Harangszó, 1941
1941-12-14 / 50. szám
1941'. december 14. HXRÄNGSZÖ 41 f. ELŐRE HONVÉDEK! Előre honvédek! Mienk a győzelem! Fut a yörös horda, Síkon, dombon, hegyen. Isten veletek van, Nem hagy el titeket, Veletek bünteti a hitetleneket. Pusztul, veszik az az Istentelen horda. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Előre honvédek! Mienk a győzelem! Menekül a vörös, Folyamon, tengeren. Sztálin úrnak nincs már, Annyi tudománya, Hogy a vörös hordát csatába állítsa. Pusztul, veszik az az Istentelen horda. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Előre honvédek! Arassatok babért. Nagy költőnk, Petőfi Sokat búsult azért, Hogy magyar fejekre, Régen termett babér. A ti vitézségtek, a világ bámulja, Büszke lehet rátok, A nemzet és haza. Magyar honvéd lett most, Az Isten ostora. Dombi Sándor. Katonatemetés. Katonatemetést láttam ma. Kevés meghatóbb dolgot látni kint a fronton. Egyszerű és mégis lélekbemarkoló szertartás. Színhely az egyik Donec-parti kisváros főtere, amelyhez a végtelen orosz síkság alkotja a hátteret. A főtéren hatalmas fekete márvány-után- zatú talapzaton bizonyosan Lenin-szobor állott; ma fenséges szimbólumként egy hatalmas fekete kereszt mutat az égre. Ennek a keresztnek a lábánál fog nyuApró történetek. Ax lír öordox minlceí. Egy nyomorék kislány, aki mindkét lábára sánta volt, így szólt édesapjához, aki nagy csomaggal kezében lépett be a szobába: „Mit hoztál, édesapám?" — „Anyád számára hoztam valamit. Hol van?“ — „A másik szobában, — felelte a leányka — de add ide csak a csomagot, godni hős honvéd bajtársunk, kinek koporsóját rohamsisakos díszszakasz veszi patkóalakban körül. Feltűzött szúró- nyukon már bágyadtan csillan meg a késő őszi orosz nap, de a katonaszemek is fátyolosak, a búcsú néma percei ezek az elesett bajtárstól. Jobbszárnyon állnak a tisztek, elől Isten szolgája végzi az egyházi szertartást. Utána előlép egy altiszt; bajtársunk szakaszparancsnoka, rövid, katonás beszéd hangzik ajkáról: „Bajtársi Katona voltál, eközben ért a halál, ott, ahova a haza állított. A Haza szolgálatában hősként estél el. Szeretted hazádat, annyira, hogy életedet adtad érte. Azt az orosz földet, amely most rádborul, egykor hazát kereső őseink vére öntözte, ök vérük hullásával hazát szereztek nekünk, mi pedig vérünk hullásával megtartjuk azt. Borsi István tizedes!“ „Parancs!“ — hangzik a felelet az elesett hős bajtársunk nevében egy ismeretlen ajakról, bizonyságául annak, hogy csak a teste nyugszik ott előttünk, a lelke azonban tovább él. „Borsi István tizedes! Példád világít előttünk. Követni fogunk! Isten veled bajtárs, a viszontlátásról“ Kürtszó harsan most; a díszszakasz puskával tiszteleg s lassan lebocsátják a koporsót... S a díszszakasz megy a vártára, a Donec-partra őrt állani. Mind hősök Ők, mind férfiak ... S. F. * Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára adakoztak: Dr. Mäkler Lajos Kassa 1.30 P, özv. dr. Zundel Frigyesné Aszód 4 P, Evangélikus Leányegyesület Győr 3.40 P, N. N. Sárospatak 10 P, Böröcz István Borgáta 2 P, Fabi Istvánná Fót 3 P, Verebes Józsefné Fót 2 P, Vass Lajos és családja Pest- szentlőrinc 12 P, Ágoston Eszter Szombathely 5 P, N. N. Győr 20 fill., Somogyi Imre Úrkút 3 P, özv. Kertész Lajosné Várpalota 2 P, N. N. Várpalota 2 pengő. Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: N. N. Győr 3 Üjtestamentum, Németh Sándor Edve 2 Üjtestamentum, 1 imakönyv, Pongrácz Albertné Szeged vallásos iratok, Lipcsey Árpádné Budapest 3 teljes biblia, Brózik Károlyné Tiszaföldvár, 2 Üjtestamentum, Révész László Budapest, 1 Üjtestamentum. majd én átadom neki.“ — „Hogyan adhatnád át, édes gyermekem — mondta az apa — hiszen járni sem tudsz.“ — „Ügy gondoltam — felelte a kis béna leány, — hogy én majd a csomagot viszem, te pedig engem viszel!“ — Boldog, aki a nyomorultra gondol. „Az öreg Józsefnek nincs fája, — mondta a lelkész egy gazdag embernek, — nem tudna neki egy kocsi fit adni?" — „Fám van, kocsim is van, — mondta az ember, — de ki fogja nekem megfizetni?" — „Majd én megfizetem — felelt a lelkész — azzal a föltétellel, ha ma este mielőtt lefekszik, elolvassa a 41. zsoltár első négy versét." A gazda beleegyezett és este elolvasta a kijelölt igéket. Másnap találkozott a lelkésszel, aki megkérdezte tőle, hogy mivel tartozik a kocsi fáért? — „Semmivel!“ — felelte szégyenkezve az ember. OLVASSUK A BIBLIÁT „Áldjad én lelkem az Urat!“ (Advent hetében.) December 14. —• Lukács 1 ; 46—47. „Magasztalja az én lelkem..." Drága lelki idő az ádvent. Olyan, mint a tavasz. Ahogyan a természet ébredését dalával hirdeti és magasztalja a kis madár, úgy örvendez a lelkem ádventben, karácsony közeledtén. — Vájjon valóban hagyok-e elég időt és alkalmat arra, hogy lelkem örvendezhessen, élhessen az Ür ádventi megtartó szeretete melegében? December 15. — Lukács 1 :48—49. „Nagy dolgokat cselekedék..." Isten olyan csodálatos dolgokat cselekedett azzal, hogy észre vette az én nyomorúságomat is, hogy ez a rámtekintés már maga kész boldogság. — Vájjon nem vagyok-e vak annak meglátására, hogy Isten puszta rámtekintése is már csoda? December 16. — Lukács 1 :50—53. „Irgalmassága nemzetségről nemzetségre...“ Isten nem személyválogató. Csak egy választót használ, mikor a népekre tekint: vájjon alázatosak-e. íme, én is és nemzetem is csak akkor maradhatunk meg, ha alázatosan néki adunk dicsőséget. — Vájjon készen vagyok-e így enyéimmel együtt örvendezéssel elfogadni az ő irgalmasságát? December 17. — Lukács 1 :54—55. „Hogy megemlékezzék...“ Az Ür minden ádventi cselekedetét és irgalmasságát az ő hűsége miatt viszi végbe. Amit ígért, azt ő megtartja. El nem feledkezik az ő új választott népe üdvösségéről sem. — Vájjon hiszek-e abban, hogy Isten el nem feledkezik rólam és a Krisztustól keresztyénségemben örökölt ígéretét beváltja? December 18. — Lukács 1 :68—70. „Megváltotta az ő népét..." Mi vagyunk, én vagyok annak a letéteményese, amit Isten az ő irgalmából megcselekedett. Krisztus váltsága és üdvösség szerző műve számunkra lett valósággá, hiszen krisztusiaknak neveztetünk! — Vájjon látom-e keresztyén nevemnek ilyen nagy jelentőségét: én is megváltott vagyok? Áldom-e érte Istent? December 19. — Lukács 1 :71—75. „Félelem nélkül szolgáljunk néki...“ A Krisztusban megjelent váltság az ős ellenség felett való győzelmet jelenti. Ez az ős ellenség pedig az ördög, a világ és a halál. Nincs többé akadálya tehát annak, hogy bátran szolgáljunk Istennek. — Vájjon ebben áll-e ádventi dicséretem, hogy életemmel és cselekedeteimmel is magasztalom az én Uramat?
