Harangszó, 1941
1941-02-02 / 5. szám
1941. február 2. HXRXNG8Z3 35. zom s szívetekre helyezem az apostol intését: „Mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek közietek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.“ De azután lássuk meg a hit szemével Isten örök élettörvényét. Az embereket és közösségeket egymással egybekapcsoló egység nem tőlünk való, nem is belőlünk származik, hanem a Lélek ajándéka s Isten kegyelmének gyümölcse. Ha egységszolgálással közelebb akartok jutni egymáshoz, Isten felé kell elindulnotok s Istennél kell egymással találkoznotok. Azért tegyétek eleven erővé Isten igéjét, tárjátok lelketeket Isten elé, evangé- liomot prédikáljatok és éljetek. Töltsétek be Istentől adott szolgálatotokat. Többet tekintsetek fölfelé és befelé, semmint a rettegett veszedelmek gomolygó ködfelhői felé. Lélekkísértő nehéz időben lássátok meg Isten elrejtett kezét s tudjatok hinni abban, hogy Ö a világtörténelem örök Ura, kinek igazsága bizonyára diadalmaskodik. Emeljétek magasra Isten evan- géliomát, hogy bizonytalanul ingadozó emberi tanításokkal szemben érvényesüljön a változatlan örök igazság. Legyetek Isten követei nehéz időben! Álljatok hajlíthatatlan gerinccel küldetésiek mellett s tegyétek önmagatokat bizonyságtevéssé a hűség, a bátorság, a határozottság, a fegyelmezettség, az egyházhűség és nemzetépítés által. Legyetek pásztori hűségben fáradhatatlan segítői népünknek. Imádságtok, kezetek, szívetek mindennap legyen az Ínséges, a meggyötört, a bizonytalankodó, a tévelygő emberé, ki rajtatok keresztül meglátja az Istent és munkátok által közeledik örök céljához. Mindezt nem ti cselekszitek, hanem a Lélek tibennetek, ki által a Megfeszített egyédüli Ürrá lesz s ti övele egy testté és benne új emberré. Isten irgalmas kegyelme védelmezze egyházunkat és nemzetünket, hogy mindnyájan egyképen szóljunk, ne legyenek köztünk szakadások, hanem teljesen egyek legyünk ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben! A diakonissza-hivatás.*) Egyházunkban az utolsó két évtizedben hatalmas lendületet vett a belmisz- szió sokirányú munkája. Ebbe a belmisz- sziói munkába tartozik bele — mint annak egyik fontos ága — az apostolok által hivatalosan megszervezett szeretetszolgálat: a diakónia. Bár a mai idők borzalmas testi és lelki nyomorúsága hatalmas kiáltás e szeretetszolgálat után, a diakónia egyházunkban még mindig nem tudott eléggé tért hódítani és egyetemesen elterjedni. *) Ez a cikk különlcnyomatban is megjelenik s terjesztésre a győri ev. Diakonissza Anyaháznál kapható. Voltak és vannak, akik ellenséges szemmel néznek rá, idegenkednek tőle, fölöslegesnek tartják. Voltak és vannak, akik közömbösen mennek el mellette, s nem törődnek vele. Kevés azoknak a száma, akik a jelentőségét már felismerték, érte a felelősséget szivükre, lelkiismeretükre helyezték és ahol lehetett, a diakónia ügyét előbbre vitték. Mindez azért van így, mert sokan a diakóniát nem ismerik, vagy félreismerik. Szükségesnek tartjuk ezért, hogy híveinkkel a diakonissza-szolgálat mibenlétét megismertessük. Az alábbiakban ezt tesszük. E célból mindenekelőtt arra a kérdésre adunk választ: Mi a diakónia? Válaszunkat úgy adjuk meg, hogy először megmondjuk, mi nem a diakónia? Nem evangélikus apácarend, amit idegenből, római katholikus területről ültettek át egyházunkba, s amitől éppen ezért nekünk tartózkodnunk kell. — Nem fényűzés a diakónia, amit azért engedhet meg az egyház, mert sok a kidobni- való pénze. — A diakónia nem csalódottak menedékhelye, ahol önmagukból, az emberekből kiábrándult, a világban csalódott lelkek oltalmat találnak. — Még csak nem is kegyeskedők érvényesülési területe, ahol jócselekedetekre szomjas lelkek feltűnhetnek, képzelt érdemeikkel a világ előtt tetszeleghetnek. — Nem ez a diakónia! — Egészen más! Hogy mi, azt röviden így mondhatjuk: Jézus Krisztusért való irgalmasságnak hivatásszerű gyakorlása mindazokon, akik arra rászorulnak. Tehát Krisztusnak hálás szerétéiből való szolgálása az ö nyomorultjaiban! Ez a diakónia! Hogy a diakóniát megismerjük, nézzünk utána egy másik kérdésnek is: Honnan eredt a diakónia? Nem parancsszóra született meg. Nem is az emberi agy eszelte ki. Nem a pénz hívta életre. A diakónia a hitélet fáján gyümölcsként látása is haragot szított azelőtt, most jó tündérré lett. Nagy kosárban hordott számukra eleséget és — amit még türelmetlenebbül vártak — új híreket. Palkó nyugtalan kedélyére is volt csillapító írja. — Inkább penészedjék kardod — tette vállára kezét — minthogy oly dicstelen legyen, akár a Szuhay Istváné. — Mi történt vele? — nézett fel Gyurka. — Hallgasd csak meg, fiam — intett neki Mihály. — Amint tudjátok, Ali béggel a Szádellői völgybe indult pénzlesre. Petkó hadnagy kísérte a kassaiak pénzszállítmányát. Mit sem sejtve lovagolt ki Tornáról Krasznahorka felé. A nógrádi bég haditerve remekül sikerült. És a kurucok! Úgy verekedtek, akár az ördögök... — Mindjárt mondtam — berzenkedett Palkó — Szuhay- nál nincsen különb vitéz! — A törökök is — folytatta Mihály zavartalanul — derekasan kivették részük a győzelemből. Petkó nagynehezen menekült csak néhány katonával. Nyílegyenest Kassára futott Spankau generálishoz, bosszút lihegőn, segélyt kérőn. Spankau fel is kerekedett. De Tornához érve furcsa dolgot talált. A két szövetséges győztes sereg sehogyan sem tudott egyezségre jutni az osztozkodásnál. Fűtötte is őket a győzelmi lakoma bora és sörbetje. Csikorgó haraggal egymásnak estek. — Nem volt helyes az egész vállalkozás! — jegyezte meg Gyurka. — Képzelhetitek fiaim, mi volt ottan! Két, egymással a koncon marakodó kutyát fogtak körül a sintérek. A kuruc és török csapat színejava maradt holtan a harcmezőn. — És Szuhay? — kérdezte Józsi. — Megmenekült. Ali is, De minden nélkül. Oda volt a harács, katona, becsület. — Azután mi történt? — égette Palkót a kíváncsiság. — Spankau diadallal vonult haza Kassára, Szuhay Erdélybe, Ali meg Nógrádba húzódott vissza. De amint hallom István úr most megint Kassa körül kószál. — Vissza megyek hozzá! — határozott Palkó. — Én is elkísérlek! — ajánlkozott Józsi. — Elfelejtetted édesapád utolsó óhaját? — riadt rá társa — a sólymokat ki fogja gondozni? — Igaz! — borult el a fiú szeme. — Én azt tanácsolnám, gyermekem — ölelte át Mihály keresztfiát — keresd fel Rothoíd urat és kínáld fel neki szolgálatodat. Mondd meg, hogy te szeretnéd gondozni az apád madarait. Józsi megfogadta a tanácsot és Palkó kíséretében bekocogott egy szép decemberi napon a Murányi várba. A várúr szívesen fogadta őket. Hefler is lekezelt velük. Menten szerződtették Józsit az apja helyébe. Tárgyalásukat a bástyateremben folytatták le, minek végeztével Józsi még egy szóra anyjához került el. Palkó várakozva, fiityörészve könyökölt ki a folyosó méteres ablak- párkányán. Egyszerre ruha sosogása, finom selyem zizegése csiklandozta meg a fülét. Nem is kellett megfordulnia. Megérezte, hogy a vár kisasszonya áll mögötte. — Honnan jössz? — érintette meg Hédi a vállát. — Az erdőből. — Hol van a társad? — Az édesanyjánál. — Régeczen? — Dehogy, itt a konyhán! — Nem Józsit gondoltam. (Folyt, köv.)
