Harangszó, 1941
1941-08-03 / 31. szám
52. évfoíyatni 1941, áugtiszius’á 3 í."széni Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. Megjelenik minden vasárnap. Ingyan malléklat tanév alatt kéthatankénl a KIS HARANQSZÓ. Beolvadt lapok: 935-ben a Jöjjetek énhozxám 938-ban a felvidéki Luther ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Or a ml oltalmuaki A Harantfssd ■zerkeeztö-kiadóhivatala GYŐR II., Petöfí-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár: az utódállamokba Ü évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Nem egyedül, hanem vele együtt! Ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Róm, 8 :17b. Amennyire magától értetődő, hogy ennek a világnak a fiai félnek a szenvedéstől, annyira elszomorító, ha Isten gyermekeinek az arcán is minduntalan visszatükröződik a szenvedéstől való félelem. Pedig milyen sokat gyötrődik az ő lelkűk is tőrbe esett, riadt madárként e félelem miatt. Milyen sokszor elmondják Péterrel, midőn a kereszt árnyéka reájuk vetődik: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshe- tik ez meg teveled“ — és én- velem. Még elszomorítóbb azt látni és tapasztalni, hogy földi eszméknek és céloknak vannak fanatikus, bátor harcosai, s Krisztus katonái nem egyszer gyáva nyűiként viselkednek, már az első puskadörrenésre megfutamodnak a csatatérről, nem mervén vállalni a tűzés vérkeresztséget Urukért, Királyukért. Lehetne-e kirívóbb ellentétet elképzelni, mint a legnagyobb szenvedéseket elhordozó Krisztust és egy szenvedéstől visszariadó, gyáva keresztyént? Hogyan remélhetné a megdicsőülés boldogságát az, aki nem meri vállalni a kereszt gyalázatát, aki gyávaságával folytonosan szégyent hoz Urának nevére? önmagunkat csaljuk meg, ha kereszt nélkül várjuk a koronát, ha a Golgota megkerülésével akarunk a mennybe jutni. Bizonyos, hogy a sátán szüntelenül azon fáradozik, hogy szívünket félelemmel töltse el, de legtüzesebb nyilai sem árthatnak nekünk, ha magunk elé tartjuk a hitnek pajzsát. Azét a hitét, hogy „a mi pillanatnyi könnyű szenve- | elésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk“ (II. Kor. 4, 17.); azét a hitét, hogy a földi szerencse inkább eltávolítana, a szenvedés pedig közelebb visz Krisztushoz; azét a hitét, hogy sohasem egyedül, magunkra hagyatva kell szenvednünk, Krisztus is szenved velünk együtt és segít hordozni a keresztet. Ha az ószövetség népének nagy vigasztalására szolgáit: ez a prófétai ige: „Minden szenve- désöket ő is szenvedte“ (Ézs. 63, 9a), még csodálatosabb vigasztalást tud ebből meríteni az újszövetség népe. Felbúgtak ismét a maguk mélabús melódiájukkal a cséplőgépek. Csodálatos zene. Van benne valami a végtelenségből. Az örökkévalóság gondolatát ébreszti fel bennünk. Csak figyeld egyszer magába zuhant figyelmeddel. Beláthatatlan messzeségből jön, s mindig úgy érzem, hogy a teremtés hajnalán elindított cselekvéseknek, életnek dalát hallom a cséplőgép búgásá- ban. Hangja fájdalmasan sír. Sír benne az emberi verejték, a munkára ítélt bűnös embernek örök jaja. S mégis diadalmasan zendül. Dalol az életről, áldásról, dalol Isten irgalmáról. Csodálatos alkotmány a cséplőgép. Pozdorjává zúzza, mi foga közé kerül s mégis életet csurgat a zsákokba. Tör, zúz s kegyetlen munkájával vért, erőt adagol, áldást oszt. Az etető vigyázva engedi rá a gyilkos dobra a kévét, kis ideig rajt is tartja, ne tudjon átsiklani egyetlen kalász sem töretlenül. Tökéletes eredményt csak tökéletes roncsolás ád. Ilyen cséplőgép az élet is. Mi vagyunk a jjévők £ isten,/ a, nagy ( aFFnatííTiK Ffiisirnii > Krisztusnak azok a katonái, akik a hitnek pajzsával indulnak el naponként a küzdőtérre, azért készek örömmel vállalni a szenvedést, mert bizonyosak afelől, hogy forrón szeretett Urukkal, Királyukkal együtt szenvedhetnek, s azért örülnek a végső győzelemnek, a megdicsőülésnek is, mert vele együtt dicsőülhetnek meg. Nála nélkül még a megdicsőülés sem volna kívánatos. Nála nélkül még a mennyország is pokol lenne. De vele együtt még a földi pokol is, még a szovjetbörtön is — mennyország. Túrmezei Sándor. Etető óvatosan az élet őrülten zúgó dobjának vasfogai közé ereszt bennünket. Óvatosan, de nem azért, hogy ne legyen bántódásunk, hanem azért, hogy porrá törjön rajtunk mindaz, ami törékeny, értéktelen s kihulljon bűnös testi hüvelyünkből az érték, a maradandó. Összezúzza a szalmát rajtunk s összegyűjti a szemet. Ez történik az egyessel s ugyanez nemzetekkel, népekkel. Keresztül szorulunk mindannyian az élet cséplőgépjén. Letépi arcunkról a mosolyt, a fiatalságot. Összetöri bennünk az önteltség hetvenkedését, a hiúságot s összezúzza a letiport felebarát hullái fölött átrohanó gőgöt. Alázattá töri bennünk a vak önimádatot s kisajtolja belőlünk az itt-ott talán meghúzódó értékeink gabonaszemeit. Szerénységet, istenfélelmet s a mások iránti szere- tetet. A magára döbbenő bűnbánatot. Ez az útja a népek életének is. Rákerül a történelem zúgó dobjára, törekké törik az események százados rendszereiket, megszokott életideáljaikat, megrázzák Cséplés.
