Harangszó, 1941
1941-12-21 / 51. szám
420 HARANGSZO rülő szeretet azonban megtalálta ide is az utat: elhozták számára a tüzelőt, kalácsot, ünnepi ebédre valót, az együttérző szeretet feldíszítette számára a karácsonyfát, nem is egy, kettő is van szobácskájábán. — Énekelünk, elolvassuk a karácsonyi evangéliumot, hogy betegágyában is érezhesse Isten szereteté- nek közelségét. Számára mégis csak egy kérdés van szívében: Mikor gyógyulhatok meg, mikor lesz újra „igazi“ s „boldog“ karácsonyom?! * Hosszabb utat kell tennünk innen a város másik részébe: Idős házaspárt találunk. A férj több mint húsz éve nyomja az ágyat. Betegsége következtében sem kezét, sem lábát nem tudja emelni, nyaka elferdült, igen nagy fájdalmai vannak. E sok nyomorúsághoz még az is hozzájárult, hogy látását is évek óta elveszítette. Teljesen tehetetlen ember-roncs. Felesége az évtizedes ápolásban megtört, keze remeg. Nem csoda, nagyon sokszor egyedül emelgeti a teljesen tehetetlen beteget. Szívet facsaró ez a látvány. Ügy hinnénk, hogy itt igazán van és lehet ok arra, hogy könnyek, sóhajok fogadjanak, amikor belépünk. Ehelyett az elhangzott ének után kitörő örömmel mondja a beteg: Olyan boldog karácsonyom van! Nem győzök hálát adni a jó Istennek! ünnep előtt, amikor úrvacsorát vettem, nagytiszteletű úr egy finn lelkész úrral jött el hozzánk s ők énekeltek nekünk! Én templomba nem mehetek már régen, de a templom Ura maga előtt hozzám! * A karácsonyi örömüzenet: „...úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen“ — mindenkinek szól, hiszen Isten Igéje szerint „megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek“ Ez a „minden pedig nem ismer kivételt. Kivétel csak abban van, hogy Istennek ezt az ajándékát hogyan fogadjuk és tesszük magunkévá. Ropper Mária diakonissza. KARÁCSONYKOR. Karácsony estén, ha megtehetném, Elcsitítanék minden földi zajt. Tömlőbe szednék sok fájó könnyet, Elhallgattatnék minden kínos jajt. Ajándékot vinnék minden házba, Lenne az úr, avagy lenne szegény. Ne érezné meg e napon senki, Hogy miért keserű a földi kenyér. Minden gyertya remegő lángjába A szeretetnek tüzet lehelném, S felmelegíteném a világot, Ne lenne többé didergő szegény. Karácsony estén, ha megtehetném, Ég fele fordítanám a sziveket, S halk, suttogó, buzgó imádságra Kulcsoltatnám össze a kezeket! Dala Zoltán. Karácsony a megszállás alatt. Karácsonyt igazán örömmel és boldogan ünnepelni csak otthon lehet, ahol szülő és gyermek, testvér és rokon együtt vannak. Az otthonnak ezt az örömét, boldogságát a megszálláskor elveszítettük. Idegenbe, más nép és más szokások közé kerültünk. Nagyot változott a világ körülöttünk. Féltünk ettől is, attól is. Ellenséges emberek játékbábjává lettünk, akik halálra szántak minket; egyre mélyebbre ásták a sírt számunkra. Egyházi életünk mind sivárabb lett. Gyermekeink bibliánkat, énékes- és imádságos könyvünket ma-holnap mégcsak olvasni sem tudták volna. Atyáik nyelvét nem beszélték volna. Egyházunk iránt mind többen közönyösekké lettek. A vegyesházasságokkal egyházunk kárára a rever- zálisadások száma emelkedett. Félelmetes sötét idő nehezedett ránk evangélikusokra a vendvidéken. Nem volt körülöttünk semmi fény, vigasz és remény. Hányszor ajkunkra tódult a nehéz kérdés: Édes Istenem, mi lesz velünk? Már-már megfáradtunk a sokféle lelki teher alatt. De mégis, mi élni akartunk és nem meghalni! S íme, csüggedtségünk 12. órájában mindig újra és újra átjárta lelkünket a biztató, reményt fakasztó örvendetes angyali izenet: Ne féljetek; született néktek Megtartó, aki veletek van, aki őrködik felettetek, mint jó pásztor, aki övéit el nem hagyja, hanem előbb-utóbb megszabadítja. Az Isten elrendelése, hogy minden múlandó ezen a világon. Hatalmas császár volt egykor Augustus. Parancsára reszkettek alattvalói, senki nem mondhatott neki ellent. S ma már sírját sem tudja senki. Hatalmas birodalom volt valamikor a római, s ma csak a történelem könyvében tudnak róla. Hányán és hányféleképen üldözték az idők folyamán az Ür Jézust... De hol vannak üldözői? A legtöbbnek nevét sem tudjuk! Jézus neve előtt pedig egyre többen térdet hajtanak. Születésének szent emlékünnepén tehát lelkünk szárnyán odaszálltunk, ahol — bizton tudtuk — gondolnak reánk, szeretnek minket, imádkoznak értünk és vissza-, hazavárnak. Csoda történt. Megnyílt a 22 éven át elzárt határ. Otthon vagyunk újra. A hazatértek boldog karácsonyát ünnepeljük. Dicsőség ezért is a magasságban Istennek! Luthár Ádám. 1941. december 21. _ A pró iöFíéwk<siel£. Vigyázni és világítani ! Lettország és a szovjet köztársaság határán minden orosz ház nyugat felé néző fala vörösre volt befestve. Mikor a szovjet erőszakkal lehetetlenné akarta tenni és sok helyen lehetetlenné is tette a karácsony megünneplését, derék lett határőrök felvittek egy óriási fenyőfát a határmenti legmagasabb dombra, beásták a földbe és ágait teleaggatták erős izzású villanykörtékkel. Amikor azután eljött a szent este tiszta téli éjszakája, mikor orosz földön sok lélek gondolt könnyes szemmel az eltiltott karácsonyra, egyszer csak kigyúlt a tetőn a lett katonák hatalmas karácsonyfája. Fényárba borult tőle az egész domb. Sugarai ragyogóvá tettek felette az égboltot is s az orosz síkságon, honnan óriási messzeségből is látni lehetett a ragyogó karácsonyfát, sok szív melegedett fel arra a gondolatra, hogy ott túl a drótsövényes határon mégis csak van az Istennek országa. A hívő ember Isten országának határőr- katonája. Ott áll a vártán. Két nagy kötelessége van: Vigyázni a határra! Isten és a Sátán, a hivő ember és a világ között kicövekeit határ van. Nem lehet fölötte alkudozni. Nem lehet ide- oda tologatni. Vigyázni lehet csak reá. A másik kötelesség: Világítani a határokon túlra! Meggyújtani Krisztus szerelmének szent karácsonyfáját s a sötétség és istentelenség éjszakájába bevilágítani vele, hogy lássák az emberek a mi jó cselekedeteinket és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Jézus a szívben. Egy kisleány megbetegedett. Bevitték a kórházba, ahol megröntgenezték. Mikor hazamentek, a kslány így szólt édesanyjához: „Édesanyám, te is láttad a szivemet?“ — Láttam kisleányom, — de miért kérdezed?“ — „Azért, hogy láttad-e benne az Ür Jézust, mert ott van!“ — mondta a gyermek. /i Harangszó-Naptúr második kiadásának szétküldését e héten megkezdjük. Pihenés itthon.
