Harangszó, 1941
1941-08-17 / 33. szám
2?Ö. HARANGSZÓ 1941. augusztus 17. 50 kg. búzával több a kenyérmag hazánkban! 50 kg. búza árával (15 P) több segítséget oszthat ki G. A. Gyámintézetünk. Mert a gyermekek az összegyűjtött kalászoknak az árát a G. A. Gyámintézetnek ajándékozzák. Az a G. A. Gyámintézet kapja, aki utánanyul a segítségre szorulóknak, aki egész működésével morzsát szed, ...hogy semmi el ne vesszen! Állítsanak meg bennünket a kalászt szedegető zalaegerszegi gyermekek. Lássuk meg az összegyűjtött 50 kg. búza értéke mellett példaadásuk értékét is! Mi lenne, ha jövőre már 10 gyülekezet gyermekei gyüjtenének kalászt? Mi lenne, ha dunántúli egyházkerületünk 255 elemi iskolájának mind a 30.000 növendéke, 149 lelkész, 58 segédlelkész, 378 tanító vezetésével csak két délután kalászt szedegetne!? Mi lenne, ha minden evangélikus gyermek, lelkész, tanító fejenként csak egy kg. búzát szedegetne össze az elhullott kalászokban!? A városi gyermekek is napbarnítottabb arccal indulnának el az iskolába. Kevesebb orvos, meg patikaszer kellene! Gyarapodnék a nemzeti vagyon! Bőségesebb lenne a szegények kenyere! összegyűlne 3 vágón búzánál több, mely pénzértékben ma 9200 P-t jelent! A G. A. Gyámintézet megszilárdíthatná a szórványmisz- sziók munkáját! Kilenc gyülekezetnek nyújthatna egyenként 1000 pengő segélyt! Betöltenők Krisztus parancsát: „Szedjétek össze, ...hogy semmi el ne vesszen!“ Gondolkodj el rajta: miért nem történhetik ez rneg? Giczi “Kálmán. Nincs a földön nagyobb vigasztalás, mint amit Urad maga kínál és ad. Luther. Saguly János. Leendő főnökömet kerestem benne, amikor mint segédlelkésze, először kopogtattam Pitvaroson ajtaján, aki rendelkezni fog felettem, parancsokat ád, utasításokat közöl számomra — s főnököt nem találtam Saguly János espereslelkészben, hanem csak apát. Három évig voltam oldala mellett, mint segédlelkésze, de főnököt hiába kerestem később is benne, csak szerető atyával találkoztam benne ismét és ismét. Rendelkezni, utasításokat adni, segédlelkészét vállveregetve kezelni nem tudta, ahhoz nagyon jó szíve volt: ajkairól csak atyai hangok tudtak jönni. Ha munkát adott, vagy valamivel megbízott, .mindig kérés formájában tette azt s hangja melegsége mögött éreztem, hogy most nem a főnök rendelkezik, hanem az apa szól fiáHogy semmi el ne vesszen. hoz: kettős kötelességnek tartottam azt teljesíteni. Nem is Volt egy segédlelkész sem „alkalmazott“ mellette, hanem mindig családtag. Amikor három év múlva eljöttem főnököm oldala mellől egy megszervezendő missziói gyülekezetbe, könnyezve búcsúztunk egymástól s felém csendült jóságos hangja: bármi is történik veled, otthonom nyitva van számodra! — És én ezt az otthont fel is kerestem többször kudarcaimban, csalódásaim idején s atyai tanácsokkal megvigasztalódva indultam el újból és újból a küzdelmekbe. Munkás ember volt. Sem segédlel- készkedésem ideje alatt, sem azután sohasem találtam munkaidő alatt tétlenül üldögélve vagy újságot olvasva. Reggel nyolckor már irodájában volt és este a homály beálltával élettársa valósággal úgy könyörögte ki az íróasztala mellől, hogy esti sétáira jöjjön. Sok mindenről elbeszélgettünk ilyenkor, de sokszor megtörtént, hogy főnököm egyszerre csak elhallgatott, kérdéseinkre szórakozott választ adogatott. Hagytuk: tudtuk, hogy most dolgozik tovább, a séta csak nyűg számára, mert lélekben máris az íróasztala mellett ül. Munkájában szívével gondolkozott. Ész-okokat nem keresett, szíve sugallta, hogy mit hogyan kell elintéznie. Segítséget kérő nem ment el irodájából elutasítással: hiszen itt is szívétőr kért tanácsot. Sokan vissza is éltek vele. Legszűkebb családja sem tudta sok esetben, hogy jó szívét mily sokan zsarolják meg. Néki sem jutott eszébe még csak bosszankodni sem felette: tudta, hogy az illető nem utolsó. „És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi az érdemeA Jézuska ajándéka. — Elbeszélés. — Irta: Szende Ernő. Az orvos közelebb hajolt. — Hát persze, egy forradás. Még pedig jókora. A lelkész is odahajolt. — Csakugyan. A bal lapocka alatt. Aztán csodálkozva nézett a nyakra. — A nyaka tövén meg egy lencse. A tanító felkiáltott. — Lencse? A nyak tövén? A lelkész bólintott. Az orvos furcsán nézett a két emberre. — Mi csodálkozni való van ezen? Sok embernek van a hátán forradás, meg lencse a nyakán. Ne töltsük ily hiábavalóságokkal az időt. Inkább segítsetek és frodítsuk hanyatt ezt az embert. Hanyatt fektették. Az orvos a szív fölé hajolt. — A szív ver, csak lassan. Aztán végigtapogatta az egész testet. Majd hasrafordították és úgy is megvizsgálta. — Semmi törést nem találok. Fektessük újra hanyatt és adjuk rá a hálóingét. Mikor végeztek, megszólalt. — Közepes mérvű agyrázkódás. Nem éppen veszélyes, de azt sem mondom, hogy veszélytelen. Szorgalmas és pontos borogatás a fejre, nyugalom és csend, egy szó se zavarja a beteget. Még a szobát is el kei! nappal félig sötétíteni. Ha ezt betartjátok, lábra áll a beteg. De a legkisebb mulasztás, izgalom végzetes lehet. Varga megszólalt. — Itt maradok és éjjel-nappal ápolni fogom. A lelkész hozzátette. — Én is Az orvos rájuk nézett. — Az akarat meg van bennetek, azt látom. De hogy ti értsetek az ápoláshoz, azt kétlem. Azt tanulni kell. Vagy születni kell rá. S ilyenre csak a nők születnek. A lelkész arca felvidult. — Itt a feleségem, meg a lányom, ölt csak jók lesznek? — Keresve sem találnánk jobbat. Hát akkcr kérlek Béla, légy oly jó és hívd be őket, hogy az ápolást velük megbeszélhessem ... Zoli december húszadikán megérkezett. Atyja csak akkor tudatta vele a szerencsétlenséget, amikor Gyuszi már túl volt a veszélyen. Egy heti szabadságot kért most és hazautazott. Mikor belépett Gyuszihoz, azonnal ráismert és fáradt mosoly szaladt át sápadt arcán. Beszélnie még nem igen volt szabad. Zoli homlokon csókolta és szeretettel simogatta meg a párnán nyugvó kezet. — Csakhogy így vagy már, Gyuszi- kám. Hála a jó Istennek. Gyuszi feje oldalt fordult. A szeme lecsukódott. Az anyja kituszkolta Zolit a szobából. — Eredj édesapádhoz. Anikót küld be s aztán én is hozzátok megyek. Zoli felkereste a húgát s megmondta, hogy az anyja hivatja. Azután belépett az irodába. A tanító volt az apjánál. Zoli örömmel köszöntötte. — Jó napot, kedves keresztapám. — Isten hozott. Látom* jó színben vagy. Idehaza maradsz az ünnepekre? — Igen. Egy heti szabadságom van, A lelkész felesége lépett be. Leült és megszólalt. — Hát most együtt vagyunk. Beszél*
