gyalázatos gúny azonban olyan érzékenyen érintette szívét, hogy heves sírásra fakadt és még akkor se csöndesedett el, amikor férje hazatért. Az is csüggedten lépett be; ismét hiábavaló utat tett. — Lásd — mondotta felesége — már a gonosz gyerekek gúnyjává lettünk nyomorúságunkkal; mondhatom neked, majd megszakad a szívem! A takács fölvette az élettelen madarat. A legkisebb gyermekek kissé féltek, hogy még megcsípi őket. A takács ki akarta dobni, hogy eltakarítsa felesége szeme elől — A szegény állat bizonyára éhséget szenvedett, talán éhen is pusztult! — mondta fájdalmasan. — De nem — fűzte hozzá — a bögye teli van, mintha megtömték volna és kemény —• ugyan mi az! Elővette zsebkését és fölvágta az állat nyakát. Sárga lánc és valami üvegszerű ragyogott elő. Felesége gyorsan vizet hozott és megtisztította a tárgyat. Legnagyobb csodálkozásukra szikrázó drágakövekkel ékített aranylánc feküdt előttük az asztalon. — Hála legyen Istennek — kiáltott föl a takács —, hogy a madarat a mi ablakunkba dobták. Ahol ilyep ékszert elloptak, ott bizonyára nagy bánat honol. Elég kenyérnek is kell lennie, ezzel a lelettel talán mi is ennivalóhoz jutunk, legalább néhány napra! Azzal vette a madarat és a láncot és elsietett egy aranyműveshez, hogy megkérdezze, ki lehet a tulajdonos. — Takács uram — mondta az aranyműves, miután alaposan megvizsgálta a láncot és a drágakövetet — nagy öröm vár magára. A lánc Münster úr leányáé. Én magam csináltam, itt a jel. Két hete volt nálam és elmondta, hogy ez a lánc elveszett. Kért, hogy amint valamit megtudok róla, azonnal tudósítsam. Vigye most mindjárt oda. Ki tett meg valaha is örvendetesebb utat, mint takácsunk a gyároshoz? Sokkal szívesebben ment hozzá, mert a nemrégiben történt mellőzés és megbán- tás után szívességet tehetett neki. A leány örömkiáltásban tört ki, amikor a takács az ékszert átadta és azonmód odahívta apját. A takácsnak mindent pontosan el kellett mondania. — Szegény madárkám! — mondta, miközben ránézett csókájára —- mindig „tolvaj“-t kiabáltál és most magad lettél tolvajjá. Kevesebb szerencséd volt, mint társaidnak, mert azok közönségesen nem vesztik életüket lopásuk miatt. A gyáros pedig komolyan és elgondolkozva nézett maga elé. Kezet nyújtott a takácsnak és ennek úgy tetszett, hogy még sohse látta gazdáját ilyen jóságosnak és ellágyultnak, mint most, amikor így szólt: „Kedves barátom, bocsásson meg nekem, jogtalanságot cselekedtem. Magát gyanúsítottam a lánc miatt! Nem tudom magamnak megbocsátani, mert oly sok éven át becsületesen és hűségesen szolgált nálam; de maga volt az egyetlen munkás, akit az ékszer eltűnésének napján lányom szobája előtt elmenni láttak. Mától fogva újból szolgálatomban áll és pedig élethossziglan, kettős bérrel.“ A takács alig tudott hálaszavakat találni. Hazasietett és miután az öröm és ujjongás kissé elült, övéivel együtt hálát adott Istennek, mert csodát tett. Egy élettelen madár révén mindnyájuknak kenyeret adott és visszaadta jó hírnevét.
