Harangszó, 1941
1941-07-27 / 30. szám
248. HAfeÁNO<í7rt 1941. július 27. mának alapját. Ezt a világhatalmat birtokló humanizmust nem a keresztyén szeretet kell hogy lelkesítse, hanem a kommunista párt célkitűzései. Hirdeti továbbá az orosz lap szerkesztője, hogy a világforradalom egyúttal vallásüldözést is jelent. Azt mi is észrevettük, hogy a szovjet többféle módon igyekezett az egész művelt és civilizált világ megsemmisítésére. Ezen módok között természetesen első a katonai. A szépen kigondolt és már elég magasra épített kártyavár így omlott össze. Teljes joggal nevezhetjük a szovjetelleni háborúnkat szent, vagy keresztes hadjáratnak. Beszámoló a gyenesdiási asszonyok és édesanyák konferenciájáról. Július 5—12-ig volt Gyenesdiáson az asszonyok és édesanyák első konferenciája. Isten iránti hálával emlékezünk arra, hogy a konferencia lefolyását a nyugtalan idők ellenére nemcsak lehetővé tette, de gazdag áldásával is megajándékozta. A résztvevők száma 25 volt, köztük néhány olyan édesanya is, akiket iá két nappal előbb befejeződött leánykonferencián felébredt leányok küldtek Gyenesre. Ezek a leányok annyi örömet vittek haza s az első szeretet melegével úgy tudták hívogatni édesanyjukat, hogy végül is eljöttek. Az „ismerkedés“ előadássorozat kapcsán egymás után ismertetett meg Isten magunkkal, hogy milyenek vagyunk idegenekkel szemben, a családban, munkánkban és egyedül. Azután az Ür ismertette meg magát velünk földi életében, a kereszten és a ma élő ember éleA két fiatalember hamar megértette egymást és Gyuszi kérésére Zoli másnap átköltözött az ő szobájába s most együtt laktak és csak annál meghittebb lett a barátságuk. A szent estén együtt volt a család. Áhítattal állták körül a csillogó fát. Ajkuk dalt zengett, szívük mélyén fohász fakadt. Gyuszi a hátuk mögött állott és fátyolos szemmel nézte a boldog családot. A gondolata haza repült. A család összecsókolódzott. A lelkész megfordult. Odalépett Gyu- szihoz és melegen szorította meg a kezét. — Istentől áldott ünnepeket magának is, Gyuszi fiam. A többi sem maradt el, sőt a tisz- telendőné asszony még homlokon is csókolta. — Az édesanyja helyett teszem ezt. Azután a fához lépett és egyenként osztotta szét a Jézuska ajándékát. Mindenki kapott valami hasznos dolgot. Most Anikó lépett a fa alá. — Én általam is küldött valamit a Jézuska. Sorra szedte fel a kis dobozokat. — íme, ez apukámé. Ez anyukámé. Ez a tied Zoli. Ez meg.. Körülnézett. — Mit csinál a zongoránál, Gyuszi? — Megnézem a Jézuska ajándékát. tében. A bibliakörök őszinte beszélgetései jól kiegészítették ezt az elveszett magunkról alkotott képet. A reggeli és esti áhitatok (Márk 5, 1—21. alapján) egyenesen leleplezték Isten megítélése szerinti megszállott voltunkat; rámutattak a bálványokra, amelyek olyan megtévesztően észrevétlenül tudják elfoglalni az egyedül Istent megillető első helyet a szívünkben. De minél inkább megismertük magunkat, úgy, ahogy Isten lát, annál inkább tudott megérinteni és egyre erősebben vonzani Isten mentő szeretete az Űr Jézus Krisztuson át. Amint magunkat egyre kisebbnek ismertük meg, úgy nőtt az tír a szemünkben nap nap után. így tanultunk meg közelről, lentről máskép nézni a keresztre, mint ahogy eddig az önigazság vagy a megszokás messzeségéből néztünk. így uralkodhatott békesség és öröm a konferencia fölött s így lett ez az egy hét olyan lelki felébredés és elmélyülés ideje, amely további munkánkat Istennek A „vezéri főhadiszállás“ előtt Tahiban: zászlófelvonás. — Ne legyen olyan kiváncsi. íme, itt is van még valami a Jézuskától. S azzal a zongorához lépett és egy kis dobozt nyújtott át. — Nem tudom, tetszik-e majd ez magának... A férfi komolyan nézett rá. — Amit Anikó ad, az mindig tetszik. Anikó arcán úgyis ott égett a boldogság pírja, de most egy árnyalattal még pirosabb lett. — Nem én adom. A Jézuska küldi általam. — Áldott, aki adja az Ür nevében. — Maga ... maga ... A férfi a dobozért nyúlt. Megfogta a kezet s fogva tartotta. És suttogva szólalt meg. — Hálás szívvel veszem a Jézuska ajándékát és kérem, hogy mához egy évre adja meg azt, ami a legdrágább lesz nekem e földön. Mit gondol Anikó, meghozza jövőre ezt a Jézuska? A lány arca lángbaborult. Lassan kivonta kezét a férfiéból és el akart osonni. De a férfi szava esdek- lően hangzott feléje. — Anikó! Drága kis Anikó! Csak egy szót szóljon. Megkapom azt a drága ajándékot? A leány szeme belemélyedt a férfi becsületesen néző szemébe. S alig hallhatóan rebegte. tetszővé és családunk számára áldássá teheti. Az örömben, dalban és szeretetközös- ségben feloldódott lelkek azzal az óhajtással váltak el, hogy bár jövőre minden résztvevő elhozhatná még egy-két testvérét. Mert mindannyian tudtuk, hogy az, amit átélünk, Isten munkája volt bennünk. »»« »»»«»»»«»»»»»C »«»♦>«»> « 4 Az Úr velünk táborba száll... Idén július 1—'8-ig tartotta a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Evangélikus Osztálya szokásos középiskolás diáktáborát Tahiban. Huszonhat fiú gyűlt össze az ország minden tájáról, hogy egy kicsit elcsendesedve próbálja meghallani, mit mond az Ür. Körülöttünk országok omlanak össze és támadnak fel s mi Tahiban összegyűltünk, hogy keressük az örökkévaló országot: Isten országát. Lássuk, hogy’ is folyt le egy nap ezen a konferencián. Reggel 7 óra. A nagy barakk előtt megszólal a táborparancsnok sípja. Álmos, kócos fiúfejek bukkannak fel a pokrócok és párnák összevisszaságából. Néhány perc, s odakint a kora reggeli napsütésben felhangzik a fiúsereg ajkán az ének: Erős vár a mi Istenünk. Rövid torna és gyors mosakodás után zászló- felvonáshoz gyülekezünk. A konferencia vezetőinek barakkja: a „vezéri főhadiszállás“ előtt négyszögben áll a tábor. Elmondjuk Luther reggeli imáját, felolvasunk néhány verset a bibliából, s egy reggeli dicséret éneklése közben lassan felkuszik a zászló a zászlórúd csúcsára. Utána felhangzik a parancs: Oszolj! Reggelihez felvonulni! Zokszó nélkül hajtjuk végre e parancsot. Percek alatt ott va— Nem tudom... talán... ha jó lesz... Sarkon fordult s az ajtó felé tartott. Az anyja észrevette. Rászólt. — Hova mégy Anikó? — Kimegyek a konyhába. Megnézem, Julis néninek mit hozott a Jézuska?... Másnap Zoli arra ébredt, hogy Gyuszi már fent járkál a szobában. — Miért kelsz már fel? — A szomszéd faluba megyek isten- tiszteletre, hát időben kelek, nehogy elkéssem. S azzal lehúzta a hálóinget és a mosdótálhoz lépett. Zolinak hátat fordított. Zoli odanézett. A szeme kerekre nyílt. Valamit meglátott. Felült és úgy nézte a Gyuszi hátát. Végre megszólalt. — Te Gyuszi! Micsoda forradás van a hátadon? Gyuszi megfordult. Csodálkozva nézett a barátjára. — A hátamon? — No igen, a hátadon. Vagyis inkább a bal lapockád alatt. Gyuszi elnevette magát. — Hja, vagy úgy? Most már értem. Ott csakugyan van valami forradás, ámbár én még sohse láttam. Csak úgy hallottam másoktól, hogy ott van. — Kitől hallottad? (Folytatjuk.)
