Harangszó, 1941
1941-10-26 / 43. szám
356. HARANGSZÓ 1941. október 26. Apró történetek. Az olvasatlan Biblia. Egy gyermek előkereste valahonnan a porlepett Bibliát. Lapozgat benne és egyszer csak megszólal: „Édesanyám, mondja csak, a Biblia igazán az Isten könyve?“ — „Persze, hogy az“ — felelte az anya. — „Akkor adjuk vissza az Istennek, mert mi úgysem olvassuk!“ — szól találóan a gyermek. Te olvasod-e? Jó evangélikus embernek naponként kell a Bibliát olvasni! Ugye nekem adod? Egy misszionárius egy indián asszonynyal találkozott, aki Bibliát kért tőle. Csak egy Üjtestámentom volt nála, melyet nem nélkülözhetett. Az asszony nagyon kérte s a misszionárius azzal a feltétellel adta oda, hogy négy hét múlva, mikor ismét erre jön, visszakapja. — Amikor a misszionárius négy hét múlva a megbeszélt helyre érkezett, látta mesz- sziről jönni az asszonyt, de igen lassan és szomorúan. Sejtette, hogy nem hozza a Bibliát. „Mit csináltál a Bibliával? — kérdezte tőle. — Ugye eladtad pálinkáért?“ — „Nem, — mondotta az asz- szony — hazavittem és olvastunk belőle. A falubelieknek annyira megtetszett, hogy szétosztották. Itt van az én lapom, de ugye nekem adod?“ 3 Harangszí evangélikus né« pünk lapja. — 3Uit leszel azért, hog? tényleg az legven és az egész országban mlnäenütt elterjedjen ? ? KARC O^L ÁTOK Mire Képes a vér. A kormány egyik legújabb rendeleté megtiltja a zsidó és nemzsidó közötti házasságkötést. Erre — különösen Budapesten — tömegesen jelentkeztek—főként nők — az izraelita vallásra leendő áttérésre, hogy zsidóval köthessenek házasságot. Nem szólva arról, hogy itt nem vallási, hanem faji kérdésről van szó és az illető áttérő magyar asszony az áttéréssel csak izraelita vállású lesz, de nem válik zsidó fajúvá, az egészben az a legborzasztóbb, hogy akadnak keresztyén nők, akik a vér szavára Krisztust megtagadva, Krisztus gyilkosaival vállalnak közösséget, visszasűlyedve oda, ahonnét Isten kegyelme éppen a Krisztusban kimentette őket. HETI KRÓNIKA A Magyar Távirati Iroda jelentése alapján közöljük: A német-olasz-magyar haderő teljes lendülettel nyomul előre a Donee medencében. Moszkva körül már az erődítési övezetben folyik a harc. A forrongó városban kihirdették az ostromállapotot. Az utcákon torlaszokat emelnek, a lakosságnak fegyvert osztanak ki. A gyárak beszüntették a munkát. A semleges sajtó. Moszkva közeli elestét várja. Éhezik és fázik Szentpétervár lakossága. —- A szövetséges csapatok bevonultak Odesszába. —• Kelet nagy eseménye, hogy a japán kormány lemondott. Az új kormány Toyo volt hadügyminiszter vezetése alatt alakult meg. Programmja kifelé a tengellyel való kapcsolatok megerősítése, befelé a háborús szervezet megerősítése. — Japán és’ az Egyesült Államok közötti viszony a végső döntéshez közeledik. Roosevelt sürgős tanácskozásra hívta össze az Egyesült Államok legfőbb katonai parancsnokait. — Az angolok halálra Ítélték Egyiptom volt vezérkari főnökét. — Kedves vendégként járt hazánkban Filov bolgár miniszterelnök. Kormányzónk kihallgatáson fogadta, a budapesti tudományegyetem díszdoktorává avatta a bolgár miniszterelnököt. — Kormányzónk kitüntette a szovjet elleni háború hőseit. IZ EGYHÁZI esztendő Reformáció ünnepe. János 2 : 13—17. v. Sok ember csak a szelídségéről ismeri Krisztust. Krisztus arcán azonban nemcsak a szelidség vonása húzódik meg, hanem a szigorúságé is. íme, hogy fellángol a haragja. Korbácsot fon, az árusokat kiűzi, a templomot megtisztítja. A reformációban is ezt tette. Ez a harag lángolt fel benne. A bűn elhatalmasodását nem tudta elnézni. Féltő szerétéiből nem engedte az egyházat árusok üzérkedés/ helyévé tenni. Egyháztisztitó munkát végez. A reformáció ennek a szigorú Krisztusnak az egyháztisztogatása. A te életedben elvégezte-e már ezt a reformációi munkát? Engedd elvégezni! Adjunk hálát: Isten drága igéjéért, a Bibliáért, annak sok áldásáért, a bibliaterjesztés mun- kajáért. Isten egyházjavító munkájáért, a reformációért, azokért az ajándékokért, melyeket benne a világnak adott az Isten. Könyörögjünk: Hogy támasszon Isten tüzet a reformáció ünnepén s vigye közelebb a megvalósulás felé a magyar bibliaterjesztő társulat megalakulásának gondolatát. Hogy az ige által állandó legyen a reformáció folyamata egyéni, egyházi, nemzeti, társadalmi életünkben. HÍREK Rádiós Islentlszfelnl les* október 26-án, vasárnap délelőtt 11 óra 15 perckor a Deák-téri templomból. Prédikál Dr. Raffay Sándor püspök. Énekszámok a Dunántúli Énekeskönyvből 43., 407., a nerhzeti Himnusz és 290. Orgonái Zalánfy Aladár, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Karének: Rajter Lajos: Reformációi ének. Énekel a Lutheránia Vegyeskar Weitler Jenő karnagy vezénylésével. Október 31-én, a Reformáció ünnepén, délelőtt 10 órakor a Bécsikapu-téri evangélikus templomból. Prédikál D. Kapi Béla püspök. Énekszámok a Dunántúli Énekeskönyvből 254., 256., a nemzeti Himnusz és 290. Karének: Kapi-Králik Jenő: Fohász és Rajter Lajos: Reformációi ének. Énekel a Kelenföldi Evangélikus Énekkar Weitler Jenő karnagy vezetésével. Orgonái Koch István. Régi Harangszó-példányo- kat köszönjük s azokat Orosháza, Tótkomlós, Harta, Domony, Tápiszentmár- ton, Szák, Bánk és Siklós lelkészi hivatalaihoz továbbítottuk szórványterületeiken leendő szétosztás céljából. Nemzetvédelmi kereszt kitüntetettjei között olvassuk dr. Bencs Zoltán, Országos Luther Szövetségi elnök, dr. Rem- port Elek és Mikó Imre fasori gimnáziumi tanárok nevét, akik bátor magatartásukkal érdemelték ki a magas kitüntetést. Miskolc. A miskolci egyházközség szép templomát tetemes költséggel megújította hívei előtt. Az ünnepélyes istentiszteletet Túróczy Zoltán püspök végezte. Országos Protestáns Napok iránt nagy az érdeklődés. Vidéki felutazók 50% vasúti kedvezményt kapnak. Részletes tájékoztatást a lelkészi hivatalok adnak. Pusztamiske. Jákfai Gömbös Sándor pusztamiskei lévita igazgató-tanító 40 évi szolgálata után nyugalomba vonult. Hívei megható ünnepély keretében búcsúztak el tőle. Kissomlyó a nyugdíjbavonulással megüresedett kántortanítói állásra Döb- rentei Károlyt választotta meg. A Szegedi Egyetemi Luther-Szövet- ség tanévnyitó és tisítikarmegújító közgyűlésén a jövő tanévre a következő tisztikart választotta: Lelkészelnök és fővédnök: Egyed Aladár tb. főesperes. Tanárelnök: Bruckner Győző dr. egyetemi tanár. Luther-otthoni ügyvezető igazgató: Mészáros Győző dr. gimn. tanár. Szövetségi elnök: Bachát László. Alelnök: Vajda Sarolta. Főtitkár: Meskó Sándor. Titkár: Bodrogi András. Főpénztáros: Urbancsek János. Pénztáros: Tóth Katalin. Könyvtáros: Slajkó István. Ellenőr: Plavec Tibor. Háznagy: Kürtösi László. Luther-otthoni felügyelő: Rábai Miklós. Választmányi tagok: Nagy Lenke, Sokoray Ilona, Wágner Aurél, Mengyán György, Kovács Éva, Araczky Pál, Bibó Lenke.