Harangszó, 1941
1941-06-29 / 26. szám
208. f!X«XB!81l0 1041. június 29. Dr. Raffay Sándor bányakerfiloti püspök pásztorlevele a hazatért Bácska németnyelvű híveihez. A Magyar Értesítő protestáns egyházi félhivatalos hirlaptudósító újság jelenti: D. Raffay Sándor bányakerületi evangélikus püspök, titkos tanácsos az alábbi körlevelet intézte a visszatért bácskai evangélikus német egyházközségekhez: „Az Ür nevével köszöntöm az Olvasót! Kedves Testvéreim! Hetek óta napirenden van a bácskai német anyanyelvű evangélikus egyházközségek hova tartozásának kérdése. Napilapok és hetilapok is állandóan foglalkoznak vele. Ezekkel nem bocsátkozom vitába, mert ezt a kérdést nem hírlapi vitatkozásokkal, hanem csak az országos és egyházi törvények rendelkezései, de méginkább a Krisztus evangéliumának szelleme szerint kell és lehet helyesen rendezni. A kérdésnek két oldala van: politikai és egyházi. A politikai oldala nem reám tartozik. Én az egyházban nem űzök politikát, de nem is engedhetem a politikának az egyházba való bevitelét. Az egyház célja és rendeltetése felette áll minden politikának, sőt az a hivatása, hogy még a politikát is Krisztus leikével igyekezzék áthatni, felemelni és megnemesíteni. A bácskai német anyanyelvű evangélikus híveket egészen helytelenül a napipolitika ösvényére igyekeznek letéríteni ahelyett, hogy a tiszta és hamisítatlan Evangélium alapján engednék A Jézuska ajándéka. — Elbeszélés. — Irta: Szende Ernő. A gyerekek egymásra néztek. Senki se látta, senki se tudott róla. Most vették csak észre, hogy nincs közöttük. Pista egyszeribe feltalálta magát. — Talán még most is bújva van. Gyerünk, keressük meg! A gyerekek szétmentek s jó nagy körben minden bokrot megnéztek, de Gyuszit sehol sem találták. Csak Jancsi tért vissza egy fehér sapkával. Egy bokor mellett találta. Mind odamentek és a környéket bejárták, nevét kiáltozták, de Gyuszinak nyoma veszett. Az egyik gyerek megszólalt. — Talán hazament. Pista ráhagyta. — Ügy lesz. Bizonyosan hazament. De Jancsi nem hagyta jóvá. — Hát a sapkája miért maradt itt? Ha elment, ezt is elvitte volna. Pistának amúgy is melege volt, de most egyszeribe elöntötte a verejték. — Az ám, a sapka itt maradt. Mi történhetett a Gyuszival? A riadt hang belemarkolt a fiúk szívébe. Megijedtek. Zoli sírva fakadt. — A Gyuszit akarom! Keressétek meg! A fiúk most még jobban megijedtek. Az egyik futásnak eredt. Egy se akart felelős lenni, hát usgve, rohanvást igyenyugodtan továbbépülni. Ami a bácskai német anyanyelvű evangélikusok életében politikai téren történt, az sem több, sem kevesebb, mint az a tény, hogy 23 évi elszakíttatás után ismét visszatértek ősi hazájuk kebelére, amely nekik bevándorlásuk óta meleg otthont, biztos védelmet, bőséges kenyeret és teljes szabadságot adott. Az ősi hazába való visszatéréssel az állami törvények rendelkezése, de a természetes észjárás szerint is visszatértek a régi egyházi kötelékbe is, amelyben évszázadokon át nyugodtan, békességesen, testvériesen s az összes emberi és lelki jogok háborítatlan birtokában éltek. Meggyőződésem, hogy ha a bácskai német anyanyelvű evangélikus testvéreket a maguk józan életfelfogásában politikai célzatokkal meg nem zavarták volna, ugyanolyan természetesnek tartották volna a régi egyházi keretekbe való zavartalan visszatérést, mint a bácskai szlovák anyanyelvű evangélikusok. Popp Fülöp zágrábi püspök azonban megzavarta a bácskai testvérek nyugalmát és békességes visszatérését. Megzavarta azzal a megbízással, amelyet Aíe- der Henrik alesperesnek adott. Meder alesperes társaival együtt május 15.-én engem is felkeresett, de mert megbízatását nem tekinthettem jogosnak és törvényszerűnek, mindjárt kijelentettem, hogy vele és társaival hajlandó vagyok beszélgetni, de tárgyalni nem. E beszélgetés folyamán tisztán felismertem, hogy Meder és társai nem egyházi, hanem politikai célzatokat követnek, — ezért is mentek előbb a minisztériumba, csak azután hozzám, mint a bácskai gyülekezetek által is annakidején törvényesen megválasztott püspökükhöz. keztek mind haza. De Pista, meg Jancsi ott maradtak a zokogó Zoli mellett. Megfogták a kezét s aztán ők is hazafelé tartottak. A falu zsongott, mint a megbolygatott méhkas. A gyerekek szerteszét vitték a hírt, hogy Varga Gyuszi, a tanítóék gyereke elveszett az erdőben. Az emberek csoportba verődtek s indultak az erdő felé. Az egyik gyerek beszaladt a tanítóékhoz s lihegve mondta az újságot. — A Gyuszi elveszett az erdőben. Varga Lajosnét szíven ütötte a hír. Szó nélkül fordult le a székről s elterült a padión. Az ura ijedten ugrott oda. Felkapta és a divánra fektette. Aztán rohant a konyhába vízért, ecetért. Odatérdelt a felesége mellé, vizes ruhát tett a szívére és vízzel locsolgatta az arcát. Bognár Béla, a lelkész lépett a szobába. Csak egy pillantást vetett a divánra, máris tisztában volt mindennel. Szó nélkül kifordult. S nemsokára a feleségével jött vissza. Ezalatt magához tért az asszony. Pi- hegve szedte a lélekzetet. Az arca fehér volt, mint a fal. A lelkész megfogta a kezét és jóságos, szelíd szemekkel nézett a szenvedő arcba. — Jobban van már, ugye? Az asszony szeme megrebbent. Megbiccentette a fejét. Beszélgetésünk során határozottan kijelentettem, hogy a bácskai összes gyülekezetek törvényes püspökének tekintem magamat, ezért is intéztem mindjárt az átcsatolás után üdvözlő körlevelet az egyházközségekhez. Püspöki jogaimból engedni semmit sem fogok, de nem is engedhetek, mert különben országos és egyházi törvényeinkkel kerülnék összeütközésbe. Egyházunk ugyanis az 1891—94. években tartott zsinatán, valamint az e törvényeket kiegészítő 1934—37. évi zsinatán is, a magyar államfő által szentesítve, kimondotta, hogy a magyar szent korona területén élő összes magyarhoni evangélikusok a magyarhoni evangélikus egyetemes egyház törvényes és köteles tagjai. Az erdélyi szász evangélikusok különállására való hivatkozás ebben a kérdésben helytelen, mert az Erdély évszázados különállásából származó kivételes állapot bizonyos jogosultságot teremtett. A magyarhoni evangélikus egyetemes egyház ezt a kivételes jogosultságot ugyan sohasem helyeselte, de miatta harcot kezdeni nem akart. A bácskai német anyanyelvű evangélikus egyházközségek a szász egyház különállására nem hivatkozhatnak, mert amióta ez országban hazát nyertek, mindig és megszakítás nélkül tagjai voltak az egyetemes egyháznak s a kétévtizedes különélés sem jogcímet, sem jogosultságot nem adhat nekik arra, hogy a régi állami kötelékbe való visszatéréssel egyidejűleg a régi egyházi kötelékekbe is vissza ne térjenek. Az a feltevés, mintha a régi egyházi kötelékekbe való visszatérés a nyelvi és népi érdekek törvényszerű munkálását bármiben is gátolná, merőben jogosuA lelkész biztatva nézett rá. — Legyen erős, Magda. Az Isten nem hagy el minket! Azután az emberhez fordult. — Gyere Lajos, megyünk a kis keresztfiam keresésére. Ügy látom, a fél falu már is kiment. Menjünk hát mi is. Feleségem addig itt marad. Ugye Irénke? A lelkészné intett. — Persze, hogy itt maradok. Ti csak menjetek. Az Isten kegyelme kísérjen utatokon, hogy meghozzátok a kis keresztfiamat. A két ember sietve ment az erdő felé. A falu szélén találkoztak Zolival és a két társával. A lelkész megállt. — Te Pista,- kísérd haza Zolit. És maradj odahaza, vigyázz a kis Anikóra! Te Jancsi, meg gyere velünk. Hallottam, a sapkát megtaláltad? — Meg. — Add oda a tanító úrnak s aztán velünk jösz, hogy azt a helyet megmutasd, ahol találtad. A tanító átvette a sapkát, megnézte, zsebrevágta s folytatták útjukat. A tisztás tele volt már néppel. Beszélgettek, tanakodtak. Ahogy a lelkész a tanítóval odaért, csend lett. A lelkész ránézett a tanítóra. Látta az arcán, hogy az képtelen a beszédre, hát ő szólalt meg. — Emberek! Látom, már tudjátok, hogy Varga tanító úr kis fia eltűnt és
