Harangszó, 1941
1941-06-22 / 25. szám
I§41. )űnius 22. Zászlóátadás. A sárvári Nőegylet az őrihodosi egyházközséget a szerb uralom alóli felszabadulás emlékére nemzeti zászlóval ajándékozta meg. A zászlót küldöttség vitte örihodosra, ahol azt Radványi ezredes, a muraszombati járás katonai parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen adta át Németh Kálmánná nőegyleti elnöknő a gyülekezetnek. Heiner Géza lelkész megáldotta a zászlót s Isten áldását kérte nemzetünk életére, a sárvári Nőegylétre és minden keresztyén és magyar önzetlen munkájára. Közének, ima és az iskolás gyermekek szavalata egészítette ki a lelemelően szép ünnepély műsorát. Alsólendva. A magyar hazához visz- szatért kis missziói gyülekezetnek pünkösd hétfőn bensőséges ünnepe volt. Tíz konfirmandus tett tanúbizonyságot evangéliumi hitéről és fogadott hűséget a Krisztusnak. A konfirmációi oktatás és maga az ünnepély is a jugoszláv rabság ideje alatt is mindig magyarul történt (a hittan tanítást 1931-től nem engedték!) és az evangélikus gyerekek így mind megtanultak magyarul írni-olvasni. A nőegylet a konfirmandusokat mindig magyar emléklappal ajándékozta meg. A Győri Egyházmegyei Tanítóegyesület június 6-án Győrött az evangélikus fiúiskola nagytermében rendes közgyűlést tartott, melyen istentisztelet és megnyitó után Szabó Lajos gyakorlati, Bö- röczki Vilmos elméleti előadást tartott, majd elnöki jelentés következett. Utána folyóügyeket intéztek. Bábolnapuszta. A vasárnapi iskolások pünkösd első ünnepén délután szép műsor keretében .tartották meg záróünnepélyüket, melyre más vallásúak is igen szép számban jöttek el. A gyermekek magyar és finn énekekkel, bibliai aranymondásokkal, szavalatokkal és erkölcsi tartalmú színdarabokkal szerepeltek. Körzeti ifjúsági konferencia volt Bakonyszombathelyen. Részt vett rajta Veszprémvarsány, Sikátor, Sur, Hánta, Ászár, Bakonybánk és a helyi gyülekezet ifjúsága, számuk 230 körül volt. A konferencián igehirdetéssel és előadással szolgált Molnár Gyula, Bödecs Károly és Szepesi István. Az ifjúság szavalatokkal és énekszámokkal szerepelt. A konferencia végeztével a helyi .evangélikus családok vendégül látták a vidéki ifjúságot. Presbiteri és ifjúsági konferencia. Június 12-én a győri evangélikus egyházmegye Győrött tartotta XIII. presbiteri és XII. ifjúsági' konferenciáját. A konferencián mintegy T20 presbiter és 250 ifjú és leány jelent meg. A megnyitó istentiszteletet Németh Károly, az egyházmegye esperese tartotta. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy csak azoknak éS annak a nemzetnek az életiránya lesz igazi és maradandó, ahol nemcsak lelkesednek az eszmékért, hanem Úrnak és Mesternek Krisztust vallják. A konferencia megnyitása után Szabó József lelkész Krisztus uralma és a reformáció címen és dr. Nagy Lajos budapesti pénzügyi titkár Krisztus a mának ura címen tartott előadást. Ezután a presbiterek külön tárgyaltak a presbiteri tisztről, az ifjúság pedig Ittzés Mihály püspöki másodlelkész, egyház- megyei ifjúsági megbízott irányításával csoportösszejöveteleken megbeszélte ezt HXKANBI10 a tárgyat: A biblia gyakorlati jelentősége é^ használata. Csoportvezetők voltak: Demetrovits Mária, Hegedűs Ilona, Egyed Ilona, Malaga Elza, Szollár Irén, Macher Jolán, Molnár Sándor, dr. Nagy Lajos, Bonnyai Sándor, Juhász Ferenc, Szijj László és Dombi László. — Délután az ifjúság részéről kitűnő beszámolók hangzottak el a nagytarcsai, orosházai és a gyenesdiási népfőiskolákról. Ezek a népfőiskolák az evangélikus dán és finn népfőiskolák elvei alapján indították meg tanfolyamaikat a falusi ifjúság lelki és szakbeli továbbképzésére. Nagyszerű útmutatást nyernek itt az ifjak és a leányok a modern gazdasági élet terén. Mindennek alapjául azonban az evangéliumot tekintik. Az élvezetes beszámolókat maguk a fiatalok készítették. A konferencia záróistentiszteletét Bonnyai Sándor a KIÉ orsz. titkára tartotta. Ifjúsági konferencia. A vasi közép egyházmegye június 12-én tartotta férfi és női ifjúsága részére XII. konferenciáját Szombathelyen, 450—500 résztvevővel. A konferenciát istentisztelet előzte meg a templomban, melyen az igét Bojsza János vallástanító-lelkész hirdette. A konferenciát Rónay B. Gyula alesperes nyitotta meg és vezette le. Az előadásokat Wágner Aurél egyházkerületi ifjúsági segédlelkész, Veöreös Imre egyházkerületi missziói másodlelkész és Kajos János a nagytarcsai Evangélikus Népfőiskola segédlelkésze tartották a következő címeken: Fegyvertelen ifjúság, Felfegyverzett ifjúság és Diadalmas ifjúság. Istentisztelet alatt és programm- pontok között karének és szólóénekek emelték az áhítatot. A délelőtti rész Kutas Kálmán szombathelyi lelkész imájával ért véget a templomban. Délután a gyülekezet Kultúrházában folyt tovább a konferencia. Kajos János a nagytarcsai Evangélikus Népfőiskola működését ismertette vetített képekkel. A körmendi és répcelaki ifjúság 1—1 monológgal, a hegyfalui szavalattal s a szombathelyi színdarabbal (Földindulás) szerepelt. A tiszavidéki egyházmegye június hó 12-én Nyíregyházán presbiteri konferenciát tartott. A megnyitó istentiszteleten Matos Pál szatmárnémeti lelkész hirdette az Igét. A konferencia előadásai ezt a két időszerű kérdést világították meg: Hogyan nevel minket. Krisztus egyház és hazaszeretetre? FÍogyan neveljük az evangélikus ifjúságot a mai idők feladataira? Előadók, illetve hozzászólók voltak: Bartsch Sándor nagyváradi ke- resk. isk. igazgató, Rőzse István alesperes, nyiregyházi ig. lelkész, dr. Mády Zoltán egyet, magántanár, Reidl Sebestyén debreceni ig. tanító és Dönsz Tivadar kárpátaljai missziói s. lelkész. A hivatalos elfoglaltsága miatt távol lévő dr. Streicher Andor egyházmegyei felügyelő helyett a konferenciát Szohor Pál nyiregyházi polgármester nyitotta meg, Turmezei Sándor esperes pedig áhítattal zárta be. Az egyházmegye f. évi rendes közgyűlését a visszatért Szatmárnémetiben szándékozik megtartani július 4-én. Nyaralásra evangélikus testvéreinknek legalkalmasabb hely: az Országos Evangélikus tanítóegyesület Révfülöpi Udülőháza. Napi kitűnő ellátás összes költségekkel együtt kb. 5—6 pengő. Ér205. deklődés: „Balatongyöngye“ Evangélikus Tanítók Üdülője, Révfülöp. Régi Harangsxó-példányoKat köszönjük. Legutóbb beküldőiteket Békés, Dunaharaszti, Komárom, Székesfehérvár, Barlahida, Dombóvár, Pécs, Kisvárda, Szolnok lelkészt hivatalaihoz továbbítottuk szórványterületeiken való szétosztás céljából. KÜLÖNFÉLÉK Bőrtalpú lábbelik felszabadítása. A közellátási miniszter 1941 június 17-iki hatállyal a zár alól újabb bőrtalpú lábbelieket szabadított fel. A felszabadított lábbeliek jegyzékét minden iparos és kereskedő, aki bőrtalpú lábbeli forga- lombahozatalával foglalkozik, üzletében kilüggeszteni köteles. Jobboldali közlekedés. A belügyminiszter elrendelte, hogy az ország területén, Budapest kivételével kötelező lesz a jobboldali közlekedés július 6-tól. A közlekedési szabályok átállítása azért szükséges, mert a nyugati országokban nem ismerik a „balra hajts — jobbra előzz“ szabályokat. Tetemes kiadása lesz a jobbról való közlekedés bevezetésével az államnak jelzőtáblák áthelyezési munkálataival kapcsolatosan. Az egy és kétpengős papírpénzt bevonják, mert hamar tönkremegy. Az új ércpenz alumíniumból készül és rövidesen forgalomba kerül. Vasnapok. Az erdélyi vasnapokkal párhuzamosan a Felvidéken és az ország minden városában megindította a Fém- gyüjtö a vasnapok tartását, melybe a tanulóifjúságot is bekapcsolja. HATÁROKON TÚL Amerika. A clevelandi első magyar evangélikus gyülekezet hat évi munka után közel 6U.000 dollár költséggel új templomot és lelkészlakot épített, melyet májusban szenteltek fel. Ugyanekkor evangélikus nagygyűlést tartottak, melyen a magyar evangélikus szövetség megalakításának a szükségességéről, az Erős vár c. hivatalos magyar- nyelvű egyházi havi lapról és az egyház missziói programmjáról tanácskoztak. Wesselényi Miklóst, aki korábban lómai katolikus pap volt, s mint aktív lelkész működött Magyarországon és Kanadában, a perth-amboyi magyarvend evangélikus egyház ielkészi állásába iktatták. Japánban nagy keresztyénellenes tüntetések vannak. Mindenütt a keresz- tyénséget támadó falragaszok jelennek meg. A templomokban tartott istentiszteleteket eddig még nem zavarták. Nemrégen Kagawa Tokióban nyolc összejövetelt tartott, amelyen 352-en jelentkeztek a keresztyénségbe való felvételre. Temesvár magyarsága új szeretetin- tézményt létesített, mely részben napközi otthon, részben csecsemőotthon céljait szolgálja.