Harangszó, 1941

1941-08-03 / 31. szám

1941. augusztus 3, MARANGSZO 257. dékozva, míg egyszer csak megalakult a vasárnapi iskola is. Milyen nagy volt a tanyai gyermekek öröme, amikor az ima, ének, bibliamagyarázat és az arany- mondások elmondása után, amit minden alkalommal feladok nekik, kimentünk a szabadba játszani. Jó idő esetén a sza­badban tartjuk a vasárnapi iskolát. Az én kedves nénim ott ül a gyerme­kek között, olyan megható egyszerűség­gel mondja a gyermekekkel az arany­mondást, hogy szinte könny szökik az ember szemébe. Többször rendeztem kis színdarabo­kat ének és szavalatokkal egybekötve a gyermekek nagy csodálkozására és örömére. Minden olyan új nekik és talán azért is szerez oly nagy örömöt. Látogatásaim alkalmával jobban és jobban meggyőződök hűségükről és oda­adásukról. — Ugye sok örömöt talál ebben a munkában? — Igen. Nagy hálával és örömmel köszönöm az én Uramnak, hogy ilyen kedves munkakört készített számomra az Ö dicsőségére. Elbúcsúzunk. Igazán kívánjuk, hogy ez a munka egyre szélesebb területen induljon meg és sok-sok áldást jelentsen a tanyavilág evangélikusainak életében! BÉKESSÉG ISTENTŐL. Nincs nyugalom, nincs nyugalom, — a szív, Amíg ver, mindörökre nyugtalan. De mindörökké nyughatatlanul Istentől mégis Békessége van. Nyugalma nincs, de Békessége van. Békesség Istentől. Nincs nyugalom, nincs nyugalom, — vihar, örök hullámzás a víz felszíne. De lent a mélyben háborítlanul Pihen a tenger s az ember szíve, Hadd hullámozzék a víz felszíne. Békesség Istentől. \ Nincs nyugalom, nincs nyugalom, — s ez a Nyugtalanság, mint a járvány, ragad. Te sugározd szét békességedet És szóval, kézfogással másnak add. Az Isten Békessége is ragad. Békesség Istentől. Reggel mondd, délben mondd, és este mondd A Feltámadott első, szép szavát. És ragyogóbbá lesz a reggeled És csillaghímesebb az éjszakád. És békességesebb az éjszakád. Békesség Istentől. Békesség Istentől: mi így köszönjünk, Hogy köszöntésünkben lélek legyen — Vihartépett fák — ágaikon mégis Vadgalamb búg és Békesség terem. Békesség: köszöntésünk ez legyen. Békesség Istentől. Reményik Sándor. OLVASSUK A BIBLIÁT Megbocsátva — megbocsáttatva. Aug. 3. Mindenét elengedé ... Máté 18, 21—35. Minden, amit Istentől nyerek, kapok, valami kötelességet is jelent szá­momra. Egész éltem sem lenne elég, meghálálni, amit az Ür tett velem. E példázat rólam szól. Mit tudnék felelni, ha az Ür szóvá tenné sok engedetlensé­gem, sok elmulasztott alkalmat, hiába­vett ajándékot. Mikor és hogyan tudnám törleszteni mérhetetlen tartozásom? Jé­zus Uram mindent megfizetett. Nemcsak büntetlenséget szerzett, hanem az adós­ság terhétől is megszabadított. Hálát­lanság lenne, ha nem tudnék én is más nak megbocsátani. Aug. 4. Bocsáss meg neki... Lukács 17, 1—10. A megbotránkoztatással két­szeres vétket követek el: magam lelkén folt esik, mást pedig arra az útra veze­Tanyai bibliaóra résztvevői. tek, amelyen elkárhozhatik. Pedig szere- tetlenségemmel, haragtartásommal hány­szor megbotránkoztatok mást. Ezért kell naponként a szívem megvizsgálni: meg­bocsátottam-e az ellenem vétkezőknek. Nagyon nehéz ez az út: megkezdeni a megbékélést. Ezért kell kérnem az Urat, növelje hitem, s adjon alázatosságot. Aug. 5. Megbocsáttatik néki... Ja­kab 5, 8—15. Hatalmas eszköz és erőfor­rás az imádság. Nemcsak a munka terhét tudom elhordozni segítségével, hanem minden más dolgom is. Az emberek ül­dözése és békételensége mit árthat, ha imám által jóval viszonozhatom azt. Be­tegség, vagy szomorúság mit árthat, imám elvezet a drága orvoshoz és vi­gasztalóhoz. Megbotlom és bűnbe esem, imám által kegyelmet nyerek. S imám ereje abban van, hogy Jézus velem és érettem esedezik. Aug. 6. Mi is megbocsátunk... Máté 6, 5—15. Az imádkozás beszélgetés Isten­nel. Bizalmas beszéd az, mikor Istennel bűneimről beszélek. Szabad ezt zárt ajtó mögött tenni. Hiszen ö előbb szeretett engem. Ezt hirdeti a Golgota. De ha en­nek tudatában könyörgök Hozzá, akkor, nem szabad elfelejtenem, hogy Ő annak is atyja, aki ellenem vétkezett. S ha én várom Isten bocsánatát, nekem is meg kell bocsátanom, különben hazugság lesz imádságom. Aug. 7. Elszenvedvén egymást... Ko­lossá 3, 8—17. Az itt felsorolt éktelen dolgok után, melyek az ember beszéde által torzítják el rajtunk az Isten képét, Pál azt mondja: Vessétek el! Tehát le­hetséges ezek elvetése. De szól arról is, hogy öltözzétek fel az új életet. Tehát lehetséges türelmesnek, megbocsátani tu­dónak, szeretetben élőnek lennem. Ha nehezemre esik, el kell mennem a sze­retet forrásához. Jobban bele kell te­metkeznem az Igébe, s figyelni Isten beszédére. Aug. 8. Isten megengedett néktek ... Efez. 4, 20—32. Az efezusbeliekről e sza­kaszban azt mondja Pál: Megtanulták a Krisztust. Őbenne tanulták meg azt, hogy Isten megengedett nekik. A bűn követ­keztében az ember természete teljesen ellentétben volt Isten természetével. Is­teni csoda, hogy ezek megváltozhattak s most Krisztus vonásai láthatók. Ezek: jóság, irgalmasság, szelídség, tiszta be­széd stb. összefoglalva: Igazság és szent­ség! Ezeket kell nekem is mindennap felöltöznöm. Aug. 9. Üj embert akar... Ézsaiás 58, 1—12. Az üdvösség elnyerése sokkal könnyebb volna külsőségekkel. De az Úrnak nem kell ajkam dicsérete, kezem áldozata, tudásom bősége. Az Úrnak olyan emberek kellenek, akik önmagu­kat egészen, feltétel nélkül adják át. Üj embert akar. Ne rejtsem el hát magam. Mi lenne belőlem, ha az Űr elrejtené ma­gát. Ő nem külsőségekkel váltott meg, hanem egész életével. Most és minden­kor Lelke teljességével akar vezetni, hogy az Ö ügyét szolgáljam és az Ö tulajdona legyek. Cséry Lajos. Egyházunk parasztsága. Egyházunknak 56%>-a parasztsághoz tartozik. Ennek csak két parasztne­velő intézete van mindezideig: a nagy- tarcsai és orosházi népfőiskolák. Egy­házunk igen sok nagy embert, vezetőt, tudóst stb. adott a hazának, de bizonyos vagyok abban, hogy még többet adna, ha egyházunk nagyobb rétege is része­sülhetne az általános ismeretekben és helyzetén könnyítve hivatását jobban tel­jesíthetné. Ennek a szolgálatában kíván állani a népfőiskolái mozgalom egyhá­zunkban. Egyházunkon, hazánkon, otthoni éle­tünk válságán nem segíthet egyéb, mint Krisztus által újjászült ember élete. Csak az ilyen életet akarja felhasználni Isten arra, hogy kegyelmes akaratát végre­hajtsa. Ha diákifjúságunknak a nevelé­séhez minden eszköz rendelkezésre áll és használják is azt, miért ne állana parasztifjúságunknak rendelkezésére is minden. Több mint három esztendő alatt Isten minden nehézséget leküzdött, még a legnehezebbet is, az emberi szív ke­ménységét, hogy egy nevelő intézet a parasztifjúság részére készen álljon. Ma már egy 30 ifjú befogadására, külön népfőiskolái célt szolgáló gyönyörű in­tézet áll Nagytarcsán (villany, vízvezeték, műhely, gazdasági udvar stb.). Úgyszin­tén Orosházán egy bérelt házban 20 le­gényt tud nevelni az ottani népfőiskola. Mindkettő együttvéve a múlt esztendővel együtt eddig 60 legényt nevelt. Elenyé­sző csekély szám ez a többezer gazda­legény számához viszonyítva. Éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy minél több ilyen intézetünk legyen és ennek minél, több hallgatója.

Next

/
Thumbnails
Contents