Harangszó, 1941
1941-11-30 / 48. szám
1941 november 30. HARANGSZÓ 393 Ifjú szívek álma valósággá válik... A kis 90 lelkes csabdi (Fejér m.) gyülekezet alig pár szál legénye, leánya sokszor hallott már ifjúsági konferenciáról. Ha el is vetődött valahova, távoli gyülekezetbe ifjúsági napra valaki közülük, mindig szomorú szívvel ment haza, hogy őnáluk ilyen szép ünnepély nem lehet, mért ők kevesen vannak. És most gondoltak egy merészet és nagyot, ifjúsági napot rendeztek és elhívták a környék evangélikus ifjúságát. őszinte vallomás. Zsúfolásig megtelt a kicsi templom. Figyelő ifjú szemek előtt töredezett szavakkal mondja a helybeli lelkész a megnyitót. — „őszinte vallomással kell kezdenem. Most értettem csak meg, mit jelent ez az ige: Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől! — Két nappal a konferencia előtt nem volt zsírunk, kenyerünk és húst sem kaptunk. És nem sokkal utána egy falunkbeli katolikus atyánkfia küldött egy fél kiló zsírt, majd utána másvalaki két kiló hájat küldött és mire kellett, lett mindenünk. Amit én nem tudtam megcselekedni, megcse- lekedte az Ür. ö gondot visel ma is.“ Fegyvertelen ifjúság. Kemény szavak hangzanak el ez után. Egy mérnök beszél arról, hogy mennyire fegyvertelen a mai ifjúság. Puskája és más halálthozó fegyvere a legtökéletesebb. De a sátán elleni harcra ez nem elég, mert nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem az ördög és annak minden hada ellen. Ebben a küzdelemben pedig a Lélek fegyvereire van szükség, hogy megállhassunk. (Ef. 6 : 14.) Áll a vásár. Két előadás közti szünetben kivonulunk a templomudvarra és ismerkedni szeretnénk a más vidékről jöttékkel. De valóságos vásári zaj vonja el a figyelmünket. Nagy csoportosulás van az egyik helyen, onnan jön a lárma: — Az ágostai hitvallás, ma konferencia kedvéért nagyon olcsó, 70 oldal és csak 20 fillér! — Alig férünk közel a vásárhoz, olyan nagy a tolongás. Sokan válogatnak a földön pokrócra kirakott ifjúsági könyvek között. S néhány perc múlva nincs fiú és leány, akinek ne lenne a kezében néhány füzet, bibliai képeslap, vagy az ifjúsági újság az Evangélikus Ifjúság. 14 kilométert gyalog. Csabdiba nem volt könnyű eljutni. Állomása 6 kilométerre van. A legközelebbi evangélikus gyülekezet 12 kilóméter, a másik 14 kilométer. Voltak, akik reggel 3 órakor keltek fel hogy vonatra ülhessenek, de amellett még gyalogolnak is kellett, amíg Csabdira értek. A felsőgallai cserkészfiúk és leányok közül többen 14 kilométert tettek meg gyalog, de semmi fáradság nem látszott rajtuk. Tisztelt képviselőház! A keresztyén ifjúsági egyesületi konferenciáknak az érdekessége az ifjúsági parlament. Csabdiban is külön ültek össze a fiúk és külön a leányok. A képviselőház szabályszerű megnyitása után tömegesen jelentkeznek a kérdések. — Mi az újjászületés, — melyik Isten igazi egyháza, — hogyan győződhetek meg a politikai pártom önzetlenségéről és igazságáról, —■ stb. Néha egy egy kérdés olyan visszhangot kelt és olyan sokan és olyan hangosan szólnak hozzá, mintha az igazi képviselőházban lennének. Szivek találkoztak. A csabdi kicsiny gyülekezet nemcsak temploma ajtaját nyitotta meg, de szíve ajtaját is kinyitotta, így történt meg az, hogy a KIÉ napra eljött minden ifjú lélek szíve megnyílt. Bárcsak mindenkinek a szíve befogadhatta volna az Igét: „öltözzé- tek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok... 1“ B. S. Külmissziói munkánk szép fejlődést mutat. Kunos Jenő misszionáriusunk és élettársa a japán és kínai háború miatt még mindig nem tudott lejutni a finnek munkaterületére, Hunnanba. Eddig a japánok által megszállt Wuchangban vanVárlak, Uram! A legnagyobb szakadék ... Irta: Halász Béla. Vasfejű Szűcs Jánost hiába intették szomszédai és ismerősei, hogy ne járjon kocsijával a vízmosta szakadék vesz’del- mes partján, amikor mehet a biztos, rendes úton, János csak legyintett egyet és nagy magabizakodóan felelte az aggodalmaskodóknak: — Tanácsokkal el vagyok látva . . . Pénzt adjatok, azt elfogadom! — és ment harminc éven keresztül a maga útján. Ezért nevezték „Vasfejűnek“ is, mert tudta róla mindenki, hogy ha egyszer megmakacsolja magát, akkor a szentnek se enged ... Karcsi a fia, aki rendszerint elkísérte kocsiján, sokszor mondta, amikor a veszedelmes szakadékhoz értek: — Meglássa édesapám, baj lesz egyszer. .. Nem jó az Istent kísérteni. Ezzel aztán ő mindig le is lépett a kocsiról, Vasfejű Szűcs János azonban csak nevetett egyet és így felelt a fiának: — Ne prédikájj te nékem, nem vagy te pap ... Meg aztán tizenhatban se történt nekem bajom, pedig ugyancsak lűtf a muszka bennünket Galíciában .., Ezzel aztán megsuhintotta az ostort és már túl is volt a szakadékon ... Nem lennénk azonban igazságosak, ha nem mondanánk meg, hogy János voltaképpen igen szorgalmas ember volt. Törte magát télben-nyárban, szinte furton-furt úton volt egylovas kocsijával. Amikor elvégezte a földjén a maga dolgát, akkor másoknak fuvarozott. Ilyenkor olyan megelégedetten ült a kocsideszkán, mintha a vázsonyi grófnak a négy szürkéjét hajtotta volna ... Legboldogabbnak mégis akkor érezte magát, amikor a papjának vitte le a filiából a párgabonát, mert ilyenkor mindig kijárt néhány pakli dohány, meg némi borravaló ... De nem is ezt becsülte legnagyobbra Vasfejű Szűcs János, hanem az szerzett néki nagy lelki gyönyörűséget, hogy ilyenkor a tisztelendő úr barátságosan elbeszélgetett vele és ő elmondhatta, hogyan rohamoztak a muszkára a limanovai mezőkön és hány jó pajtása hullott el mellőle... Midőn hazaérkezett ilyen útjáról, első dolga volt, hogy az asszonya előtt beszámoljon a dologról: — Ügy nézz reám asszony, hogy még a tisztelendő urunk is megtakarít engem, mert éh ojjan ember vagyok.,, — Azért takarítsa meg maga is maga-magát és ne járjon azon a szakadékon! — felelte gyorsan az asszony. János erre éktelen haragra lobbant: — Azt a rongyos árkot nevezitek ti szakadéknak?! Abba még egy szopós malac sem tud odaveszni, nem ojjan ember, mint én, aki szanitéc voltam a háborúban ... Felesége még próbált egyet-kettőt szólni, hogy mások is már megjárták, akik hetvenkedtek, János azonban ezt már meg sem várta, hanem paprikás hangulatban ment ki egyenesen az istállóba. Ügy érezte, hogy ezt a dolgot még a lovával, a „Reménnyel“ is meg kell beszélni és az bizonyára neki ad igazat. Kissé már le is csillapodott, amikor kiért az istállóba, megveregette lovának a nyakát és mintha csak magát akarta volna megnyugtatni, bizakodóan megszólalt: — Mivelünk nem eshet ollasmi, ugye Remény? A hűséges állat erre megmozdította fejét és János erősen elhatározta, hogy csak azért is keresztül mennek ezentúl is a szakadékon... Be sem ment éjszakára a házba, mert odakint nekieredt a hideg őszi eső, hanem lefeküdt a jáMisszióegyesűletünk munkája.
